Sziasztok! Újabb év, újabb évzáró cikk, amiben ismét összeszedtem nektek, miket is műveltem ezen a blogon, ha valaki netán lemaradt volna a vasárnapi frissekről. ;)
A történetek
A múlt
Sajnos történetek szempontjából ismét nem haladtam meg önmagam, viszont volt négy-öt sztori, amit sikeresen feltöltöttem. Nyomban év elején hoztam nektek egy BTS/WayV crossovert, amit imádtam írni! Ezt követte egy barátnőmnek írt történet, amit márciusban hoztam el, majd szeptemberben és decemberben szintén egy-egy BTS történettel örvendeztettelek meg titeket. Nagy kihívás volt ez nekem, mivel korábban nem írtam ilyen hosszúságú történetet a srácokkal. Nagyon szeretem őket, így valószínűleg jövőre is belebújok majd a bőrükbe. :)
A BTS történeteket itt találjátok.
A BTS mellett a másik történet, ami felkerült, egy TharnType univerzumában játszódó, de más sorozatok karaktereivel is operáló sztori, szerintem igazi csemege lehet a rajongóknak.
A TharyType történeteket itt éritek el.
Külön öröm számomra, hogy elhozhattam nektek egy saját történetet is, amihez már serényen tervezem a folytatást. Nagyon szerettem írni, remélem Ti is olvasni.
A jövő
A blog jobb oldalán, az Érkező történeteknél mindig láthatjátok, min dolgozom éppen, vagy mi van már kész. A 2022-es év első fele izgalmas lesz, érkezik ugyanis két The untamed történet is, az egyik ráadásul crossover! Imádom a srácokat, sajnos még nem mozgok annyira otthonosan a világukban, de igyekszem.
A sorozatok
A múlt
Alig hiszem el, de idén 27 sorozatajánló cikket hoztam nektek! Több, mint a duplája annak, amit 2020-ban sikerült összehoznom, ami nyilván annak is köszönhető, hogy lett egy új laptopom. :D
Fantasztikus szériákat láttam 2021-ben, többet a szívembe zártam, sőt, hatalmas rajongás is kezdődött nálam.
Idén végleg véget ért a nagy sikerű TharnType széria, a második évadhoz pedig természetesen kaptunk egy kiegészítő részt is, habár, mint a cikkben is írtam, szerintem ez már csak a rajongók igényeinek kielégítését célozta meg. Mielőtt hiányozni kezdenének a srácok, jó hír, hogy jövőre érkezik a Művelt Nép kiadónál a többi kötet is.
Nagyon várós volt idén sokak számára a Manner of Death sorozat, ahol megláthattuk, Max és Tul között ugyanolyan jól működik-e a kémia, mint régen.
2021 egyik legnagyobb kedvence nálam vitán felül a We best love széria. Nagyon rövid volt mind az első, mind a második évad, de egyszerűen odáig meg vissza voltam érte. A srácok gyönyörűek, a történet érdekes, hihető, a karakterek között perzsel a kémia. Alig várjuk a harmadik évadot!
Törvénytisztelő polgár (10/9)
Ki nem hagyhatom a felsorolásból a History új részét, ami elrabolta a szívünket. Mu Ren, várunk vissza. ;)
Végezetül pedig szót érdemel az a két, rettentően hosszú és összetett sorozat, amihez idén szerencsém volt.
A Guardian és a Word of Honor elrabolta a szívem. Előbbi még talán nem is annyira, habár a befejezés örökké az emlékezetembe vésődött. De a Word of Honor valami csodálatos. Olyasmi számomra, mint a The untamed, amit még mindig imádok, de mivel folyamatosan keresem az új szerelmeket, ez a mostani lett nálam 2021 best of sorozata. Szerencsére zajlik a regény magyar fordítása, amit ezúton is hálásan köszönök. Nem tudom, hogy bírnám ki a srácok nélkül!
A jövő
Szintén jobb oldalon láthatjátok, mi van még készülőben.
Két, főzős sorozatról és a Killer and Healer-ről már ütemezve van a cikk (utóbbitól elég nehezen búcsúztam el), illetve a minap befejeztem a Vanishing my first love szériát, így azt is igyekszem gyorsan megírni.
Ezek után jön a Not me, a Bad buddy, valamint persze sok-sok új és fantasztikus sorozat, amit szeretnék veletek is megismertetni.
A filmek
Voltak jó és kevésbé jó hónapjaim filmes szempontból. Amint lehetett, azonnal rohantunk a moziba, hogy megnézhessük végre a rég várt alkotásokat, de otthon, a kanapén ülve és találtam azért kedvenceket.
Wonder Woman 1984 (10/9)
Nem titkolom, imádom ezt a nőt.
Fejlövés (10/9)
Csakis Han miatt! :D
Godzilla Kong ellen (10/8)
Második idei mozis élményem, nekem az első is nagyon tetszett.
A halhatatlan gárda (10/9)
Az év egyik meglepetése, nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog, de ez a nő még mindig tud.
Halálos iramban 9 (10/9)
Életem első 4DX élménye, és erre a filmre mennyit vártunk! Imádtam minden percét, és hát Han... *-*
Egy igazán dühös ember (10/9)
Ez volt az a film, amit egyáltalán nem terveztünk megnézni, mert azt hittük, olyan lesz, mint az összes többi Statham mozi... tévedtünk! Imádtuk!
Raya és az utolsó sárkány (10/9)
Az év meséje. És igen, sírtam rajta, jól van?!
Dzsungeltúra (10/9)
Csak Emily miatt.
Az idő (10/9)
Párom választotta, milyen jól tette.
Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája (10/9)
Mondhat bárki bármit, nálam ez az év filmje. Azóta másodszor is megnéztem unokahúgommal, és azóta is bánom, hogy nem ruháztam be a 4D-re a moziban.
Nincs alku (10/9)
Kettőt lehet találni, ez kinek az ötlete volt.
Venom 2 - Vérontó (10/8)
Szót kell ejtenem arról a filmről, amit kétszer is végig kellett ülnöm - egyszer 4D-ben, egyszer 2D-ben. :D
Monxta X - The dreaming (10/8)
Visszatekintve nagyon jó kis év volt, nem bánok semmit (néhány apróságon kívül), így remélem, 2022 is tartogat majd meglepetéseket.
Boldog, sorozatokban, filmekben, élményekben gazdag Új Évet Mindenkinek! :)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése