Te vagy a világ 1/3

Sziasztok! Megérkeztem az év első történetével, ami egy Nagron AU lett. A barátnőm ötlete alapján készült, már elég rég terveztem megírni, szóval itt volt az ideje.

A béna címért elnézést.

Kellemes olvasást! :)

-          Jaj, kedvesem, maga mindig annyira kedves, hogy elteszi nekem a legszebbeket…

-          Ez csak természetes, egy törzsvendégnek bármit…

-          Ez a brokkoli nem friss!

Agron – aki addig összegörnyedve csevegett a törzsvendégnek számító idős hölggyel – fölegyenesedett, és a kiabáló felé fordult. A férfi elbátortalanodni látszott a zöldséges roppant méretei láttán, de aztán kihúzta magát, és felszegte a fejét.

-          Ahogy mondom! Maga tényleg több napos áruval akarja kiszúrni a nép szemét?!

-          Az én árum mindig a lehető legfrissebb – mondta Agron, összeszedve minden méltóságát. – Ha valami nem tetszik, tegye le, és keressen máshol frissebbet! Vagy vigyem esetleg rögtön a földekre, hogy önmaga szedhesse le a brokkolit a száráról?

-          És még felesel is… - A fickó elhúzta a száját, majd beledobta az egyébként tökéletesen friss és egészséges brokkolit a lábába. – Ide sem jövök többet…

-          Örültem a szerencsének – sziszegte utána Agron. Mélyet sóhajtva rájött, hogy elég sokan őt bámulják. – Elnézést.

-          Ugyan, nem a maga hibája – legyintett az idős törzsvásárló. – Ezek a felkapaszkodott arisztokraták aztán mindenbe belekötnek.

-          Való igaz – bólogattak többen is. Agron már-már fellélegzett volna, mikor észrevette, hogy egy fickó az utcán ácsorog, és mozdulatlanul bámul befelé a boltba.

-          Mi tetszik? – vetette oda neki, mert jól tudta, hogy az olyanok, mint a fickó, sosem vásárolnának egy olyannál, mint ő. Ahogy azt az előbbi példa is ékesen bizonyította.

-          Maga! – rikkantotta hirtelen a férfi, majd egy ugrással Agron mellett termett. A válláig sem ért, mégis volt bátorsága úgy stírölni, mintha nem félne a haláltól. Megtapogatta a férfi karját, a vállát, különös tekintettel az izmaira, és már majdnem rámarkolt a fenekére, mikor Agron elkapta a csuklóját. Az idegen felvigyorgott rá – a mellkasáig, ha ért -, és még csak fel sem szisszent, pedig Agron híres volt tolvajokat megfutamító csuklócsavarásáról.

-          Mit is mondott az előbb?

-          Maga itt dolgozik?

-          Igen, enyém a bolt.

-          Meg is látszik! Ezek az izmok… jó sok ládát pakolgathatott… - A férfi bólogatott magában. – Mit szólna hozzá, ha az egész világ megismerné az arcát? A testéről nem is beszélve?

-          Azt, hogy a világnak valószínűleg jobb dolga is van annál, mint hogy engem bámuljon.

-          Mennyire téved! – beszélt tovább a fickó. Hosszú, szőkésbarna haja vidáman lengedezett körülötte, mintha osztozna gazdája izgalmában. Agron megfigyelte, hogy a férfi márkás, ugyanakkor visszafogott ruhákat viselt, valamint némi ékszert a nyakán és a csuklóján. Benyúlt a zsebébe, előhúzott egy névjegykártyát, és Agron kérges tenyerébe nyomta. – Ez itt a közeli stúdióm címe. Holnap tízkor várni fogja a fotósom, hogy készítsen néhány képet. Aztán, ha minden jól megy… - A mondat végét elharapta, csak kacsintott egyet jelentőségteljesen, majd már ott sem volt.

-          Nem mondod komolyan!

Aznap este, a fárasztó elpakolás után Agron a lakása kanapéján hevert egy üveg sör, no meg a legjobb barátja társaságában. Naevia a földön ült, és épp a haját igyekezett apró fonatokkal ékesíteni. Telt, buja ajkai mosolyra húzódtak.

-          Szerinted csak szórakozott velem?

-          Tudod te, ki volt az a fickó?

-          Nyilván nem.

-          Ha helyes a leírásod, akkor csak Gannicus lehetett… a felső körök legkedveltebb divattervezője! – Naevia szinte pihegett az elragadtatottságtól.

-          És mi közöm van nekem ehhez?

-          Meglátott benned valamit… mélyen… nagyon mélyen a mogorva külsőd alatt – nevetett rá a nő.

-          Nos, szerintem meg pont az a mogorva külsőm kellene neki – morogta Agron. – Látnod kellett volna, hogy taperolt. Ha tovább folytatja, fel kellett volna világosítanom, hogy nem az esetem.

-          Ja, ahhoz túl sokat beszélt, mi?

-          Pontosan – bólintott a férfi. Jóleső csendben telt el a következő néhány perc.

-          El kell menned. – Agron éppen ettől félt.

-          Dehogy kell.

-          Nem érted, mekkora lehetőség ez? – Naevia feltérdelt, és megtámaszkodott mellette a kanapén. – Végre kitörhetnél innen!

-          Szeretek itt élni. És szeretem a boltomat.

-          Persze, ezt nem kétlem – bólintott a másik. – De nem úgy volt, hogy szeretnél világot látni? Új kultúrákat, növényeket, ízeket megismerni? – Agron ránézett a szeme sarkából.

-          Ez övön aluli volt.

-          De attól még igaz. – A nő megbökte. – Na, csak egyetlen fotózásról lenne szó! Lehet a képeket látva a fickó rájön, hogy veled aztán sosem tudna semmit eladni másoknak…

-          Kösz! – És aztán már ismét nevettek.

-          Ez annyira rossz ötlet volt.

-          Ne legyél már olyan morcos!

-          Miért, mindig ilyen vagyok. Ha ez kell a te drága terveződnek, akkor megkapja.

Agron és Naevia másnap délelőtt tíz órakor ellejtett a megadott címre. A férfinak rossz előérzete támadt a stúdió lepukkant külsejét látva. Ez az érzés belépve sem múlt el; egy fiatal és unott recepciós fogadta őket a hevenyészett pult mögött, majd balra mutatott.

-          Már várja Önt.

-          Szuper – morogta Agron, majd azonnal be is lépett a következő terembe.

Ahol nyomban elvakították a fények.

-          Vigyázzon már, maga barom! El akarja törni a felszerelést?

-          Nem… elnézést. – Agron pislogva próbált hozzászokni a fényhez, majd visszaigazította a helyére a majdnem feldöntött lámpát.

-          Maga Nagron?

-          Agron – javította ki. – Igen, én vagyok.

-          Jöjjön közelebb. – A férfi a hang irányába lépett, majd rövidesen megpillantotta a fotóst egy kényelmes székben. A férfinak rövid, katonásra nyírt haja volt, és olyan savanyú arckifejezése, ami még Agronnak is tiszteletére vált volna. Most felállt – ő sem ért Agron válláig -, körbesétálta a férfit, aztán észrevette Agron kísérőjét. – Hé, helló!

-          Inkább engem nézzen – szólt rá rögtön, mire a fotós kacsintott.

-          Bocs, ha nem mindenkinek vagy az esete.

-          Megnyugtatom, maga se az enyém. – A fotós felvonta a szemöldökét, aztán elvigyorodott.

-          Crixus vagyok. Hol talált rád?

-          Gannicus?

-          Ja.

-          A piacon.

-          Halas?

-          Zöldséges.

-          Áh – ciccegett a férfi. – Mindig ezt csinálja.

-          Mármint?

-          Kimegy a pro… khm, az emberek közé, és összefogdos néhányat – rántotta meg a vállát Crixus. – Aztán csak ideküldi őket, katt-katt, de nem jutunk sehová.

-          Tehát eddig senki sem felelt meg? – kérdezett közbe Naevia, a fotós tekintete pedig nyomban rávillant. Agron összeráncolta a homlokát; nagyon nem tetszett neki az a pillantás.

-          De nem ám – mosolygott tovább. – Mondjuk, ha engedné, hogy én keresgéljek… és netán hölgyeket, akkor nagyobb szerencsénk lenne. – Drámaian sóhajtott, aztán intett a mögötte várakozó csapatnak. – Rendben, kezdjük el, aztán majd meglátjuk. Jól sejtem, hogy fingod sincs a modellkedéshez, mi? – sandított Agronra, aki csak bólintott. – Istenem, miért versz engem folyton? – De azért beállt a gép mögé.

Agron másnapra el is felejtette az egészet. Különben sem fűzött nagy reményeket a projekthez, hát még azután, hogy Crixus felvilágosította, nagyon kevés az esélye, hogy Gannicus kiválasztja a képei alapján. Pedig a férfi azon kapta magát a fotózáson, hogy mindent megtett, amit a másik kért. Naevia sugárzó mosollyal figyelte a partvonalról, és ő volt az, aki igyekezett tartani benne a lelket az első néhány napban.

Mikor azonban már egy hét is eltelt, és senki sem kereste, a nő is kezdte feladni a reményt. Agronnak persze voltak fontosabb dolgai is – az egyik szállítmánya nem volt elég friss, így idejekorán be kellett zárnia. Ennek köszönhetően hamarabb hazaért, és fel tudta venni a telefont, amikor az megcsörrent.

-          Halló?

-          Agronnal beszélek?

-          Igen.

-          Na végre! – sóhajtott a fickó. – Már napok óta próbálom elérni!

-          Nem kaptam semmilyen üzenetet.

-          Szigorú utasítást kaptam, hogy csak személyesen magának adhatom át.

-          Akkor mondja!

-          Gannicus asszisztense vagyok. – A tervező nevének hallatán Agron testében izgalom áradt szét. – Imádta a képeit, és szeretne újabb felvételeket készíteni, ezúttal profi környezetben. Be tudna fáradni pénteken a megadott címre? – És eldarálta egy nem is olyan közeli nagyváros menő negyedének a nevét.

Agron néhány pillanatra lefagyott. Úgy tűnt, a fotózás kedvéért az egész hétvégét a városban kell töltenie. De ki ügyelne akkor a boltra? Mégis csak az volt az egyetlen bevételi forrása, nem engedhette meg magának, hogy elveszítse.

-          Halló? Agron? – szólongatta az asszisztens.

-          Igen, itt vagyok.

-          Gannicus sejtette, hogy aggódni fog a boltja miatt, így természetesen minden költséget megtérítünk, ami az alatt keletkezik, hogy nálunk van. – Az asszisztens hangja elárulta, tudja, hogy Agron ennek már nem fog tudni ellenállni. – Nos?

-          Ott leszek.

Az elkövetkező hetek felülmúlták Agron minden várakozását. Amint azon az első pénteken leszállt a vonatról, megszólította egy sofőr, és egy limuzinhoz kísérte. És így tovább. Az új, csillogó-villogó élet, amibe a férfi betekinthetett, eddig csak a szép arcát mutatta felé. Gannicus örömmel fogadta, és azonnal bemutatta mindenkinek. Ott volt a felesége, Saxa, aki a sminkekért felelt; ott volt a fekete bőrű Doctore, aki a divatbemutatókat szervezte, és ott volt persze az egész projekt irányítója, Spartacus. Agron nem sok olyan emberrel találkozott addigi életében, aki magasabb lett volna nála, és olyannal sem, aki annyira árasztotta volna magából a tekintélyt, mint a másik férfi. Mindenki kedves és segítőkész volt; kapott egy lakosztályt a stúdióhoz közeli szállodában, de abban a három napban szinte alig fordult meg ott. Ha nem a stúdióban volt a kamera előtt, akkor a többiekkel múlatta az időt. Péntek este Crixus felvetette – nem minden hátsó szándék nélkül -, hogy hétvégére elhívhatná a kis barátnőjét is, Agron pedig nem állt ellen.

Gannicus el volt ragadtatva. Pontosan azt a fajta természetességet kereste, ami Agron sajátja volt. A férfinak meg sem kellett erőltetnie magát a kamera előtt; ugyanolyan könnyedén hozta a morcos harcost, mint a gyengéd szeretőt. A munka elején elmagyarázta Agronnak a koncepciót, aki azonnal vevő volt az ötletre. Gannicus az új termékcsaláddal olyan embereket próbált megcélozni, mint maga Agron; kétkezi munkásokat, alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket, vagyis a nagy átlagot. Gannicus a nagyvárosban, luxuskörülmények között dolgozott, és szeretett az elitnek tervezni, de a kihívások éltették. Mikor Spartacus megkereste, hogy felvázolja előtte, nyitni szeretne a szegényebb rétegek felé is, a tervező kapva kapott az alkalmon. És most itt voltak, alig néhány nappal az első hivatalos divatbemutató előtt. Ideje volt hát, hogy végre összetalálkozzon Gannicus két irányvonala.

Agron a szemébe tűző napsugarakra ébredt. Kivételesen hatalmas ágyában tért nyugovóra előző este, mivel Gannicus a lelkére kötötte, hogy kipihentnek kell lennie a nagy napon. Végre felengedik a színpadra, végre találkozhat a többi modellel, és élesben kipróbálhatja magát. Mi tagadás, Agron be volt tojva. Eddig nem eresztették össze hivatásos modellekkel, és tartott attól, mit fognak szólni kisvárosias, néha alpári stílusához. Mivel nem akart sokáig ezen gondolkodni, kimászott a takaró alól, majd kilépett az erkélyre. Ha úgy vesszük, valódi tündérmese volt a története; egy tervező felfedezte a piacon, munkát és jövőt adott neki, a szuper lakásról, az autóról és a fizetésről nem is beszélve. Agron átadta a boltot Naevia egyik fivérének, aki eltehette a bevételt, amíg Agron vissza nem tér. De jelenleg a férfi olyan jól érezte magát, hogy eszébe sem jutott a hazatérés.

Hosszú és fárasztó napnak ígérkezett. Agron már egy órával kezdés előtt megjelent a helyszínen, aminek a jelek szerint Crixus örült a legjobban. Fáradozásai ellenére Naevia még nem adta be neki a derekát, de a visszautasítás csak még elszántabbá tette. Szanaszét álló hajjal, kávéval a kezében ültette le Agront az egyik székbe.

-          Na, hogy van a nap sztárja?

-          Én nem…

-          Csak válaszolj! – Agron vállat vont.

-          Kicsit izgulok.

-          Ez természetes. De kíméletesek leszünk, ne aggódj. – Ivott egy korty kávét. – Még nem találkoztál a többiekkel, ugye?

-          Tudod, hogy nem. – Oldalra sandított. – Nagyon rosszak?

-          Pff. Nem mind. De a hivatásosok… és a másik kampányban szereplők azért valószínűleg oda fognak mondogatni neked.

-          Másik kampány? – ráncolta a homlokát Agron. – Mármint a luxusmárka?

-          Az. Ott aztán olyanok vannak, akik arannyal a kezükben születtek. Mindent megkaptak a legjobb plasztikai sebészektől kezdve a személyi trénerekig. Azért néznek ki úgy, ahogy. És a gazdagok persze zabálják őket. – Crixus szája széle megrándult. – Mindig örültem, hogy Gannicusnak dolgozhatok. Ő nem feküdt le az arisztokráciának, nem azt rakta eléjük, amit akartak. Persze ha fenn akar maradni, akkor be kell vennie olyanokat, akik közülük valóak. De javára legyen mondva, a luxuscuccok arca sem egy Hófehérke. Na, de itt van a tündérke – mosolyodott el Saxa láttán. – Hagylak is csevegni titeket, lányok!

-          Bekaphatod – vetette oda a szőke hajú nő.

-          Bárcsak, szívem, bárcsak – azzal nevetgélve távozott.

Fél tízre lassan megtelt a terem izgatott segítőkkel, és még izgatottabb modellekkel. Mivel Agron készült el elsőnek, megtehette, hogy körbesétál, és azzal elegyedik szóba, akivel akar. A kampány arcán és a fő modellen – vagyis rajta – kívül volt még öt férfi és öt nő, akik szintén az alsóbb rétegeket képviselték, de már volt némi tapasztalatuk a modellkedésben. Volt köztük favágó, állatorvos, könyvelő, cukrász, és ami a legmeglepőbb volt Agron számára, egy artista.

Tíz előtt nem sokkal, mikor mind készen lettek, Crixus átvezette őket a bemutató helyszínére. Agron még sosem látott olyan hosszú színpadot. Csak bámulta percekig, és nagyon örült, hogy nem nőnek született, mert azon a fényes felületen körömcipőben tuti nem tudott volna végiglejteni. Némán nézelődtek egészen addig, amíg ismét Crixus vezetésével a másik irányból fel nem bukkant a másik csapat. Már első látásra is ki lehetett szúrni a különbségeket, amik egyáltalán nem a ruhákból adódtak. Persze míg Agronék kényelmes, olcsóbb anyagokból készült ruhákat viseltek, addig a másik csapat csupa csillogó, szúrósnak tűnő, éppen ezért valószínűleg kényelmetlen és méregdrága holmikban virított. Mégis az arckifejezésük, a testbeszédük volt a legszembetűnőbb. Felsőbbségesen lépkedtek, nem néztek a segédekre, orrukat felvetették, hajuk selymesen csillogott a lámpák fényében. Szintén öt nő és öt férfi volt köztük, és Agron kíváncsi lett volna, melyikük a kampány arca. Őszintén, felőle bármelyik lehetett volna, annyira egyformák voltak. Aztán egyszer csak a csoport szétvált, és felbukkant közöttük egy férfi, akiről Agron képtelen volt levenni a szemét.