Moly Toposz Vadászok ’23 - IV. történet (Időbeli ugrás)

Felhasznált kulcsszó: Időbeli ugrás

Fandom: BTS

Főszereplő: Jungkook, Jin + Tae, Jimin, Nam-joon, Yoon-gi, Ho-seok

Jeong a reggeli teáját iszogatva, zsebre dugott kézzel nézett ki lakása ablakán. A Nap épp felkelőben volt a láthatáron, de a fiatalember lelki szemei előtt egészen más kép jelent meg. Egy repülőgép, ami néhány órán belül leszáll, magával hozva szívének egyik legfontosabb darabját. Két év telt el, mióta bevonult, és másfél, mióta bejelentették a Dél-Koreában kötelező katonaság eltörlését. Azt hitte, megszakad csonka szíve, mikor rájött, mit jelent ez; Jinnek és mindenki másnak, aki már bevonult, le kellett töltenie az idejét, ők viszont mindannyian megúszták. Yoon-gi volt korábban a legfeszültebb, hiszen a kora miatt ő követte volna Jint először, de a csapattagok egyike sem titkolta megkönnyebbülését. Jeong nem hánytorgatta fel nekik, hogy Jinre nem gondoltak, megtették ezt később. Az első néhány hónapban mindent megpróbáltak, hogy kapcsolatban maradjanak vele, vagy kiderítsék, mikor jöhet látogatóba, de mindenfelé zárt ajtókat találtak. Hihetetlennek tűnt számára, hogy idol-létükre, akiket millióan ismernek szerte a világon, nem tudnak megszerezni ilyen információkat. Nam-joon bevetette minden kapcsolatát, Jimin behajtotta az összes szívességet, amit valaha adott, Yoon-gi feltételekhez kötötte a szerepléseit, Ho-seok nyíltan kért segítséget a díjátadókon, amiken megjelent, Tae pedig rendszeresen élőzött instán és tiktokon.

Az első év végéhez közeledve már arra is gondoltak, hogy Jin szándékosan kerüli őket. Jeong felvette a kapcsolatot a srác szüleivel, akik elmondták, hogy kaptak tőle két levelet. Jeong elolvasta őket – semmitmondóak voltak, de a semminél többek. Annál a semminél mindenképpen, amit a csapat kapott.

Jeong érzelmei ezután bosszússágba váltottak át. Hát Jin nem érti, mennyire hiányolják, mennyire aggódnak érte? Miért nem képes legalább egy csontot dobni nekik?

-        Nem tudhatjuk, milyen ott a helyzet – nyugtatta Nam-joon. – Talán a kötelező katonaság eltörlésével bekeményítettek azoknál, akik ott vannak. Mindent megbeszélhetsz vele, amikor hazajön. Csak ne add fel!

Jeong nem adta fel, a munkát legalábbis semmiképp. A második évben kijött az új szóló albumával, készített két MV-t, lenyomott számos koncertet, és körvonalazódott egy turné lehetősége is. Csakhogy nem volt hozzá kedve. Ahhoz volt szokva, hogy hatodmagával áll a színpadon, hogy körbeveszik és támogatják, hogy ha elesik, azonnal felhúzzák. Hogy nem egyedül kell cipelnie a terheket, hogy nem egyedül az övé minden döntés. Hogy bezuhanva az öltözőbe összenevethet a többiekkel, hogy hozzájuk vághatja izzadt törülközőjét. Ahhoz volt szokva, hogy habár köztudottan ő vitte el a legtöbb rivaldafényt, a többiek néha mégis elvonták róla annyira a figyelmet, hogy ő lopva Jint kereshesse.

Gondolataiból a telefon rezgése szakította ki.

-        Na? – Tae köszönés nélkül indított, mint általában. – Megnézted a landolás időpontját?

-        Még tegnap.

-        De azóta változhatott – morgolódott a másik. – Lehet, hogy mire odaérünk, már ott sem lesz.

-        Így is másfél órával hamarabb ki akartál menni.

-        Ehhez továbbra is tartom magam. – Jeong elmosolyodott.

-        Nagyon bele vagy zúgva, mi?

-        Bagoly mondja – mormolta Tae, de a kérdésre nem felelt. – Felveszem a többieket, és találkozunk a reptéren.

-        Ugye nem készültök semmivel?

-        Nem – hangzott a komoly felelet. – Hyung-nak most csendre és nyugalomra van szüksége. Ne aggódj, minden rendben lesz! – tette hozzá, mintha meghallotta volna Jeong heves szívdobogását. – Vagy attól félsz, fel sem fog ismerni?

-        Inkább attól félek, én nem fogom megismerni őt. – Tae sóhajtott.

-        Két éve ezen kattogsz. Jó is, hogy hyung hazajön, mielőtt diliházba küldtünk volna. Zuhanyozz le, öltözz fel! Ne késs!

-        Igenis, apu.

-        Na. – És letette.

Jeong nem volt hülye, pontosan tudta, hogy akárcsak jómaga, Tae is mélyebb érzéseket táplált Jin iránt. Amíg Jin itt volt, ezzel egyikük sem foglalkozott, a távozásával viszont olyan űr nyílt meg, amit Jeong és Tae együtt töltött be. Sokat beszélgettek, nem feltétlen mindig Jinről, hanem a terveikről, az írandó dalokról. Kiderült, hogy vonzódásuk tárgyán kívül is sok közös van bennük, ami segített Jeong-nak megemészteni Tae érzéseit Jin felé.

Jeong szót fogadott; vett egy forró zuhanyt, majd kiterítette az ágyra azt a szettet, amit fejben összerakott. Két év alatt változott némileg a stílusa és a megjelenése. Még mindig tele volt tetoválásokkal, és még mindig jobban kedvelte a félhosszú hajat a rövidnél. Testékszert azonban már nem viselt, csupán a gyűrűit tartotta meg. Felvette a fekete nadrágot és a sötétkék inget, majd a fekete bőrdzsekit. Nem volt késésben, így engedélyezett magának egy gyors insta-átfutást. Már nem kutatott megszállottan információk után, így most elakadt a lélegzete, mikor látta, hogy Jin új képet posztolt alig három perccel korábban.

A repülő ablakán túl látszott a kifutó, látszott néhány épület, és az ablak mellett látszott Jin keze, amivel a táj felé nyúlt.

Itthon.

Jeong olyan sebesen vágtatott le a lépcsőkön, hogy a lába sem érte a földet. Már a mélygarázsból fordult ki, mikor Tae végre felvette a telefont.

-        Mi is láttuk – szólt bele Jimin. – Tae úgy vezet, mint egy profi autóversenyző.

-        Ja, vagyis mindjárt beleszaladunk egy gumifalba – hallatszott Yoon-gi hangja.

-        Nem megmondtam, hogy ellenőrizd a landolást? – kérdezte Tae. Csikorgás hallatszott, majd káromkodás mindenfelől.

-        Ne vezessek inkább én? – érdeklődött a mindig kiegyensúlyozott Nam-joon. Nem érkezett válasz.

-        Kitett még egyet – mondta Ho-seok. – Linkelte a társaság weboldalát. Valami olyasmi van, hogy nem engedik kiszállni őket a gépből, mert fülest kaptak, hogy egy körözött bűnöző is tartózkodik a fedélzeten. – Néhány pillanatnyi csendet követően Jimin szólalt meg:

-        Melyikőtök csinálta? Persze van tippem.

-        Most mit nézel rám? – háborgott Yoon-gi.

-        Mindegy, nekünk ez most jól jött – mondta Jeong. – Leteszem, már látom a repteret.

-        Nekem még kell néhány perc – mondta Tae, és bontotta a vonalat.

Jeong nem számított rá, de elsőre talált parkolóhelyet. Arra sem számított, hogy senkivel sem fog találkozni befelé menet, és taxik sem parkoltak a ki-és bejárat előtt. Átszaladt a fotocellás ajtón, aztán azon nyomban meg is torpant. Az egész hely totál üres volt, leszámítva egy kis pontot, ahol Jin állt, teljes életnagyságban, serkenő hajjal. Jeong szíve előbb ért oda hozzá, mint ő maga, de aztán hevesen megölelte az idősebb férfit. Mert már férfi volt, ezt Jeong nem tagadhatta.

-        Hyung.

-        Jeong. – A szorítás erősödött a fiatalember körül, és Jin beletemette arcát a nyakába. – Az illatod ugyanaz.

-        A tied viszont nagyon furcsa. Poros és fémes.

-        Három napja nem fürödtem. – Jeong rekedten felnevetett; könnyek fojtogatták a torkát. Mikor végül elengedték egymást, mélyen Jin szemébe nézett. Szerencsére ugyanaz volt, mint korábban, tele szeretettel, szenvedéllyel.

-        Mi ez az egész? Miért nincs itt senki? – Jin pimasz mosolyt villantott.

-        Mondjuk úgy, hogy bevetettem az ismertségem, hogy elérjem, amit akarok.

-        És mit akartál?

-        Nyálasan romantikus újbóli találkozást azzal, aki életben tartott az elmúlt két évben. – Nyálasan romantikusnak hangzott, de Jeong térdei enyhén megremegtek. Aztán leesett neki valami.

-        A srácokat is bevontad.

-        Mindenáron segíteni akartak. Valami olyasmit mondtak, hogy mostanában nem voltál önmagad.

-        Hát persze, hogy nem.

-        Miért? – Jeong megérintette Jin arcát.

-        Alig kaptam levegőt, mióta elmentél.

-        Ezzel azt akarod mondani, hogy szájból-szájba kell lélegeztesselek? – vonta fel a szemöldökét Jin, Jeong pedig boldogan nevetett, és hagyta, hogy újjáélesszék.