Feltétel nélkül 5. fejezet

Az ötödik fejezet!

Másnap iszonyatos fejfájással arra ébredt, hogy dörömbölnek a bejárati ajtón. Csodálkozva állapította meg, hogy az ágyban fekszik, majdnem meztelenül, és a mellette lévő párna egyértelmű tanulsága szerint nem egyedül töltötte az éjszakát. Fontolgatta, hogy menet közben kiöblíti a szájából a savas ízt, de a dörömbölés nem maradt abba, így megszaporázta a lépteit, és ajtót nyitott.

Jin egy szélvész sebességével robogott el mellette, az ajtó hangosan csapódott mögötte. Benézett a hálóba, felmérte a lakást, és közben csak úgy fortyogott benne a düh.

-        Szép jó reggelt neked is – mormolta Jimin, és a konyhába csoszogott, hogy vizet töltsön magának.

-        Tényleg jópofáskodni akarsz? Azok után, amit csináltál?

-        Miért, mit csináltam?

-        Mit nem csináltál? Jobban mondva én, mert te, vagyis Jimin épp a kötelességét teljesítette, és addig gyakorolt, amíg össze nem esett. – Jimin a lelkifurdalás apró rándulását érezte a gyomrában, de gyorsan leöblítette egy pohár vízzel.

-        Csak jól éreztem magam. Kiengedtem a fáradt gőzt.

-        Téged… te… - Jin nem találta a szavakat, helyette elővette a telefonját. – Jin tegnap este három bárt keresett fel… mindenkinek fizetett egy kört, aki barátságos volt vele… összemelegedett egy sráccal, akivel hamarosan el is tűntek szem elől… és… - Jin elhallgatott, mire Jimin hátrafordult.

-        És? Kihagytál talán valamit? – Válasz helyett Jin előtte termett, és lerántotta róla az ujjatlan atlétát. – Mi a francot csinálsz?

-        ÉS TE? – ordította az arcába, aztán kettejük közé mutatott. Jimin követte a mozdulatot, és akkor meglátta… és megérezte a tetoválást, ami a csípőcsontját díszítette.

-        Azt a kurva… hát, legalább nem valakinek a neve… - Jin rácsapott a Jimin mögött lévő pultra épp, mikor kinyílt az ajtó, és bevágtatott egy nagyon dühös Jeong. Ahogy meglátta kettejüket – Jimin veszélyesen közel hajolt Jin arcához, utóbbi pedig félmeztelen volt, haja csapzottan tapadt a homlokára -, valami eltört benne. Egyetlen szó nélkül megfordult, és távozott.

-        Jeong! – Jin persze nyomban utána iramodott. – Jeong! – De már késő volt.

Jimin néhány órával később rájött, mekkora hibát követett el. Nem lett volna szabad felvinnie egy idegent a lakására. Átnézett mindent, de semmi sem hiányzott, és merte remélni, hogy az a kis senki sem képeket, sem videót nem csinált róla. Délután lezuhanyozott, és elindult a saját próbájára, amit az utóbbi napokban némileg hanyagolt. Eredetileg Jimin lett volna a tanára, de ahogy belépett a terembe, Tae-t pillantotta meg a tükör előtt ücsörögve.

-        Mi a helyzet? Bocs a késésért.

-        Nem probléma. – Tae felhúzta az egyik szemöldökét. – Hallottam, hogy volt egy kis összetűzés közted meg Jimin között.

-        Semmi komoly.

-        Azt mondta, csak akkor akar találkozni veled, ha feltétlenül muszáj. – Jimin vállat vont, és kedvtelve nézegette magát a tükörben. Az elméjében egyre inkább saját magáénak tekintette Jin testét. Kezdett a saját teste lenni. – Hyung, mi történt? Te régen nem voltál ilyen…

-        Milyen? – mosolygott rá Jimin. – Ugyan már, milliószor kilógtunk bulizni máskor is.

-        Igen, de most… hazavittél valakit.

-        Nem volt komoly.

-        De Jeong…

-        Ó, bocsánat, nem tudtam, hogy ennyire szíveden viseled a kapcsolatunkat – folytatta Jimin gúnyosan, és lassan közelebb sétált a másikhoz. Tae felállt.

-        Igenis fontos nekem a boldogságotok – állította vörösödő füllel.

-        Olyan cuki vagy, amikor füllentesz. Nem akarsz inkább magadnak? – Tae szeme elkerekedett. – Azt hitted, nem tudom? Azt hitted, nem vettem észre, hogy bámulsz? Láttalak, és… nem volt ellenemre. – Azzal megragadta Tae tarkóját.

Miután Jeong kibotorkált az épületből, némi nehézséget okozott neki rájönni, hol is parkolt, így Jimin sikeresen beérte.

-        Jeong, várj, kérlek!

-        Jimin… most senkivel sem akarok beszélni!

-        De beszélnünk kell! Kérlek, hallgass meg!

-        Ha róla van szó, ne fáradj! Olvastam, milyen jól érezte magát tegnap este…

-        Nem, ez… - Jimin olyan frusztráltan sóhajtott, ami szokatlan volt tőle, és Jeong valószínűleg emiatt adott neki néhány percet.

-        Rendben, ki vele!

-        Ne itt, ne az utcán. Menjünk… menjünk hozzám. – Jeong látta, hogy a srác vetett még egy pillantást oda, ahonnan kijöttek, aztán a kocsija felé indult.

Jimin lakásába lépve Jeong először azt hitte, rossz helyre tévedt. A srác előnyben részesítette a művészi káoszt, színes ruhák hevertek szanaszét, ételes dobozok borították az asztalt, és inspiráció gyanánt megannyi magazin árválkodott különböző felületeken. Ezzel szemben Jeong-nak most valahogy olyan érzése volt, mintha… mintha nem Jimin, sokkal inkább Jin lakna itt. Ahogy az idősebb srácra gondolt, elszorult a szíve. Leült a kanapéra, közben Jimin szervírozott neki némi innivalót.

-        Figyelj – kezdte a szőke, leülve mellé. Majdnem megragadta a kezét, de aztán csak sóhajtott. – Pontosan tudom, mennyire fájt olvasnod azokat a dolgokat… Jinről. Én soha… soha nem hittem volna, hogy képes ilyesmire – tette hozzá halkabban.

-        Hát, akkor már ketten vagyunk. – Jimin erre ránézett.

-        Nem, nem! Nem erre céloztam. – Belemarkolt a hajába, mire Jeong eltátotta a száját. Soha nem látta még tőle ezt a mozdulatot, ellenben… - Istenem, totál hihetetlen lesz, amit most mondani fogok, de nem hagyhatom, hogy azt hidd, hogy én… hogy Jin…

-        Tudom, hogy nem feküdtél le vele, ha emiatt aggódsz.

-        Amiatt aggódom, hogy azt hiszed, Jin bármikor képes lenne megcsalni téged!

-        Nos…

-        De az nem Jin! – Csend támadt, csak Jimin akadozó légzése hallatszott. – ÉN vagyok Jin. Vagyis… itt belül én vagyok. Jin.

-        Te most szórakozol velem? – hörögte Jeong. – Most védeni akarod Jint, vagy bolondot űzöl mindkettőnkből?

-        Eszemben sincs! – Pánik terült szét Jimin porcelánfehér arcán. Jeong látta rajta, hogy szívesen megérintené, de visszafogta magát. – Biztos észrevetted, hogy az utóbbi hetekben valami nem volt rendben velünk…

-        Na, igen.

-        … és ez azért volt, mert testet cseréltünk. – Csend.

-        Hogy mi van? – kérdezte Jeong. Mivel Jimin úgy vélte, a másik nem fog fejvesztve elrohanni, hátrahanyatlott a kanapén.

-        A fellépés előtti este történt… - kezdte mondani, Jeong előtt pedig felrémlett, ahogy reggel átkarolta Jint, a srác pedig pánikba esve kirohant a szobából. Azóta sem voltak kettesben. – Azóta sem voltunk kettesben – visszhangozta a gondolatait Jimin. Egymás szemébe néztek, de Jeong továbbra sem… - Jimin kívánt valamit… valami nincs rendben vele mentálisan, most már látom. Folyton csak a netet bújja, olvassa a cikkeket meg a kommenteket saját magáról, és arra jutott, hogy mindenki utálja. Nem volt maradása tovább a saját testében, ezért… arra gondolt, vajon milyen lehet Jinnek lenni. Akit mindenki imád – és a végén elhúzta a száját. Jeong figyelte őt mesélés közben, és nehezére esett összeegyeztetni a szőke, drámakirálynő Jimint azzal, aki jelenleg a szájával beszélt. Mert ezt a stílust Jeong nagyon is jól ismerte. Még ha a hangszín Jiminé volt is, az, ahogy beszélt, ahogy artikulált, ahogy kifejezte magát… az olyan volt, mint amit Jeong minden reggel és minden este utoljára hallott az ágyban.

-        J… Jin? – kérdezte aztán, félig döbbenten, félig kétkedve. De ahogy a másik tekintete felragyogott… az már tényleg nem Jimin volt. – Jin! – És Jeong a karjába borult.