Most, két héttel később Xion ugyanazzal a megfejthetetlen, gyönyörű arccal sétált felé macskaszerű léptekkel. Geon Hak szinte minden este róla fantáziált, amit már egyáltalán nem tudott a baráti érdeklődés számlájára írni. Szobája magányában a vágyai felülkerekedtek rajta, és félő volt, hogy hamarosan nem tudja majd visszafogni magát Xion jelenlétében.
Egyértelmű volt, hogy Xion rendszeresen edzett a barátjával, de ők hárman nem tudták, milyen gyakorlott is valójában. Geon Hak félredobta a fáradtságát, és belevetette magát a küzdelembe.
Xion, törékenynek tűnő alkata ellenére remekül harcolt. Geon Hak azonnal elszégyellte magát, hogy nem nézte ki ezt belőle, de őszintén szólva, a sráccal kapcsolatban máson járt az esze. Most viszont minden mást ki kellett űznie az elméjéből ahhoz, hogy győzni tudjon, amit Xion nem adott könnyen. Fürge volt és kecses, tökéletesen ismert minden fogást, amit Geon Hak használni akart ellene. A küzdelem tovább tartott, mint bármikor máskor, a srác pedig örömmel tapasztalta, hogy Xion nem hátrál meg csak azért, mert ő az uralkodó fia. Egy véletlenen múlt; Xion elejtette a kardját, és ahogy fél térdre ereszkedett, Geon Hak a nyakához emelte a kardját. Természetesen esze ágában sem volt megsebezni, gyorsan hátra is lépett, Xion pedig elégedetten pillantott fel rá. Büszkébb volt a vereségére, mint Geon Hak a győzelemre.
Visszasétáltak a barátaikhoz; Seo Ho és Geon Hee döbbent arcából kiindulva ők sem feltételeztek, hogy Xion ilyen gyakorlott. Ellenben Hwan…
- Ugye nem hagytad nyerni? – kérdezte nyomban. Xion törődötten sóhajtott, és meghúzkodta magán a fehér inget, ami az erőteljes edzéstől csuromvizesen tapadt a testére. Geon Hak igyekezett nem megbámulni.
- Tisztességes küzdelem volt. – Seo Ho felhorkant.
- Most már értem, velünk miért nem küzdöttél… voltál annyira nagyvonalú, és meghagytad a méltóságunkat.
- Nem vagyok én annyira jó – vélte Xion.
- De, az vagy – közölte Geon Hee tárgyilagosan, amit a fiatalember már nem tudott visszautasítani.
- Hát, a barátotoknak sincs oka panaszra.
- Mázlija volt! – mondta Seo Ho. – Pedig szívesen megnézném, ahogy térdre kényszeríted! – Geon Hak felvont szemöldökkel nézett rá.
- Micsoda barátaim vannak nekem!
- Én azt hiszem… - kezdte Seo Ho halkan, ahogy meglódította barátját vissza, a kastély irányába -… hogy igazából te is éppen ezt akarod.
A következő két hétben nem volt kibúvó a bálra való készülődés alól. Még Seo Ho is belátta, hogy nem ellenkezhet az uralkodói paranccsal; a hivatalos munkaidejük után még ruhapróbára szaladtak, vagy éppen a hatalmas nagyteremben gyakorolták a tánclépéseket. Geon Hak még ennél is rosszabbul járt; az apja egész nap maga mellett tartotta, így esélye sem volt arra, hogy legalább néhány percre kiszökjön a gyakorlótérre. Geon Hee, aki megbízható volta miatt nagyobb szabadságot kapott, arról tájékoztatta, hogy Hwan és Xion sem igen járt arrafelé mostanában; a bál közeledtével a legutolsó lovászfiúig mindenkinek megvolt a maga feladata.
Geon Hak a szülei széke melletti helyéről szemlélte a táncolókat. Az apja szerint a jövendőbelije bármelyik percben megérkezhetett, és természetesen azt szerette volna, ha ettől a fia is legalább annyira izgatott lesz, mint ő maga. A fiatalember tett még egy utolsó kísérletet; mielőtt hivatalosan is megnyitották volna a bált, megfogta az apja kezét, és a szemébe nézett.
- Apám! Kérem, gondolja meg magát!
- De fiam… miért vagy ennyire ellene? – Geon Hak nyelt egyet, a szíve a torkában dobogott.
- Mert már van valaki, akit kedvelek, és akit társamnak választanék. – A szülei együttérzőn néztek rá, de nem tettek semmit. Nem állították le a bált, nem szalajtottak rögtön katonákat Xion után, és nem ültették le a fiukat, hogy mindent elmeséljen a választottjáról.
Geon Hak eddig a pillanatig az uralkodó lét pozitív oldalát ismerte; mindig nekik tartották fenn a legjobb asztalt, ők kapták a legfinomabb falatokat, a legjobb lovakat, hajókat, bármit megkaphattak, amit akartak. A nép is kedvelte őket, legalábbis abból kiindulva, amit a fiatalember a saját szemével látott. Senki sem éhezett, mindenkinek volt munkája. Geon Hak emlékezett rá, hogy fiatalabb korában több más, városbéli gyerekkel játszott együtt, akik aztán eltűntek mellőle, amint idősebb lett, és olyan dolgokat is kellett tanulnia, amit másoknak nem. Geon Hee és Seo Ho társasága miatt még azt sem igazán érezte, hogy nincsenek barátai, hiszen mindig volt kivel mulatnia. Amikor egyre többször került szóba a házasság, Geon Hak kezdte érezni, hogy mégiscsak vannak olyan dolgok, amikben előre kikövezett utat kell követnie. De még ekkor sem gondolta azt, hogy szembeszállna az apja utasításával. Nem gondolta, hogy szerelmes lesz.
A bál tartott már néhány órája, amikor kisebb felbolydulás támadt az ajtónál. Az uralkodó őrei azonnal ott termettek, illetve Geon Hee és Seo Ho is odasietett, hogy megtudják, mi a probléma.
Nem probléma volt, hanem Xion. Geon Hee és Seo Ho két oldalon arrébb terelte az embereket, hogy utat engedjenek neki, ő pedig átsétált közöttük, mögötte Hwan lépkedett. Geon Hak önkéntelen mozdulatot tett, mintha fel akart volna állni, végül inkább csak megragadta a széke karfáját. Xion fájdalmasan gyönyörű volt; fekete nadrágot viselt, hozzá fehér inget és megannyi kiegészítőt, ami mégis döbbenetet okozott, az a hosszú, fekete haja, ami a hátára omlott. Geon Hak érezte, hogy a vére sebesen az öle felé száguld.
- Dong Ju! – kiáltott boldogan az uralkodó, és felállt a köszöntésükre. Geon Hak összevonta a szemöldökét. – Nem sietted el a belépőt, igaz?
- Nem akartam megvárakoztatni, uram. – Xion és Hwan fél térdre ereszkedett, de az uralkodó csak legyintett, aztán Geon Hak legnagyobb döbbenetére lesétált hozzá a néhány lépcsőfokon, és megölelte.
Ebben a pillanatban kifizetődött az összes etikett-óra, amit a fiatalembernek végig kellett szenvednie. Egyéb esetben már rég eltátotta volna a száját, így azonban a kívülállók csak félig semleges, félig érdeklődő arckifejezését láthatták. Ez persze nem jelentette azt, hogy belül nem mardosta tűz. Hwan rákacsintott Xion és az uralkodó háta mögött, majd hátrébb húzódott, Geon Hee és Seo Ho mellé, akik nyilván azonnal kifaggatják, amint újra beindul a tánc. Mikor az apja végre elengedte a fiatalembert, Geon Hak felállt. Most minden tekintet rá szegeződött, ahogy lesétált hozzájuk, fejét felszegve. Xion – vagy akárki is volt – meghajolt felé.
- A szüleid és mi már nagyon régóta készültünk erre a pillanatra! – mondta az apja úgy, hogy csak ők ketten hallhatták. Megfogta előbb a fia, aztán Xion kezét, és egymásra tette őket. Mikor Geon Hak a férfi szemébe nézett, megdöbbentette az a sok érzelem, amit benne látott. – Habár néha máshogy tűnhetett, mi mindig a legjobbat akartuk neked. Ismerkedjetek meg! Ha még azután is inkább mást választanál… - Ennek hallatán Xion enyhén felvonta a szemöldökét, a szája széle mosolyra kunkorodott. Geon Hak eltervezte, hogy ezért még elégtételt vesz, a lehető legélvezetesebb módon.
- Azt hiszem, meg tudunk majd egyezni – felelte az apjának. Kinyújtotta a kezét, és enyhén meghajolt. – Lehet enyém az első tánc? – Már nem figyelt a szülei reakciójára; csak Xion karcsú keze, karcsú teste létezett, ahogy idomult az övéhez.
Újra felcsendült a zene, a kíváncsian álldogáló vendégek ismét pörögni-forogni kezdtek. Geon Hak megfelelő távolságot tartott maguk között, mégis minden porcikájával érezte a Xion testéből áradó hőt. Xion valamivel alacsonyabb volt nála, atletikus testalkattal, kecsesen suhant vele a táncparketten. Semmi más nem létezett, csak az, ahogy fogva tartották egymás tekintetét. Aztán a periférián mégis észrevette a barátaikat, ahogy cselesen egy nehéz függönnyel leválasztott ajtó felé terelték őket. Senki sem vette észre, ahogy betáncoltak egy üres folyosóra. Xion nyomban kibontakozott az öleléséből, és hátrált néhány lépést. Geon Hak követte.
- Dong Ju, hm? Tehát nem Xion vagy?
- Xion vagyok, amikor álruhában kiosonok, hogy találkozhassak a néppel. Vagy amikor szeretném kideríteni, milyen az a férfi, akit társamul szánnak nekem a szüleim. – Xion tovább hátrált, Geon Hak tovább nyomult.
- És mik a tapasztalataid?
- Még nem volt alkalmam mindent letesztelni… - Xion háta falnak ütközött, de továbbra is állta a másik tekintetét. Geon Hak feltette bal kezét a falra, a jobbal pedig végigsimított a srác tarkóján. Hosszú haja szétterült, hívogatta Geon Hak ujjait.
- Ezt könnyedén orvosolhatjuk… - Lehajolt, égő tekintete oda tapadt, ahol lenni szeretett volna. – Kérlek! Engedd meg!
Xion felé fordította az arcát, és már nem létezett más, csak forróság. Geon Hak átkarolta a másik derekát, és közel húzta magához. Érezte és élvezte férfiasságukat, ami egymáshoz simult, és ami odakint okozhatott még gondokat… de ebben a pillanatban csak ők voltak, szájak és nyelvek és fogak játéka, és Xion keze, ami a hátára siklott, és még közelebb húzta magához. Geon Hak kezei végigszántottak a hosszú hajon, egészen le, Xion fenekéig. A csók olyan hirtelen ért véget, hogy Geon Hak még szédelgett, de Xion már ki is bontakozott, és hátrálva visszaindult a kijárat felé. Pajkosan csillanó tekintete csupa olyasmit ígért, amire Geon Hak vágyott.
- Ezt tartogassuk a nászéjszakára! - Geon Hak egy mordulással helyre igazította a ruháit.
- Az őrületbe kergetsz! – sziszegte, mire Xion – Dong Ju, a kedvese, a társa – vigyorogva rákacsintott.
- Tudom. Fantasztikus érzés, nem?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése