Randizzunk! 3/3

Az utolsó fejezet! :)

-        Kösz, hogy elfogadtad a meghívást, Jennifer!

-        Részemről az…

-        De meg kell kérjelek, hogy távozz! – Jennifer eltátotta a száját, és az asztal körül ülők is értetlenül néztek össze.

-        Na, de…

-        Igazság szerint hazudtam neked – folytatta Laura könnyedén. – Két dologban is, ami azt illeti. Egyrészről, még véletlenül sem kedvellek. Szerintem egy önző, beképzelt, felfuvalkodott liba vagy, aki New Yorkban nem tudta elérni, amit akart, mert túl jelentéktelen, de azt gondolta, ebben a kacsaúsztatóban majd ő lesz a királynő. – Laura az asztalra könyökölt, és elmosolyodott. – El kell keserítselek. Az itt jelenlévő nők mindegyike királynő a maga nemében. Te labdába sem rúghatsz mellettük. – Mielőtt Jennifer feldühödve közbeszólhatott volna, folytatta: - Másrészről, meg sem fordult a fejemben, hogy az öcsémnek esetleg bejöhetsz. Csak csalinak kellettél, de annak tökéletesen beváltál. – Laura elutasító mozdulatot tett a kezével. – Mehetsz. A vacsorádat én állom.

A Jennifer távozását követő csendben Scott megköszörülte a torkát.

-        Laura, nem voltál vele kicsit durva?

-        Ha látnád, hogy bánik a srácokkal a suliban, te talán a torkát is kitépted volna – felelte a nő a legnagyobb lelki nyugalommal. Amikor felsóhajtott, mintha távozott volna belőle a feszültség.

-        Mi volt ez az egész? – kérdezte Boyd. – Csak én vagyok összezavarodva?

-        Nem – mondta Allison. – Én is azt hittem, Derek és Jennifer randevújához fogunk asszisztálni.

-        Kösz, hogy engem is megkérdeztetek róla – biccentett Derek.

-        Laura azt mondta… - kezdte Isaac, de Laura Cora fölött átnyúlva fejbe kólintotta. – Hé!

-        Igen, igen, az én ötletem volt – tartotta fel a kezét a nő, aztán Derekre nézett. – Idefigyelj, kisfarkas. – A mögöttük elhaladó pincér érdeklődve pillantott rájuk. – Évek óta figyeljük már, ahogy magadat ostorozod Paige halála miatt, aztán ott volt az a kis… affér egy bizonyos Argent nőszeméllyel… - Allison ennél a pontnál grimaszolt egyet. – Viszont az elmúlt fél évben mintha kicseréltek volna. Újra az a Derek voltál, aki korábban. Tele életerővel, céllal, reménnyel. Egyszerűen nem hagyhattuk, hogy tovább bujkálj amiatt, mert azt hiszed, nem fogjuk elfogadni az érzéseidet. – Derek nem szólalt meg azonnal.

-        Ti… tudjátok?

-        Ez a dolga a testvéreknek, nem igaz? – kacsintott Cora.

-        És nem bánjátok?

-        Amíg boldoggá tesz, addig felőlem egy unikornissal is kavarhatsz – mondta Laura, de a kölyköket nem sikerült kizökkentenie a révületükből.

-        Mi a fenéről van szó? – kérdezte Isaac Derekre meredve. A férfi megköszörülte a torkát.

-        A szerelmi életemről. – A srácok felhördültek.

-        Ne, ne, nem akarom hallani! – tapasztotta be a fülét Boyd.

-        Pedig muszáj lesz, valamilyen szinten rátok is tartozik! – mondta Laura.

-        Tudjuk, mit jelent párt választani – mondta Scott.

-        Igen, és rohadtul szerencsések vagytok, hogy ezzel már nem kell foglalkoznotok – bólintott Laura.

-        Hát, azért nem mindenki! – fakadt ki Isaac, aztán elkerekedett a szeme. – Most komolyan én vagyok az utolsó, aki még nem találta meg a párját?

-        Hát szia, helló – integetett felé Laura.

-        Ja, hát de te öreg vagy – legyintett a srác, aztán, mintha hirtelen leesett volna neki, mit is mondott, korrigált: - Úgy értem, a fiatalabb generációból… szóval…

-        Hagyd, nem kell a szájtépés.

-        És akkor azért hívtad el Jennifert, hogy Derek végre felvállalja az igazi kapcsolatát? – kanyarodott vissza a fő témához Scott. Derek látta rajta, hogy kezdi összerakni a dolgokat.

-        Pontosan. Idegesítő nő, de sajnos attraktív is.

-        Ki szerint? – szúrta közbe Erica.

-        Nos, a kölykök álla azért eléggé leesett, mikor meglátták – somolygott Laura, majd nézhette, ahogy erre Erica oldalba vágta a pasiját.

-        Hűséget fogadtam, vakságot nem!

-        A vakságot majd megkapod tőlem!

-        Elég! – Meglepő módon a felcsattanó hang nem Dereké volt, még csak nem is Lauráé. Mind elhallgattak, és az asztalra csapó Stiles-ra néztek. A srác összevonta a szemöldökét, keze ökölbe szorult. Derek már majdnem közelebb húzódott hozzá, de még mindig nem volt biztos benne… aztán, amikor Stiles a szemébe nézett, már tudta. Biztosan tudta.

-        Ő az – mondta aztán, a szemkontaktust nem megszakítva.

-        Miről beszél ez? – motyogta Isaac.

-        Arról, hogy Stiles meg ő szerelmesek – segítette ki Scott. Stiles odakapta a fejét.

-        Tudtad?

-        Nem vagyok teljesen hülye.

-        Nem mintha bárki is beszélt volna szerelemről…

-        De, én – emelte fel a kezét Laura.

-        Meg én is – tette hozzá Derek, mire Stiles szíve nagyot dobbant. Derek a többiekkel nem törődve szembefordult vele, és a mellkasához húzta a kezét. – Érzed ezt? Már nem akarom letagadni többé, mit érzek irántad. Eleinte azt hittem, csak félreértelmezem a jeleket, vagy azért érzem jól magam veled, mert nem kell megjátszanom, ki vagyok. Elfogadtál a rossz szokásaimmal együtt…

-        Pedig abból van egy pár – vigyorgott Isaac.

-        Mi már csak tudjuk – bólintott Cora, mire Isaac összepacsizott vele. Derek úgy döntött, ennyi élcelődést megenged a húgának.

-        Egész életemben úgy éreztem, bizonyítanom kell másoknak, ki is vagyok. Folyton jobb és jobb akartam lenni, de te azt érezteted velem, hogy pont jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Te vagy… te vagy a horgony, amibe kapaszkodni tudok. Ami hazavezet, bármilyen mélyre vezessen is a farkas telihold idején.

Stiles persze nem rendezett nyálas nagyjelenetet az étterem kellős közepén, de azért célzatosan végigsimított Derek tenyerén, mire a farkas testén remegés futott végig. Aztán Stiles hátradőlt, és végignézett a tágra nyílt szemű barátain.

-        Igen. Én vagyok a választottja, az Alfa-mama. Van valakinek kérdése?