Megérkezett az utolsó fejezet! :)
-
Mi a baj? – érdeklődött Stiles, mikor Derek
lassan fölállt.
-
Semmi. Majd én elintézem.
-
Hadd menjünk veled! – kérlelte Liam, szeme kéken
ragyogott. – Nekünk is jogunk van elszámolni vele.
-
Nem szándékozom elszámolni vele, csupán elküldöm
a fészkes fenébe a területemről. – Isaac és Erica összevigyorgott.
Derek már azelőtt kint volt a ház előtt, hogy a másik
kibukkant volna a fák közül. A férfinak korábban nem sok dolga volt a sráccal,
de az alapján, amit róla meséltek, nem kedvelte meg különösebben.
-
Mit akarsz itt?
-
Természetesen Stileshoz jöttem – mosolygott
pofátlanul Theo.
-
Nincs dolga veled.
-
Nekem viszont volna vele. – Derek még vissza
tudta fogni magát, a kölykök dühe azonban egyre türelmetlenebbül feszítette
belülről.
-
Mint mondtam, nincs dolga veled, neked se legyen
vele. Szerbusz.
-
Szinte biztosra vettem, hogy védelmezni fogjátok
– vigyorgott Theo, aztán elnézett Derek mellett. – Hé, Stilinski! Félsz, hogy
újra két vállra fektetlek?
-
A kurva anyádat, azt!
Theo csak nevetett Liam kirohanásán, de Derek ereiben nőttön
nőtt a feszültség. Aztán az idő is megállni látszott, mikor Stiles kilépett a
házból. Magas volt, karcsú, és sokkal izmosabb, mint alig egy évvel korábban.
Derek jól látta, hogy még Theo lélegzete is elakadt egy percre, és ezt már nem
tűrhette tovább. Nem elég, hogy betolakodott a területére, még képes
nyálcsorgatva bámulni a párjára…
Észre sem vette, hogy előbújtak a karmai, és morogva
megindult Theo felé, de Stiles a karjára simította a kezét. Ez az egy érintés
elég volt ahhoz, hogy a farkasból távozzon a feszültség. Ha Stiles ennyire
nyugodt volt, neki sem kellett idegesnek lennie.
-
Mi járatban?
-
Felelevenítem a régi ismeretségeket – vigyorgott
Theo magabiztosan, Derek pedig arra gondolt, vajon hányan akarták már betörni
azt az önelégült képét.
-
És én voltam az utolsó a listádon?
-
Az első, ami azt illeti.
-
Meglepő – mondta Stiles továbbra is nyugodtan. –
Büszkének kellene lennem? – A másik srác szerénykedve vállat vont, miközben
egyre közelebb lépegetett hozzájuk. – Éppen vacsoráztunk – folytatta Stiles. –
Te mikor ettél legutóbb? – Theo arca elfelhősödött, valószínűleg nem számított
erre a kérdésre. Igazából Derek sem. – Ahogy elnézlek, nem mostanában.
-
Ruhában nem láthatsz túl sokat belőlem… -
próbált poénkodni a srác, de a magabiztosság álarca repedezni kezdett rajta.
-
Azokban a ruhákban, amik nem láttak mosást egy
ideje… a cipőd talpa pedig kezd leválni.
-
Mit érdekel az téged? - vicsorgott Theo
megbántottan. Már a fogai is előbújtak. – Nem vagy az anyám! – Stiles erre
félrebiccentette a fejét.
-
Mégis idejöttél…
-
Nagy hülyeség volt!
-
… mert bármi történt is a múltban, még mindig
szeretnél a falkához tartozni. – Theo már-már remegett és a fejét rázta, aztán…
Derek pontosan el tudta kapni azt a pillanatot, amikor a
srác megtört. Stiles éppen hátrafordult a ház felé, és intett a kölyköknek,
hogy menjenek vissza. Theo biztosan érezte a Stilesból áradó törődést és
szeretetet, és kénytelen volt elfogadni, hogy ő is erre vágyik.
Ott az udvaron állva, a családi ház előtt, oldalán élete
szerelmével, tényleg felmerült benne a lehetőség, hogy befogadja Theót. Nem ő
változtatta át, mégis úgy vélte, egy magányos farkas sokkal veszélyesebb, mint
egy falkában élő. Nagy előny lenne, hogy rajta tudná tartani a szemét, és talán
meg is nevelhetné kicsit.
-
Rendőr vagyok – kezdte mondani Stiles. – Az a
dolgom, hogy védjem az ártatlanokat, és segítsek, ahol tudok. A munkaköri
leírásom alapján rajtad is segítenem kellene. – Szünet. – De nem fogok. –
Dereket ugyanúgy meglepte a válasz, mint Theót, főleg, mikor Stiles közelebb
lépett a sráchoz, és már majdnem az arcába sziszegte a folytatást: - Bántottad
Scottot. Bántottad Lydiát. Bántottál szinte mindenkit, akit szeretek, arról nem
is beszélve, hogy soha nem bíznék meg olyasvalakiben, aki megölte a saját
húgát. – Azzal Stiles méltóságteljesen kihúzta magát. – Most pedig takarodj
innen. Ez magánterület.
Derek még lélegzetet sem érkezett venni a szónoklat után,
ugyanis ahogy Stiles bevonult a házba, a kölykök rávetették magukat. Leteperték
a padlóra, csiklandozták és bökdösték egészen addig, amíg Stiles kicsorduló
könnyel, nevetve kegyelemért nem kezdett esedezni. Dereknek feltűnt, hogy a
kölykök a játék közepette is mennyire óvatosak és odafigyelőek voltak, még
véletlenül sem hagyták, hogy éles körmeik kárt tegyenek Stiles érzékeny
bőrében.
-
Rendben, most már ennyi volt – szólt Boyd, aki
fölöttük állva követte az eseményeket, aztán a kezét nyújtotta, és felhúzta
Stilest a padlóról. – Jól vagy?
-
Soha jobban – vigyorgott a srác -, de
legközelebb elvárom, hogy te is csatlakozz a kicsi a rakáshoz.
-
Nincs az az Isten.
-
Parancsba is adhatom – kacsintott Stiles. – Vagy
jobb szeretnél Juliával…
-
Oké, oké – szakította félbe Boyd, s biztos
elpirult volna, ha képes lett volna rá.
-
Rendben, mindenki vissza az asztalhoz! – tapsolt
kettőt Stiles, de mielőtt rendezkedni kezdhetett volna, Erica megállította.
-
Majd mi elintézzük.
Így a kölykök tüsténkedtek a konyhában, Stiles pedig a
nappaliban találta magát, szorosan a falhoz préselve, miközben Derek
szenvedélyesen fosztogatta a száját. Hihetetlennek tűnt, hogy még ennyi év után
sem tudták megunni egymást.
-
Most már értem – mormolta a farkas, ahogy a
másik érzékeny nyakát harapdálta. Nyelve alatt érezte Stiles vérének
száguldását.
-
Mit értesz?
-
Én vagyok az alfájuk, mégis te vagy az, aki
gondoskodni tud róluk. – A srác rávigyorgott.
-
Örülök, hogy végre tisztáztuk, ki az úr a
háznál. – Erre már Derek is vigyorgott, tekintete vörösen villant.
-
Kicsit elbizakodottak vagyunk, nem?
-
Szerintem meg tudnálak győzni az igazamról –
cirógatta végig Derek ölét. – De csak, ha a kölykök elaludtak.
-
Igenis, mama. – Stiles erre csak kacsintott
egyet, majd kibújt az öleléséből.
-
Gyere, papa, a kölykök már várnak.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése