Subscribe:

Labels

2015. április 16., csütörtök

Veled és nélküled 2. fejezet


A regény következő fejezete. Kellemes olvasást!






2. fejezet: Még közelebb

 
Justin szemszög
 


 - Justin, szerinted melyik a jobb?
 - A kék. Illik a szemem színéhez.


Andrew kisfiúsan elmosolyodott, majd fölvette a kék inget. Nála maradtam vasárnap este, de semmi nem történt. A moziból igyekeztünk haza, mikor szakadni kezdett az eső, és az ő laskása esett közelebb.

A kanapén aludtam, ez ellen pedig neki sem volt kifogása. Állíthatom, kényelmesebb volt, mint az én ágyam.

A férfi készülődött a megbeszélésre. Brian biztos most fog megmutatni neki néhány vázlatot. A srácok szerint Brian a héten ki sem tette a lábát a laskásából, leszámítva, ha dolgozni ment, vagy éppen kajáért.

Sóhajtottam egyet. Nem állt szándékomban bántani a férfit, de ezek után csak arra tudtam gondolni, hogy miattam zárkózott be. Ami persze teljes képtelenség. Mr. „dugásban hiszek, nem a szerelemben” semmi olyat nem tesz, amit később megbánna. Így tehát azt sem bánta meg, amikor elengedett engem. Kész. Ezen kár agyalni.

Ránéztem az előttem ácsorgó Andrew-ra, aki a haja beállításával foglalatoskodott. Még az ajkát is beharapta, annyira koncentrált, amin mosolyognom kellett.


 - Kinevetsz?
 - Nem, csak nagyon aranyos vagy így.
 - Aranyos? Nem egészen ezt a jelzőt céloztam meg.
 - Akkor melyiket? – tudakoltam, miközben megálltam mellette. Vállat vont.
 - Mit szólnál ahhoz, hogy szexi? – Váratlanul erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam.


A karjánál fogva magam felé fordítottam, majd habozás nélkül cselekedtem. Majdnem egyforma magasak voltunk, így alig kellett ágaskodnom. A kezdeti döbbenet után Andrew elengedte magát. A két puha száj harmóniájából valami csodálatos született, ami arra ösztönzött, hogy soha ne hagyjam abba.

Végül a férfi elhúzódott.


 - Elkésem – lehelte kipirult arccal és vágytól csillogó szemekkel. Bólintottam. – Délután dolgozol?
 - Igen.
 - Akkor majd bemegyek a Kajáldába. – Elmosolyodott. – Már úgy beszélek, mintha évek óta itt élnék. – Megigazítottam a nyaksálat, amit az inghez választott.
 - Sok sikert.
 - Köszönöm. Elvihetlek?
 - Akkor tényleg elkésnél. Inkább sétálok.
 - Biztos?
 - Teljesen.
 - Akkor délután.
 - Igen. – A lakás előtt még megpuszilta az arcomat, majd beszállt a kocsiba, és távozott. Nem hittem, hogy mással is lehet jó a csókolózás, mégis ez volt a helyzet.


Nem volt időm hazamenni átöltözni, de senki sem tudta, mit viseltem vasárnap, szóval nem lesz feltűnő.

 - Jó reggelt, Aranyom – mosolygott Debbie.
 - Neked is. Milyen a forgalom?
 - A szokásos. – Rám kacsintott. – Michael mesélte, hogy nem aludtál otthon. – Megforgattam a szemem.
 - Pletykás vénasszony. Így van, de nem történt semmi. Megyek, mert az ötös asztal fizetni akar!



Brian szemszög
 


 - Hogy állnak a W. E. tervek?
 - Bemutatásra készek – felelte Theodor. – El lesz tőlük ájulva.
 - Majd meglátjuk – vontam meg a vállam.
 - Valami baj van? – Ránéztem a férfira, akit az utóbbi időben kezdtem egyre komolyabban venni.
 - Justin új barátja az ügyfelem. – Bólintott, mint aki megértette. – De ha ezt bárkinek elmered mondani...
 - Kiherélsz, aztán bedobsz egy csapat jóképű passzív közé, tudom. Mr. White még nem érkezett meg.
 - Biztos sokáig bulizott az este. – Theodor arcán egy árnyék suhant át. – Mi van?
 - Moziban voltak Justinnal. – Már nyitottam a számat, mikor kopogtattak.
 - Elnézést kérek, elkéstem? – lépett be Andrew White.
 - Nem, épp időben – mondta Ted.


Én csak bámultam a száját, de korántsem azért, mert megkívántam. Az ajka duzzadt volt, mintha nemrég kapott volna egy szenvedélyes csókot.

 - Theodor, kísérd az urat a tárgyalóba.
 - Rendben. Fáradjon velem.


Lehunytam a szemem, és elképzeltem, ahogy csókolóznak. Mármint Andrew és Justin. Undorítónak kellett volna lennie, de még fel is izgultam tőle, így hamar követtem őket.

Theodor volt olyan kedves, és kérés nélkül átvette tőlem a prezentáció lebonyolítását.

 - Ez fantasztikus – mosolygott Andrew. – Lehetne arról szó, hogy ezekről is készüljön plakát? – És sorban kirakta az asztalra a Rage három főszereplőjét. – Mr. Taylor és Mr. Novotny jóváhagyták, hogy elkészítsem a szereplőket. – Egyszerűen nem találtam szavakat.


Hamar megszabadultam a férfitól, majd rávetettem magam a telefonra.

 - Halló?
 - Mégis mi a francot képzeltél?!
 - Brian...
 - Miért nem mondtad? Mi a picsáért nem készítettél fel erre?!
 - Justin azt mondta, nem bánnád...
 - Hát kurvára tévedett! Ennél jobban már nem is nyalizhatná be magát nálatok! Az istenit!
 - Miért nem mondod meg neki, hogy...
 - Szeretlek, és csak téged akarlak? Kétlem, hogy hatna rá. – Sóhajtottam.
 - Sajnálom, Brian. Ha tudom, hogy ennyire kiborít téged, akkor nem megyek bele. De, mivel a film nem készül el, úgy gondoltuk, valahogy mégis meg kell jelennünk a piacon. És a pénz sem kevés.
 - Mennyire... mennyire vannak közel?
 - Nem tudom...
 - Michael!
 - Nem leszek besúgó.
 - A barátom vagy. – Sóhajtott.
 - Nem aludt itt. – Valami furcsát éreztem a szívem tájékán. Csak nem összeszorult?
 - Sejtettem. A fickó úgy nézett ki, mint akit rendesen megdolgoztak.
 - Úgy érted... ?
 - Nem hiszem, de egy csókot már kapott. – Ami már önmagában komoly lépés volt, mivel megtárgyaltuk, hogy csók nincs. Én még mindig ehhez tartottam magam, csak tudnám, minek. Justin csak olyanokkal smárol, akik fontosak, és, hogy eddig várt az elsővel, az még inkább az előbbi állítást támasztja alá.
 - Ma tartunk egy megbeszélést a Kajáldában. Ha gondolod, ugorj be. – Az biztos, hogy beugrom.

 

Justin szemszög
 


 - Deb, a hatos asztal fizet.
 - Megyek.
 - Nem, add csak ide.
 - Andrew már fél órája itt van, te meg még le sem ültél hozzá.
 - Látja, hogy sok a dolgom. És még Michael sincs itt.
 - De, már igen – toppant mellém a férfi.
 - Na, menjetek, majd én tartom a frontot.
 - Mondtam, hogy ez az időpont nem lesz a legjobb.
 - Én tudok várni – mondta Andrew az újság mögül.
 - Mindegy, tíz percet kibír a hely nélkülem – legyintettem sóhajtva. – Szóval, mi volt?
 - Mr. Kinney megcsinálja – közölte nemes egyszerűséggel.
 - Na, ez jó hír. – A férfi letette az újságot, a homlokán összeszaladtak a ráncok.
 - Az az érzésem, hogy egyre inkább zavarom a köreit. - Felvontam a szemöldököm. – Hiszen egyszerre üzletelek vele és veletek, itt kajálok, néha megfordulok a Babylonban is...
 - Ebben a városban kevés olyan dolog van, amihez neki nincs köze – mondta Michael, aki felváltva nézte az órát és az ajtót. Mire vár?
 - Figyelj, nem szabhatja meg neked, hogy kivel barátkozz, és milyen helyeket látogass – mondtam egy csöppet nagyobb meggyőződéssel, mint amit éreztem. – Még akkor sem, ha ő Brian Kinney.


Abban a pillanatban kinyílt a Kajálda ajtaja, a napfény akadálytalanul áramlott be, majd megtört egy belépő alakon.
Szinte hallottam, hogy több ember álla a padlón koppan, és igazat kellett adnom nekik. Igen, az a Brian Kinney, akit én ismertem, még sosem nézett ki ilyen jól.


 - Brian! – pattant fel Mike. Aha, szóval őt várta.
 - Üdv mindenkinek. Mi a mai menü?
 - A Halál fasza – felelte azonnal Deb.
 - Jaj, Debbie, mindig tudtam, hogy szeretsz, na de ennyire... Kettőt kérek, elvitelre.


Láttam, hogy Andrew zavartan piszkálja az ételt. Igaz, Brian csodás megjelenése egy kicsit elhomályosította az ő ragyogását.

 - Van még valami dolgod ma? – kérdeztem halkan. Megrázta a fejét.
 - Miért?
 - Mert megmutatnám neked az egyik kedvenc múzeumomat. Tudod, egyszer a mosdóban dugtam, miközben az anyám odakint ücsörgött. – Nevetett.
 - Nem hiszem el.
 - Pedig jobban tennéd. Nem voltam mindig olyan, mint most. – Megfogta a kezem.
 - Kíváncsi vagyok, milyen voltál, és miket csináltál. És a pikáns részleteket se hagyd ki.
 - Megbeszéltük. Délig dolgozom.
 - Akkor hazamegyek és átöltözöm. Hol találkozzunk?
 - Nos, mivel nekem is át kellene vennem valami normális ruhát, így találkozzunk itt, egykor.
 - Jó. Abba még egy zuhany és bele fog férni.


Andrew távozott, én meg visszaálltam dolgozni. Brian feltűnően nem vett tudomást rólam. Mike távozása után leült a pulthoz, és miközben a rendelésére várt, dobolt a kezével.

Hihetetlen, hogy pár hónapja még ő jelentette számomra a világot, most pedig... nos, ennél távolabb már nem is lehetnénk egymástól.


Brian szemszög
 
Ennél jobban akkor sem alázhattam volna meg magam, ha pucéran sétálok be a Kajáldába.

Kinyaltam magam, felvettem a legjobb öltönyömet, a legjobb parfümöm utolsó cseppjeit használtam fel a siker elérése érdekében. És leégettem magam, mert Justin alig nézett rám, és fél füllel hallottam, hogy randit beszélt meg Andrew-val. Szóval, ennél rosszabbul el sem sülhetett volna a dolog.

Visszamentem az irodába, elfogyasztottam az ebédem, majd a W. E. tervekkel kezdtem foglalkozni.

A probléma abban állt, hogy Andrew White volt a tökéletes meleg pasi mintapéldánya. Legalábbis nekünk ezt a mesét adta be, de biztos van valami a múltjában, amit szégyell.

Később betelefonáltam a kapitányságra, és Debbie új barátját, Carl Horvath nyomozót kértem.


 - Bajban vagy, Brian?
 - Miből gondolod?
 - Semmiből. Mire kell az információ?
 - White az ügyfelem, csak tudni szeretném, hogy tisztességes-e. – Hallgatott.
 - Megteszem, amit tudok.
 - Kösz. Nem baj, ha nem mondod el Debbie-nek.
 - Sejtettem.


Süllyedhetnék még ennél is mélyebbre? Valószínűleg már nem. Persze Brian Kinney szótárában nem szerepelt az a szó, hogy nem. Esetleg megpróbálhatom.

 - Brian, te már itt vagy? – kukkantott be Theodor.
 - Ja – feleltem foghegyről. Megállt az asztal előtt.
 - Öhm... voltál a Kajáldában?
 - Ja.
 - Mit csináltál? – Somolyogtam.
 - Jó kisfiú voltam, megnyugodhatsz.

 
 
Justin szemszög
 


Kicsit jobban kicsíptem magam, mint azt az alkalom megkívánta. Felvettem egy fekete nadrágot egy zöld felsővel, a hajam tökéletesen állt ahhoz képest, hogy semmit nem tettem vele.

Andrew kinézetére nem találtam szavakat. A Kajálda egyik ablaka előtt állt, hosszú fekete kabátban, haját tépte a szél.


 - Szia – léptem mellé mosolyogva.
 - Szia. – Megpuszilta az arcomat. – Izgatottan várom a múzeumlátogatást.
 - Remélem is. – Beültünk a kocsiba.
 - Merre kell menni? – Elmagyaráztam az útvonalat. – Aha, rémlik valami. – Nyelt egyet. – Brian jól kicsípte magát egy ebédhez, nem?
 - Ja – hagytam rá. Rám pillantott.
 - Meg sem kérdezem, hogy érzel-e még valamit iránta. – Lazán vállat vontam. – Hm?
 - Négy évig voltam együtt vele, természetes, hogy még érdekel. De jelen pillanatban téged szeretnélek jobban megismerni. – Halványan elmosolyodott.
 - Szóval, hogy is volt az a dugás a múzeum mosdójában? – Nevettem.
 - Mondjam el, vagy inkább mutassam meg? Bár, nem hiszem, hogy... az első alkalomnak egy nyilvános helyen kellene megtörténnie.
 - Tökéletesen egyetértek.
 - Te emlékszel az elsőre?
 - Igen – bólintott komolyan. – Az egyetemen, a szobatársammal. Nem maradtunk együtt sokáig. És te? – Nagyot sóhajtottam.
 - Brian volt. – Andrew lassan bólintott.
 - Nos, azt hiszem, ezt nehéz lesz felülmúlni. – Teljesen igazat adtam neki.

 
Ahogy teltek a hetek, egyre közelebb kerültem Andrew-hoz, mind testileg, mind lelkileg.

Az első alkalom... kicsit furcsa volt, de jó értelemben. A férfi szerette volna, ha én vagyok az aktív fél, és ezen megdöbbentem. Boldog voltam, hogy ennyire megbízik bennem, s mindent megtettem, hogy mindkettőnknek a lehető legjobb legyen. Akkor egymás után három orgazmusunk is volt, ez a szám azóta már biztosan meghaladta az ötvenet. Andrew még nem állt rá arra, hogy belém hatoljon, pedig majd’ megvesztem azért, hogy magamban érezzem.

A férfi üzleti ügyei is remekül haladtak, New Yorkból azt az értesítést kapta, hogy a plakátoknak köszönhetően megötszöröződött a bevétele. Hamarosan új üzletek megnyitásába is belevághat, szerte a világban.

Egy szerda délelőtt, amikor be voltam osztva a Kajáldába, Andrew is beugrott. Közönség előtt sosem tudtam elrejteni a pirulásomat, amit a férfi pillantása váltott ki.


 - Andrew, a szerződésben semmi buktatót nem találtam – kezdte Melanie, amint a férfi leült az asztalhoz. – Nyugodtan aláírhatod.
 - Köszönöm szépen, Mel – mosolygott Andrew.
 - A bulira minden készen áll – vette át a szót Emmett. – Elmondhatjuk, hogy az év legnagyobb durranása lesz!
 - Nem is tudjátok, mennyire hálás vagyok nektek! Mikor megérkeztem, nem gondoltam, hogy ennyi barátra fogok szert tenni. – Átkaroltam a férfi vállát, és megcsókoltam.
 - Elnézést a zavarásért – szólalt meg Brian kissé morcosan. – Megkaphatnám végre a kávémat?
 - Azonnal – feleltem, s már ott sem voltam.


Mire visszaértem, teljes volt a káosz.

 - Sikeressé tettem a vállalkozásodat, most már igazán elhúzhatnál innen a picsába!
 - Brian, túl messzire mész – figyelmeztettem komoran. – Nem a tiéd a város!
 - Eddig az enyém volt! – ordította az arcomba. – Minden az enyém volt, amíg... meg nem jelent!
 - Brian – állt föl Andrew az asztaltól. Ugyanolyan magasak és izmosak voltak. – Kértem, hogy szólj, ha zavarni kezdek...
 - Most szólok!
 - Rendben van. – A férfi nem látszott mérgesnek. – Nem így akartam közölni a dolgot, de... visszatérek New Yorkba.
 - Csak, mert ő azt mondja? – kérdezte Mel.
 - Nem – motyogta Andrew egy halvány mosoly kíséretében. – Elvégeztem a dolgomat, vissza kell térnem a céghez, hogy felügyeljem a gyártást.


Brian nem is igyekezett, hogy elrejtse diadalittas mosolyát, én meg közben úgy éreztem, a szívem menten kiszakad a helyéről. Néztem az előttem álló tökéletes férfit, és egyszerűen úgy éreztem, nem engedhetem el.
Így hát letettem a tányérokat, levettem a kötényt, és Andrew mellé léptem.

 - Veled megyek.

 

Brian szemszög
 
Legelső pillanatban azt hittem, rosszul hallok, és ezzel a többiek is így lehettek. Debbie, kezében a rendelésekkel megállt mellettünk.


 - Mi történt?
 - Hogy mit csinálsz?! – fakadtam ki jó hangosan.
 - Hallhattad – mondta Justin rám sem nézve. Andrew-éval fonódott össze a tekintete, s arra már akárki rámondta volna, hogy az bizony egy szerelmes pillantás. A pokolba!
 - Biztos vagy benne? – tudakolta a férfi halkan.
 - Igen, teljesen.
 - Drágám – ölelte meg Emmett meghatottan. – Sok sikert! Megérdemled.
 - Miről van szó? – tudakolta Deb.
 - A kicsi Sunshine New Yorkba megy – válaszoltam neki, hátha ő mellém áll, és ellenezni fogja az ötletet.

A nő viszont boldog volt, akárcsak a többiek. Hát itt már mindenki megőrült?

 - Justin! – Félrerángattam az ünneplő társaságtól.
 - Mi van?
 - Ne csináld, nem mehetsz el csak így!
 - Mikor azt mondtad, húzzon el a picsába, nem gondoltad, hogy én is elhúzok vele, igaz? –Naná, hogy nem. Gúnyosan elmosolyodott. – Ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Te is mindig azt mondtad, hogy ne adjam fel az álmaimat. Most megfogadom a tanácsodat. – Ránéztem a szőke srác boldogságot sugárzó arcára, s legbelül mély fájdalmat és csalódottságot éreztem.

 
Justin. New York. Andrew
Ez a három szó villogott folyamatosan a szemem előtt, mióta három nappal ezelőtt bejelentették a dolgot a Kajáldában.
Elcsesztem, ez tagadhatatlan. Hiszen Andrew azért megy el, mert megkértem rá, Justin pedig azért követi, mert... belé szeretett.

Mikor erre rájöttem, teljesen magamba roskadtam. Annyira nehéz lett volna néha kimutatnom felé az érzéseimet? Hiszen lehúzott mellettem csaknem négy évet, elviselte a szarságaimat...

A telefon csörgésére összerezzentem. Ki az a fasz, aki szombaton mer zavarni?


 - Halló?
 - Brian, azt hittem, már nem vagy otthon.
 - Miért, hol kellene lennem?
 - A Babylonban. Justin búcsúztatjuk pár óra múlva.
 - A tulaj engedélyt adott a bulira?
 - Emmett elkérte, nem emlékszel? – Franc.
 - Oké, akkor jó mulatást.
 - Brian, ez az utolsó esélyed, hogy...
 - Hogy szerelmet valljak neki?
 - Hát tényleg szereted? – kérdezte halkan.
 - Mindegy, ez már nem lényeg. Mulassatok jól, az italokat a bár fizeti.
 - De...
 - Viszlát, Michael.


Elfogyott a pia, megint, így vettem a tárcámat, hogy lemenjek, és változtassak ezen a helyzeten. Az ajtóban azonban nem várt meglepetés fogadott.
 

Justin szemszög
 
Na. Ennél szebb búcsúbulit nem is rendezhettek volna nekem. A Babylon ma nem nyitott ki, csak mi voltunk, felváltva táncoltunk és beszélgettünk. Elég érdekes volt látni, ahogy Deb és Linds táncol a villogó fények alatt, de nagyon aranyosak voltak, hogy még ezt is megtették értem. Fájt a tudat, hogy el kell mennem, de azzal nyugtattam magam, hogy egy napon úgyis visszajövök.


 - Nos – emelte fel a poharát Linds. – Azt hiszem, nem lesz újdonság, amit mondani fogok. Egy hatalmas tehetséget és egy remek barátot ismertünk meg benned, Justin. Igazán sok mindent köszönhetünk neked. Voltak ugyan rossz idők, de mindent átvészeltél, ezek után pedig megérdemled, hogy valóra váljanak az álmaid. Justinra!
 - Justinra!
 - Te jó ég – motyogtam a könnyeimmel küszködve, és megöleltem a nőt. – Már csak azt szeretném, ha te és Mel megint együtt lennétek.
 - Majd meglátjuk – felelte sejtelmesen.
 - Annyira szeretlek titeket!
 - Mi is téged, drága – szipogott Deb.
 - Hiányozni fogsz – mondta Mel.
 - Ugyan, pár hónap múlva minden olyan lesz, mintha itt sem lettem volna.
 - A Rage címlapjáról akkor is vissza fogsz mosolyogni ránk – vetette ellen Michael.


Pár perc múlva érkezett még egy vendég.

 - Carl! – mosolygott Debbie. – Nem is tudtam, hogy benézel. – A férfi arcon csókolta.
 - Beszélnem kell Justinnal. Négyszemközt.

2 megjegyzés :

egyedike írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Itt abbahagyni... :(

Valerin írta...

Ehem, hát igen. Bocsánat. :) Egy hét múlva érkezik a következő. :)

Megjegyzés küldése