- De én nem akarok megházasodni!
- Itt nem az a lényeg, akarod-e, hanem hogy mit kell megtenned a népedért! Hamarosan te leszel az uralkodó!
- Ugyan, te mindannyiunkat túl fogsz élni, apám! – Az idős férfi homlokán kisimultak a ráncok. Rátette kezét a fia fejére, majd sóhajtott.
- Adj neki egy esélyt. A bál két hét múlva esedékes. Elvárom, hogy megjelenj, és tedd a dolgod.
Geon Hak meghajolt az uralkodó – az apja – előtt, majd távozott a teremből. Alig csukódott be mögötte a hatalmas ajtó, két barátja máris mellette termett. A tanácsadók szokványos, unalmas öltözéke helyett sötétkék színeket viseltek, szürkével és fehérrel kombinálva.
- Nos? – kérdezte Seo Ho izgatottan; jelenleg világos színű haját hátrasöpörte a homlokából.
- Nincs kibúvó.
- Ahogy az elmúlt öt alkalommal sem volt – emlékeztette Geon Hee, a józan hang a társaságban.
- Nem támogatnád ennyire, ha neked kellene megházasodnod egy idegennel.
- Legalább adj neki egy esélyt! – visszhangozta az uralkodó korábbi szavait. Geon Hee szembefordította magával barátját, és a vállára tette a kezeit. – Ha eleve így állsz hozzá, akkor szerinted mire számíthatsz?
- Arra számítok, hogy így talán nem csak az apám, hanem a… leendő házastársam is látni fogja, hogy ellene vagyok! És akkor talán mindketten visszalépnek. – Geon Hee kiegyenesedett, megigazította a kabátját, közben megeresztett egy nehéz sóhajt.
- Nem akarlak megbántani, de az, hogy te hogy viselkedsz, egyáltalán nem fogja befolyásolni az uralkodó döntését. – Geon Hak természetesen tudta ezt, mégis fájt hallania a barátja szájából. Mielőtt eluralkodhatott volna rajta a komorság, Seo Ho összecsapta a tenyerét.
- Ami most kell nekünk, az egy kis móka!
- De Geon Hak még nem nézte át az iratokat, amiket az asztalára tettem! – tiltakozott Geon Hee.
- Azok ott lesznek jövő héten is – legyintett Seo Ho.
- Pontosan ezt mondtad múlt héten is. – Minél feszültebb volt Geon Hee, Seo Ho annál szélesebben mosolygott. – Már oda is küldted őket, igaz?
- Nem tehetek róla, hogy más emberek is szívesen járnak oda, ahová mi.
- Hogyne, te aztán semmiről sem tehetsz… - csóválta a fejét Geon Hee, de beletörődőn követte két barátját, akik megindultak a folyosón.
Geon Hak pontosan tudta, hová tartanak; arra a gyakorlótérre, ahová korábban is kilátogattak, az utóbbi két hétben viszont szabadidejük nagy részét ott töltötték. Geon Hak gyorsan végignézett magán, mert habár általában makulátlan volt a megjelenése, most valamiért mégis tökéletességre törekedett.
A konyhán keresztül hagyták el az épületet; Geon Hee közben kikönyörgött maguknak némi elemózsiát, Seo Ho pedig, amíg a konyhások nem figyeltek, elcsent két üveg bort. Geon Hee helytelenítése jeléül felvonta a szemöldökét, de nem szólt; megtanulta már, hogy felesleges bármiben is rendre utasítania barátját. Ahogy elhagyták a kastély közvetlen területét, mintha mindhárman kicsit könnyebben lépkedtek és lélegeztek volna. Nem voltak éppen túrához öltözve, de Geon Hak nem akart több időt elvesztegetni a kastélyban. Tudta, milyen kötelességei vannak, amiknek élete legnagyobb részében eleget is tett, olyan nagy baj hát, hogy szeretne néhány gondtalan percet lopni magának?
A gyakorlótér alacsony kapuján átlépve úgy tűnt, a terület üres, aztán Seo Ho balra mutatott, ahol az egyetlen árnyékot adó fa állt. Geon Hak érezte, hogy várakozás-teljesen felgyorsul a szívverése, ahogy közelebb sétáltak a fa alatt ücsörgő két alakhoz.
- Jól megvárattatok minket! – kezdte az örökké vigyorgó Hwan. Valamilyen fizikai munkát végezhettek, mert poros volt az öltözékük, hajuk pedig csapzottan tapadt a homlokukra. Mivel nem messze ledobva ott árválkodott két kard, Geon Hak úgy vélte, gyakoroltak egy keveset. Hwanról tudta, hogy jól bánik a karddal, a másik fiatalembert viszont még nem volt szerencséje akcióban látni.
És ha már a másik fiatalember… Geon Hak végre rápillantott. Hátát a fának vetve ült, karjait felhúzott térdeire kulcsolta. Fáradtnak tűnt, de felmosolygott rájuk, amitől Geon Hak szívverése tripla sebességre kapcsolt.
- Volt itt néhány feladat, amit el kellett végeznünk – mondta diplomatikusan Geon Hee, ahogy letette a földre a kosarat.
- A világért sem akarunk feltartani titeket!
- Blöe, csupa unalmas papírmunka – fintorgott Seo Ho.
- Miért lettél egyáltalán tanácsadó, ha ennyire utálod? – firtatta Hwan.
- Nyilván a legjobb barátaim miatt! – vigyorgott a kérdezett, ahogy megveregette a két Geon vállát. Geon Hee elhessegette. – Ha nem lennék mellettük, belefásulnának abba a sok robotolásba.
- Így viszont a szívroham fog elvinni, ha egyszer kihágáson kapnak!
- Nyugodj már le! – mondta Seo Ho. – Jogunk van oda menni, ahová akarunk, nem igaz? – nézett ezúttal a legmagasabb beosztásúra hármuk közül, vagyis az uralkodó utódjára. Geon Hak feszengett; nem szerette, ha felhozták a rangját ezelőtt a két srác előtt.
- Mi van a kosárban? – szólalt meg a Hwan mellett ülő srác. – Éhen halok!
- Talán valami megerőltetőt végeztél? – kacsintott Seo Ho, és odanyújtotta neki az egyik üveg bort.
- Majd inkább én – ajánlkozott Hwan, ahogy kikapta a kezéből, kirobbantotta belőle a kupakot, majd kortyolt egyet. – Huh, ez aztán az uralkodói minőség!
- Nekünk a legjobb jár. – Hwan átvette a Geon Hee által felé nyújtott ételt, és tovább is adta.
- Tessék, egyél. – Xion biccentett, majd váratlanul Geon Hak szemébe nézett.
- Feszültnek tűnsz. Történt valami?
- Tudod, lesz ez a bál… - kezdte a nagyszájú Seo Ho, de Geon Hee ütése belé fojtotta a szót.
- Bál? – ismételte Xion, miután lenyelt egy falatot. Geon Hak nem akart erről beszélni, mégis azon kapta magát, hogy megszólal.
- Apám azon a bálon akarja bejelenteni a házasságomat egy másik uralkodói sarjjal. – Figyelte Xion gyönyörű arcát, amin együttérzés látszott.
- Hiába mondom neki, hogy ne túlozza el, a legrosszabbra készül – sóhajtott Geon Hee.
- Még akár meglepetésben is lehet részed – vélte Hwan. – Talán odáig leszel azért, akit választottak neked.
- És ha nem így lesz? – firtatta Seo Ho. – Ha nem fogják kedvelni egymást, szerinted akkor is össze kellene kötniük az életüket?
- Az érzelmek néha később jönnek – mondta Hwan. – Nem mindenkinek adatik meg a szerelem első látásra.
- Nem válaszoltál a kérdésre – emlékeztette Seo Ho, mire Hwan előbb vetett egy gyors pillantást Xion felé.
- A nép érdekei mindenkor előrébb valóak, mint a saját akaratunk.
Geon Hak ezután már csak jól el akart páholni valakit, úgyhogy kardot ragadott, Geon Hee pedig feláldozta magát, és vele tartott. A különben sem valami praktikus öltözék csakhamar tűzforróvá vált a bőrükön, de odáig egyikük sem merészkedett volna, hogy nyilvánosan meztelenkedjen, még ha csak egy kivillanó mellkasról is lett volna szó. Geon Hak addig nyomult, addig támadott és szúrt, míg ellenfele fel nem adta, vagy amíg ő maga levegőért nem kezdett kapkodni. Minden érzelmét beleadta; minden kétségbeesését és vágyát, hogy bárcsak azzal lehetne együtt, akit ő választ, nem pedig valami elkényeztetett hercegecskével, aki naphosszat a palota árnyékában ücsörög, és fogalma sincs a való világról.
Geon Hak a térdére támaszkodva lihegett, közben csöpögött róla az izzadtság. Mikor kiegyenesedett, látta, ahogy Hwan megragadja Xion karját, de a fiatalember lerázta magáról. Mondott még neki néhány szót, levette a kabátját, majd karddal a kezében megindult Geon Hak felé.
Hihetetlennek tűnt, de alig két hete ismerték egymást. Semmi különös nem volt abban a napban; a három fiatalember végezte a dolgát a palota termeiben, délután pedig felkerestek néhány kereskedőt. Természetesen Seo Ho volt az, aki először kiszúrta őket.
- Hm, friss hús! – vigyorgott, elvégre nem túl gyakran tévedtek koruk béliek a városba. – Segítenünk kell nekik, mielőtt átverik őket!
Kitűntek a javarészt világos színeket viselő tömegből; Hwan csaknem talpig feketében volt, leszámítva a fehér ingét, Xion pedig olyan vörös inget viselt, ami mesésen kiemelte hamvas bőrét, és ráirányította a figyelmet fekete hajára, vörös ajkára.
- Mint egy mesebeli lény – susogta Seo Ho, Geon Hak pedig némán egyetértett vele.
Megközelítették a párost, akik az egyik árus előtt álldogáltak. Az idős férfi hosszasan magyarázott nekik, ők pedig összevont szemöldökkel hallgatták.
- Van valami probléma? – kérdezte Geon Hee, mire az árus rögvest meghajolt.
- Nincs! – felelte sietve. – Az urak olyan anyagokat keresnek, ami nálunk nem kapható, ezt próbáltam elmagyarázni. – Mivel helyi dialektusban beszélt, Geon Hak úgy vélte, a két idegen talál nem értette, mit akart mondani az öreg. Megismételte hát a palotában is használt nyelvjárásban. A két fiatalember összenézett, majd a hamvas arcú karba fonta a kezét, és kihívóan a szemébe nézett.
- Köszönöm, de tökéletesen értettem, amit mondott – felelte ugyanúgy, ahogy az árus is beszélt, jóllehet talán nemesi származása miatt finomabban gördültek ki a száján a szavak. – Az értetlenségem annak szólt, hogy ezt a fantasztikus anyagot sehol sem találom a városban, pedig feleannyiba kerül, és tartósabb, mint bármi más. – Így ismerkedtek hát össze a két fiatalemberrel, akik némi pénzzel a zsebükben járták az országot, és minden tudást magukba szívtak. Hwan könnyen kiismerhetőnek és folyton vidámnak tűnt, ellenben Xion nehezen mutatta ki az érzelmeit, mintha állandóan járt volna az agya. Geon Hak meghallgatta a történeteiket más városokról, olyan fűszerekről, anyagokról, könyvekről, amikhez ők maguk nem jutottak még hozzá. Geon Hak és barátai is szívesen utaztak volna, de a kötelezettségeik a palotához kötötték őket.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése