Azok, akik nem értettek a fegyverekhez, visszavonultak a kocsijaikba, a többiek pedig választottak maguknak egy-egy megfelelő helyet a tábor közepe körül. Lee nekiállt látványosan megtölteni a fegyverét, és közben Xiont nézte, akit Hwanwoong próbált szórakoztatni. Ha nem tudták volna, hogy ez nem egy kedves látogatás, a felhangzó sürgető dübörgésből rájöttek volna. Talán ezzel is az előnyüket és a fölényüket akarták prezentálni, de Ravn nem ült fel nekik. Higgadtan intett az őröknek, akik erre elhúztak egy lemezt az ajtón, és kinéztek. Lee nem hallotta, miről beszéltek, de aztán az egyik őr odament Ravn-hoz, és súgott valamit a fülébe. A vezér elnyomott egy vigyort.
- Engedjétek be őket! – kiáltott fel, mire a kapuk elkezdtek kinyílni.
Lee egész teste olyan feszes volt, mint egy íj húrja. Letette maga mellé a fegyverét, és előrehajolva a térdére támaszkodott, hogy elrejtse a sérüléseit. Így figyelte, ahogy öt férfi besétál a táborba.
- Már azt hittük, nem vagytok itthon! – ordította a vezérük, majd nyomban vihogni kezdett. Lee – és persze a többiek is – lopva felmérték a vendégeket; mindnél volt legalább egy lőfegyver és egy-két kés elrejtve a nadrágjuk szárába, valamint Lee kiszúrt egy boxert is.
- Nem szoktunk látogatókat fogadni – szólalt meg Ravn, ahogy előrelépett. Egy hámozó kést dobált oda sem figyelve.
- Érezzem magam megtisztelve? – vihorászott a kék hajú fickó, majd aprót horkantott, mikor észrevette a közelben ácsorgó Xion-t. – Hé, téged mintha ismernélek!
- Persze, hogy ismered, Bobby – mondta Ravn, és ő is elmosolyodott. – Majdnem napra pontosan három hónapja gyújtottad fel a táborát. – Bobby vezetésével a társai is felnevettek.
- De arról biztosan nem fecsegett, miért egyedül ő maradt életben, nem igaz? – Bobby ciccegett, és közben odasétált Xion-hoz. A szőke srác mély levegőt vett, mikor a másik megállt közvetlenül előtte. – Elmondod nekik, vagy mondjam én? – Lee még soha nem látta ilyen veszélyesen mosolyogni a szőkét.
- El akartál cipelni az ágyasodként – mondta Xion, ami valószínűleg Ravn-nek is új információ lehetett, mert elkerekedett a szeme. – Mikor a családom nem fogadta el az üzletet, felgyújtottál mindent. – Xion lehajolt a nála valamivel alacsonyabb férfihoz. – Jó tudni, hogy ilyen sokat érek neked.
Bobbynak annyi ideje maradt, hogy a fegyvere felé kapjon, de azzal is elkésett; Xion előbb egyszerűen lefejelte, aztán elgáncsolta, a mellkasára nyomta csizmás lábát, és a fejére fogta a fegyverét. Mindeközben a többiek ártalmatlanná tették Bobby társait, akik közül csak az egyik próbált szabadulni; őt Lee a legnagyobb élvezettel ütötte meg úgy, hogy elterült a földön.
- Rossz táborba keveredtél, Bobby – mondta Ravn, mialatt odasétált a földön heverő, vérző orrú férfihoz. Leguggolt, és a fejét csóválta. – Olyan embereket könnyű sakkban tartani, akik nem tudnak visszavágni, igaz? Velünk viszont valamiért nem boldogultál.
- Ez még nem a vége! – prüszkölt Bobby. – Tudod te, mennyi embert irányítok? A te kis csapatod – mondta gúnyosan, és kiköpött – a nyomába sem érhet! Visszajövök, és a földdel teszlek titeket egyenlővé!
- Milyen aranyos – sétált oda Lee is -, hogy azt hiszed, élve távozhatsz. – Az utolsó érzelem a csodálkozás volt Bobby arcán, mielőtt Lee lelőtte.
Mindenki elégedett volt a dolgok alakulásával, kivéve épp Xion-t, amit Lee nem egészen értett.
- Mit nem értesz ezen? – háborgott tovább az érintett. Vacsora előtt voltak, amikor Lee beugrott a kocsijába néhány percre, a szőke pedig követte. Megmosakodott ugyan, Lee mégis csak a gyönyörű, véres arcát látta lelki szemei előtt. – Nekem volt elszámolni valóm velük, nem neked! – Úgy emelkedett és süllyedt a mellkasa, mintha futott volna. – Megfosztottál tőle, hogy elégtételt vehessek.
- Nagyon sajnálom! – mondta Lee őszintén, mire Xion szeme elkerekedett. – Már nem azt, hogy megöltem. Amikor megtudtam, mit művelt veled, nem tudtam gondolkodni. Muszáj volt eltüntetnem erről a világról. – Xion lerogyott a matracra, és a térdére támasztotta a karját.
- Hát, most már ez van. – Lee letérdelt elé, és kezébe fogta a kezét. Ahogy a szőke fej felemelkedett, az arcuk veszélyesen közel került egymáshoz.
- Azt még jobban sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. Én csak… elkezdtem álmodni veled, de akkor fekete volt a hajad…
- Én is álmodtam veled – vallotta be Xion -, de attól még nem lettem egy rohadék.
- Igazad van. – Néhány pillanatig csend volt.
- Azzal akartál kiengesztelni, hogy megölted helyettem Bobbyt?
- Még csak rád sem szabadott volna néznie! – morogta Lee.
- Ó? – Xion mosolya pont olyan veszélyes volt, mint odakint, csak más módon. – Szóval neked is ilyen fontos vagyok?
- Igen. – Lee nem késlekedett a válasszal. – Ezért kívánom azt, bár semmissé tehetném az elmúlt néhány napot!
- Talán újrakezdhetnénk – vetette fel a szőke. – Most már tudod, hogy nem önszántamból jöttem ide, én pedig tudom, hogy nem szívesen fogadsz el utasításokat egy fiatalabb sráctól. – Oldalra biccentette a fejét. – Sértette a hiúságod, mi?
- Valami olyasmi. – Lee elfordult, de Xion az álla alá tette a kezét, és kényszerítette, hogy továbbra is a szemébe nézzen. Odahajolt, míg már egymás szájába lélegeztek. Lee úgy érezte, menten elájul, de szerencsére a fiatalabb férfi megkönyörült rajta. Felállt, otthagyva Lee-t félig térdelő helyzetben a matrac előtt, de az ajtóból még visszaszólt:
- Pedig kénytelen leszel követni az utasításaimat, mivel úgy vettem észre, a sebeid nem gyógyulnak valami szépen. – Szünet. – Szakmai véleményem szerint szükséged van még néhány napra… vagy hétre, hogy teljesen rendbe jöjj. Van ezzel bármi problémád?
- Nincs – nyögte Lee, és igyekezett elrejteni éledező férfiasságát.
- Nagyszerű. Akkor vacsora után találkozunk a fürdőben. – Lee testén forróság futott végig, mikor Xion odahajolt a füléhez. – Ígérem, a legkiemelkedőbb le… ápolásban lesz részed.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése