A hét ehhez hasonló mederben folytatódott. Már az első nap végén megkörnyékeztem Toryt, és megkövettem a korábbi viselkedésem miatt, ő pedig úgy tűnt, elfogadta, és megbékélt. Ennek ellenére valamiért továbbra is pikkelt rám; minden alkalommal belekötött abba, amit csináltam, kijavított, vagy szimplán nem hagyott szóhoz jutni.
- Ez már gyerekes – mondta ki Conrad. Csütörtök volt, másnapra ütemezték be a vizsgánkat, ami egyébként is kellő terhet rakott ránk, de emellett én még pluszfeladatot is kaptam; HR-esként persze értenem kellett valamennyire a számítógépekhez, de egy olyan kódolást, amit Tory kért, talán csak Paul tudott volna megcsinálni.
- Persze ez csak amolyan házi feladat – mosolygott negédesen a nő. Ráhajolt az asztalomra, és lopva rám kacsintott. – Végül is semmi sem múlik rajta.
- Akkor is meg kell csinálnod, ha beledöglesz – vélte Dom. – Nem hagyhatjuk, hogy ő nyerjen!
- És erős a gyanúm, hogy direkt bele fogja számítani a holnapi eredményedbe – tette hozzá Richard, megveregetve a vállam.
- Itt maradunk, és segítünk. – Conrad szavai közben somolyogva megráztam a fejem.
- Semmi szükség rá. Ne haragudj, de négyen sem lennénk sokkal okosabbak.
- De dögösebbek igen – vigyorgott Richard.
- És különben is, nektek is készülnötök kell holnapra. – Feltűrtem az ingem ujját, majd felpillantottam a barátaimra, akik továbbra is aggódva méregettek. – Ti csak ne féltsetek engem.
- Ha emiatt elveszíted a munkád, megütlek – reagált Dom, aztán elindultak kifelé. – Reggel találkozunk!
- Ne töltsd bent az egész éjszakát! – kérte még Conrad.
- Nem tenne jót a szépségednek! – Richard integetett, majd végre csend lett.
Az épület szép lassan kiürült, míg én továbbra is a számítógép előtt ültem, és vért izzadva próbáltam megoldani a feladatot. Először kutatással kezdtem, hogy lássam, mások hogyan küzdöttek meg egy hasonló problémával, de a nyelvezet teljesen idegen volt számomra. Belenéztem néhány videóba, ami csak növelte frusztráltságomat.
Végül mikor hátradőltem, hogy megropogtassam csontjaimat, valaki belépett az irodába. Mivel csak az asztali lámpa égett, először nem ismertem fel az érkezőt.
- Hoztam kávét. – Összevontam a szemöldököm.
- Paul?
- Igen.
- Miért nem mentél még haza? – Vállat vont, és letette a poharat.
- Nekem is volt még pár feladatom.
- Értem. – Belekortyoltam a nedűbe, és elégedetten sóhajtottam. – Épp ahogy szeretem. Kösz! – Biccentett, de közben a monitort nézte előttem. Korábban nem volt alkalmam ilyen közelről megvizsgálni az arcát, és rá kellett jönnöm, milyen jóképű. Az én ízlésemhez kicsit túl szabálykövető és visszafogott volt, az izmait viszont mindenképp meg kellett csodálnom, ha már lehetőségem nyílt rá. Hogy visszatereljem a gondolataimat a helyes vágányra, megszólaltam: - Nagyon rossz, mi? – Paul pillantása rám rebbent, majd vissza a képernyőre. Az arca megfeszüléséből arra következtettem, hogy küzd magával. Feszengve felnevettem. – Nem kell válaszolnod! Nem akarlak téged is belekeverni. – A csendet csak az egér kattogása törte meg, ahogy visszafordultam a munkámhoz.
- Ő tényleg az exed? – kérdezte Paul váratlanul.
- Igen, még a gimiből.
- Haraggal váltatok el?
- Pletykára szomjazol? – Mielőtt felelhetett volna, folytattam: - Azt gondoltam, majd megkedvelem, de a próbálkozásom csak olaj volt a tűzre. Kicsit felkapta a vizet, mikor megmondtam neki, hogy meleg vagyok. – Sóhajtottam. – Hiába állítottam az ellenkezőjét, azt hitte, szórakoztam vele és csak kihasználtam. Pedig elég sok energiát fektettem abba a kapcsolatba. – Tovább folytattam a pepecselést, de igazság szerint tudtam, hogy valahol jól elszúrtam. Aztán Paul egyszer csak megérintette a vállam.
- Engedj ide.
- Micsoda? Miért?
- Csak engedj. – Felálltam, ő pedig leült, és nyomban olyan sebességgel kezdte mozgatni a kurzort, hogy villanásokat sem láttam.
- Hű, tiszta sci-fi – mormoltam lenyűgözve.
- Nem nagy kunszt, ha tudod, mit csinálsz. – Odabökött az egyik sorra. – Itt felcseréltél két betűt, és így teljesen más irányba ment el az egész. Egyébként nem rossz egy kezdőtől. – El voltam képedve.
- Miért segítesz hirtelen? – Aztán hozzátettem: - Azt gondoltam, a kezdeti viselkedésem miatt nem kedvelsz különösebben.
- Mármint mire gondolsz? Amikor a karjaimba omlottál az első napon? – Égni kezdett a fülem, majd észrevettem Paul szája sarkában egy halvány mosolyt. Úgy döntöttem, megleckéztetem, ha már odáig merészkedett, hogy flörtölt egy meleg sráccal. Odahajoltam hozzá, míg ő a monitorra meredt.
- És micsoda karok voltak – susogtam, közben egyik ujjammal végigsimítottam a nevezett testrészen. Paul azon a napon szürke inget viselt, és most, hogy közel álltam hozzá, láthattam elővillanó bőrét. – Úgy tartottak, mintha el sem akarnának engedni. – Paul továbbra is mereven ült, de észrevettem, hogy nyelt egy aprót. – Gyúrni jársz, vagy ilyesmi?
- Aha – nyögte ki.
- A csajok idáig lehetnek érted. Helyes arc, izmos test, és még eszed is van! – Kénytelen voltam hátrébb lépni, mikor Paul váratlanul felpattant.
- Kész. Elmentettem, holnap csak be kell mutatnod.
- Köszönöm! Nem árulom el senkinek, hogy segítettél.
- Nem érdekelne, ha elmondanád. – Hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem.
- Mindenesetre köszönöm. Hadd háláljam meg, mondjuk egy sörrel? Van olyan hely, ahová el szoktál járni? – Paul az arcomat fürkészte.
- Tényleg érdekel?
- Naná! Muszáj kiengednünk a gőzt a holnapi megmérettetés előtt. – Nyújtózkodtam egyet, aztán összeszedtem a holmimat. Paul kikapcsolta a számítógépet, és az ajtó mellett várt. A kis láma leoltásával sötétség borult az irodára, így majdnem sikeresen orra estem. Egy erős kéz fogta át a bicepszemet, és egy forró lélegzetet éreztem a fülemnél.
- Ez már a második alkalom. Még azt fogom gondolni, direkt csinálod. – Vajon miért nem tudtam erre semmit sem visszavágni?
Paul egy retro helyre vitt, ahol billiárdasztalok, bowling, darts, a falak mellé állítva pedig játékgépek álltak a betérők rendelkezésére. A pultos mosolyogva üdvözölte a srácot, és már csapolta volna neki a szokásosat, de Paul megrázta a fejét.
- Ezúttal valami extrát kérek. A vendégem tiszteletére.
Azt gondoltam magamról, jól bírom a piát. Nem jártam ugyan inni minden hétvégén, de mikor mégis erre került sor, sosem dőltem ki túl hamar. Igyekeztem mindig tudatomnál maradni, és csak egy kellemes zsibbadtságig elmenni, de ez az este mást tartogatott.
Paul úgy ivott, mintha az élete múlna rajta. Egymás után tették le elé a korsókat, bennük az a bizonyos extra, amiről közelebbi még akkor sem derült ki, mikor megkóstoltam. Sör volt, a keserűbb fajtából, és egyszerűen nem lehetett abbahagyni a nyakalását. Ivászat közben próbáltam kérdezgetni a srácot a munkájáról, meg a magánéletéről, majd mikor ez nem vezetett eredményre, azt javasoltam, próbáljunk ki néhány játékot. Erre aztán fellelkesült, és mint egy gyerek, oda is rohant az egyik géphez. Egy olyan szerkezet volt, amit gyakran lehetett látni romantikus sorozatokban vagy filmekben; bedobtad az érmét, majd az apró karmokkal megpróbáltad elkapni a szimpatikus plüsst a gép aljából, hogy aztán odaadd szíved választottjának. Mire odaértem, Paul már bedobta az érméket, feltűrte az ingujját, felvette a pozíciót, és úgy érintette meg az irányítókart, mintha porcelánból lenne. Kicsit szédelegve néztem az izmai játékát erős karján, és hirtelen totálisan felizgultam.
- Ez az! – Révedezésemből Paul kiáltása rántott ki. Elengedte a karokat, és kihalászta a plüsst a tárolóból, ahová pottyantotta.
- Megnyerted? Ilyen gyorsan?
- Sokat gyakoroltam! – vigyorgott teli szájjal. Az arca ettől teljesen átalakult, már nem egyszerűen helyes volt, hanem észbontó. Egymás szemébe néztünk, aztán felém nyújtotta a mackót. – A tiéd!
- M… mi? Vagyis… én tartozom neked, nem fordítva.
- Neked nyertem. – Elvettem a mackót, ami puhán simult a tenyerembe. Vajon hasonlóan puha lehet Paul haja is? Milyen érzés lenne beletúrni?
- Részeg vagy – mondtam, magam sem tudva, hogy neki vagy magamnak.
- Ez volt a cél – reagált Paul, aztán beletúrt a hajába. Elakadt a lélegzetem. – Nem tudnám megtenni, ha nem ittam volna le magam.
- Mit? – És akkor lerohant.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése