Feltétel nélkül 3. fejezet

 

A harmadik fejezet!

Jiminnek igaza volt, és ettől mindketten megkönnyebbültek. Jin kezdetben téblábolt ugyan, de amint felcsendült a zene, a teste átvette az irányítást, ő pedig hagyta sodródni magát. Jimin képességeit nem haladta meg Jin része, és közben eszébe jutott, nem-e azért gondolták sokan, hogy előtérbe tolja magát, mert ő állt elől. Jint meg talán azért kedvelték, mert úgy vélték, elhanyagolják őt, és nem kap elég szerepet. Jimin szívesen adott volna neki több lehetőséget, de abban még Jin is egyetértett, hogy a koordinációs képességei… nos, nem voltak valami erősek. Jinnek pontosan ezért volt furcsa, hogy Jimin teste miatt most ennyire jól tudott mozogni. Magához sem tudott térni attól, mennyire precízen hajtja végre a mozdulatokat, és közben még énekelni is maradt ereje. Persze csodálkozása senki másnak nem tűnt fel.

-        A késés ellenére szép munkát végeztünk – vélte Nam-joon néhány órával később. Mind kimelegedtek, de megérte az erőfeszítés; tudták, hogy a másnapi koncert fantasztikus lesz.

-        Milyen voltam? – Nam-joon már nyitotta a száját, de Jimin nem rá nézett.

-        Meglepően jó – mondta Jin, mintha ő annyira értett volna hozzá. Pont ezért még a többiek is odafordultak, annyira érdekelte őket, Jimin mégis miért Jintől várja az elismerést tánc témában. Azonban mintha azok ketten észre sem vették volna ezt, tovább beszélgettek. – Habár figyelj oda jobban a kezeidre. Az is a tested része, ne csapkodj velük össze-vissza.

-        Rendben.

-        Mi a franc? – suttogta Yoon-gi. – Mióta ad Jin tanácsokat Jiminnek?

-        Úgy tűnik, mostantól – vont vállat Ho-seok. Amíg nem az ő tudását kritizálták, felőle mondhatott bárki bármit. – És Jimin tényleg csapkodott a karjával.

-        De Jinnek ez mióta tűnik fel?

-        Úgy tűnik, mostantól – ismételte magát a srác. – Ebédszünet, ugye? Remek! – Tapsolt kettőt, mintha ő lenne Nam-joon. – Nagyon ügyesek voltatok, gyerekek! Különösen te, Jimin! – Átkarolta a srác vállát. – A kézrángás ellenére is.

-        Igazán így gondolod? – pirult el a szőke. – Köszönöm! – Ho-seok eredetileg kicsit csúfolódni akart, de miután látta, Jiminnek milyen jól estek a szavai, átgondolta a dolgot. Talán még a legjobbaknak is szüksége volt dicséretre néhanapján.

A koncertre készülődve senkinek sem szúrt szemet Jin és Jimin változása. A megfeszített tempó miatt örültek, ha esténként megtalálták az ágyukat, nem hogy ilyen apróságokkal foglalkozzanak. Három fellépés három egymást követő napon, pénteken azonban már nem tudtak elbújni a figyelő tekintetek elől. Főleg, hogy nem egy rajongó provokatív kérdéseket posztolt a neten – miért használja Jimin Jin mikrofonját a színpadon, és így tovább.

-        Erre jobban kell ügyelnünk – suttogta Jimin, mialatt a telefonját bámulta. Aztán gyorsan lehúzta az ujjáról – Jin ujjáról – a gyűrűit, és zsebre vágta. A szemfüles rajongók miatt úgy tűnt, egy percre sem engedhetik le a védelmüket.

A harmadik fellépés után aztán kiderült, hogy talán mégsem a rajongók miatt kell a legjobban aggódniuk. Ahogy a srácok csurom vizesen berobbantak az öltözőbe, Jeong nyomban Jin tekintetét kezdte keresni. Egész héten nem tudtak időt szakítani egymásra, Jeong pedig ennek megfelelően ki volt éhezve egy jó kis fülledt ünneplésre. Jin persze tudta ezt, így gyorsan odavágtatott Jiminhez, és átkarolta a vállát.

-        Akkor segítesz? – kérdezte Jimin a másiktól.

-        Hm, persze – bólintott Jin. – Miben is?

-        Tudod… amiről a múltkor beszéltünk – pislogott célzatosan. Jin előbb összezavarodva nézett rá, aztán mintha világosság gyúlt volna az agyában.

-        Áá, igen, tényleg. Vacsora után?

-        Tökéletes. Találkozunk nálam.

Jeong mindebből azt érzékelte, hogy Jimin meghiúsította a kellemes estéjét Jinnel – ismét. Ránézett Nam-joonra, kíváncsian, hogy ő vajon mit szól ehhez, de a vezér csak egy vállvonással reagált. Talán nem voltak olyan mélyen szerelmesek? Vagy talán… szakítottak? És Jimin ezért kért segítséget Jintől? Jeong máris egy fokkal kevésbé haragudott a szőkére, főleg, mikor Jimin hirtelen mellette termett. Egyáltalán nem úgy karolta át, mint korábban Jint, és nem is úgy, mint ahogy általában ölelkezni szoktak… Jeong-ot elöntötte a melegség.

-        Ne haragudj, drága – suttogta Jimin a fülébe. Jeong megborzongott. – Tudom, mennyire szerettél volna kettesben lenni vele, de… szóval…

-        Semmi gond, ne aggódj – mosolyodott el Jeong. – Bármi is a probléma, biztos vagyok benne, hogy Jin a legmegfelelőbb ember, akihez fordulhattál vele.

-        Szóval nem bánod, ha elrabolom?

-        Azt nem mondtam – felelte Jeong, mire Jimin felnevetett.

-        Épségben visszakapod, ígérem. És… köszönöm.

-        Micsodát? – Jimin a szemébe nézett.

-        Hogy ennyire szereted.

Jin persze nem bírta ki. Oda kellett sompolyognia Jeong mellé, és ilyeneket mondani neki. Nem szenvedtek így is eléggé? És Jin a maga részéről még nem látta a végét. Nem tudta, Jimin hogy bírja ki a kedvese nélkül, de ő lassan kezdett beleőrülni abba, hogy nem karolhatta át Jeongot, hogy nem csókolhatta meg, nem mondhatta el neki az igazat. No, azért engedélyezett magának egy-két lopott érintést, de az nem volt ugyanaz, hiszen Jeong nem érzett semmit közben. Tartott attól, hogy Jimin nem érti meg az üzenetét, és véletlenül belesétál egy olyan helyzetbe, amit nem tudtak volna megoldani. Bele sem akart gondolni, mi lett volna, ha Jeong bekopog az ajtón aznap este, Jimin pedig ajtót nyit. Vajon Jeong érezte volna, hogy valami nincs rendben? Hogy az, akire vágyik, egy másik szobában van? Vagy csak a külső borítást látta volna? Jin rettegett attól, hogy Jeong –nak fel sem tűnne a csere.