Subscribe:

Labels

2017. január 11., szerda

Ne próbálj megmenteni XIII. fejezet


Az új fejezet megérkezett! Kellemes olvasást kívánok hozzá! :)




Mialatt Blayt ilyen és ehhez hasonló gondolatok ringatták álomba, addig odaát, a király irodájában tovább folyt a tanácskozás.
-          Bírom a kölyköt.
-          Ha nem mondod, fel sem tűnt volna – ropogtatta meg az ujjait Vishous.
-          Most mér’? – vont vállat Rhage. – Nem titkoltan szeretem a friss húst a csapatban. Na, nem úgy.
-          Fel ne fald nekem, mielőtt elvégezhetné a dolgát – figyelmeztette V félig-meddig viccelődve, aztán a királyra nézett. – Hallgatag vagy, Wrath.
-          Igen, így van.
-          Talán meggondoltad magad?
-          Nem – sóhajtott nagyot. – Még mindig úgy gondolom, hogy Blaylock az egyetlen, aki most segíthet nekünk. Qhuinn jó munkát végzett. – A srác persze nem volt jelen a helyiségben, éppen ezért Wrath folytatta: - De tartok attól, hogy túlságosan is közel kerültek egymáshoz.
-          És ez baj? – kérdezte Butch a saját kapcsolatára gondolva.
-          Nem feltétlenül. De ha Blaylock netán kudarcot vallana, és kénytelenek lennénk feláldozni, nem szeretném, ha Qhuinn a csapat biztonságát félretéve próbálná őt megmenteni.
-          Nem hiszem, hogy szüksége lenne megmentőre – vélte Phury. Ahogy rátámaszkodott a térdére, sokszínű haja előrehullott, keretbe foglalva töprengő arcát. – Blayben valóban minden megvan, ami ehhez a feladathoz kell… még az önfeláldozás is. Én is észrevettem a kötődés halvány szikráját kettejük között – vallotta be -, de Blay sosem hagyná, hogy Qhuinn feláldozza magát érte.
-          Egyetértek – bólintott V. – Láttam, hogy viselkedett Blay harc közben, és ez alapján azt mondom, szinte semmi sem tudná elvonni a figyelmét a feladatról.
-          Meglátjuk, hogy a szinte semmi elég lesz-e ide – mondta Wrath, majd felállt. – Rendben, mára ennyi. Holnap reggel kezdjétek meg a kiképzését. Mához három napra vissza akarom engedni a kölyköt az övéi közé, mához négy napra pedig holtan szeretném tudni Jane Whitcombot. Mindenkinek világos a feladat? – Megvárta, míg mindenki sorban bólint. – Jó pihenést, testvéreim.

Másnap reggel Blay arra a nyugtalanító érzésre ébredt, hogy valaki nézi. A hatalmas ablakokon még előző este behúzta a függönyöket, hogy ne vágjon a szemébe a nap, így azonban homály uralkodott a szobában. Ásított egyet, aztán a másik oldalára fordult.
-          Jézusom! – hökkent meg az ágya mellett ácsorgó alak láttán. – Ki vagy?
-          Miért pont ezt a szobát választottad? – érdeklődött az idegen, mire Blay összevonta a szemöldökét.
-          Layla?
-          Miért ezt a szobát választottad?
-          Nem én választottam, a testvérek utalták ki nekem – felelte a férfi, majd felült az ágyban. – Különben sem hiszem, hogy elszámolással tartozom neked. Elvégre nem én vagyok a vőlegényed, igaz? – A nő meglibbentette hosszú haját. Blay végignézett rajta, és ismét meg kellett állapítania, hogy tökéletesen passzol Qhuinnhez. – Most pedig megkérlek, hogy hagyd el a szobát.

Blay kicsúszott a paplan alól, és már útban volt a fürdőszoba felé, mikor Layla hirtelen előtte termett, anyaszült meztelenül. A férfi úgy hőkölt hátra, mintha baltával támadnak volna rá. Mielőtt akár egy szót is kipréselhetett volna a száján, az ajtó kivágódott, és beviharzott a szobába Qhuinn. A következő percek összemosódtak Blay szeme előtt; Layla mintha már nem is lett volna meztelen, aztán hosszan farkasszemet nézett a vőlegényével, majd szó nélkül elvonult. Qhuinn egyáltalán nem látszott meglepettnek, dühösnek viszont igen. Blay nem sokat értett az egészből, és ennek a maga módján hangot is adott.

-          Meg tudnád magyarázni, mit keresett a menyasszonyod az én szobámban?
-          Valószínűleg rád akart mászni – felelte Qhuinn minden kertelés nélkül.
-          És mégis miért?
-          Hogy a testvériség kénytelen legyen kirúgni téged. De nem fog, mert én nem jelentem nekik az esetet. Nem is lenne mit jelenteni, elvégre nem a nőket kedveled. Csak ezt Layla nem tudja. – Blay megdörgölte az orrát.
-          Ne haragudj, de nem látom be, miért utál engem Layla ennyire. Nem bántottam őt, vagy igen? Nem tehetek róla, hogy… - De nem tudta, hogyan folytassa.
-          Ez csakis az én hibám – ismerte el Qhuinn tőle szokatlan komolysággal. – Vagyis, számomra egyáltalán nem volt hiba. Be kellett volna vallanom neked, hogy kötelezettségeim vannak…
-          Miféle kötelezettségek? – kérdezett közbe Blay, de Qhuinn csak megrázta a fejét, és visszafordult az ajtó felé.
-          Csak azért jöttem, mert Rhage meg a többiek várnak az edzőteremben… nem kéne már a legelső napon elkésned. – Néhány pillanatig hallgattak.

-          Qhuinn?
-          Tessék?
-          Miért engem választottál? – Qhuinn meg sem próbálta elmondani a jó előre begyakorolt szöveget, amit előző nap is előadott a király irodájában; helyette lehajtotta a fejét, és mélyet sóhajtott.
-          Megláttam benned valamit, ami bennem soha nem lesz meg. – Pillanatnyi csend. – Tisztességes vagy és őszinte. Velem is megpróbáltál így bánni, de én egyszerűen nem érdemlem meg. Nem érdemlek tőled törődést vagy… szeretetet, mert nem tudom viszonozni.
-          Szerintem tudod – szólalt meg Blay halkan. – És ezt ott, amikor… kettesben voltunk, be is bizonyítottad. – Qhuinn csak a fejét rázta. – Szereted őt?
-          Itt nem az a lényeg, szeretem-e vagy sem – csattant fel Qhuinn. – Az a lényeg, hogy terhes a gyerekemmel… én pedig feleségül fogom venni.
-          Értem – bólintott Blay. – És pont te mondod, hogy nem vagy tisztességes?

Qhuinn erre már nem is reagált, egyszerűen kisétált a szobából. Blay szíve vadul dobogott a mellkasában; pár nappal ezelőtt még minden erejével azon volt, hogy megakadályozza az érzelmei elmélyülését, most azonban eldöntötte, hogy nem harcol tovább. Őrülten és visszavonhatatlanul beleszeretett Qhuinn Lohstrongba.

Amikor öt perccel később Blay belépett az edzőterembe, meglepetten felvonta a szemöldökét. Persze sejtette, hogy a férfiak nem a sok alvástól lettek olyan izmosak, de ekkora felszerelésre mégsem számított. Körben a fal mentén bordásfal húzódott, ahol mégsem, oda tükröt építettek. Blay észrevett pár bábut a terem túlsó végében, súlyzókat, futógépeket, lépcsőzőt, fekve nyomó padot, valamint rengeteg fegyvert a padlóra szórva, ami véleménye szerint nemigen tartozott egy átlagos fitneszterem berendezéséhez. A fegyverek körül laza félkörben pedig ott állt Rhage, Vishous, Butch és Phury. Blay a maga részéről nagyon hálás volt, hogy Zsadist nincs jelen. Sem Qhuinn, ha már itt tartunk.

-          Jó reggelt! – bődült el Rhage vidáman. – Remélem nem vagy egy lustálkodó típus, mert mi ennél sokkal korábban szeretünk kezdeni.
-          Szólhattál volna tegnap, és beállítom a telefonom – mutatott rá Blay, aztán inkább befogta a száját.
-          Wrath szerint rád fért a pihenés, és egyetértettünk vele. Viszont mivel csak három nap áll a rendelkezésünkre, így sietnünk kell. Nesze – dobott oda neki hirtelen egy tőrt, amit Blay könnyedén elkapott. – Remek, ezzel akkor nem lesz gond. Akkor most lássuk, mit művelsz azzal a bábuval ott – mutatott a sarokba.
-          Ugye azt mondtátok, a feladatom annyi, hogy közel férkőzöm a nőhöz.
-          Igen.
-          De akkor miért kell felmérnetek a tudásomat, ha nem nekem kell megölnöm?
-          Őt talán nem neked kell kiiktatnod, de elhiheted, hogy mások seggét attól még szét kell rúgnod – felelte V karba font kézzel. – Nem foglak áltatni, mert miért is tenném. A nő baromira okos és ravasz.
-          Te már csak tudod – sziszegte Butch.
-          Mindent megszerez, amit csak akar.
-          Téged nem szerzett meg. – Vishous elhúzta a száját.
-          Olyan tekintetben nem, de mégsem élhetek nyugodtan, amíg a világon van, mert megkeseríti az életemet. Ez még nem is lenne akkora probléma, elvégre kemény gyerek vagyok, kibírom. – Vishous torkából ekkor mély morgás tört fel, hasonlatos ahhoz, amit Qhuinn produkált előző nap. – Azt viszont nem tűröm, hogy a családomat is cseszegesse. Tehát meg kell halnia.

Mivel Blay nem tudott több kérdést feltenni, odasétált az egyik bábuhoz. Megállt előtte, mélyet lélegzett lehunyt szemmel, majd támadásba lendült. Olyan intenzitással és erőbedobással küzdött, mint talán még sosem, de meg akarta hálálni ezeknek a férfiaknak, hogy élete egyik legfontosabb feladatával bízták meg. Nem akart nekik csalódást okozni.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése