Jeong pánikszerűen ugrott ki az ágyból. Azt hitte, sikerült elaludnia, így elmulasztotta Jin felszállását, de az idősebb srác még ott ácsorgott a nappaliban, a panorámaablak előtt. Jeong szívverése lassan normalizálódott, ahogy odasétált a másikhoz, és átkarolta.
- Megijedtem, hogy már elmentél.
- Már tegnap elmentem. – Jeong megbökte a karját. – Valld csak be, hiányozni fognak a vicceim.
- Persze. Benne van a TOP ötben, ami hiányozni fog, ha nem leszel itt.
- És mi a másik négy? – Jeong felnézett rá.
- Majd elmondom, ha visszajöttél. – Jin fújt egyet, Jeong pedig elmosolyodott.
- Igazán kegyetlen vagy velem!
- És még semmit sem láttál.
A kedves, évődő perceknek hamarosan vége szakadt. Csendesen öltözködtek, Jin még egyszer ellenőrizte a poggyászait, majd felkapta a hátizsákját, és szembefordult a zsebre dugott kézzel toporgó Jeong-gal. A fiatalabb srác nagyon igyekezett higgadtnak látszani, hogy ne nehezítse meg még jobban az elválást. Mintha Jin érzékelte volna ezt, rámosolygott, majd megölelte. Jin ölelése benne volt a TOP három hiányolandó dologban.
- Visszajövök – ígérte, és már ott sem volt.
Jeong tudta, hogy másnapra próba lett betervezve, de semmi kedve nem volt megjelenni. A lakásból sem akarta kitenni a lábát. Csak lődörgött fel-alá, magához vett tárgyakat, amiket Jin hagyott ott, vagy egyszerűen végignyúlt a közös ágyon, és hagyta, hogy a kutyája odabújjon hozzá.
Arra ocsúdott fel, hogy Nam-joon és Jimin ott áll az ágy mellett.
- Kedves tőletek, hogy beengedtétek magatokat – mormolta karcos hangon.
- Nem akartuk felverni a szomszédokat – magyarázta Jimin. – Este kilenc múlt.
- Uh. – Jeong átaludta az egész napot.
- Úgy is mondhatjuk – folytatta Jimin. Jeong meglepőnek találta, hogy nem Nam-joon beszél, így felnézett rá, és összerezzent a róla sütő helytelenítéstől. – Egész nap vártunk rád. A telefont sem vetted fel.
- Ja, hát, elaludtam.
- Fáradt voltál?
- Gúnyolódsz? – kérdezett vissza Jeong. Felnyomta magát az ágyon, és kiült a szélére. A feje még nehéznek érződött az alvás után.
- Hát észrevetted – sóhajtott fel Jimin. – Minden erőfeszítés veszendőbe ment azért, mert te nem voltál hajlandó megjelenni.
- Egy nap kihagyás még nem a világ.
- A bevonulásunk előtt egyetlen perc kihagyás is a világ!
- Ha már így felhoztad – paprikázódott fel Jeong is. – Minek bármibe is belefogni a bevonulás küszöbén? Nem tettünk már így is eleget azért, hogy emlékezzenek ránk?
- Ez nem csak arról szól, mit akarunk adni a rajongóknak – szólalt meg Nam-joon. Vagy lenyugodott, vagy döbbenetesen jól tudta leplezni a dühét. – Hanem arról, hogy mi énekeljünk, táncoljunk annyit, amennyit csak tudunk, mert két évig nem lesz rá lehetőségünk. – Szünetet tartott. – Talán most, hogy Jin elment, nincs kedved semmihez. De két hónap múlva sem lesz? Fájdalom, akkor már nem élheted ki a kreativitásodat. Előre kell hoznunk mindent, és belezsúfolni ebbe a rövid időbe, máskülönben bele fogunk őrülni. Szét fog minket feszíteni az energia.
- Nem hiszem, hogy túl sok energiánk maradna a seregben a nap végére. – Jeong nem akart kötélnek állni. – Annyira lefoglalnak majd minket, hogy azt is elfelejtjük, hogy kell mikrofont fogni.
- Talán így van. – Nam-joon sem adta fel. – De gondolhatnál néha önmagadon kívül a csapatra is. Épp elég, hogy Jin nélkül kell dolgoznunk, de a te távollétedet nem tudom elfogadni.
- Akkor ne fogadd el – csattant fel Jeong. – Koncentrálj te is a saját albumodra, ahogy Yoon-gi meg Ho-seok. Nem fog összedőlni a világ, ha a BTS eltűnik két évre.
- Ezt nem tudhatod – mondta Jimin, de Jeong addigra bevágta maga mögött a fürdő ajtaját.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése