Miattad hazatérek 4. fejezet

 

A negyedik, egyben utolsó fejezet! :)

Levette a pólót és a nadrágot, aztán magára kapott egy köntöst, amit nem kötött meg, majd a fejére dobott egy törülközőt, mintha a haját szárítaná.

-        Bébi, a zuhany alatt vártam rád – lépett ki a nappaliba. – Elhasználtam az összes meleg vizet, és még a farkam is lelankadt. – Jin kipislogott a törülköző alól, és elvigyorodott. A barátai úgy álltak, mint akik megkövültek, és szinte mind tátott szájjal bámult a meztelen mellkasára. – Hoppá, bocsi! Megzavartam valamit? Kik ezek a cuki fiúk? – affektálta. Jeong a kezébe temette az arcát. – Ha csoportosan akarod, szólhattál volna, hogy ne lőjem el az összes patront! – Valaki – a hang alapján Yoon-gi – felnyögött.

-        Ki a franc vagy te? – Elsőként Jimin találta meg a hangját. – Most azonnal eltakarodsz innen, amíg szépen mondom.

-        Te vagy a tulaj?

-        És ha igen?

-        Akkor talán meg kellene beszélnünk az adásvétel részleteit – mondta Jin, ahogy eldobta a törülközőt.

-        Apám! – kiáltott fel Tae. – Ez a fazon tisztára olyan, mint Jin!

-        Egy hasonmással csalod meg? – kérdezte Yoon-gi Jeongtól. – Függő vagy, haver!

-        Srácok – sóhajtott Nam-joon. – Ő maga Jin.

-        Kizárt! – reagált Yoon-gi, aztán minden oldalról alaposan szemügyre vette Jint; az izmait is megtapogatta volna, ha Jeong nem köszörüli meg a torkát. Mikor Yoon-gi ránézett, Jin kacsintott egyet. – Alig várom, hogy bevonuljak.

-        Majd jól elverjük a kopasz fejed – ígérte Jin, és visszabújt a ruháiba. A következő pillanatban Jimin egy forgószél hevességével ölelte meg. – Köszönöm.

-        Mégis mit?

-        Hogy így felháborodtatok helyettem.

-        Igaz is – motyogta Jimin. – Bocs, édes! Totál elborult az agyam.

-        Miattam nem kell aggódnod – mondta Jeong.

Az este vidám hangulatban telt. Már-már el is felejtették, hogy Jin nem volt velük az utóbbi egy évben, vagy, hogy Yoon-gi is hamarosan sorra kerül. Még néhány dalötletet is mutattak Jinnek, aki javaslatokat tett, vagy kijavította itt-ott.

-        Gondolom nem volt túl sok időd hiányolni a színpadot – mondta Ho-seok.

-        Hiányzik a kreatív munka, és az, hogy a rajongók erőt adjanak. Hiányzik a buli és a jóleső pihenés egy-egy koncert után.

-        Meghiszem azt! – csapott a vállára Tae, de nyomban meg is bánta. – Jesszus, miből vagy te, acélból?

-        A többiek durvábban néznek ki, de így is életben lehet maradni – vont vállat Jin, majd egy újabb szelet pizzáért nyúlt, amit viszont Tae kikapott a kezéből.

-        Áá, hagyd csak rám a zabálást, neked vigyáznod kell az alakodra.

-        Eltávon vagyok – jelentette ki Jin, majd félig lehunyt szemhéja alól folytatta: - De még így is földre viszlek öt másodpercen belül, ha nem adod vissza a pizzámat. – Jeong abban a pillanatban felugrott.

-        Na, kösz a látogatást, de most jobb lesz, ha mentek! – és kituszkolta őket az ajtón.

Jin nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy Jeong rávesse magát. Azzal, hogy kívánta, a fiatalabb srácnak korábban sem volt gondja, Jin mostani határozottsága, keménysége viszont teljesen feltüzelte. Mintha tudta volna, mire vágyik, Jin nem finomkodott vele; a matracba döngölte, a nyakát harapta, élete egyik legerőteljesebb orgazmusához juttatta, ami már-már a fájdalommal volt határos. Utána csendesen feküdtek az összegyűrt lepedőn, míg már kényelmetlen lett a testükön kihűlt izzadtság.

-        Eddig sem esett volna jól, de… most már beleőrülnék, ha találnál valaki mást. – Mivel Jin csak mormolt valamit, folytatta: - Nem úgy értem, hogy a katonák között. Hanem úgy általában.

-        Úgy általában nem érdekelnek a pasik – közölte Jin. – Vagy nem tűnt még fel? – A srác megragadta Jeong állát, és maga felé fordította az arcát. – Szerelmes vagyok beléd. Felőlem lehetsz férfi, nő vagy unikornis, egyre megy. Ez csak a tested, amit bár szintén imádok, de ha máshová vándorolna a lelked, azt követném. – Halkabban folytatta: - Hozzá vagyok láncolva, és egyáltalán nem bánom. – Jeong belecsókolt a tenyerébe, Jin pedig egy morgás kíséretében odahajolt és megcsókolta.

-        Szóval… - kapkodott Jeong levegő után -… unikornis?

-        Csak egy példa volt!

-        Na, persze. Hiszen szereted a keményet…

A csapat közös megegyezéssel hagyta, hogy Jin és Jeong együtt töltse a hétvégét, hétfő reggel azonban durván kirángatták őket az ágyból. Jin majdnem morgolódni kezdett – rettentően kényelmes lett volna Jeong forró karjaiban maradni -, de szerette a barátait, így hagyta, hogy kocsiba ültessék. Az úti cél természetesen az a faház volt, ahová évek óta visszavonultak pihenni, vagy ha el akartak bújni a figyelő tekintetek elől.

Jin azon kapta magát, hogy minduntalan Yoon-gi társaságát keresi. Mindketten tudták, mit akar a másik – Yoon-gi tudásra és megnyugtatásra vágyott, Jin pedig, hogy mindezt átadhassa neki. Jeong nézte, ahogy elsétálnak, és a szívét összeszorította a szeretet. Továbbra is féltette Jint, és tartott attól, mi vár rájuk, többiekre, de azt is tudta, hogy amíg itt vannak egymásnak, mindent képesek átvészelni.

-        Kérsz egy zsebkendőt? – kérdezte Tae.

-        Mi? Miért?

-        Mert mindjárt elcsöppen a nyálad. – Aztán felsóhajtott. – Mondjuk megértem.

-        Ajaj – motyogta Jimin, mikor Jeong homloka ráncokba szaladt.

-        Szóval jól gondoltam.

-        Jól – bólintott Tae.

-        Miért tagadtad, mikor kérdeztem?

-        Mert leharaptad volna a fejem – nevetett fel a srác.

-        Most is képes lennék rá – állította Jeong, mire Ho-seok alig észrevehetően megfeszült.

-        Tudom. De felnőttél. Már nem egy gyerek vagy, aki durcásan elvonul a sarokba, ha valaki más is szemet vet a játékára. – Tae ismét Jin irányába nézett. – Sosem fog téged elhagyni, és ezt végre te is megértetted.

A jóleső csendben csak a bogarak neszezése hallatszott.

-        Én viszont kinyírlak, ha elhagysz – mondta Jimin a miheztartás végett.

-        Nem is számítottam másra – reagált Nam-joon.

Az egy évvel korábbival ellentétben Jeong most ott várakozott Jin mellett a reptéren. Kapucnis pulcsit viselt, de különben sem szúrt volna szemet senkinek; mindenki a szexi katonákkal volt elfoglalva. Mikor Jin mosolyogva lepacsizott egy sráccal, Jeong nyelt egyet. Számára is furcsa módon nem érzett féltékenységet, csupán boldogságot, szeretetet és büszkeséget. Látta, hogyan néz az a srác Jinre, és valóban őt látta – Jeong büszke volt arra, hogy Jin normális, civil emberként is ennyire népszerű.

-        Á, helló! – mosolygott most rá a srác. – Minho vagyok, Jin szobatársa.

-        Jeong.

-        Igen, sejtettem – és kacsintott egyet, majd látványosan becipzárazta a száját. – Vigyázok erre a seggfejre, ne aggódj.

-        Kösz. Egy darabban szeretnénk visszakapni.

Húsz perccel később Jeong a felszálló gép után bámult, és Jin szavai jártak a fejében.

-        Te adsz nekem erőt, hogy túléljem. Miattad akarok többet teljesíteni, miattad akarok jobb lenni. Miattad… hozzád fogok hazajönni.