A harmadik rész.
3. fejezet: Valaki régi
Újabb üres üveg landolt a kukában, én meg még mindig nem voltam részeg. Ez a gond azzal, ha az ember gyakran iszik. Egy idő után immúnis lesz a piára.
Az ajtó olyan hévvel csapódott ki, hogy azt hittem, menten kiszakad a helyéről.
- Nős és két gyereke van?!
Justin úgy süvített be, mint egy tornádó, és nyomban hadonászni kezdett, amit meg is értettem.
- Nagyon úgy tűnik – feleltem lassan.
- Mégis... miért nyomoztattad le?
- Mert az ügyfelem. – Aztán hozzátettem: – És, mert aggódtam miattad.
- Egy lószart! Csak nem bírtad elviselni, hogy boldog vagyok valaki mással!
- Igen! – vágtam rá, mire hajlandó volt abbahagyni a járkálást. – Igen! kibaszottul féltem, hogy elmész, engem meg itt hagysz. Kicsinyes voltam és féltékeny. Amikor majdnem elvesztettelek, rájöttem, milyen fontos vagy. Rájöttem, hogy... szeretlek.
Justin arca kőkemény maradt.
- Menj a francba!
- Nem hiszel nekem?
- Nem! Csak azért mondod, mert... mert...
- Mert? Miért? Andrew csaló, de ha így is el akarsz menni vele, hát tessék. Én legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. – Nyelnem kellett. – Szeretlek, és csak téged akarlak.
Justin az arca elé emelte a kezét.
- Ezt nem hiszem el – motyogta. – Én tényleg kedveltem, érted?
- Értem. – Leült a kanapéra.
- Még nem tudtam eldönteni, hogy gyűlöllek-e, vagy hálás vagyok. – A kezébe nyomtam egy pohár italt.
- A viselkedésem kicsinyes volt, de... te is tudod, milyen vagyok.
- Tudom – felelte somolyogva.
- És hidd el, ha Andrew-ról nem derült volna ki semmi, akkor nem álltam volna az utatokba.
- Elengedtél volna? – fordult felém szkeptikusan.
- Megpróbáltam volna. – Felhajtotta az italt. – Voltál már nála? – Bólintott.
- Először tagadta, aztán meg magyarázkodni kezdett, hogy a házassága egy tévedés volt, de minek válna el, amikor így sokkal kényelmesebb?
- Nem mondta, hogy...
- Szeret? Dehogyisnem. – A poharát bámulta. – Nem tudok kifogni egy normális pasit.
- Az biztos – helyeseltem, hiszen itt vagyok én, volt az a hegedűs, aki megcsalta, most meg Andrew, aki csaló. – Justin, én... – A szemembe nézett. – Én szeretnék megváltozni. Szeretném, ha mellettem lennél és segítenél.
- Meg fogod gondolni magad. Pár hét múlva majd megint nem leszek elég neked, és megint keresni fogsz másokat. – Megragadtam a tarkóját, és a száját az enyémre húztam.
- Azt akarom – motyogtam két csók között -, hogy dugj meg.
Justin azonnal elhúzódott, én meg majdnem utána kaptam, mert annyira hiányzott már a csókja, hogy...
- Miért?
- Mert nem hiszed el, hogy szeretlek.
- Így akarod bizonyítani?
- Van más ötleted?
- Nem kell bizonyítanod semmit.
- Dehogynem. – Megsimogattam az arcát. – Hatolj belém. – Így kért ő is engem a balesete után.
- Komolyan?
- Igen. – Hosszan bámult rám.
- Sajnálom, de nem lehet – húzódott el végül.
- Miért nem?
- Mert még túl friss a seb. Tudod, hogy csak akkor vagyok együtt valakivel, ha igazán érdekel. Szeretlek, de nem tudom őt olyan egyszerűen elfelejteni.
- Mit tegyek?
- Nem mondhatom meg, hogy mit tegyél.
- Akkor igen, ha én magam kérlek rá.
- Tedd, amit a szíved diktál.
- Szóval dugjalak meg a kanapén? – Nem vidult fel. – Jól van, akkor egyáltalán nem fogok dugni.
- Ezt hogy érted?
- Cölibátus, egy hónapon keresztül. – Megvillant a szeme, láttam rajta, hogy ez az ötlet elnyerte a tetszését.
- Nekem csak időre van szükségem.
- Nekem meg arra, hogy megbízz bennem.
- Én...
- Oké, akkor csak magam miatt. Kíváncsi vagyok, meg tudom-e csinálni, és, hogy milyen érzés.
- Ha magad miatt, akkor rendben.
Már aznap este, a zuhany alatt kénytelen voltam segíteni magamon.
Mintha Michael egyszer azt mondta volna, hogy a pasiknak minden kilenc másodpercben AZON jár az eszük. Nos, nekem minden tizedmásodpercben Justin járt az eszemben. Bíztam abban, hogy képes vagyok az önmegtartóztatásra. Emlékeim szerint a rákos időszakomban volt erre példa, de akkor fizikai akadálya volt a dolognak. Justinért viszont még erre is hajlandó vagyok.
Justin szemszög
- Hogy mi?! – kiáltotta Michael jó hangosan.
Másnap reggel, mikor munkára jelentkeztem a Kajáldában, a csapat elkapott és mindent tudni akart.
- Ezt nem hiszem el! – kontrázott Mel. – Pedig semmi jel nem utalt arra, hogy hetero.
- Valószínűleg nem is az, de attól még a családja nem válik semmivé. – Töltöttem nekik kávét.
- És most mihez kezdesz? – tudakolta Deb.
- Azt teszem, amit eredetileg akartam, keresek egy lakást.
- De Carl mégis miért járt utána? – tette föl a nagy kérdést a nő.
- Brian úgy gondolta, nem árt, ha többet megtud az új ügyfeléről. – Mindenki elképedt, és akkor a nagy hírt még nem is mondtam. – Tegnap este elmentem hozzá. Brianhoz. És kimondta AZT.
- Hogy mi?! – Megint Michael. Emmett levegő után kapott. – Szeretlek, és csak téged akarlak?!
- Ezt a szöveget már lestoppoltam – bukkant fel a hátuk mögött az érintett. – És az én számból sokkal jobban is hangzik. Mi van? – kérdezte, mivel a többiek úgy bámulták, mintha most látnák először.
- Remélem nem baj, hogy elmondtam.
- Egyáltalán nem, de folytasd, mert itt még nem volt vége.
- Ez a magánügyed. – Felnevetett.
- Cölibátust fogadtam!
Na, ez volt aztán a döbbenetes bejelentés! Michael majdnem megfulladt, Mel kiköpte a kávét, Debbie a szívére szorította a kezét.
- A cölibátus és Brian Kinney egy mondatban? – ocsúdott föl Emmett. – Ez lesz az év szenzációja! – Pontosan így gondoltam magam is.
Már abban a percben, ahogy Brian megtette a bejelentést, megindultak a fogadások, hogy meddig bírja ki.
- Most tényleg eltökéltnek látszott – jegyezte meg Deb.
- De ő akkor is Brian Kinney! Bocs, drágám – nézett rám Mel. – Tudom, hogy szereted, de őt még senkinek sem sikerült megváltoztatnia.
- Justin képes lesz rá – szólalt meg a pár perce érkezett Theodor. – Én pedig ügyelni fogok, hogy a munkahelyen biztosan betartsa a fogadalmat.
- Én nem kértem tőle semmi ilyesmit – mondtam gyorsan. – Én olyannak szeretem, amilyen.
- De most már látta, hogy mit veszthet – vélte Em. – Sokkal jobban fog pedálozni, mint eddig bármikor.
Beindítottam a kávéfőzőt, de a gondolataimat a nap további részében sem tudtam elszakítani Briantől. Szerettem, és tényleg nem akartam kínozni.
- Justin!
- Tessék, Deb?
- Vendéged van. – Az ajtó felé fordítottam, és a szívem hevesebben kezdett dobogni.
- Mit keresel te itt? – Andrew egyik lábáról a másikra állt.
- Búcsúzni jöttem.
- Elutazol?
- Nincs már semmi, ami itt tartana. – Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne érzékenyüljek el, hiszen minden bizonnyal rám célzott.
- Akkor jó utat. – Elfordultam, de hallottam, hogy közelebb sétál a pulthoz.
- Justin, nagyon sajnálom – motyogta alig hallhatóan. – Tudom, hogy nem lesz magyarázat, de fogalmam sem volt róla, hogy ennyire megkedvellek. Amúgy hoztam neked valamit.
- Hagyd csak a pulton.
- Rendben van. – Hallottam, hogy sóhajt. – Akkor minden jót, és vigyázz magadra.
- Te is.
Amint csukódott mögötte az ajtó, megfordultam, de semmilyen ajándéknak látszó tárgyat nem láttam a pulton. Na, erről ennyit.
- Jól vagy, Aranyom?
- Persze, miért? – Megérintette az arcomat.
- Sápadtnak látszol.
- Bocs.
- Mit akart Andrew?
- Búcsúzni jött. – Bólintott, mintha csak azt mondta volna, hogy: „Helyes.” – Én... nem hiszem el, hogy szándékosan bántott meg. Hiszen én sem számoltam be Ethenről Briannek.
- Ugyan, az más. Ti nem voltatok házasok.
- De azt mondta, már évek óta nem volt köztük semmi, és mások is tisztában vannak azzal, hogy meleg.
- Még tudnál hinni neki?
- Csak szeretném megérteni.
Délben megérkezett Brian és Ted, hogy elfogyasszák az ebédjüket.
- Hogy megy a munka, fiúk? – érdeklődött Deb, mialatt a rendelésekre várt.
- Panaszra nem lehet okunk – felelte Ted, mivel Brian túlságosan el volt foglalva valami irat olvasásával.
- Debbie, az ebéd elvitelre lesz – szólalt meg végül.
Brian szemszög
Idegesen és reményekkel telve vártam a Justinnal való találkozást. Egy szót sem vonnék vissza abból, amit mondtam, és eddig a cölibátust sem volt olyan nehéz betartani. Igaz, a délelőtt folyamán négyszer zárkóztam be a mosdóba.
Justin zaklatottnak tűnt ebédnél. Alid beszélt és sápadt is volt. Leültem a pulthoz, mikor megláttam ott egy teleírt lapot.
Gyorsan átfutottam, s nem hittem a szememnek. A többiek közben beszélgettek körülöttem, így nagyon úgy tűnt, hogy észre sem vették ezt az értékes papírt. Így hát összehajtottam, s eltettem.
Magammal vittem ugyan az ebédet, de nem ettem meg. Azt hittem, ha lerántom a leplet Andrew házasságáról, akkor minden megoldódik. Ki a francnak jutott eszébe, hogy válás is van a világon?
A jó hír az volt, hogy Justin feltehetően nem tud a dologról. Tehát tehetek úgy, mintha mi sem történt volna. De mi van, ha Andrew felhívja, hogy megtudja a reakcióját? Akkor megint a kacsa segge alatt leszek.
- Halló?
- Szia, Deb.
- Brian, szia. Valami gond van az ebéddel?
- Nem, tökéletes. – Tökéletesen érintetlen. – Megmondanád Justinnak, hogy jöjjön az irodámba, ha végzett? Nagyon köszönöm. Szia.
Úgy ültünk egymással szemben, mint két megszeppent iskolás. Mindketten tartottunk attól, amit mondani készültem, csak más okból.
- Köszönöm, hogy eljöttél.
- Szívesen. – Látszólag most neki sem volt ellenére a körítés.
- Gondolom, Andrew ma meglátogatott.
- Igen – bólintott lassan. – Honnan tudod?
- Úgy hiszem, hagyott ott neked valamit.
- Azt mondta, de semmit nem találtam.
- Én igen. – Nagy nehezen sikerült kiengednem a kezemből az iratot.
- Uram Isten – motyogta olvasás közben.
- Ja. – Lehet, hogy vele könnyebben meg tudnék küzdeni.
- Elhoztad a Kajáldából?
- Igen. Csak... nyugodt körülményeket akartam neked biztosítani, mikor elolvasod. – Nem vágott rá semmilyen csípős megjegyzést.
- És, miért nem semmisítetted meg?
- Az nem lett volna tisztességes. – Jaj, ez a duma már nekem is hihetetlen volt, de most már mindegy. – Ha Andrew hajlandó volt elválni, az azt jelenti, hogy igazán érez valamit irántad. Ha pedig még te is érzel iránta, akkor megpróbálhatjátok még egyszer.
Büszke voltam magamra, ez a beszéd egyáltalán nem lett olyan borzalmas, csakhogy éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amire számítottam.
Justin szemszög
A legelső pillanatban, mikor értesültem Andrew válásáról, talán még érdekelt is egy kicsit. Utána viszont rögtön az kezdett motoszkálni az agyamban, hogy Brian miért hozta tudomásomra a dolgot. Hiszen neki ebből semmi haszna nem származhat, és az arcára volt írva, hogy ezt ő is tudja.
Ezzel a gesztussal hajlandó lett volna végleg elengedni engem, ezzel pedig végre sikerült bebizonyítania számomra, hogy az érzelmei valósak. Andrew pedig csak könnyíteni akart a lelkiismeretén.
Láttam az értetlenséget Brian szemében, mikor széttéptem a papírt. Az ajtóhoz sétáltam, kulcsra zártam, és a redőnyt is lehúztam.
- Nos – kezdtem, ahogy levettem a pulóverem. – Tegnap azt mondtad, szeretnéd, ha megdugnálak. Még mindig akarod? – Sosem láttam még Brian Kinney-t levegő után kapni. Lerúgtam a cipőmet.
- De... Andrew...
- Leszarom. – Kicsatoltam az övemet, de aztán meggondoltam magam. – Nem segítenél?
Úgy állt fel, mint egy kómás. Hozzám sétált, majd beletúrt a hajamba; mindketten sóhajtottunk.
- Mit tettem, hogy végre hiszel nekem?
- Tényleg elengedtél volna. – Bólintott. – Szeretlek.
- Én is. Tudod, hogy én is. – Szorosan átkarolt, s birtokba vette a számat a szívemmel együtt.
Brian szemszög
Az ágyamban ébredtem fel, teljesen egyedül. Semmi nem rémlett attól kezdve, hogy megcsókoltam Justint. Hogy kerültem ide?
Mintha csak a nevét hallotta volna, a szőke jelent meg a lépcsőnél, mint egy látomás, kezében kávéval.
- Jó reggelt – mosolygott szélesen, majd meg is csókolt. Átvettem a bögrét.
- Mi történt?
- Hogy érted?
- Azt hiszem, kiesett pár óra.
- De jól vagy? – Jól esett, hogy aggódik.
- Igen, csak nem emlékszem, hogy kerültem ide.
- Egyszerűen csak hazajöttünk az irodából.
- Dugtunk? – Megrázta a fejét. – Igaz, arra tutira emlékeztem volna.
- Kivéve, ha eszméletlenre baszlak.
- Aha – bólintottam elmosolyodva. – És, végül is miben egyeztünk meg?
- Még semmiben.
- Jó, akkor sorolom, hogy mit akarok. – Felvonta a szemöldökét. – Visszaköltözöl, véglegesen elfelejted Andrew-t, szeretkezünk egész hétvégén, aztán pedig hozzám jössz.
- Ha? – nézett rám nagyon értelmesen.
- El akarlak venni. Komolyan. Szerintem ez a pár nap mindkettőnket rádöbbentett jó néhány dologra. Engem arra, hogy szeretlek, és nem akarok még egy Andrew-t. Amúgy, ha a professzoréknak sikerült, nekünk is menni fog.
- A kurva életbe!
- Azt hiszem, ezzel mindent elmondtál.
Debbie konyhájában ült mindenki, Justint kivéve. Beavattam őket a terveimbe, és a segítségüket kértem a megvalósításhoz.
- Ez még a cölibátusnál is komolyabb hír – mondta Emmett. – Megrendezhetem?
- Igen. – Nem számított erre a válaszra.
- Komolyan?
- Te vagy az egyetlen rendezvényszervező, akit ismerek, és te vagy a legjobb is.
- Mitől lettél hirtelen ennyire kedves? – kérdezte Mel.
- Szerelmes vagyok – feleltem egyszerűen. – Azt hallottam, ilyenkor az ember bármire képes. – Nem tudtam, hogy a döbbenettől vagy a meghatottságtól ilyen szótlanok. – Olyan esküvőt szeretnék, amire mindig emlékezni fogunk, és amiről biztosan tudjuk, hogy tetszeni fog Justinnak. Számíthatok rátok?
- Persze! – vágta rá Deb és Linds egyszerre.
- Gus fogja vinni a gyűrűt, az már biztos.
- Nagyon aranyos lesz szmokingban – mosolygott Linds. – Mikorra tervezed?
- Mennyi idő kell hozzá manimum? – néztem Emmettre. A férfi töprengett.
- Két hónap alatt mindent el tudok intézni.
- Ez most tényleg komoly, ugye? – tudakolta Mike. Átkaroltam, és bólintottam.
- Ennél komolyabb már nem is lehetne.
- Szerinted én vagyok a legmegfelelőbb ember arra, hogy kiválasszam a szalvéta színét?
- Nem. Ezért kellene Justint is beavatni.
- Meglepetésnek szánom.
- De azt csak tudod, hogy mi a kedvenc színe?
- A kék – vágtam rá kapásból. – Komolyzene nem lehet, az, gondolom világos.
- Tökéletesen.
- Egyszerű, de nagyszerű ételek, a megszerezhető legnagyobb helyszín, kizárólag női pincérek, ajándék csak akkor, ha normális. – Emmett mindent gondosan lejegyzett.
- Minden meglesz, ne aggódj.
- Helló. – A picsába.
- Szia, Justin – mosolygott Em.
- Sziasztok. Meghoztam az ebédet.
- Köszönöm.
- Akkor én megyek is. Brian, még hívlak.
- Repesve várom. – Az ölembe húztam a szőkét. – Mit hoztál nekem?
- A szokásosat. – Megcsókolt, majd úgy helyezkedett, hogy a nadrágon keresztül össze tudja dörzsölni merev férfiasságunkat.
- Hm, ez csábítónak tűnik – jegyeztem meg. – Átpakoltad már a cuccaidat?
- Folyamatban van. – Ringatózni kezdett az ölemben. – Tudod, Deb ma egész furcsa volt. Akárhányszor meglátott, majdnem elsírta magát.
- Biztos csak a klimax – vontam vállat gyorsan.
- Mi nem volt világos abból, hogy diszkréten?
- Nagyon diszkrét vagyok.
- Egy francokat. Ennél már csak az lenne egyértelműbb, ha rózsaszín betűkkel kiírnád a Kajáldában.
Debbie konyhája úgy nézett ki, mint egy csatatér, annyi különbséggel, hogy fegyverek helyett ragacsos tészta volt mindenfelé.
- A tortán dolgozom.
- Valahogy sejtettem. Deb, Justin bármelyik pillanatban megjöhet.
- Máskor is szoktam sütni.
- De nem esküvői tortát.
- Ez csak egy egyszerű torta, Vic emlékére.
Abban a pillanatban kinyílt, majd csukódott az ajtó, aztán kezeket éreztem meg a derekamon.
- Sziasztok – duruzsolta a fülembe.
- Szia, drágám – intett Debbie cukros kézzel.
- Mi készül itt?
- Esküvői torta – felelte a nő nevetve. Alig észrevehetően megfeszültem.
- Carl megint megkért? – Hoppá, ez nekem eszembe sem jutott, s látszólag a nőnek sem.
- Dehogy, az még odébb van. Csak, gondoltam, ha sütni kezdek, az olyan, mintha Vic még itt lenne.
Justin átölelte. Ugyan nem szép dolog egy halott emlékét felhasználni, de ebben az esetben határozottan bevált.
Justin összepakolta a cuccát, elköszöntünk Debbie-től, majd végre elindultunk. A srác már a kocsiban is alig bírt magával, amint pedig beléptünk a lakásomba, letámadott. Én is ki voltam éhezve, hiszen csaknem egy hete nem dugtam meg senkit, és még csak le sem szoptak. Justin hevességéből arra következtettem, hogy kész kárpótolni az elmúlt napokért. A hálóig természetesen nem jutottunk el. Nekidőltem a pultnak, és hagytam, hogy a srác elém térdeljen. Egy darabig csak simogatta a farkamat, szétkente rajta a váladékomat, hogy jobban csússzon, majd lassan a szájába vezette.
Justin a mellettem eltöltött évek alatt profi lett a szopásban. Vagyis, az én leszopásomban. Annyiszor csinálta már, hogy volt lehetősége és ideje megfigyelni minden rezdülésemet. Nem kellett sokáig ügyködnie rajtam, pár perc múlva teleélveztem a száját.
Fölkelt és megcsókolt. Éreztem rajta a saját ízemet, olyan volt, mintha megjelöltem volna a területemet.
Hamarosan már ő is meztelen volt. Végigcsókoltam a nyakát és a mellkasát, míg a hálószoba felé araszoltunk. Lehuppantunk az ágyra, Justin pedig magától értetődően nyitotta szét nekem a lábát. Ilyen a szerelem?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése