Feltétel nélkül 7. fejezet

 

A hetedik fejezet!

Mivel újra a folyamatos gyakorlásnak és fellépéseknek szentelték magukat, Jimin is visszavett kicsit Jin testének igénybevételétől. Nem járt el többet esténként, és még némi megbánást is mutatott korábbi tettei miatt. A tetoválást sikerült leszedetnie, de azt már nem hozhatta helyre, hogy Jin testében volt együtt valakivel, aki nem Jeong. Jeong és az igazi Jin emiatt nehezteltek rá egy darabig, de belátták, sokkal fontosabb, hogy kiderítsék, Jimin mikor fogadja el végre, mennyire tehetséges és szerethető ember.

Természetesen várható volt, hogy előbb-utóbb valaki gyanút fog. Jeong sokkal többet volt együtt Jiminnel, mint Jinnel, akivel a próbákat leszámítva szinte nem is találkoztak. A többiek nem egyszer voltak tanúi annak, ahogy Jeong és Jimin összeborulva sugdolózik, vagy, ahogy Jimin átkarolja a fiatalabb srácot. Ez még nem is lett volna feltűnő, elvégre Jimin szeretett ölelkezni, de volt abban a mozdulatban valami, ami befészkelte magát a tagok fejébe. Mivel rajtuk kívül senki sem tudta, milyen kapcsolat van Jin és Jeong között, csak egymás között adhattak hangot csodálkozásuknak.

Jeong sokáig kardoskodott amellett, hogy Nam-joon-t is avassák be, elvégre a vezérnek sem lehetett kellemes figyelni, hogy az, akit elvileg szeretett, ilyen sok időt tölt valaki mással, ráadásul ilyen bensőségesen. Jin hajlott a dologra, Jimin hallani sem akart róla – hiszen akkor lett volna még valaki, aki azt sürgeti, hagyja már abba ezt az egészet -, de végül mégsem ők döntöttek a helyzetről.

A drámai véget ért epizód óta Tae nemigen maradt kettesben Jinnel, néhány héttel később viszont úgy tűnt, el is felejtette a megrázó eseményeket, és újra a srác oldalán somfordált. Sőt, megérintette, a fülébe suttogott, mellé ült vacsoránál, és lopott a tányérjáról. Jin jóval visszafogottabban fogadta a közeledését, de még ez a kontaktus is elég kellett volna, hogy legyen Jeong felbosszantásához. Tae ezután, folytatva a kísérletet, Jimint környékezte meg. Tae és Jimin mindig is közel álltak egymáshoz, Tae mindig a másiknak sírta el a bánatát, így nem is csodálkozott senki, mikor Tae egy alkalommal, mikor együtt heverésztek a kanapén, beletúrt Jimin hajába. Első ösztönös reakciójaként Jimin azonnal elhúzta a fejét, hiszen a másik oldalán ott ült Jeong. Aztán a sokk elmúltával visszahajtotta a fejét, és remélte, hogy Tae nem fogott gyanút.

A lehető legjobb, és egyben legkaotikusabb pillanatot választotta. Jin különben sem tudta, hol áll a feje – nem találta a fülesét, és még az inge sem volt begombolva -, így, mikor Tae odasétált hozzá azzal, hogy…

-        Jin-hyung, segítenél?

-        Persze. – És olyan automatikusan igazította meg a srác feltűrt ingujját, ami semmi kétséget nem hagyott Tae-ben. Jin akkor döbbent rá, mit művelt, mikor meglátta sápadt kezét Tae barnább felkarján. Lassan Tae szemébe nézett, aki először kiismerhetetlen tekintetet vetett rá, majd elmosolyodott, kacsintott, és már ott sem volt.

Jin valahogy végigcsinálta a fellépést. Valahogy eljátszotta, hogy ő Jimin, valahogy még azt is lenyelte, hogy Jeong meg az igazi Jimin többet érintkezett a színpadon. Valahogy még a feletteseiket is végighallgatta, akik utasításokat osztogattak a jövőre nézve. Mikor aztán távoztak, Tae átkarolta Jint, és húzni kezdte magával kifelé.

-        Beszélnünk kell. – Ezt hallva nem csak Jin, hanem Jeong is megdermedt.

-        Úgy is van! – kiáltott fel Jeong, megakadályozva ezzel, hogy Tae elhurcolja a másikat. Mikor minden tekintet felé fordult, Jeong nyelt egyet. – Beszélnünk kell valamiről, ami az egész bandát érinti.

-        Jeong… - sóhajtott fel Jimin. – Túldramatizálod! Minden a legnagyobb rendben van!

-        Ne haragudj, de ezt már mi sem hisszük el – fonta karba a kezét Yoon-gi.

-        Látjuk, hogy valami nem stimmel – folytatta Ho-seok. A fülese még a nyakában lógott, izzadt tincsei összetapadtak, de bármilyen fáradtak voltak is, komolyan vették a problémát. – Valami nincs rendben köztetek – bökött Jeong és Jin felé. – Korábban elválaszthatatlanok voltatok, most meg…

-        … most meg mintha összenőttél volna Jiminnel – egészítette ki Yoon-gi.

-        Az emberek változnak – vont vállat Jin, rá nem jellemző közönnyel.

-        Tessék, erről beszélek! – csattant fel Ho-seok, majd odaállt közvetlenül Jin elé. Mélyen a szemébe nézett, aztán bólintott. – Vagy durva agymosáson estél át, esetleg drogozol…

-        Azt soha!

-        … vagy te nem Jin vagy. – Erre aztán még Nam-joon is felsóhajtott.

-        Srácok, azért nem kell túlzásba esni…

-        Ez egyáltalán nem túlzás – mondta Tae is, aki továbbra sem engedte el az ál-Jimin karját. Most Jeong szemébe nézve hajolt közelebb a sráchoz, és már majdnem belecsókolt a nyakába, mikor…

-        Kibaszottul meg ne próbáld – sziszegte Jeong, két keze ökölbe szorulva. A következő néhány pillanatban aztán Tae megadóan fölemelte a kezeit, és hátrébb lépett.

-        Ne haragudj, de ki kellett ugrasztanom a nyulat a bokorból.

-        Mégis miért? – kérdezte a mellette álló ál-Jimin.

-        Mert egy csapat vagyunk. Egy család. Egy ilyen nagy horderejű dolgot nem titkolhattok el előlünk.

-        Továbbra sem értem, miről van szó – vallotta be Nam-joon. – Azt persze én is észrevettem, hogy Jimin és Jeong… persze semmi bajom ezzel, de… - Jeong látta rajta, mennyire szívesen lenne féltékeny, de úgy érzi, nincs hozzá joga. A srác így egyszerűen odatolta elé ál-Jint, mire a két srác teste majdnem összeütközött.

-        Nézz a szemébe! – kérte a vezért. – Nézz a szemébe, és mondd meg, kit látsz!

Nam-joon sosem volt olyan ember, aki ad a hiedelmekre, vagy hisz a természetfelettiben. Most is csak a csapatra való tekintettel ment bele a játékba, mert úgy látta, nekik valamiért ez fontos. Így hát belenézett Jin szemébe. Közel egymagasak voltak, és Nam-joon máskor is volt már ilyen közel hozzá, habár minden rezdülését persze nem ismerte. Mégis, ahogy egyre teltek a másodpercek, olyasmiket vett észre Jin arcán, amit korábban nem. Olyan árnyalatokat, ami nem rá volt jellemző. A szeme úgy csillogott, mint soha korábban, és ami nem is igazán illett Jinhez. Jin is szerette a szórakozást, szeretett viccet csinálni dolgokból, de sosem volt az a drámakirálynő, mint…

-        Ji… Jimin? – Erre Jin arcán sugárzó mosoly terült szét, és Nam-joon mintha valaki másnak a törékeny árnyékát pillantotta volna meg mögötte.

-        Felismertél? Te tényleg… látsz engem?

-        Hát persze, hogy látlak! – Nam-joon testileg nem közeledett hozzá, de a lelkét nagyon is meg akarta érinteni. – Már hosszú ideje csak téged látlak, Jimin!