Az esték voltak a
legrosszabbak. Az egész napos hajtás, pörgés, csillogás után elérkezett a
sötétség és a csend időszaka, amikor egyedül kellett lennie mind a
hotelszobában, mind a saját fejében. Nem mintha nem tartotta volna jó
társaságnak saját magát, de ilyenkor túl sok lehetősége volt a töprengésre. Túl
sok lehetősége volt arra, hogy a netet pörgesse, és olyasmikre keressen rá,
amikre a barátai mellett nem mert. Mert mind tudták, hogy rosszat tesz neki, de
ő persze nem tudta visszafogni magát.
Kecses, gyűrűkkel
teleaggatott ujjai sebesen jártak a telefon képernyőjén. Insta, tik-tok,
twitter, youtube, google, pinterests. Valamelyik egy este akár többször is. A
hírességek többsége a pozitív kommentekből merített erőt a következő nehéz
próbához, a következő világkörüli turnéhoz, vagy csak úgy az élethez. A koreai
idolok pedig még ennél is jobban függtek a rajongók visszajelzéseitől; a
megélhetésük, néha az egész jövőjük múlt azon, mit gondolnak róluk a médiában.
Ő maga sosem volt a banda legnépszerűbb tagja – még csak a legszebb vagy a
legtehetségesebb sem, és ezzel szívesen ki is egyezett -, mégis ő volt az, akit
a legjobban a földhöz tudott vágni egy-egy nem túl kedves hozzászólás. Tény,
mindenki mást szeretett, mindenkinek más volt fontos, amikor zenét hallgatott,
vagy amikor bandákért kezdett rajongani, mégsem tudta megállni, hogy
napról-napra még több energiát fektessen a viselkedésébe, a hivatalos
megjelenéseibe. Sokan emiatt azt gondolták, megjátssza magát, pedig erről szó
sem volt; kivirult, amikor színpadra léphetett, vagy amikor közvetlenül
szólhatott a rajongókhoz. Ujjai megtorpantak görgetés közben, szemei sebesen
siklottak az egyik komment sorain. Minden egyes szó apró döfés volt a szívébe,
ami talán maradandó károkat még nem okozott, de egyre mélyebb és mélyebb
sebeket ejtet a személyiségén.
… kövér… alkoholista... dühöngő őrült… de ami a legjobban fájt
számára… egy alkalmat sem szalaszt el,
hogy a többi taggal szemben előtérbe tolja magát…
Kifújta a levegőt, és
kikapcsolta a telefont. Az elsötétített képernyőn meglátta saját sápadt,
elgyötört arcát. A sminket már lemosta magáról, a haja is kezdett szétesni, a
lelkéről nem is beszélve. Mégis mit kellene tennie, hogy jobban érezze magát a
bőrében? Mit kellene tennie, hogy mindenki szeresse?
-
Talán – húzta fájdalmas mosolyra a száját –
testet kellene cserélnem.
Jin másnap reggel olyan
vehemenciával érkezett meg a próbára, hogy szinte már repült. Barna haja még
nedves volt a zuhanyt követően – senki sem értette, miért zuhanyozott próba
előtt, mikor öt perc alatt kiizzadt -, nagy méretű ruhái úgy álltak rajta,
mintha csak kifutóra készülne. Ennek megfelelően drámai pózba vágta magát,
oldalra biccentette a fejét, és az álla alá tette a kezét.
-
Megérkeztem – jelentette be a terem teljes
közönségének.
-
Ki is vagy te? – kérdezte Yoon-gi lustán, a
földön heverve.
-
Éppen időben jöttél – szólt közbe Ho-seok is. –
Néhány másodperc múlva akartuk meghirdetni a felvételt a helyedre.
-
Senki más nem lenne olyan jó Jin, mint én.
-
Ez tény – bólintott Ho-seok. – De mivel a te
fajta Jinedből már úgyis elegünk van, merőben más karaktert keresünk. – Jin
erre odasétált hozzá, és átkarolta.
-
Úgy fogtok hiányozni, ha bevonulok!
-
Élni sem lesz időd, nem hogy hiányolj minket –
vélte Tae, de azért hagyta, hogy Jin őt is megölelgesse. Persze mikor Jeong
felvonta a szemöldökét, gyorsan elhúzódott. – Különben is, mit szívtál, hogy
ilyen virgonc vagy?
-
Azt Jeong tudja jobban, nem? – vigyorgott
Yoon-gi, amire az érintett persze nem reagált, elvégre felnőtt ember volt.
-
A mai próbához jól fog jönni ez a kicsattanó
energia. – Nam-joon az egyik oldalajtón lépett be, mire a háttérzenekar tagjai
azonnal haptákba vágták magukat. A srác még szemüveget viselt, mint reggelente
mindig, és Jimin ilyenkor kifejezetten imádta a szélfútta, szőke haját. – Két nap
múlva fellépés, holnap színpadbejárás, utána ruhapróba.
-
Mi is megkaptuk az emailt – bólintott Tae.
-
Nem voltam biztos benne, hogy át is
tanulmányoztátok. – Ho-seok a szívéhez kapott.
-
Ez csúnya rágalmazás!
-
Én nem olvastam át – nyögte be Yoon-gi csipetnyi
megbánás nélkül. – Tudom a helyem, az miért nem elég?
-
Mikor volt ez bármire is elég? – kérdezte Jimin
olyan halkan, hogy senki sem figyelt fel rá.
-
Ha befejeztétek a dumát, akár kezdhetnénk is. Az
Idol lesz az első. – Jin, aki eddig a földön ült, most egyszerűen elterült,
felvéve Yoon-gi korábbi pozícióját.
-
Akkor én addig alszom egyet, majd keltsetek fel.
– Mielőtt feleszmélt volna, Jeong és Tae egyszerre rontott rá, és felrángatták
a padlóról. – Eh, jól van, szét ne szedjetek! A világnak még szüksége van rám!
-
Csak a világnak? – vonta fel a szemöldökét
Jeong.
-
Mit mondtam neked a provokációról?
-
Nem tudom, nem figyeltem – vigyorgott a
fiatalabb srác, majd megütögette Jin vállát. – Olyan unalmas tud lenni, amikor
komoly vagy.
-
Néha komolynak is kell lenni.
-
Ki mondta? – kiáltott fel egyszerre Yoon-gi, Tae
és Jeong, aztán azért moderálták magukat, mikor Nam-joon elkezdett tapsolni.
-
Zenét kérünk! – És zenét kaptak.
Nézte, hogy Jin mennyi örömmel és lelkesedéssel mozog, pedig tisztában volt a korlátaival. Nem bánta, hogy szinte mindig hátra állították a bonyolult koreográfiáknál, és azzal sem volt különösebb gondja, ha kevés szöveget kapott – mint az Idol esetében. Elfogadott mindent, amit kapott, önmagát adta, mégis imádta mindenki. Szerette volna tudni, mi a titka. Bárcsak egy napra a bőrében lehetne!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése