Hol van Jude?

Megérkezett életem első Zude története, és egészen büszke vagyok rá! Bízom benne, hogy nektek is tetszeni fog! :)

Zero, a Los Angeles Red Devils* egyik – szerinte – legkiemelkedőbb játékosa – oké, mások szerint is, valljuk be – a fürdőből kihallatszó vízcsobogás neszére ébredt. Ő és Jude előző este… meglehetős ideig voltak ébren, így Zero igencsak meglepődött, hogy a másik az óra jelzése előtt talpon van. Ő maga csak nagy nehézségek árán volt képes kimászni a meleg paplan alól – noha nem volt kifejezetten hideg anélkül sem -, ami még őrizte magán kettejük erőfeszítésének és élvezetének illatát. Zero csak kapcsolatuk előrehaladtával merte beismerni magának, hogy imádja ezt az állapotot.

Jude egyáltalán nem hasonlított egyik korábbi partnerére sem, és nem csak azért, mert férfi volt. Megértette, mi zajlik le Zero várfalai mögött, éppen ezért semmit sem erőltetett, kivárta, míg Zero maga jutott el arra a pontra, amikor igényelni kezdte a romantikus dolgokat, az összebújást, a közös főzőcskézést, vagy a győztes meccsek utáni összeölelkezést és Jude büszkeséggel töltött csókját. Zero sok egyéb dolgot is szeretett, amit Jude-dal közösen művelt – ezek közé tartozott az előző éjszaka, no meg a mostani reggel is, amikor arcán ördögi vigyorral beosont a fürdőszobába. Nem rohanta le azonnal a másikat, ahogy az néha szokása volt, előbb csak elgyönyörködött a férfi izmos, hullámzó hátában, gömbölyű fenekében, abban, ahogy a víz lecsorgott a vádliján. Már erre is összefutott a nyál a szájában, reggeli merevedése pedig csak még sürgetőbben követelte a figyelmet, így nem tétlenkedett tovább, belépett Jude mögé a zuhanykabinba. A másik férfi nem fordult meg, Zero mégis pontosan tudta, hogy elmosolyodott, és felkészült a fogadására. Zero odahajolt a hátához, és lágyan csókolgatni kezdte, miközben a kezeivel izmos mellkasát ölelte át. Jude felsóhajtott, és hátrébb mozdult, bele párja ölelésébe. Egyiküknek sem volt szüksége szavakra, anélkül is tudták, mit akar a másik; Jude mellkasával nekisimult a hideg csempének, mialatt Zero egyre szenvedélyesebb csókokkal borította el a testét, aztán keze lejjebb kalandozott, és izgatni kezdte Jude egyre keményebbé váló férfiasságát. Zero imádta hallgatni a másik ajkán kiszökő hangokat; Jude minden másban kínosan pedáns volt, mindig ügyelt a megjelenésére és arra, mikor hogy szólal meg, azokban a pillanatokban azonban, amikor Zeróval volt… végre igazi embernek érezhette magát, akinek nem kell kontrollálni sem az érzéseit, sem a nyöszörgéseit. Zero beleharapott a vállába, amit szinte azonnal engesztelően végig is nyalt, majd addig ügyeskedett, míg két ujját el nem meríthette Jude testében. Mindketten felnyögtek az élménytől, pedig nem ez volt az első alkalmuk együtt. Jude hátrébb döntötte a fenekét, hogy még mélyebben érezhesse magában Zero ujjait, aki igyekezett minél gyorsabban és alaposabban kitágítani kedvesét a tényleges behatolás előtt. Pár perccel később Zero befejezettnek tekintette az előkészítést, így egyik kezével megmarkolta Jude derekát, hogy egy helyben tartsa, a másikkal pedig beirányította  merevedését Jude két csábító félgömbje között. Az ezt követő percek összemosódtak Zero homályos tekintete előtt… csak az ütemes mozgásra tudott koncentrálni, meg a gerincén felkúszó élvezet jóleső csiklandozására.

Mikor vége lett, még álltak egy kicsit összetapadva a rájuk zúduló víz alatt, aztán Jude megfordult, és Zero pont azt a szeretetteljes mosolyt kapta meg tőle, amire tudat alatt szüksége volt. Jude tenyerébe fogta párja arcát, majd odahúzta magához, és mélyen megcsókolta. Zero ismét belefeledkezett abba az érzésbe, amit úgy hívnak, boldogság, és amit Jude hozott el az életébe.

Mire Zero, megtörölközve és felöltözve kilépett a fürdőből, Jude már nem volt sehol. Megszokott volt ez a dolog, mióta együtt laktak – illetve mióta Zero cuccai átvándoroltak ebbe a lakásba, és valahogy ő sem vágyott már arra, hogy hazamenjen a bérleményébe -; Zero napja általában jóval később kezdődött, így megtehette, hogy tovább áztatja magát, vagy simán csak heverészik az ágynemű között, amit előzőleg rendesen összegyűrtek. Jude persze sokkal felelősségteljesebb volt ennél, ezért ő már fél nyolc körül elhagyta a lakást. Zero téblábolt egy keveset, felvett és lerakott egy-egy magazint, tekintete viszont újra és újra az ágyra vándorolt. Nem tehetett róla, azonnal elkezdte érezni a hiányt és a vágyakozást, amikor Jude nem volt vele. Persze nem csak fizikai értelemben; nem csak döngetni szeretett volna vele, hanem egyszerűen… osztozni a pillanaton. És amikor Jude nem volt ott, általában ideges lett. Mert mi van, ha ő, Zero mindent felvállalt, mindent kiteregetett a nyilvánosság elé… a semmiért? Ha Jude egyszer rájön, hogy ő egy kedves és hagyományos meleg férfi oldalán akar megöregedni… mi lesz akkor ővele? Vissza tudna vajon térni a mezei csajozáshoz és dugáshoz? Erősen kételkedett benne. Most, hogy megtapasztalta a jobbat, már nemigen lett volna képes lemondani róla.

Ezekkel a szép gondolatokkal eltelve fogta végül a holmiját, és indult el az edzőterembe. Aznap este ismét jelenésük volt a pályán, és Zero hiába tartotta kordában a testét, mégis szüksége volt néha-néha egy megerőltető menetre a futópályán. Már út közben bedugta a fülébe a zenét, hogy ne kelljen senkivel szóba elegyednie… aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal ki is rántotta a készüléket, mert eszébe jutott, mit szajkózott mindig Jude… hogy barátkoznia kell, be kell illeszkednie, különben könnyedén megtörténhet, hogy lecserélik és áthelyezik. Korábban ez Zerót nemigen hatotta volna meg, most azonban, amikor lett egy rendes karrierje, sőt, egy rendes kapcsolata is… nem akarta az egészet elszúrni azért, mert antiszociálisnak bélyegezték.

Már azzal keltett némi feltűnést, hogy nem a hátsó bejáratot választotta, hanem előröl közelítette meg az épületet. Ezt fokozta a recepciós lányok döbbenete, amikor Zero kedvesen odaköszönt nekik – nem is tudtak azonnal kinyögni válaszul egy hellót, amit a férfi annyira nem is bánt -, de a legjobban azok a szintén tornázni igyekvő emberek akadtak ki, akikre Zero csak úgy rámosolygott. Nem mintha a férfinak mosolygós kedve lett volna; írt egy üzenetet Jude-nak, amire még nem kapott választ, nem mintha erre ne lett volna példa korábban, de Zero nem szenvedhette az ilyesmit. Levágta magát a fekve nyomó padra, és addig emelgette a súlyzókat, amíg azt nem érezte, hogy begörcsöl a karja, és már nem bírja tovább. Ekkor átcaplatott a futógéphez, és felpattant rá.

-          Uram Isten, ez Zero! – suttogta tőle nem messze izgatottan egy csaj a másiknak. – Annyira szexi!

-          Nekem kicsit túl szálkás.

-          Lehet valaki túl szálkás? – kuncogott a csaj, aztán, mikor észrevette, hogy Zero őket figyeli, elpirult. – Bocs, nem akartam…

-          Nem gond – felelte a férfi, és rájuk mosolygott.

A lányok majdnem elaléltak a gyönyörtől, ez azonban Zerónak már rég nem okozott akkora megelégedést. Persze továbbra is szerette azokat, akik szurkoltak neki, de már egyikükben sem a potenciális ágyszomszédot kereste, és rájött, hogy ez pontosan jól van így. Hátsó szándék nélkül tudott lepattanni a gépről, odamenni a lányokhoz, és elcsevegni velük. Kiderült, hogy a csajok valóban elég komoly rajongók, szinte az összes hazai mérkőzésen ott voltak, és fejből fújták a komolyabb sikereit. Aztán elcsicseregték azt is, hogy mindennél jobban szeretnének ők is bekerülni a szurkolócsapat lányai közé. A régi Zero ezen az alkalmon természetesen kapva kapott volna… bűbájos mosollyal az arcán felajánlotta volna, hogy bejuttatja a lányokat a nem létező válogatóra, előtte pedig szívesen segít nekik felkészülni egy privát találkozó keretében. A férfi látta a szemükben, hogy pontosan erre számítanak, és semmi kifogásuk nem lenne a dolog ellen még akkor sem, ha a tánckar közelébe sem jutnak… és Zerót hirtelen rosszullét fogta el. Rosszízű epe kúszott a torkába arra gondolva, hogy korábban fenntartások nélkül lefeküdt volna ezekkel a lányokkal, akár külön-külön, akár egyszerre, és lelkifurdalást sem érzett volna utána. Valószínűleg mindez Jude szeme láttára történt volna, de ő nem figyelt volna fel a férfi arcán átsuhanó érzésekre, a bánatra, a szomorúságra és a megbántottságra.

Éppen ezért a csajok elkerekedett szemmel hallgatták a továbbra is kedvesen mosolygó Zerót, aki sajnálkozva közölte velük, hogy a táncosok külön kasztot alkotnak, és kikérnék maguknak, ha a játékosok akarnák megmondani nekik, kiket fogadjanak maguk közé. Azért némi biztatást hozzátett vigasztalásként – ha valóban komolyan gondolják, akkor tanuljanak tovább, képezzék magukat, és később talán eljutnak odáig, hogy saját csapatot alakíthassanak. A lányok megköszönték a tanácsokat, Zero pedig dolga végeztével új lehetőségek után nézett. Futni már nem volt kedve, így úgy döntött, húzódzkodik egy keveset, aztán pedig beül a szaunába.

Fél három körül úgy döntött, ideje elindulnia a sportcsarnokba, ugyanis a csapatkapitány szeretett taktikai megbeszélést és könnyed bemelegítést tartani a meccsek előtt. Zero öltözködés közben megkísérelt beszélni Jude-dal, de a férfi telefonja foglaltat jelzett, és még a korábbi üzeneteire sem érkezett reakció. Zero, kezében a pólójával, félig még kigombolt nadrágban ácsorgott az öltözőben, és sorra nézegette a kettejükről készült képeket. Volt belőlük pár – miután kiderült, milyen jól is mutatnak egymás mellett, Zero szinte kényszert érzett, hogy napi szinten lekapja saját magukat. Ezek közül csak keveset tett fel a közösségi oldalára, sokkal jobban szerette megtartani maguknak ezeket a békés pillanatokat. Éppen egy olyan képet nézett, amit éppenséggel nem ő készített, és amin Jude fixíroz valakit – valószínűleg őt -, közben összehúzza a szemét, és mosolyog. Zero azokat az elkapott pillanatokat kedvelte leginkább, amikor Jude magáról elfeledkezve kinyilvánította az érzelmeit, és ezeket mindenáron csak magának akarta. Ezért lett egyre feszültebb az estéhez közeledve, mert még sosem történt olyan, hogy legalább egyszer ne beszéltek volna a nap folyamán még akkor is, ha nem ugyanott tartózkodtak.

-          Nahát, nahát, kit látnak szemeim? – Zero annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem elgázolta Lionelt a folyosón.

-          Engem, ki mást?

-          Hogyhogy ilyen korán itt vagy?

-          Taktikai megbeszélés lesz.

-          És ez téged pontosan mióta is érdekel? – fonta karba a kezét a nő, aztán, mivel Zero nem válaszolt, elmosolyodott. – Értem már. Jude tehet róla, nem igaz?

-          Jude nem tehet semmiről – vágott vissza azonnal a férfi, aztán felsóhajtott. – Mindenki azt szajkózza, hogy be kell illeszkednem, nem? És most, amikor megteszem, miért nem ugráltok örömötökben?

-          Egyrészt, én nem szoktam ugrálni. Soha. Nem vagyok pompomlány.

-          Hát azt pontosan tudom – szólt közbe Zero.

-          Másrészt, én örülök nektek. Tényleg. Viszont…

-          Viszont mi? – kérdezte a férfi enyhén összeránduló gyomorral, mire Lionel közelebb hajolt hozzá.

-          Viszont nem mindenki nézi jó szemmel azt, ami köztetek zajlik. – Szünetet tartott. – Ha tényleg és őszintén akarod Jude-ot… akkor nagyon megfontolod, hogy viselkedsz. Senkinek sem tenne jót, ha éppen a szezonkezdés után kellene megválnunk egy kiváló játékostól… vagy egy kiváló menedzsertől, nem gondolod?

Lionel rámosolygott búcsúzóul, majd ellibbent, Zero meg csak bámult utána percekig, és próbálta megérteni az üzenet mibenlétét. Azt persze eddig is tudta, hogy néhány embernek szúrja a szemét az új kapcsolata Jude-dal… de hogy bármelyikőjüket is kirúgják emiatt, az enyhén szólva is hülyeségnek tűnt. Ettől függetlenül némileg borúsabb hangulatban tért be az öltözőbe, ahol azonnal magába szippantotta a meccs előtti lázas izgalom, az ordibálás, a nevetés, a labdadobálás. Lepacsizott azokkal, akik hajlandóak voltak szóba állni vele, majd a saját szekrényéhez furakodott.

-          Uh, emberek, már csak perceink vannak hátra a meccsig? – rémüldözött látványosan Derek, majd vigyorogva meglapogatta Zero vállát. – Hiszen már a csodagyerekünk is itt van!

-          Gondoltam nem árt, ha egyszer én is meghallgatom a taktikát, hátha profitálhatok belőle – vont vállat Zero, és a görcsös idegesség ellenére, ami belülről feszítette, elmosolyodott.

Hét óra előtt néhány perccel Zero már harci öltözetben meredt a telefonjára, ami továbbra sem jelzett sem üzenetet, sem hívást Jude-tól. Most már hivatalosan is kezdett kétségbe esni. Korábban már körbeérdeklődött kicsit, hogy látta-e valaki a férfit a nap folyamán, vagy nem-e pillantották meg a lelátón, esetleg a kispad környékén, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el, Zero pedig minden szívdobbanással egyre idegesebb lett. Jude eddig egyetlen meccset sem hagyott ki, még akkor sem, ha éppen haragban voltak.  Minden egyes alkalommal ott szobrozott a táncos lányok mellett, mosolygott, amikor Zero jó formában volt, és a homlokát ráncolta, ha ennek épp az ellenkezője volt igaz. Most azonban elérhetetlenné vált, ami rádöbbentette Zerót, mennyire hozzátartozott már a meccseihez a másik férfi jelenléte.

Természetesen nyertek, habár Zero pontosan tudatában volt, hogy ez egyáltalán nem az ő érdeme. Jó pofizott még egy kicsit a csapattársaival, kötelességtudóan nevetett a poénokon, fogadta a gratulációkat, közben pedig lélekben már egészen máshol járt. Egészen addig, amíg Jelena, az új Atyaúristen rá nem fektette manikűrözött kezét a vállára. Zero már majdnem lerázta magáról, mert utálta, ha belemásztak a személyes terébe, amikor a nő szélesen mosolyogva átnyújtott neki valamilyen űberfontos és űberfantasztikus díjat, amit ezek szerint a teljesítményével kiérdemelt. Zero a többiek arcát bámulta, hátha felfedezi rajtuk a helytelenítés legapróbb jelét is, de nem. Mindenki olyan lelkesen tapsolt, mintha teljesen rendben lenne, hogy Zero úgy vesz át egy díjat, hogy Jude, a menedzsere és partnere nincs mellette. A férfi alig tudott koncentrálni, de készséggel felelt a riporterek kérdéseire, pózolt a fotókon, puszikat, mosolyokat és kézfogásokat osztogatott, de mindvégig tudta, hogy ez így nincs jól.

-          Kinek szeretné megköszönni a díjat? – hangzott fel az egyik utolsó kérdés, amire Zero még hajlandó volt felelni.

-          Hálásan köszönöm a támogatást az egész csapatomnak, mert nélkülük nem tudtam volna oda jutni, ahol most vagyok. – A srácok lelkesen kiabáltak a háttérben. – Köszönöm továbbá Lionel és Pete Davenportnak, akik meglátták bennem a lehetőséget, de elsősorban a menedzseremnek tartozom hálával, aki akkor is mellettem állt, amikor még senki voltam. Jude Kinkade – folytatta tovább, pedig érzékelte, hogy körülötte kissé alábbhagyott az ünneplés -, ha nézed ezt az adást, akkor tudd, hogy köszönöm. És szeretlek.

Ezek után a riporterek egyértelműen felbolydultak, és lázasan követelték, hogy még több kérdést feltehessenek, de Zero csak rájuk villantotta a mosolyát, és eltűnt az öltözőben.

-          Jól csináltad – dicsérte meg Terrence, és kezet fogott vele. – Ne hagyd, hogy ők döntsék el, kivel lehetsz együtt, és kivel nem.

-          Bizony ám – helyeselt Derek. – Jude jó ember… és megérdemli, hogy boldog legyen.

Zero nem számított rá, hogy a társai még ebben a kérdésben is kiállnak majd mellette, mégis megmelengette a szívét a támogatásuk. Kicsit jobb kedvvel búcsúzott el tőlük, de csak miután megígérte, hogy ő és Jude benéznek majd az esti partira.

Jude olyan hétköznapian és természetesen köszöntötte, mikor hazaért, hogy Zero majdnem elgondolkodott rajta, hogy nem csak ő fújta-e fel ezt az egész napos távollétet. Némán pakolta le a cuccait, aztán elvonult zuhanyozni, amiről természetesen rögtön a reggeli kis akciójuk jutott eszébe, aminek azonnali és teljes felizgulás lett a vége. És csak még inkább elöntötte a vágy, mikor visszatérve Jude-ot a bevetett ágy szélén ücsörögve találta.

-          Miért nem voltál ott? – bukott ki belőle a kérdés. Kicsit úgy érezte magát, mint egy hisztis picsa, de pont nem törődött vele, csak válaszokat akart. Jude sóhajtva pillantott fel rá.

-          Azt gondoltam, talán szívesen vennéd, ha…

-          Mit?

-          Ha kivételesen nem toporognék a hátad mögött. Ha nem kellene velem foglalkoznod, és a kapcsolatunk helyett a teljesítményed miatt kerülnél bele a hírekbe. – Némi csönd támadt.

-          És ez a remek kis ötlet a te csinos kis fejedből pattant ki? – fonta karba a kezét Zero, ami igencsak jót tett a bicepszének. Jude nyelt egyet.

-          Nos, talán volt valaki, aki megerősítette ezt a döntésemet.

-          Találgathatok? – érdeklődött a férfi gúnyosan, de mivel látta a másikon, mennyire bántja a helyzet, mélyet sóhajtott. – Mondok neked valamit, de ne sértődj meg. Egy kibaszott nagy hülye vagy, Jude. – A másik férfi elhúzta a száját. – És ezt komolyan is gondolom. Hogy… hogy fordulhatott meg a fejedben akár egy percre is, hogy van olyan pillanat, amikor nem akarlak magam mellett tudni? – Erre már Jude is kénytelen volt felkapni a fejét, így most egymás szemébe bámultak. – Felvállaltam magunkat, nem rémlik?

-          De, rémlik – felelte a másik dacosan. – Csak éppen tudom, hogy nem óhajtod a nagy nyilvánosság előtt élni a magánéletedet.

-          A magánéletünket! – korrigált gyorsan Zero, aztán folytatta: - Másodszor pedig leszarom, ki mit beszél. Nekem csak az a lényeg, hogy még egy meccset ne merészelj kihagyni, mert morcos leszek! – Jude erre elnevette magát, ami Zerót is magával ragadta. – Megbeszéltük, te tökfej?

-          Megbeszéltük – bólintott a férfi, aztán már csak azt vette észre, hogy a szája el van foglalva valami nagyon is kellemes tevékenységgel. Zero gyorsan és hatékonyan szabadította meg őt a felesleges ruhadaraboktól, aztán becsalogatta a takaró alá.

-          Mostantól mindig tudni akarom, merre vagy, rendben? – lehelte a fülébe, mialatt benne mozgott. Jude csak bólintani volt képes, miközben még feljebb emelte a lábait, hogy Zero mélyebbre csúszhasson. Zero felnyögött, aztán a könyökére támaszkodva gyorsított a tempón.

Az eksztázis pillanatában újra egymás szemébe néztek, majd Jude összefonta az ujjaikat. Mialatt Zero egy elégedett sóhajjal párja szájára hajolt, rájött, hogy még ha Jude nincs is mindig mellette teljes testi valójában… egy valahol mindig megtalálhatja; a szívében.

*igazából nem tudom a csapat nevét, rákerestem a neten, és ezt választottam