Jin lassan ébredezett, mivel úgy érezte, mintha köd borítaná az elméjét. Hunyorogva sikerült megállapítania, hogy a saját ágyában fekszik, de arra nem emlékezett, hogy került oda. Az óra tanúsága szerint délelőtt kilenc volt. Előző este is, mint rendszeresen, a műhelyben dolgozott a divatbemutató utolsó darabjain, de utána… semmi. Ülő helyzetbe tornászta magát, és akkor vette észre a jobb kezét borító kötést. Mielőtt a pánik a gyomrából tovább terjedhetett volna, halkan kinyílt a hálószoba ajtaja, és Jin asszisztense dugta be szőke fejét.
- Magadhoz tértél! – mosolygott megkönnyebbülten, aztán beljebb lépett.
- Jimin – kezdte Jin, leküzdve a torkát ostromló gombócot. – Mi ez? – és megbillentette a kezét, mire fájdalom cikázott végig a karján.
- Ne mozgasd! – lépett be a szobába Jin menedzsere. Nam-joon összefonta a karját maga előtt, és rosszalló tekintettel nézett rá. – Csak magadnak köszönheted, hogy most itt tartasz.
- Ez így igaz – bólintott Jin, félreértve a másik fiatalember szavait.
- Nam-joon arra célzott – magyarázta Jimin tapintatosan -, hogy talán nem kellett volna ennyire túlerőltetned magad.
- Már egy hónapunk sincs a bemutatóig. Mégis mit vártatok, mit fogok tenni? Ülök a babérjaimon, a ruhák meg valahogy elkészítik magukat?
- Mivel sose tudtál megülni a seggeden, így erre végképp nem számítottunk. - Jin felsóhajtott, mikor a koreográfusa is befutott. – Ne vágj ilyen fancsali képet! – kérte Ho-seok. Sapkáját ledobta az ágyra, majd ő maga is ráhuppant a puha paplanra. Jin felszisszent, ahogy újra fájdalom hasított a kezébe.
- Óvatosan! – Jimin letessékelte a másikat, majd megigazította a takarót Jin körül. – Ínhüvelygyulladásod van – mondta együttérzőn. – Az orvos nem örült túlzottan, mikor meglátta.
- Hát én sem! Mikor veszik le a kötést? – Erre egyikük sem válaszolt, így Jin megkísérelt kipattanni az ágyból.
- Három hét múlva! – bökte ki Nam-joon. Jin tagjai nyomban ellazultak, és visszahanyatlott a párnára. Néhány pillanatig csak szapora légzése hallatszott, ahogy próbálta összeszedni magát. Mintha a gondolatit visszhangozná, Jimin leült mellé, és belekezdett a beszédbe.
- Már szinte az összes darab készen van, az utolsó simításokat végezzük rajtuk. A cipőket és egyéb kiegészítőket megrendeltük, a napokban leszállítják őket. A helyet lefoglaltuk, elkezdtük a berendezést. Ho-seok elkészült a koreográfiával, a modellek már tanulják. A meghívókat kézbesítették. A zenekar lefoglalva.
- Tudom – sóhajtott fel Jin.
- Akkor min aggódsz? – kérdezte Nam-joon.
- Az utolsó darab…
- Amin teljes titokban dolgoztál? – firtatta Jimin.
- Igen. – Jin egy pillanatra behunyta a szemét, majd kinyitva a menedzserére nézett. – Mikor elkezdtük kiszivárogtatni a bemutató hírét, valaki megkeresett.
- Kicsoda? – ráncolta a homlokát Nam-joon.
- Egy bizonyos Jungkook menedzsere. – A másik három srác felszisszent.
- Jungkook, mármint az idol? – hitetlenkedett Ho-seok. – Mi dolga lenne veled?
- Nyilván akart egy ruhát, nem igaz? – Jimin általában hamar összerakta a dolgokat. – És az utolsó lett volna az, amit neki szántál. – Jin fásultan bólintott.
- Megvannak a terveid? – kérdezte Nam-joon.
- Nem, erről semmi feljegyzést nem készítettem. Az érzéseimre hagyatkoztam, úgy akartam összerakni.
- Nos, akkor jegyzet hiányában az érzelmeidet fogod átadni annak a gyakornoknak, aki befejezi a munkát – mondta Nam-joon, mire Jin rábámult.
- Egy gyakornokkal akarod befejeztetni?
- A te felügyeleted alatt. Mozognod szabad, csak rajzolnod és varrnod nem. Ha akarod, most rögtön odavihetünk…
- Még szép, hogy akarom! Ugye nem hagytátok, hogy hozzányúljon?
- Egy lezárt szobában van, senki sem férhet hozzá – nyugtatta Jimin. – Készítettünk egy kis kását. Amíg felöltözöl, előkészítem.
- Nem vagyok éhes.
- Ha nem eszel, nem viszünk sehová – mondta Ho-seok. – Azon a fél órán már semmi sem fog múlni. – Jin merte remélni, hogy igaza van.
Egy héttel később, egy újabb hosszúra nyúlt nap végén Jin még mindig ott ült a műhelyében, és a gyakornokot figyelte. Szerencsére első találkozásuk óta sokat fejlődött; példának okáért nem szúrta meg magát minden egyes alkalommal a tűvel, amikor kézbe vette. A Jeong névre hallgató srác az anyag fölé görnyedt, ami kiterítve feküdt az asztalon.
- Érdekes mintákat választottál – szólalt meg, ahogy végighúzta az ollót a minta mentén.
- Szándékosan. – Jin érezte, hogy Jeong tekintete felé villan, de aztán újra a munkájára összpontosított. Volt valami a srácban, ami ideges energiával töltötte el Jin testét, így folyton kénytelen volt ficeregni a széken, vagy fel-alá járkálni a teremben. – A képek, amiket láttam az idolról, illetve a menedzserével folytatott beszélgetés alapján úgy véltem, Jungkook szeret kitűnni a tömegből. Még hétköznapokon sem visel szokványos darabokat. Plusz, felhatalmaztak, hogy éljem ki magam, amennyire csak tudom.
- Hát, nem fogtad vissza magad – somolygott Jeong.
- Te mit gondolsz róla?
- Az anyagról?
- Az idolról. – Jeong egy pillanatra ledermedt, majd megrántotta a vállát.
- Nem az én tisztem nyilatkozni róla.
- Rendben, akkor majd megteszem én. – Jin felállt, majd sérült kezét dajkálva járkálni kezdett. – Méltán lett híres, azt hiszem. Karakteres a hangja, figyelemfelkeltő a megjelenése. Esztétikus az arca. A teste arányos. – Megállt Jeong mellett, hogy szemrevételezze a munkáját. – Ezt javítsd ki. Ne pazarold az anyagot.
- Értem. – Jin nézte a másikat, majd aprót sóhajtva elfordult.
Egy újabb héttel később Jeong már a babára feladott ruhán dolgozott. Jin távolabbról szemlélte, és elégedetten állapította meg, hogy megfelelő a színkombináció.
Az utolsó héten, két nappal az esemény, és egy nappal Jin kötésének levétele előtt már csak az utolsó simítások voltak hátra.
- Vedd fel, hogy élő emberen is láthassam – utasította Jeongot. A srác ijedten nézett rá a kalapja takarásából. – Mi az?
- Miért nem te veszed fel? – Jin felbillentette a karját. – Áá. De… nem az én méretem.
- Hagyjuk a hülyéskedést. Elfordulok, öltözz át! – Jeong kezdte sejteni, hogy itt valami nincs rendben, de nem tehetett mást, felvette az elkészült szettet. A tükörbe nézve elmosolyodott; Jin pontosan tudta, mi áll jól neki, és mit viselne szívesen. Hogy lehet ez, amikor még csak nem is találkoztak?
- Kész vagy, Jungkook?
- Igen.
Jin körbesétálta, néhol meghúzkodta az anyagot, és hümmögött egy sort.
- Azt hiszem, ismét zseniálisat alkottam.
- Az önbecsülésed a helyén – mormolta Jeong, aztán Jin hirtelen megállt előtte, elég közel ahhoz, hogy belenézzen a srác szemébe. És Jeong abban a pillanatban rádöbbent két dologra; nem volt rajta a sapkája, Jin pedig korábban a művésznevén szólította, és ő hallgatott rá.
- Tényleg azt gondoltad, hogy nem jövök rá?
- Nem tudom…
- … miről beszélek? – Jin lehelete cirógatta az arcát, mire Jeong nyelt egyet. Szívesen hátrált volna, de az idősebb srác tekintete fogva tartotta. – Jungkook, az idol, aki szeretett volna egy Seok-jin-féle alkotást. – Elmosolyodott. – Remélem, a megrendelő elégedett a végeredménnyel.
- Mióta tudod?
- Amióta először megláttalak. Különleges vagy, nem mondták még neked? – Sóhajtott, és végigsimított az ing elején. – Mondjuk, a kézügyességeden még van mit fejleszteni.
- Szerintem egész jó munkát végeztem – védte magát Jeong. – Ahhoz képest, hogy most csináltam először.
- Ha már itt tartunk, miért csináltad? – Csend. – Miért tettél úgy, mintha gyakornok lennél?
- Hogy közel kerüljek hozzád – felelte Jeong lehengerlő őszinteséggel. Mikor Jin erre levegő után kapott, Jeong előrébb lépett, így összeért a mellkasuk. – Mert a híres-neves Seok-jin valószínűleg nem emlékszik, de találkoztunk már korábban. – Jin felvonta a szemöldökét. – Modellnek jelentkeztem a cégedhez, de elhajtottak. Kifelé jövet összefutottunk, és csak egy pillantásra méltattál. – Jeong rátette egyik ujját Jin alsó ajkára. – Azóta is arra a pillantásra gondolok. Azt akartam, hogy úgy nézz rám, ahogy én akkor rád; mintha nem létezne számodra senki más. Azt akartam, hogy én töltsem ki a gondolataidat, hogy velem kelj és velem feküdj. – Szomorúan végigsimított Jin felkötött karján. – Mikor meghallottam, mi történt, valami bekattant. Eredetileg azt akartam, hogy idolként és modellként láss először, hogy megdöbbenj azon, hová jutottam. De nem hagyhattam, hogy bárki másnak köze legyen ehhez a ruhához. – Jin először nem szólt semmit, fel kellett dolgoznia az elhangzottakat. Aztán féloldalasan elmosolyodott.
- Nos, sokat jelenthetek neked, ha hajlandó voltál minderre.
- Miattad lettem az, aki. – Jeong beharapta az ajkát, Jin tekintete pedig elfelhősödött. – És azt hiszem, kijár nekem a jutalom.
- Most kaptál tőlem egy egyedi szettet. Mi mást akarhatsz?
- Szeretem viselni… - Jeong meglebbentette a sárga ing alját. – De még jobban tetszene, ha te lennél az, aki leveszi rólam. – Jin odanyúlt az ing felső gombjához, majd ravaszul elmosolyodott, és hátrébb lépett.
- Sajnos jelenleg félig cselekvésképtelen vagyok – sóhajtott szomorkásan -, úgyhogy tegyük át ezt a bemutató utáni estére. – Csillogó tekintettel végigmérte, Jeong pedig jólesően beleremegett. – Az összes testrészemmel érezni akarlak.
A divatbemutató minden várakozást felülmúlt. Jin új kreációi mindenki szívét elrabolták, az pedig, hogy egy híres idol, Jungkook is színpadra állt, hatalmas szenzációt keltett.
- Nahát, tényleg? – reagált Jimin, mikor megtudta, hogy Jeong, a gyakornok nem más, mint Jungkook, az idol. – Mik vannak!
- És ti erről nem tudtatok semmit – mondta Jin célzatosan.
- Az a sapka teljesen elváltoztatta a külsejét – magyarázta Ho-seok. – Nem hibáztathatsz minket ezért! Meg különben is, jól jött ki, nem?
- Azért jobban örülnék, ha ezentúl mindenki tartózkodna az egyszemélyes műveletektől – mondta Nam-joon. – Mindenre fel kell készülnöm, de ha titkolóztok, úgy nem fog menni.
- Akkor máris közlöm, hogy a következő egy hétben nem leszek elérhető – mondta Jin, és máris a perceket számolta a buli végéig.
- Miért, hol leszel? – vonta fel a szemöldökét Ho-seok.
- Ágyban, párnák közt – kacsintott Jin, és szerencsére további részleteket nem fűzött hozzá.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése