Kezdett kifutni az időből. Alig néhány perce történt, hogy kábán elhagyta az uralkodócsalád lakosztályát, de számára éveknek tűnt. Arról, amibe beavatták, senki sem tudott rajtuk kívül, de mindhárman érezték, hogy a vér összeköti őket. Összeköti azzal a valakivel, aki megmentheti a fajtájukat. Megállt néhány percre, hogy a falnak támaszkodva kifújhassa magát. A teendői élén szerepelt a trónörökös kijuttatása az épületből, lehetőség szerint feltűnés nélkül és élve. A többivel majd menet közben foglalkozik, döntötte el. A folyosók ijesztően némák voltak, ahogy végigloholt rajtuk; kardja minden alkalommal nekiütődött a combjának. Emlékeztetnie kell majd magát, hogy az íját is magával kell vinnie. Lefékezett a keresett szoba előtt, vett egy-két mély levegőt, megigazította az egyenruháját, majd belépett. A kint uralkodó káosz ide még nem ért el; a trónörökös csendesen játszott a szőnyegen, a felügyelője pedig egy fotelben varrogatott. Az idős hölgy felállt, amint meglátta, és meghajtotta a fejét. Megmutatta neki a pecsétgyűrűt, amit az uralkodó adott neki, a nő pedig nyomban értette, mit jelent. Egy pillanatra behunyta a szemét, mintha imádkozna, aztán kedvesen mosolyogva a trónörököshöz fordult.
- Itt az ideje egy kis kalandnak! – A hat éves kisfiú felnézett. – Emlékszel, hogy meséltem neked egy izgalmas utazásról? – Bólintás. – Nos, hamarabb érkezett el, mint amire számítottunk, de felkészültünk rá. – A nő kivett az egyik szekrényből egy táskát, abból pedig egy fekete ruhát és csizmát. – Gyere, drágám! – A kisfiú előbb az ajtónál szobrozó férfira pillantott, aztán felállt. – Ügyes vagy. Nem szabad sokat késlekedni. – Átöltöztette, a kisfiú pedig némán tűrte. Mikor ezzel megvolt, ráadta a csizmát, valamint egy meleg kabátot is. – Viselkedj jól! Tedd azt, amit ez az úr mondd, rendben? – Megsimogatta a puha arcocskát. – Imádkozni fogok értetek.
A kisfiú nem sokat érthetett az egészből, de szó nélkül elindult kifelé a szobából. Ahogy a folyosón haladtak, végül eldöntötte, hová mennek először; egyrészt magához kellett vennie még pár fegyvert, másrészt pedig… nem akart úgy távozni, hogy nem vet rájuk egy utolsó pillantást.
Ahogy lefelé haladtak a legfelső szintről, egyre több emberrel találkoztak, főleg őrökkel, akik vagy szolgálatot teljesítettek, vagy siettek valahová az utánpótlással. Még csak néhány órája szereztek tudomást a várható támadásról, de máris mindenki aktivizálta magát. Kezeit a kisfiú vállán tartva navigálta magukat előre, mígnem elérték az uralkodói testőrség lakrészét. Tudta, hogy ez most jóval nehezebb lesz, mint amikor a gyereket kellett magához vennie, de aztán felszívta magát, és belépett.
- Xion! – kiáltotta nyomban a legjobb barátja, Hwanwoong. Szőke haja úgy nézett ki, mintha áramütést szenvedett volna. – Hol a fenében voltál? Mindenütt kerestelek!
- Ott nyilván nem, ahol volt – vicceskedett Seo, aki egy asztalon ült, és egy kisebb kést dobálgatott.
- Hallottátok? – kérdezte Xion.
- Hogy a francba ne – felelte Lee, aki még ebben a pillanatban is képes volt fekve nyomni. Xion szívesen elnézegette volna tovább – főleg, mivel félmeztelen volt -, de inkább maga elé húzta az eddig a háta mögött rejtőzködő kisfiút.
- Miért van veled a trónörökös? – szólalt meg Keon. – Most már bébiszitter is vagy? – Xion válaszul felmutatta a kezét, amin ott virított az uralkodótól kapott gyűrű. Pont illett az ujjára, ami fura, tekintve, mennyivel testesebb volt nála a férfi. – Ne gondold, hogy ezzel mindent megmagyaráztál.
- Nincs sok időnk. Ki kell juttatnom, mielőtt ideérnek.
- Ezt majd az uralkodó eldönti – mondta Seo, mint aki nem értette a gyűrű jelentőségét.
- Az uralkodó halott – mondta Xion, és nem fáradt azzal, hogy befogja a kisfiú fülét. – Utolsó szavaival rám bízta a trónörököst, mint a vérvonal utolsó tiszta tagját. Nem hagyhatom, hogy a kezükre kerüljön.
- Nyilván nem fogjuk – csitította Lee, mialatt odasétált hozzájuk. Rámosolygott a kisfiúra, majd Xion-ra nézett, várva a folytatást.
- Ő a féltestvérem – bökte ki Xion. – Ezért bízta rám az uralkodó.
- Hát miért nem ezzel kezdted? – pattant le az asztalról Seo, és tokba rejtette a kését. – Mit akarsz tenni?
- Kiviszem valami biztonságos helyre, ahol átvészelheti a támadást. Utána pedig el kell vinnem a család egy rég látott tagjához, aki felneveli.
- Miért nem te neveled fel? – kérdezte Hwanwoong szórakozottan, de Xion nem fáradt a válasszal.
- Csak szerettem volna, ha tudjátok, miért mentem el. – A csapat, megszakítva a készülődést, ránézett. – Nem gyávaságból, vagy ilyesmi.
- Senki sem tart gyávának – mondta Keon. – De ha feltartasz minket, jóval később indulhatunk csak el. Mindenki ellenőrizze a fegyvereit!
- Mintha nem tudnánk! – vágott vissza Seo.
- Nem várom el, hogy velem tartsatok… – Xion még be sem fejezte, Hwanwoong máris feltartotta a kezét.
- El se kezdjed – hessegette el. – Mégis mit gondolsz, hogy majd elengedünk egyedül az öcséddel? Nem mintha nem tudnád megvédeni magatokat – folytatta gyorsan, mert észrevette a felhőket barátja arca előtt -, de egy csapat vagyunk. Egy család, oké?
- És nem hagyhatod a nyakunkon Lee-t – tette hozzá somolyogva Seo. – Kicsit magasabb fokú gondoskodáshoz szokott, mint ami… hé! – Nevetve eltáncolt Lee lendülő keze elől. – Ez családon belüli erőszak!
- Indulnunk kell – emlékeztette őket Keon, aki már az ajtó mellett állt teljes díszben, jobban mondva a lopakodó-felszerelésükben. Sietve a többiek is befejezték a készülődést, a trónörökös közben érdeklődve figyelte őket. Megrebbent a szeme, ahogy Keon átnyújtott neki egy csomag sós kekszet, Seo meg elhaladtában felborzolta a haját. Mikor már csak hárman maradtak bent, Lee fél térdre ereszkedett előtte, és komolyan a szemébe nézett.
- Deong a neved, ugye? – A kisfiú bólintott. – Én Lee vagyok, a társaimmal az uralkodó személyes testőrségét alkotjuk. A szüleid Xion-ra bíztak téged – intett hátrafelé, Deong pedig követte a mozdulatot. – Ő a féltestvéred. Tudod, ez mit jelent?
- Az ő apukája és az enyém ugyanaz. – A két fiatalembert meglepte, mennyire felnőttesen zengett a hangja. – Volt – tette hozzá halkabban. – Ezért nem lehetsz te a trónörökös? – nézett Xion-ra. – Mert más volt az anyukád?
- Nem csak ezért – felelte -, hanem azért sem, mert az én anyám nem volt tagja a fajtánknak. – Deong lenézett a kezeire; Xion biztos volt benne, hogy tudja, miről beszél. – Én csak ma tudtam meg, hogy ő volt az apám. Te mióta tudtad?
- Mindig is tudtam – válaszolta kissé ködösen. – Rád néztem, és láttam, hogy ugyanazok a színeink. – Ekkor Hwanwoong dugta be a fejét.
- Mire vártok? Induljunk!
Xion a hátára erősítette az íját, felvette a kesztyűit, és még egyszer összenézett Lee-vel. Az biztatóan rámosolygott.
- Minden rendben lesz. Itt vagyunk melletted.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése