Feketén-fehéren 3. fejezet

Zárjuk kellemesen az évet... íme a történet befejező része! :)

Oscar lelkesebben köszöntötte, mint ahogy az várható lett volna, de a még el sem kezdett produkció iránti érdeklődés minden képzeletet felülmúlt. Zero előtt elég hamar nyilvánvaló lett, hogy Jude nem fog megjelenni, ami zavarta némileg, de Oscar hamar elterelte a figyelmét.

-          Remélem nem bánom meg, hogy téged választottalak – mosolygott rá. – Minden megvan benned, ami ahhoz szükséged, hogy nagy sztár legyél, de a viselkedéseden is múlik, lesz-e ebből valami. – Összekulcsolta a kezét. – Mikor akarod elmondani neki? – Zero vállat vont.

-          Még úgysem hinne nekem. De talán a forgatás végén… már lesz nála esélyem.

Három hónappal később került sor az első nagyobb szünetre, és ekkor engedélyezték Zerónak először, hogy a sajtóval is beszéljen. Oscar, Lucas és mindenki más egybehangzó véleménye szerint remekül haladtak. Jude önként vállalta, hogy távol tartja magát a forgatástól; nem volt szüksége emlékeztetőre arra vonatkozóan, mennyire jól néz ki a férfi. Persze napi szinten tiszteletét tette odabent, hogy ellenőrizze, ügyfele mindent megkap-e, amire szüksége van. A szünet hetének első napján Jude olyan korán toppant be, hogy Zerót még alva találta. Nem volt rest odakint, a lépcsőn ülve várakozni, hogy begyűjthessen néhány pletykát, amit a közelben téblábolók vitattak meg egymással.

-          Nem hiszem el, hogy ismét bepróbálkozott nála – kuncogott Jenny. Jenny a konyhán dolgozott, így testközelből ismerte a stáb minden egyes tagját. – Annyira nyilvánvaló, és annyira szánalmas!

-          De még mennyire! – kontrázott valaki más. – Annak a ribancnak nincs bőr a képén… - Néhány pillanatnyi csend. – Nem tudod, kivel ment el?

-          Ah, dehogynem – vihogott Jenny. – Amandával.

-          Micsoda? – A nő nagyszerű hallgatóságnak bizonyult. – Azzal a ribanccal? Mit lát benne? Te, az ott nem… - És Jude ekkor mosolyogva odaintegetett nekik.

Jude-nak tehát egy szót sem kellett váltania Zeróval, mégis tisztában volt magánéletének minden mozzanatával. Mivel ő maga Lucas lakásából, azon belül is kényelmes ágyából érkezett, így objektíven és tisztes távolságból volt képes figyelemmel kísérni ügyfele tevékenységét.

Szinte minden héten más nővel távozott a forgatásról, de a buszból eljönni egyiküket sem látták. Zero mindenesetre tett róla, hogy az alkalmazottaknak legyen miről trécselniük, jóllehet mindenkivel lehetetlenül kedves volt.

Jude elfordította a fejét, mikor neszezést hallott odabentről, majd felállt épp, mikor kinyílt mögötte az ajtó. Mikor tudatosult benne, hogy Zero meztelen, nyomban elfordult.

-          Jó reggelt – ásított a férfi.

-          Jó reggelt. Ráérsz egy gyors ebédre?

-          Naná. Mindent az én drága menedzseremnek. – Jude ugyan nem látta, de Zero le sem vette a szemét a hátáról. – Öt perc, és kész vagyok.

És valóban, öt perccel később már Jude autójában ültek, és próbálták átverekedni magukat a kapunál összegyűlteken. Zero egy darabig mosolyogva integetett, mikor azonban valaki majdnem betörte a szélvédőt, elkomorodott.

-          Csak, hogy tudd – szólalt meg halkan -, sosem vágytam erre a felhajtásra.

-          Sosem hittem, hogy vágysz – mondta Jude, majd megkönnyebbülten sóhajtott, mikor végre maguk mögött hagyták a tömeget.

-          Akkor miért szereztél nekem olyan melókat, amik sokkal népszerűbbé tettek, mint amire ki voltam találva? – Jude felnevetett, boldogan, gondtalanul, erőtől duzzadón. Zerónak fájt a tudat, hogy neki ezekhez az érzésekhez semmi köze.

-          Te fogadtál fel menedzsernek. Az a munkám, hogy gazdag és híres legyél, de semmit sem ért volna az erőfeszítésem, ha nem olyan vagy, amilyen.

-          Ezt hogy érted? – Jude továbbra is csak vigyorgott; azt hitte, Zero elismerésre vadászik.

-          Mindenki imád téged. Nem számít, hány nőt fogyasztasz el hetente, még a lesifotósok is odáig vannak érted. Alig jelennek meg rólad mocskolódó cikkek…

-          Jó a menedzserem – szúrta közbe Zero.

-          … rád néznek, a szőke hajadra, a féloldalas mosolyodra, meg az arcodra, és kész, vége – folytatta Jude rendületlenül, Zero pedig azon vette észre magát, hogy a váltót fogó kezére tette a sajátját.

-          Emlékszem arra az estére. Te valószínűleg azt hitted, totál be voltam állva. De emlékszem.

-          Mégis mire? – kérdezte a másik.

-          Amikor lefeküdtünk egymással.

Már ez a néhány szó is elég volt ahhoz, hogy Jude elé odavarázsolódjon az a bizonyos éjszaka, de a férfi gyorsan megrázta a fejét, és kipattant a kocsiból.

-          Jude…

-          Pofa be! – sziszegte az. – Reggelizni hoztalak. Nem akarom felemlegetni azt a ballépést.

-          Szerintem mindketten tudjuk, hogy nem ballépés volt. – Zero komótosan megkerülte a kocsit, majd nekitámaszkodott az ajtónak.

-          Rohadtul azt hiszed, mindent tudsz rólam, mi? – mosolygott Jude feszesen. – Hát, ki kell ábrándítsalak. Nem vagyok szerelmes beléd, és nem sírom vissza azt az éjszakát. Úgy vettem, hogy leteszteltem az árut, mielőtt másoknak is eladom. – Zero arca kifejezéstelen maradt, közben úgy érezte, odabent ezer darabra tört. – Szóval ne láss bele többet, oké? A menedzsered vagyok, te meg az ügyfelem.

-          Ez azóta van így, mióta Lucassal vagy – mutatott rá Zero. – Korábban számíthattam rád bármiben, bármikor.

-          Most is számíthatsz – sóhajtott a férfi. – Fontos nekem a karriered, és tudom, hogy a film fantasztikus lesz.

-          Egy kockát sem láttál belőle.

-          De hiszek benned – mondta Jude. – Nincs olyasmi, amit te ne tudnál véghezvinni.

Zero ezek után lenyugodott kissé. Jude szerette volna tudni, miért emlegette fel ezeket a régmúlt dolgokat. Ő maga már ott, Zero ágyában fekve tudta, hogy ez csak egy kis kitérő a másik részéről. Ünnepeltek, leitták magukat, és épp nem volt kéznél egyetlen csaj sem. Jude persze nagyon is vonzódott a férfihoz, sőt… volt néhány pillanat, amikor talán többet is érzett, de nem volt naiv; nem hitegette magát azzal, hogy Zero valaha is az övé lesz. Az azóta eltelt másfél évben néha felbukkant álmaiban az a pár fülledt óra, Zero szenvedélyes tekintete, félig leeresztett szemhéja. A vágy, ahogy letépte róla az inget, és ahogy az övcsattal bajlódott. Ahogy a borostája karcolta az arcát. Ahogy keményen megcsókolta, átkarolta és magához szorította. Néha, szentimentális hangulatban többet látott bele, mint ami volt. De talán most, Lucas segítségével mindezt maga mögött hagyhatja. Mert nem volt hajlandó még csak megfontolni sem azt, hogy Zerónak esetleg igaza lehet; hogy soha nem fog mást szeretni, csak őt. Elvégre annak mi értelme volna? Zero övé volt egyetlen éjszakára, de az életét soha nem fogja vele megosztani.

Matthew a tollát babrálva ült a székében, és nem nézett a többiekre. Oscar az asztalon nyugtatta összekulcsolt kezét, és próbálta megemészteni Zero kérését. Javaslatát. Ötletét, amivel alapjaiban változtatták volna meg az eredeti történetet.

-          Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas a kockázat…

-          Az jó – bólogatott Oscar. – Mert ezzel a filmmel már így is sokat kockáztatunk, nem hiányzik egy újabb elem, amin elbukhatunk.

-          Váratlan lenne, és teljességgel fantasztikus – vélte Zero. – Ezzel a befejezéssel azonnal felkeltenénk az érdeklődést egy újabb része, de ami fontosabb… sokkal mélyebb jelentést adnánk Adam viselkedésének. – Matthew továbbra sem nézett fel, de a tollat letette. – Sokan talán elkönyvelték Adamet egy egysíkú, fekete-fehér karakternek, egy szépfiúnak, amolyan friss James Bondnak. Erre számítanak. Pénz, csillogás, gyilkosság, szép nők, szex… Aztán a képükbe kapnák az igazságot. – Szünetet tartott. – A világ megkaphatja talán Adam idejét, segítségét, karizmáját, akár a testét is. De a szíve és a lelke egy egészen más lapra tartozik.

-          El sem hiszem – mosolygott Jude. – Ilyen rövid idő alatt tető alá hoztátok!

-          Zero még az alvásról is lemondott volna, ha teheti – mondta Oscar. – De közöltem vele, hogy én öregember vagyok, vannak bizonyos szükségleteim. – Ekkor mindketten a terem túlsó felén álló főhősre néztek.

Zero egészen úgy festett, mintha a mögötte felállított plakátról lépett volna le. Fekete öltöny és nyakkendő, fehér ing, és a média kedvéért még egy cigarettát is a kezébe vett, bár utálta a szagát. Jude tudta, hogy ez okozta neki a legnagyobb problémát a forgatáson, Adam ugyanis láncdohányos volt.

-          Fantasztikus munkát végzett – vallotta be Oscar, ahogy a tömeg tovább hömpölygött körülöttük. Már csak néhány percet kellett várniuk, hogy megnyissák a termet a premier előtti vetítésre meghívott vendégek előtt. – Álmomban sem hittem volna, hogy ilyen elhivatottan és kitartóan fog dolgozni. Matthew mintha ráírta volna Adam szerepét… mégis Zero volt az, aki megtöltötte élettel. Köszönöm – ölelte magához féloldalasan a meglepett Jude-ot. – Remélem megkeresel a vetítés után. Érdekelni fog a véleményed.

-          Oscar rendesen felcsigázott – suttogta Jude, miután Zero elbúcsúzott az újságíróktól, és csatlakozott hozzá. – Soha nem láttam még ilyennek.

-          Jó értelemben?

-          Igen – mosolygott Jude. – Felülmúltad a várakozásait, és szerintem örökké hálás lesz neked.

Néhány pillanattal később megnyitották a mozit, ők pedig az elsők között foglalták el helyüket.

-          Hölgyeim és uraim – kezdte Oscar, megállva előttük. – Szívből köszönöm, hogy elfogadták a meghívást új filmem premier előtti vetítésére. Talán mondanom sem kell, hogy akinél kamerát találunk, azt azonnal kitessékeljük. Tudom, hogy ezt nem akarják. Nem maradhatnak le erről a remek alkotásról. – Komolyabb hangnemre váltott. – Már a forgatás megkezdése előtt is akadtak néhányan, akik kétségbe vonták a produkció sikerét, mondván, tehetségtelen a rendező, nem elég ismert a színész, vagy nem elég érdekes a koncepció. Mi, akik benne dolgoztunk, rendkívül élveztük a munkát, és tudjuk, milyen remek alkotást hoztunk létre. Most átadjuk Önöknek, és ugyan már nincs befolyásunk, mit fognak gondolni, de mindenekelőtt az a cél, hogy élvezzék.

Jude imádta a mozit. Kiskorában rengeteg filmet megnézett az apjával, valószínűleg innen eredt a szeretete a fekete-fehér alkotások iránt. Az első néhány percben még kutatott a teremben Lucas után, de aztán magával ragadta a képernyőn kibontakozó történet.

Hiába olvasta előzetesen a forgatókönyvet, a vásznon látni teljesen más volt. Jól hallotta a női nézők sóhajait, amikor Zero először felbukkant. Az ő szíve is megdobbant, ajka mosolyra húzódott. Hitt Zeróban és abban, hogy képes megcsinálni, és azt is tudta, hogy több van benne, mint amit megmutat. Most mindenki más is láthatta, hogy ez valóban így van.

Másokkal együtt szisszent fel, amikor Zero… vagyis Adam autója felrobbant… észre sem vette, hogy megfogta Zero kezét, csak mikor a férfi megszorította azt, átvezetve őt a késelős jeleneten. A vége felé Jude figyelme majdnem ellankadt, hiszen emlékezett, mi következik: Adam a karjába zárja, majd megcsókolja gyönyörű segítőjét, végül elsuhannak a naplementébe egy nyitott tetejű kocsin. Ehelyett a következő történt, Jude nem kis meglepetésére:

A szaggatott öltözetű, zilált hajú, kormos arcú Adam Grayson két kezébe fogta szép társnője, Isabelle ugyancsak kormos arcát, és lágy csókot lehelt az ajkára.

-          Köszönöm, Belle – suttogta Adam. – Hálásan köszönöm, hogy mellettem álltál.

-          Óó, Adam – bújt hozzá a nő, feszes melleit a férfi mellkasának feszítve. – Kérlek mondd, hogy találkozunk még!

-          Nem tudhatom, mit hoz a jövő… de annyit ígérhetek, hogy nem foglak elfelejteni. – Isabellel együtt a jelenlévő nők többsége is felsóhajtott… és majdnem Jude is. – Viszlát, kedvesem.

-          Ég veled, Adam Grayson!

Jude felvont szemöldökkel figyelte, ahogy Adam zsebre vágott kézzel átvág a városon, amit nemrég mentett meg egy bombatámadástól. Az emberek mit sem tudta sétáltak el mellette, ő pedig folytatta útját a leszálló éjszakában, szája sarkában a védjegyévé vált halvány mosollyal.

Pár perccel később felsétált néhány lépcsőfokon, kulcsot vett elő, és beengedte magát a lakásba. A folyosó félhomályában levette a cipőjét, megszabadult az öltönye és a nyakkendője maradékától, majd besétált az ugyancsak félhomályos nappaliba. A kamera az arcát mutatta, miközben Adam végre ellazult, és elmosolyodott. Aztán – Jude és mindenki már meglepetésére – megszólalt egy idegen hang.

-          Jól vagy? – Adam még szélesebben mosolygott, tekintete megtelt valamivel, amit Jude talán… szeretetnek tudott volna nevezni.

-          Igen. Jól vagyok. – A kamera most eltávolodott, s a bal sarokban feltűnt egy férfi alakja, aki az ablak előtt állt. Magas volt és széles vállú, elegáns nadrágot és fehér inger viselt. Ahogy Adam felé fordult, a profilját még mindig nem lehetett kivenni tisztán, azt viszont igen, hogy mosolyog. A kamera most mindkettőjüket befogta, ahogy közeledtek egymás felé, Jude gyomrában pedig hirtelen lüktetni kezdett valami.

-          És, mi jót csináltál ma? – érdeklődött a férfi egy olyan valaki hangján, aki ismeri, szereti és védelmezi az előtte állót.

-          Tudod, a szokásos – vigyorodott el Adam. – Megmentettem a világot.

-          Jaj, akkor most valami jutalomfélét vársz?

-          Bizony ám. Tudod te, ki vagyok én?

-          Éppenséggel – hajolt előre a férfi játékosan -, pontosan tudom, ki vagy te, Gideon Grayson. – Adam erre nevetve elkapta a férfi tarkóját, és magához rántotta egy csókra.

Jude csak tompán érzékelte, hogy felgyúlnak a fények, aztán oldalra pillantva észrevette, hogy Zero mindvégig az ő arcát nézte. Gyorsan elengedte a kezét – amit valamiért még mindig szorongatott – és felállt, kilépve a reflektorok és vakuk fényköréből, amik máris körbevették Zerót. Némileg zihálva gombolta össze a zakóját, és átverekedve magát a tömegen a bárig. Rendelt egy italt, fel is hajtotta. Ez némileg magához térítette, de még mindig nem tudott napirendre térni a látottak fölött.

Megugrott, ahogy egy kezet érzett a vállán.

-          Matthew – mondta megkönnyebbülve, hogy nem Oscar vagy Zero az. – Gratulálok, fantasztikus munkát végeztetek.

-          Köszönjük. – Az író fesztelenebbnek látszott, mind eddig bármikor. – Remélem nem haragszol, amiért nem avattunk be a változtatásokba.

-          Ugyan, dehogy! Így legalább én is jól meglepődtem! – Matthew nevetett.

-          Nos, igen. Legelőször azt hittem, Zero viccel, vagy elment az esze. De aztán olyan logikusan elmagyarázott mindent, hogy később már azon kellett töprengenem, volt-e Adam Grayson valaha is hetero.

-          És… Zero ezt rögtön a forgatás kezdetén felvetette?

-          Nem, nekem legalábbis. Még nem kezdtük el az utolsó nagy hajrát, mikor leültetett minket. Mondjuk, Oscar kevésbé látszott meglepetnek. – Aztán elgondolkodott. – Szerinted köze volt ennek ahhoz, amivel annak idején meggyőzte Oscart? – Még be sem fejezte a mondatot, amikor feltűnt mellettük az érintett. A rendező arca kipirult, és titkolni sem tudta volna, mennyire elégedett.

-          Adjon valamit inni, mielőtt kiszáradok – biccentett a pultosnak. – Uraim. Ha Zeróra vártok, el kell keserítselek. Nem tudom, a sajtó mikor engedi levegőhöz jutni. Vagy… - tette hozzá nevetve, mikor látta, hogy a sztár felbukkan az ajtónál. – Ügyesebben rázza le őket, mint hittem. – Mivel Jude úgy vélte, Zero következő útja talán hozzájuk fog vezetni, hamar felhajtotta a maradék italát, majd elnézést kérve elsietett a ruhatár irányába, végül ki az utcára az oldalsó ajtón át.

A sikátor csöndes volt és hideg, pont, amire szüksége volt. Zsebre vágta a kezét, aztán felnézett a csillagokra, mintha tőlük várná a választ. Mi volt ez az egész? Mi ezzel Zero célja? Amikor nyílt mögötte az ajtó, lehunyta a szemét.

Zero sejtette, hogy ez lesz. Oscar figyelmeztette korábban, hogy nem szabad kizárólag a saját céljaira gondolnia, mert a sajtó szét fogja cincálni. Így hát Zero minden kérdésre úgy készült, mintha egy vizsgára magolt volna.

-          Ez szerepelt az eredeti változatban?

-          Nem.

-          Ön javasolta a módosítást?

-          Igen, én.

-          A filmben látható férfi is itt van ma este?

-          Nincs.

-          Együtt vannak?

-          Nem. Ő egy régi barátom, aki tett nekem egy szívességet.

-          Ön homoszexuális?

-          Nem szeretem a skatulyákat.

-          Akkor minek mondaná magát?

-          Szerelmesnek.

Ezzel otthagyta a firkászokat, akiknek még millió kérdésük lett volna, de Zero belefáradt a smúzolásba. Belefáradt, hogy mindenki mással beszélhet, csak azzal nem, aki igazán számít. Látta, hogy a vetítés óta Jude jó pár italt legurított, aztán elhagyta a helyiséget, hogy ne kelljen beszélnie vele. De Zero nem most fogja feladni, amikor csaknem két éve erre a pillanatra várt. Biccentett Oscarnak - aki erre maga köré gyűjtötte a sajtót -, majd kisurrant az utcára.

-          Lucas nem jön – indított Zero egy némileg oda nem illő mondattal. Idejét sem tudta, mikor voltak kettesben – oké, igazából pontosan emlékezett arra a feszült légkörű reggelire -, és pont erről kell beszélnie?

-          Miért nem? – kérdezte Jude, de nem fordult felé.

-          Mert megkértem, hogy ne tegye.

-          Ő tudott a változtatásról?

-          Igen. De addig nem érdekelte, amíg el nem magyaráztam neki az okát.

-          Óó, szóval oka is volt?

-          Igen. – Zero kifújta a benntartott levegőt. – Neked csináltam. Miattunk. – A horkantás, amit Jude kiadott, nevetésnek is beillett volna, és végre ránézett.

-          Hogy micsoda? Miattunk?

-          Igen. – Zero annyira ideges volt, hogy összekoccantak a fogai. – Mert szeretlek. – Erre Jude már nem tudott mit mondani, csak állt hitetlenkedő arccal. Zero közelebb lépett hozzá, és kapkodva megszólalt: - Bármit hiszel is, nekem rengeteget jelentett az az éjszaka. Akkor tudatosult bennem, mit érzek irántad.

-          Hát persze. És nyilván a reménytelen szerelem kergetett azoknak a nőknek a karjaiba…

-          Nem voltak semmilyen nők. – Mikor Jude felvonta a szemöldökét, folytatta: - Igen, flörtöltem nem egyszer, és velük távoztam különböző eseményekről. Aztán pedig hazavittem őket, és ennyi. – Jude először talán tovább akart kérdezősködni, végül viszont csak megrázta a fejét.

-          Az is a te dolgod…

-          Jude, kérlek! – csattant fel Zero. – Szeretlek, te marha. Az a sok nő azért volt, hogy féltékennyé tegyelek, és megtudjam, te is így érzel-e. – Jude keresztbe fonta a karját a mellkasán.

-          Ugye tudod, miért nehéz ezt elhinnem?

-          Mert teljesen a személyiségemmel ellentétes cselekedet?

-          Igen – felelte a férfi némileg meglepetten, mire Zero rámosolygott egy igazi, külön neki fenntartott mosollyal.

-          Semmit sem tanultál az előbb látott filmből? – Egy lépés közelebb. – Semmi sem fekete vagy fehér. Nem az vagyok, akinek kiadtam magam. A média talán megkaphatja Zerót… de sosem kaphatja meg Gideont. – Látta, hogy Jude nyel egyet, így még közelebb lépett hozzá. – Gideon csak a tiéd. Ha te is akarod. – Jude megnyalta az ajkát, Zerónak pedig hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne kövesse a mozdulatot.

-          De te nem… te nem ismersz engem. – Zero ekkor már ott állt előtte, majd odahajolt a füléhez.

-          Ismerlek, jobban, mint bárki mást a világon.