Jimin szobájában aznap
este némileg feszült volt a hangulat. A vacsorát túlélték, habár vissza kellett
fogniuk a megnyilvánulásaikat, nehogy a barátaik gyanakodni kezdjenek. Az egész
azzal folytatódott, hogy nem lehettek együtt azzal, akit szerettek, helyette
itt ültek, és azon gondolkodtak, hogy tudnának visszatérni a saját testükbe.
Jobban mondva Jin ezen agyalt, Jimin viszont a netet pörgette, ismét. Nem tudta
megunni azokat a posztokat, ahol azzal foglalkoztak, Jimin vajon miért vállalt
kevesebb szerepet a színpadon. Jin ezzel szemben mintha kivirult volna, még a
tánctudása is meghaladta a korábbi teljesítményét. Jimin somolygott; mindezt ő
érte el azzal, hogy kívánt valamit.
-
Figyelsz te rám? – szakította félbe egyszer csak
a saját morcos hangja.
-
Ne ráncold a homlokomat.
-
Jelenleg az enyém, tehát azt csinálok vele, amit
akarok. Ha nem akarsz idejekorán megereszkedett bőrt, akkor találd ki, hogyan
fejezhetnénk be ezt az egészet. – Jimin letette a telefonját.
-
Még nem végeztem. – Jin az ágyra csapott, ami
Jimin drámai megjelenésének köszönhetően még hatásos is volt. Jimin legalábbis
érezte, hogy Jin teste megfeszül körülötte.
-
Mégis meddig akarod még ezt folytatni? Lassan
egy hete, hogy…
-
… nem dughattad meg a fiúdat? – segítette ki
gúnyosan Jimin. Mikor a másik arca elsötétült, nyelt egyet. – Sajnálom. De
valld be, folyton csak rá gondolsz.
-
Nincs jogod, hogy számon kérj rajtam bármit is.
Miattad kötöttünk ki egymás testében, és még csak azt sem mondtad el, miért
volt erre szükséged!
-
Mert… - A srác az ajkába harapott, mikor újra
csipogott a telefonja, jelezve, hogy új értesítései érkeztek. Mielőtt
megakadályozhatta volna, Jin kiragadta a készüléket a kezéből. – Hé! Az az
enyém!
-
A tested szerint az enyém. Nos, mi is a jelszó…
- Jimin pedig döbbenten nézte, ahogy feloldotta a képernyőzárat, aztán azt is
látta, hogy szemei végigfutnak valamin. Jin végül felnézett rá, szemében a
megértés fénye világított. – Jimin… tehát erről van szó?
-
Ne tegyél úgy, mintha értenéd! – Jimin nagyon
könnyen fel tudta húzni magát. Ez alkalommal is felpattant az ágyról, és
fel-alá kezdett járkálni. – Fogalmad sincs róla, milyen minden egyes nap arra
felkelni, hogy ismét valami ocsmányságot mondtak rólad. Vagy, hogy nem
tudhatod, ez alkalommal mit nem csináltál megfelelően. Vagy túl jól csináltad!
– nevette el magát. – Mert túl tehetségesnek lenni is átok ám.
-
Miért foglalkozol velük egyáltalán?
-
Mert a rajongóink! Mert meg kell felelnem nekik,
bármi történjen is! – Látta a saját arca mögött Jin döbbenetét, és ami még
rosszabb – a sajnálatát. – Nem kell, hogy sajnálj!
-
Nem, én… ez nem sajnálat. Vagy még ha az is, nem
feléd irányul. Inkább azt sajnálom, hogy erről nem beszéltél nekünk korábban. –
Felsóhajtott. – Mind kapunk ilyen kommenteket.
-
De én kapom a legtöbbet – kötötte az ebet a
karóhoz. Fölemelte az ujjait, és számolni kezdett. – Nem áll jól a szőke. Nem
áll jól a barna. Túl nőies vagyok. Túl izmos a hasam. Túl sokat ölelgetem
Jeongot. Túl keveset ölelgetem Yoon-git. Túl sok gyűrűt hordok. Túl színesek a
kiegészítőim. Túl sokat iszom. Alkoholista vagyok, és hamar dühbe jövök. Ez
utóbbi mondjuk igaz.
-
Mutass egy hírességet, aki könnyedén viseli a
terheket – szólt közbe Jin, és megpróbálta visszahúzni az ágyra a másikat. –
Fontosak számunkra a rajongók, de Jimin, egy dolgot nem felejthetsz el. – A
keze közé fogta az arcát. – Elsősorban saját magadnak kell megfelelned. Ez nem
fog működni hosszútávon, ha hetente cserélgeted a személyiségedet annak
megfelelően, amit olvasol magadról. A hajszín megváltoztatása egy dolog, de
hűnek kell maradnod önmagadhoz.
-
És ki vagyok én igazából? – suttogta Jimin, és
eleredtek a könnyei. – Kezdetben talán még tudtam, de mára… ki lettem mára? – A
srác érezte, hogy Jin karjai – a saját karjai – köré fonódnak. Mindig is Jimin
volt a legölelkezősebb a társaságból, és úgy tűnt, ezt a teste nem felejtette
el.
-
Azért akartál elmenekülni a testedből, mert nem
tudod, ki vagy? – Jin hangja halk volt és gyengéd. – Mert valahol útközben
elvesztetted azt a Jimin, aki voltál? Mert azt hiszed, mindenki másnak sokkal
könnyebb, mint neked? – Aztán Jin ismét felsóhajtott. – Rendben van. Maradj,
ameddig akarsz. – Jimin ránézett.
-
Tényleg? Nem bánod?
-
Én… mi mindannyian csak azt szeretnénk, ha
boldog és elégedett lennél. Nem szeretnénk elveszíteni, érted? – Jimin érezte,
hogy újra könnybe lábad a szeme. – Eh, jól van, nem kell annyit sírni! –
Letörölgette a könnyeit. – Ezt tartogasd a színpadra. Meg fognak tőle vadulni.
Imádják, ha sírok.
-
Mindenki imád téged. – Jin erre kiismerhetetlen tekintetet
vetett rá – Jimin meg is rendült rajta. Nem tud olvasni a saját arcában?
-
Meglehet. De majd meglátod magad is.
Nem vitatkoztak többé
azon, mikor ér véget ez az egész zűrzavar. Szerencse a szerencsétlenségben,
hogy a következő hetekben nem volt fellépésük, így hazautazhattak a saját
lakásukba. Jin úgy döntött, ha Jimin mindenáron meg akarja érteni, mitől
népszerűbb ő – habár Jin ezzel nem értett egyet -, akkor természetesen egymás
lakását kellett használniuk. Nem laktak túl messze egymástól, és mivel évek óta
egy családot alkottak, megszokott volt, hogy egymás cuccait használták. Jimin
mégis kissé megilletődve lépett be Jin lakásába – a srác talán nagylelkűségben
is sokkal jobb őnála. Átadta neki a lakását, a kocsiját, a testét, és talán még
abba is beleegyezett volna, hogy kipróbáljon vele egy-két dolgot, ha arra kéri,
és ha azoknak a dolgoknak nincs köze egy bizonyos maknae-hez.
Jimin mindenesetre
tisztelettel viseltetett minden iránt, ami nem az ő tulajdonát képezte.
Kezdetben legalábbis. Mert minél több kedves kommentet olvasott magáról, annál
inkább elmerült a boldogság forrásában. Talán minél tovább marad Jin testében,
annál feljebb viheti Jimin megítélését a médiában? Volt ennek így értelme?
Jimint nem érdekelte. Azt is látta persze, Jin mennyire lelkiismeretesen próbál
helyt állni valaki másként; Jiminnek a tánc miatt sokkal több edzése volt, mint
neki, és több énekórára is kellett járnia, hogy fejlessze magát. Jin mindezt
egy szó nélkül elfogadta, és remélte, hogy visszatérve a saját testébe is
profitálhat majd belőle.
Aztán egyik este belefutott egy olyan cikkbe, amiben azt taglalták, mennyire fantasztikus Jin az összes többi taggal szemben, és Jimin ismét kiborult. Nem számított, hogy sem őt, sem a többieket nem emelték ki szó szerint, az ő világa akkor is vörösbe váltott. Magára öltötte Jin rejtőzködő-felszerelését – hatalmas póló, nadrág, sapka -, majd elment inni. Aztán továbbment máshová, ahol biztosan nem ismerhettek rá. Aztán pedig… már nem egészen emlékezett arra, mi is történt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése