Kellemes olvasást! :)
Qhuinn végigszántott leborotvált fején, majd
egyúttal az arcán is, készen arra, hogy lehántsa magáról a bőrt addig, amíg
elmúlik az idegesítő viszkető érzés. Az elmúlt pár órában még gondolkodni sem
nagyon maradt ideje – nem mintha bármikor túlzásba vitte volna ezt a tevékenységet.
Blay szöktetése ugyan nem a tervek szerint zajlott, a férfi mégis megérkezett a
testvériséghez épen, egészségesen, és zavarodottan. Qhuinn teljesen meg tudta
érteni, bár ő maga sosem volt ilyen helyzetben.
Kiváltságosként már egész korán
tudomást szerzett a testvériség létezéséről, és már csak az volt a kérdéses, mikor
csatlakozhat hozzájuk. Ez volt az első komolyabb akciója, amit egyedül hajtott
végre, mégsem tudott büszke lenni magára. Layla kis monológja után Blay arca
teljesen bezárult előtte. Qhuinn igazából nem is várt mást, elvégre egész végig
titkolta előle, hogy hamarosan férj és apa lesz. De annyira jól érezte magát a
társaságában, és látta, hogy Blay is kezdett feloldódni a jelenlétében.
Természetesen szó sem volt szerelemről, de Qhuinn rájött, hogy még Layla iránt
sem táplált olyan erős érzelmeket, mint a másik férfi iránt. Ezt azonban most
félre kellett tennie, mivel Vishous visszatért, és közölte, hogy Wrath kész
fogadni őket.
Qhuinn kurtán elbocsátotta Laylát – eldöntve, hogy
ezért a viselkedéséért még számolnak -, aztán intett Blaynek, hogy kövesse felfelé.
Szeretett volna valami vigasztalót vagy engesztelőt mondani a másik férfinak,
de V ott lépkedett mellettük, így ez esélytelen volt. Annyit azonban
megengedett magának, hogy végigsimítson Blay hátán, mielőtt beléptek volna az
irodába.
Abban a pillanatban, amikor Blay megállt a vele
szemben felsorakozott férfiak előtt, Qhuinn rájött, hogy nem találhatott volna
nála megfelelőbb jelöltet. Blay nem rezzent össze, arca nem árult el sem
meglepetés, sem félelmet, csupán némi kíváncsiságot. Még a kezeit is összekulcsolta
a háta mögött, és lazított a tartásán, mint aki egyáltalán nem tart támadástól.
Qhuinn szíve dagadt a büszkeségtől és a szeretettől.
Blay aprókat nyelt, hogy még véletlenül se tűnjön
fel a vendéglátóinak a zsigeri félelem, ami belül mardosta. Úgy okoskodott,
hogy Qhuinnhez hasonlóan nekik is lett volna már alkalmuk eltenni őt láb alól, és
mivel ez eddig nem történt meg, talán addig nem is fog, amíg Blay érdekesnek
bizonyul számukra. Bezárta és lelakatolta hát a szívében és az agyában azt a
helyet, ahol Qhuinn nője és gyereke lakozott, és megpróbált a jelen helyzetre
összpontosítani.
-
Szóval ti volnátok a híres testvériség?
– törte meg Blay a fojtogató csendet.
-
Mi bizony – biccentett az egyik fickó,
aki hollywoodi színészeket megszégyenítően volt jóképű. Nem mintha Blay bárki
mást észrevett volna ebből a szempontból, ha Qhuinn is a közelben volt.
-
Nem veled beszéltem telefonon?
-
De – mosolyodott el a fickó.
-
És be is mutatkozol? Vagy a jó modort
nem tanítják ebben a testvériségben? – A helyiségben felcsattant a nevetés.
-
Ezt megkaptad, haver – paskolgatta meg a
vállát Vishous, bár Blay biztosra vette, hogy az a bizonyos paskolás egy
tehenet is ledöntött volna a lábáról. Gyors pillantást vetett a felsorakozott
férfiakra, és meg kellett állapítania, hogy mindannyian remek kondícióban
vannak, úgyhogy esélye sem lenne arra, hogy egyedül legyőzze őket.
-
A nevem Rhage – tette a mellkasára a
kezét a fickó, és továbbra is mosolygott. – Blaylock Morgan, köszöntelek a
testvériség központjában. – Blay nem hagyta lenyűgözni magát, helyette karba
fonta a kezét, és nagyobb terpeszt vett fel, várva, hogy a többiek is
bemutatkozzanak. – Qhuinnhez már volt szerencséd – biccentett az ajtó mellett
álló srác felé. – Ő itt Butch, aki az újonc szerepét töltötte be előtted.
-
Helló, kölyök – intett a baseballsapkás
pasas, akit Blay legjobb szándéka ellenére is azonnal szimpatikusnak talált. Ez
lehetett a kicsit görbe orra miatt, ami rendőri múltra utalt, vagy pedig az
elegáns háromrészes öltöny miatt, amit viselt. Blay majdnem megkérdezte, honnan
szerezte, de aztán csak udvariasan biccentett.
-
A kanapén Zsadist és Phury – folytatta
Rhage a bemutatást, mire Blay lenézett a két férfira. Az egyik ronda volt, a
másik gyönyörű, így tudta összefoglalni magának a tényeket hirtelenjében.
-
Üdv.
-
Örvendek – mosolygott rá a meseszép hajú
Phury, míg a másik csak felvonta a szemöldökét.
-
Ő pedig a vezérünk és királyunk, Wrath,
Wrath fia.
Blay automatikusan
kihúzta magát, mikor az eddig az asztal mögötti székben gubbasztó alak felállt.
Ugyanaz a tiszteletteljes félelem fogta el, mint mikor telefonon beszéltek;
Wrath mindegyik férfinál magasabb volt a helyiségben, hosszú fekete haj
keretezte az arcát, szeme pedig szivárványszínben ragyogott, ahogy Blayre
nézett. A férfi erős késztetést érzett, hogy térdre vesse magát és hűséget
esküdjön. Wrath úgy mosolyodott el, mintha hallotta volna a gondolatait.
-
Blaylock. – A királynak erősebb
akcentusa volt, mint a többieknek. – Örülök, hogy végül úgy döntöttél,
meghallgatod, amit mondani szeretnénk.
-
Nem hiszem, hogy lett volna más
választásom – mondta Blay, mire Wrath biccentett.
-
Bocsásd meg, ha kicsit erőszakosak
voltunk… de kétségbe vagyunk esve.
Blay összevonta a
szemöldökét. Egyáltalán nem hitte, hogy Wrath hazudna neki, mégis végignézett
helyiségben tartózkodókon, hogy megbizonyosodjon arról, jól értette a dolgot.
Mikor Qhuinnhez ért, mélyet sóhajtott, de még így sem tudta felkészíteni magát
az érzésre, ami elfogta, amikor találkozott a tekintetük.
-
Értem – bólintott végül, majd leült a
székre, amit Phury tolt oda neki. – És… hogy tudnék én segíteni? Egyáltalán
miért engem választottatok? – Ekkor minden tekintet Qhuinn felé villant.
-
Khm, te tűntél a legfelkészültebbnek
azok közül, akiket megfigyeltem – kezdte a férfi, de közben a padlóra szegezte
a pillantását. – Nem kell már sokat tanulnod ahhoz, hogy bevethető legyél,
továbbá megvan a kellő fizikumod és magadhoz való eszed, hogy ne buktass le
minket, ha úgy alakul.
-
Így van – helyeselt Rhage, miközben
végigmérte Blay alakját, aztán hirtelen felrántotta a székből, és tapogatni
kezdte. – Ezt nevezem, majdnem akkora, mint az enyém!
-
Már megbocsáss… - kezdte volna Blay a
méltatlankodást, aztán a szeme sarkából észrevette, hogy Qhuinnt talán még nála
is jobban zavarja a taperolás. – Vagyis… igazán köszönöm. Majd taníthatnál
néhány fogást, ha lesz időd.
-
Látjátok, a srác máris tudja, kitől
érdemes tanulnia ezen a helyen. – Azzal Rhage atyaian átkarolta Blay vállát.
Hirtelen mély morgás ütötte meg a fülüket, ami minden bizonnyal Qhuinn torkából
tört fel. Rhage szinte ugyanabban a pillanatban engedte el Blayt, mint amikor
Qhuinn rájött, mit is művel, a hangot azonban már nem szívhatta vissza.
-
Tehát be kellene állnom közétek – mondta
Blay, elfojtva egy elégedett vigyort, mert ő aztán sosem volt az a kárörvendő
fajta.
-
Egyrészt – biccentett fáradtan Wrath. –
Másrészt vissza kell térned a csapatodhoz, és ki kell iktatnod a nagyfőnököt.
Aki az ellenségünk.
Qhuinn visszatartotta a
lélegzetét, úgy figyelte Blayt. Ő persze be volt avatva a terv ezen részébe is,
bár csak legvadabb álmaiban hitte, hogy eljutnak idáig. Nála már az is
csodaszámba ment, hogy Blay egyáltalán hajlandó volt eljönni velük, és ezt sem
a saját érdemének tekintette. Persze szerette volna elhihetni magával, hogy
Blay esetleg tényleg megbízott benne, ezért helyezte a kezébe az életét… de
valószínűleg csak elég okos volt ahhoz, hogy ne szálljon szembe velük azonnal.
Most viszont látta a széken remegő férfin, hogy kiakasztották Wrath szavai.
-
Mit akarsz te pontosan? – sziszegte
Blay. – Öljem meg… öljem meg a főnökömet…
-
Nem, a főnököd főnökét – pontosított
Wrath. – Vele valószínűleg még nem volt alkalmad találkozni…
-
És így már sokkal könnyebb is lesz
megölnöm, teljesen igazad van – gúnyolódott Blay. Qhuinn némileg csodálkozott
rajta, Wrath miért tűri el tőle ezt a hangnemet.
-
Ha nem tudod megtenni, az is rendben van
– folytatta Wrath. – Neked csak annyit kell tenned, hogy elvezetsz minket
hozzá.
-
Miért, talán nem találjátok? – Súlyos
csend lett az irodában. – Nem… komolyan nem találjátok? – ismételte Blay
hitetlenkedve. – Vishous olyan mutatványt vágott le alig pár órája, amitől a
szavam is elállt…
-
Király vagyok, tudom – vont vállat V a
szerénység legkisebb jele nélkül.
-
… és nem tudtok megtalálni egy olyan
ember, aki még csak nem is rejtőzködik?
-
Azért ennyire ne legyen már nagy az
arcod – állt föl a kanapéról Zsadist, de Wrath leintette.
-
Nem, teljesen igaza van. – Wrath
visszaereszkedett a székébe. – Azért nem tudjuk megtalálni, mert a hölgy
távoltartási végzéssel rendelkezik ellenünk. Ráadásul minden alkalommal, mikor
lecsapni készülünk rá, ő tudomást szerez róla.
-
Tehát van egy besúgótok – foglalta össze
Blay, aztán hozzátette: - Egy nő?
-
Nem becsüljük le a gyengébbik nemet –
sóhajtott Phury. – Ők még vérszomjasabbak tudnak lenni, ha komolyra fordul a
helyzet.
-
Melyikőtök nője volt? – csapott Blay a
lovak közé, mire persze a férfiak felhördültek. – Komolyan.
-
Az enyém – pöfékelte végül Vishous, amin
Blay egyáltalán nem látszott megdöbbenni.
-
Nehezen viselte, hogy dobtad őérte? –
biccentett megértően Butch felé, amivel újabb sokkot okozott a jelenlévőknek.
-
Na jó, ezt meg honnan a francból tudod?
– fakadt ki Butch.
-
Csak az nem veszi észre, akinek nincs
szeme – vont vállat Blay, és egyáltalán nem kívánt részletekbe bocsátkozni,
mert akkor azt is fel kellene fednie, mit érez Qhuinn iránt, és hogy szokta
figyelni titokban. – Oké, tehát nő, nagyfőnök, kiiktatás. És meg tudod ígérni,
hogy nem nekem kell meghúznom a ravaszt?
-
Nem tudom megígérni – felelte Wrath
megkönnyebbülten. – De hidd el, nem fordultunk volna hozzád, ha nem te lennél az
utolsó esélyünk.
-
Ezt készséggel elhiszem – sóhajtott
Blay, aztán felállt. – Akkor most elmehetek?
-
Nahát, nem élvezed a társaságot? –
vigyorgott Rhage, de tanulva a korábbiakból, nem ment közelebb a sráchoz. –
Elszállásolunk az egyik szobában, aztán holnap megkezdődik a felkészítésed.
-
És ez meddig fog tartani? Csak mert ha a
csapatom valóban hamarosan magához tér – vetett egy gyors pillantást V felé -,
akkor nyilván érdekelni fogja őket, merre járok.
-
Ez igaz – adott helyt Vishous, majd
megnyomott pár miniatűr gombot a karóráján. – Nos, most bocsátottam rájuk még
egy kevés altatógázt, szóval nyertünk további három napot.
-
Ez remek – mondta Blay, bár egészen
másként gondolta. Mielőtt kilépett volna a helyiségből, meghajolt Wrath előtt.
– Köszönöm.
-
Mégis mit? – kérdezett vissza a király
némileg meglepetten.
-
Hogy nem öltétek meg a társaimat, mikor
alkalmatok lett volna rá. – Azzal Blay követte az előtte sétáló Phuryt a
folyosón. Alig néhány lépést mentek csak, a férfi már meg is állt egy ajtó
előtt.
-
Semmi extra – mosolygott a férfi, majd
biccentett, és magára hagyta Blayt.
Tíz perccel később Blay
még mindig a hatalmas franciaágyon ücsörgött, és a mobilját bámulta. A készülék
természetesen nem működött, nem is számított másra. Azon gondolkodott, hogy
ebben a kényes helyzetben mégis kihez kellene lojálisnak lennie. Mert az egy
dolog, hogy ezek a fickók felbukkantak a semmiből, és egy olyan életet mutattak
neki, amire titkon mindig is vágyott, viszont a közvetlen főnöke három évvel
ezelőtt esélyt adott neki, mikor iratok, tapasztalat és múlt nélkül kopogtatott
az irodájában. Egyszer már figyelmeztette őket a veszélyre, de képes megtenni
ezt újra?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése