Csendben tették meg a hazafelé vezető utat. Már hajnalodott,
mikor végül beléptek a csendes házba, amire Boom talán már sosem fog tudni
ugyanúgy nézni. Ő és Aou körülbelül ugyanannyit keresett, de Boom nem sajnálta
volna tőle azt sem, ha jóval többet zsebel be egy hónapban; nem ezért voltak
együtt. Legalábbis ő ezt gondolta… Sóhajtva leült a kanapéra, és hátra hajtotta
a fejét a támlára. A homloka mögött valami ütemesen lüktetni kezdett, a szíve
pedig elnehezült. Aou nem ült le mellé, legalábbis nem rögtön; megszabadult a
zakójától, aztán kinyitotta az ablakokat, letett egy pohár vizet Boom elé az
asztalra, majd bement a dolgozószobába. Boom valószínűleg elpilledt néhány
percre, mert a következő pillanatban Aou ott ült mellette, és épp hívást
indított a laptopján, amit maga elé állított az asztalra. Mielőtt Boom
távozhatott volna, kedvese rátette a kezét a térdére.
-
Szeretném, ha megismernél valakit. – És végszóra
megjelent a képernyőn egy idős, ősz hajú férfi mosolygós arca. Boom nem ismerte
fel a nyelvet, amin megszólalt, de legnagyobb döbbenetére Aou ugyanúgy
válaszolt neki. A fiatalember kezdte azt érezni, hogy már tényleg nem ismeri a
másikat… - Az úr Panu – váltott át Aou thai nyelvre, a férfi pedig kedvesen
biccentett Boom felé. – Ő pedig itt a kedvesem, akiről már meséltem.
-
Örvendek!
-
Én is örvendek! – Boom összetette a kezét, és
megbillentette a fejét. – Én még nem hallottam Önről, sajnálom.
-
Nekünk kell elnézést kérnünk, nekem és a hozzám
hasonlóknak – mondta a férfi. – A fiatalemberek miattunk keveredtek bajba
azoknál, akiket a legjobban szeretnek. Néha azonban, amikor egy-egy nép
kihalása vagy fennmaradása a tét, félre kell tenni a személyes érzelmeket. – A
férfi rámosolygott Boom-ra. – Megértem, ha össze van zavarodva, vagy esetleg
nem bízik többé az Ön mellett ülőben. De annyit elmondhatok, hogy ők négyen a
legtisztességesebb emberek, akiket ismerek. – Panu kihajolt a kamerán túlra,
aztán fölemelt egy nagyon ismerős tárgyat; az a fekete kő volt az, amit Boom
üzlete néhány hónappal korábban megvett. – Ez a kő néhány napon belül
visszakerül oda, ahonnan sok-sok századdal ezelőtt arra méltatlanok ellopták.
Népünk generációkon keresztül próbált a nyomára bukkanni és visszaszerezni, de
csak most jártunk sikerrel. – Panu sóhajtott, és ide-oda forgatta a követ a
kezében. – Létszámunk nagyon lecsökkent az utóbbi években, és azt remélem
azzal, hogy a szent kő visszakerült hozzánk, valahogy változtathatunk a
sorsunkon. – Újra rájuk nézett, és biccentett. – Sosem fogom elfelejteni a
kedvességeteket. Éljetek boldogan!
-
Köszönjük, uram! Ha bármire szüksége van, ne
habozzon jelentkezni nálunk! – Panu csibészesen kacsintott, aztán megszakította
a hívást.
-
Milyen jó lehet ott a térerő – bukott ki Boom
száján, Aou pedig felnevetett.
-
Na, igen. Eltűnőben lévő közösség, mégis mi
szükségük lenne szélessávú internetre? De egyre több ilyen nép jön rá, hogy ha
fenn akarnak maradni, sajnos nem maradhatnak az árnyékban, néhány technikai
újítást be kell vezetniük.
-
A követ… Phuwin vitte el nekik?
-
Félútig, onnan átvette a közösség egyik
küldöttje.
-
És… tényleg vannak olyan gazdag emberek, akik
pénzelnek egy ilyen vállalkozást?
-
Szerencsére igen. Habár egyre kevesebb ilyen
tárgy létezik, de ha még egy-kettőnek a nyomára akadhatunk, akkor elégedettek
leszünk. – Aou szembefordult kedvesével, látszólag felkészült arra, hogy minden
kérdésére őszintén válaszol.
-
Mióta csináljátok ezt?
-
Több, mint öt éve.
-
És hány tárgyat kutattatok fel eddig?
-
Jobb esetben évente egyet, de az utóbbi időben
ránk mosolygott a szerencse, és kettőt is sikerült. – Aou óvatosan megérintette
Boom ingének ujját. – Amikor megláttam az üzletedben a követ, azonnal tudtam,
milyen veszélyes. Nem hagyhattam, hogy sokáig a birtokodban legyen, mert félő
volt, hogy valami tragédia történik közben.
-
Te tényleg hiszel ebben? – kérdezte Boom.
-
Igen, mi hiszünk benne. Túl pontosan
dokumentálták az eseteket ahhoz, hogy véletlenek legyenek. De még ha azok is…
ezek a tárgyak nem a mai kor emberéhez tartoznak. – Aou most felbátorodott, és
összefűzte az ujjaikat. Boom lefelé nézett, összekulcsolt kezükre, és akaratán
kívül kezdett feloldódni a gyomrában érzett görcs. Mindig imádta Aou erős,
biztonságot nyújtó kezét, amivel mindig támogatta, vagy elkapta, amikor elesni
készült. – Visszajuttatjuk őket eredeti helyükre, és ezzel megtörjük a köveket
kísérő negatív spirált. Van még a világon millió olyan kincs, amit megvehetsz
az üzleted számára… és reméltem, hogy a kő eltűnése nem érintett téged annyira
veszteségesen.
-
Nem – vallotta be Boom. – Nem is tudtam sokáig a
lopással foglalkozni, mert nem sokkal később a duplájáért adtam el egy szobrot…
- Mikor ránézett Aou arcára, hirtelen megértette. – Az is te voltál, igaz? Te
küldted a vevőt?
-
Nos, a fickó régóta szeretett volna egy olyan
szobrot… én pedig véletlenül tudtam, hol találhatna egyet. – Aou lélegzete
elakadt, amikor Boom hirtelen püfölni kezdte a mellkasát.
-
Ha még egyszer ilyet művelsz, komolyan
elintézlek! – A karcsú kezek tovább ütötték a másik testét, ahol csak érték,
Aou pedig vidáman hagyta magát. Aztán egyszer csak hátradőlt, Boom pedig
rázuhant, és hogy felkelni se tudjon, Aou szorosan átkarolta. – Hé!
-
Soha többé nem fogok hazudni neked – ígérte Aou,
és a hangja beszivárgott egyenesen Boom szívéig. A srác ficergett, de a másik
túl szorosan fogta. – Ígérem.
-
Hát… azt jól is teszed. – Boom végül nem bírta
tovább, elernyesztette a testét, ami így rásimult Aou kemény testére. Aou
csókot nyomott az ajkára, majd még egyet, az arcára. – És el akarok utazni
Párizsba.
-
Párizsba? Miért épp oda?
- Jun ott kérte meg Mark kezét – mondta célzatosan. – Szép város lehet. – Aou felnevetett, a szeme csillogott, ahogy most már komolyan megcsókolta kedvesét. Boom belesimult az érintésbe, és arra gondolt, mégiscsak van abban valami izgató, ha az ember egy tolvajjal jár.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése