Egy ideig csak a tűz ropogása hallatszott, aztán Xion prüszkölve felnevetett.
- Hát ez jó – szólalt meg továbbra is nevetve. – Gondolkodtam is rajta, vajon mikor kerül sor a beavatásomra, és tessék, itt van. Ki találta ki ezt a szívatást? – Ravn megdörgölte az arcát, felállt, és komoran rájuk nézett.
- Ez nem szívatás. Lee-nek komolyan kell vennie a pihenést, te pedig felügyelni fogod a lábadozását. Amit mondtam, megmondtam! Holnap reggel hallani akarom, hogy viselkedett. Jó éjt! – Lee és Xion csak nézett utána egy darabig, majd, mikor tudatosult bennük, hogy ebből nincs kibúvó, egymás felé fordultak. Dühös tekintetük összefeszült.
- Más se hiányzott! – sziszegte Lee.
- Ó, mert gondolod, hogy nekem sok kedvem van hallgatni a horkolásod?
- Nem horkolok! – csattant fel Lee, habár ez nem volt igaz. Xion ezt honnan a fenéből tudta?
- Mindegy! – A szőke drámaian fellendítette a karjait a levegőbe, amin Lee egy másik helyzetben biztosan mosolygott volna. – Nagyon ajánlom, hogy mielőbb épülj fel!
- Hát, ezt neked kell majd megmondanod. Hivatalosan is te lettél az ápolóm. – Mikor rájött, milyen lehetőségek rejlenek ebben, szélesen elmosolyodott. Xion felvonta a szemöldökét.
- Valaminek nagyon örülsz. Min töröd a fejed?
- Semmin. – Felállt, és kicsit kinyújtózott, hogy a sebet ne szakítsa fel. – Időtlen idők óta nem fürödtem. Segíts!
- Azt lesheted! – reagált Xion, majd sarkon fordult, de Lee nemes egyszerűséggel elkapta a karját és odarántotta magához.
- Ravn az előbb mondta, hogy gondoskodnod kell rólam. Tényleg azt akarod, hogy arról számoljak be, késlelteted a gyógyulásom? – Xion összepréselte piros ajkait, de persze Lee egyáltalán nem nézett oda.
- Mit ártottam neked, hogy ezt csinálod? – kérdezte a fiatalabb srác, mialatt arrébb lökte. – Az első perctől kezdve utálsz, pedig nem tettem ellened semmit!
- Talán az a bajom, hogy itt vagy – vetette oda Lee. – Találkozunk a fürdőben. Jó meleg legyen ám a vizem! – Azzal, mint akinek fogalma sincs róla, mennyire megbántotta a másikat, vigyorogva bevette magát a kocsijába.
Xion némán végezte a dolgát. Felmelegítette a vizet, segített leemelni a Lee mellkasát fedő kötéseket, és vigyázott, hogy Lee csak addig merüljön a dézsába, amíg nem éri víz a sebeket. Külön felszólítás nélkül ledörzsölte szappannal a másik hátát, karját, de mikor a combja irányába mozdult, Lee elkapta a csuklóját. Xion fel sem nézett, úgy emelkedett fel a dézsa mellől, és elfordult, hagyva Lee-t befejezni, amit elkezdett.
Lee egyre rosszabbul érezte magát. A fürdő persze rettentő jól esett neki ennyi idő után, de a szőkeség némasága nagyon zavarta. Próbálta élvezni, hogy valaki alaposan megsikálja, mégis egyre csak Xion szomorú tekintetét kutatta. Eddig is durván viselkedett vele, amiben Xion partner is volt; most vajon mit mondott, amivel elnémította?
Mire visszasétált a kocsihoz, Xion felfrissítette a matracát is; kirázta a takarókat és a párnát, és még valami kellemes illat is terjengett, aminek Lee nem találta a forrását. Látta azt is, hogy Xion saját magának az egykori konyhai padon ágyazott meg. Már majdnem felajánlotta, hogy szorít neki helyet maga mellett, mikor lépések hangjára lettek figyelmesek. Xion odaszökkent az egyik ablakhoz, törődötten felsóhajtott, majd kilépett az ajtón.
- Lányok – kezdte -, nem kellene itt lennetek.
- Csak szeretnénk látni, hogy van.
- Jól van. Gondoskodtam róla. – A lányok aprót sikkantottak.
- Szóval te… és ő…
- Ápolói minőségben vagyok jelen, ne képzeljetek bele többet! – Xion hangja meglepően élesen csattant. – Hamarosan visszakapjátok, ne aggódjatok! Csak adjatok neki egy kis időt, rendben? – folytatta gyengédebben. – Olyan méreg került a szervezetébe, ami akár a halálát is okozhatta volna. Tegyetek meg érte annyit, hogy hagyjátok felépülni!
Mikor Xion visszatért, Lee rögtön nekitámadt, persze csak szóban.
- Mit süketeltél itt nekik? – Visszavágás helyett Xion sóhajtott. – Ne sóhajtozz itt nekem!
- Miért vonsz kétségbe mindent, amit mondok vagy teszek?
- Mert te… nagyon fiatal vagy!
- Nálad legalábbis fiatalabb…
- Megértem, hogy Ravn megbízik benned, elvégre a rokona vagy. De nekem miért kellene?
- Hát, nem adtam okot arra, hogy ne bízz bennem – felelte a srác. Kirángatta a szalagot a hajából, így az most szabadon omlott a vállára. Ahogy megrázta a fejét, a tincsek táncba fogtak, Lee lélegzete meg egy pillanatra elakadt. – A három hónap alatt végeláthatatlan történetet hallottam a titokzatos Lee-ről, akit mindenki imád, aki a legjobb fej a világon, és aki biztos azonnal tárt karokkal fogad majd engem, mint új tagot. – Lee összerezzent a srác átható tekintetétől. – Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.
Az első kínos estétől kezdve Lee tette, amire Xion kérte. Ha azt mondta, ne kelljen fel, mozdulatlan volt órákon keresztül, ha azt mondta, mozoghat, óvatosan sétált fel-alá a kocsija előtt. A lányok valószínűleg szintén tartottak a szőke haragjától, mert tisztes távolságból vetettek csak rá vágyakozó pillantásokat. Lee libidója a béka feneke alá süllyedt, a lányokat illetően mindenképp, és minden igyekezetével azon volt, hogy Xion érintése se váltson ki belőle semmit. Ebbe nyilván mindannyiszor belebukott.
Három nappal később már jól volt annyira, hogy elkezdhette végezni a saját dolgait odakint, persze csak mértékkel. A fegyverek, amiket az útról hozott vissza, még tisztításra vártak, így ennek állt neki. Aztán segített leltározni, és még arra is rábólintott volna, hogy felvágja a vacsorára szánt zöldségeket, amikor megkondult a veszélyt jelző harang. Lee a többiekkel együtt a tábor közepére sietett, hogy hallhassa a figyelők jelentését, és épp látta, ahogy Xion, kezében a fegyverével, leugrik a kocsija – jelenleg a közös kocsijuk - tetejéről. Még a szokásosnál is fehérebb volt az arca, ahogy Ravn felé sietett.
- Ők azok. – Ravn teste megfeszült. Nem kérdezett vissza, hogy biztos-e benne; helyette a csapatára nézett.
- Ez nem egy barátságos látogatás lesz – közölte velük. – Tartsátok magatoknál a fegyvereiteket!
- Azt nem fogják fenyegetésnek tekinteni? – kérdezte Seo.
- Tekintsék csak! – felelte a vezér alig palástolt dühvel. Mikor látta, hogy Lee, Keon, Seo és Hwanwoong összenéz, félrevonta őket. – Senkinek sem mondtam, miért hoztam ide Xiont. – Nyelt egyet, és Lee megdöbbent azon, mennyire sugárzik róla a felháborodás. – Felégették a táborát. Egyedül ő maradt életben.
- Bassza meg! – suttogta Hwanwoong, Lee pedig egyetértett vele. Mikor felidézte magában, mit vágott a fejéhez legutóbb – „Talán az a bajom, hogy itt vagy!” -, legszívesebben a föld alá süllyedt volna.
- Nem kizárt, hogy táborról táborra járnak, és aki nem hódol be, azt megbüntetik – mondta tovább Ravn. – De ha rajtam múlik, innen már nem mennek tovább. – Egyenként a szemükbe nézett. – Segítetek?
- Ezt kérdezned sem kell! – mondta Keon.
- Bosszút állunk Xion-ért – bólogatott Seo is.
- Köszönöm! – Ravn megkereste tekintetével az unokaöccsét. – Kétlem, hogy aludt volna egy szemhunyásnyit is az utóbbi hónapokban. – Ha ezt azért tette hozzá, hogy Lee még pocsékabbul érezze magát, hát elérte a célját. Semmi más vágya nem volt, mint hogy szembenézhessen azokkal, akik ezt tették a szőkével. Ha erőszakra is sor kerül, annál jobb; Lee izmai készen álltak rá.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése