Újra együtt

Egyik kedves barátnőmnek és rendszeres olvasómnak írt karácsonyi történet, fogadjátok Ti is sok szeretettel. :)

-          Hovámész, hovámész, apu hovámész, engemiértnemviszel?

-          Kay, már beszélgettünk egyszer a hadarásról, nem?

-          Szerintem az a habarás volt, apu – vágott vissza azonnal a kisfiú, és belekapaszkodott a férfi lábába. Az apja az egész alakos tükrön keresztül nézett rá. – Hová is mész?

-          Egy találkozóra, amit hozzám hasonlóknak rendeznek.

-          Úgy érted, melegeknek? – A férfi elnevette magát, majd könnyedén a karjába kapta a gyereket, aki erre felkacagott.

-          Nem, letűnt csillagoknak. – Mivel a kisfiú még ezután sem értette, folytatta: - Olyan színészeknek, akik már nem színészkednek. – A gyerek mókás arcot vágott.

-          Ez butaság, te minden nap színészkedsz.

-          Nem is igaz.

-          Amikor anya rá akar beszélni téged valamelyik barátnőjére, vagy a boltos nénire, vagy a szomszéd nénire, akkor te mindig úgy teszel, mint aki meg sem hallotta. Színészkedsz – mutatott rá diadalmasan, mire az apja bólintott.

-          Oké, akkor olyan színészeknek rendezik a találkozót, akik a színészkedésért már nem kapnak pénzt.

-          Ja, jó – hagyta végül jóvá a programot, majd lemászva apja öléből a szobájába szaladt. Az ajtóból persze még visszafordult. – Hozol nekem ajándékot?

-          Hozok neked ajándékot. – Még csak nem is sejtette, hogy ez mennyire így lesz.

Pana utoljára belenézett a visszapillantó tükörbe, hogy ellenőrizze a frizuráját, aztán mélyet sóhajtva kiszállt a kocsiból. Nem számított nagy felhajtásra szerény személye körül, elvégre pontosan hét éve nem szerepelt semmilyen sorozatban, így igencsak meglepődött, mikor közeledtére a bejárat két oldalán tolongó tömeg elkezdett visongatni.

-          Pana! Uramisten, ez ő!

-          Annyira szexi az új haja!

-          Pana, aláírnád a pólómat?

A férfi döbbent-értetlen tekintetet vetett a biztonsági őrre, majd zavarát leküzdve a rajongókhoz lépett. Jó húsz percig csevegett és fotózkodott velük, aztán végül sikerült bejutnia az épületbe, ahol szinte azonnal szembe találta magát saját félmeztelen képmásával. Kedvtelve nézegette a figurát, aztán továbbsétált az előadóterem felé. Pana felismert pár színészt, akik a fal mellé húzódva beszélgettek, de mielőtt közelebb mehetett volna, valaki erőteljesen elkapta a karját.

-          Pana, hála Istennek, hogy végre itt van! – örvendezett némileg hisztérikusan a harminc körüli alacsony, sovány nő.

-          De a show csak húsz perc múlva kezdődik.

-          Igen, tudom, de abban bíztunk, hogy magára talán hallgat.

-          Kicsoda? – tudakolta a férfi, bár volt egy rossz sejtése.

-          Hát Daniel! – Pana arca alig észrevehetően megrándult. – Bezárkózott az öltözőbe, és nem hajlandó kijönni.

-          Biztos meggondolja magát, mire…

-          Már benyakalt két üveg konyakot!

-          Óó. – Pana most már értette a problémát, de attól még nem sok kedve volt megoldani. – Mutassa az utat!

A nő megkönnyebbült mosollyal az arcán indult el a pódium felé, ami mögött folyosó húzódott. Technikusok és sminkesek jöttek-mentek, valaki pedig majdnem nekitolt Panának egy ruhaállványt. Aztán a nő megállt az egyik ajtó előtt, és bekopogott.

-          Uram? Jól van?

-          Nem! – A kiáltást hangos puffanás követte. – Elfogyott a konyak, hozzon egy üveg whiskyt!

-          De uram, hamarosan kezdünk, így talán nem lenne tanácsos többet innia…

-          Te csak ne mondd meg nekem, mit lenne tanácsos és mit nem! Nekem, a kiégett színésznek! – Valami az ajtónak csapódott, mire a nő sikkantva hátraugrott. Pana egy intéssel jelezte neki, hogy elmehet, aztán ő maga is bekopogott. – Húzz el innen, ribanc!

-          Bármit is híreszteljenek a sajtóban, még nem tervezem átműttetni magam.

Pana szavait néhány perces csend követte, majd kattant a zár, és a kinyíló ajtóban megjelent egykori színészpartnere.

Daniel még mindig remekül nézett ki annak ellenére, hogy fel volt öltözve, és egy félig kiürült üveg volt a kezében. Még a szomorú tekintet sem változott semmit; Pana előtt felrémlett az egyik utolsó közös jelenetük, amikor Nasir először találkozik az összevert Agronnal. Akkor is ilyen elveszettnek tűnt, mert tudta, hogy hamarosan vége a forgatásnak, és el kell válniuk egymástól. Pana szíve is majd’ megszakadt, de akkor semmivel sem tudta megvigasztalni a másikat. Ezúttal talán másképp lesz?

-          Szia – szólalt meg végül Daniel.

-          Szia. Bemehetek? – Mikor a másik bólintott, Pana belépett a szobába. Körülnézett, aztán nagyot sóhajtott. – Azt hiszem, valami ilyesmit művelhetnek a turnéikon a Guns N’ Roses tagjai is.

-          Kicsit… kiborultam – vallotta be Daniel, aki le sem vette a szemét a másikról. – Mit keresel itt?

-          Meghívtak. – Daniel bólintott. – Mi borított ki? Hiszen még ki sem mentél az emberek közé. – A férfi nem felelt, helyette letelepedett a kanapéra, és meglötyögtette az üveg alján maradt folyadékot.

-          Fogalmam sincs, minek jöttem el – vallotta be halkan, valószínűleg csak magának.

-          Dehogynem tudod. Imádtad a rajongókat, és még most is vonz a reflektorfény. Még ha utoljára is, de fürdeni szeretnél a csillogó tekintetek tengerében.

-          Te talán nem? – vágott vissza Daniel.

-          Mindannyian így vagyunk vele, akik már nem dolgozunk ezen a területen. – Pana megállt az asztal mellett, és megszemlélte a felhozatalt. Az összes csomag bontatlan volt, amiből kiderült, hogy a másik férfi elsősorban az italkészletet dézsmálta meg. Mivel már rég nem volt szégyenlős, felkapott egy csomag mogyorót, feltépte a tetejét, majd a szájába szórt pár szemet. – De jó lenne, ha összeszednéd magad. Nélkülük most nem lehetnél itt.

-          Még az is jobb lett volna. – Pana hirtelen felé fordult.

-          Hogy mondhatsz ilyet?! – kérdezte mérgesen. – Életünk legszebb pillanatait köszönhetjük a rajongóknak. Miattuk lettünk azok, akik.

-          Nekem rémlik pár keserű pillanat is – állt föl Daniel, és Pana megint elcsodálkozott rajta, mennyire magas. Majdnem önkéntelenül hátrált egy lépést, de ő nem egy rabszolga, az Isten szerelmére! – Neked talán nem?

-          Nem, nekem nem igazán. – Visszadobta a zacskót az asztalra. – Szépen kérlek, józanodj ki, de ha nem teszed meg, engem az sem érdekel. Elvégre nem engem minősít a viselkedésed.

Miután Pana egy drámai ajtócsapódást követően elhagyta az öltözőt, mélyet lélegzett. Nehezére esett ilyen durván bánnia a másikkal, de tudta, ha gyengeséget mutatna, Daniel azt azonnal kihasználná. Helyette úgy tett, mint akit egyáltalán nem zavar egykori színésztársa viselkedése, pedig ennek az ellenkezője volt igaz. A szíve még mindig hevesebben vert, ha egy helyiségben tartózkodtak, pedig annak, ami egykor köztük volt, már rég vége. Talán el sem kezdődött igazán.

Mire a férfi újra felbukkant a pódiumnál, mert tele volt a hely emberekkel; akik nem találtak ülőhelyet maguknak, azok csoportokba verődve álldogáltak, nevetgéltek és beszélgettek. Pana irigyelte őket; mióta felhagyott a színészkedéssel, nemigen voltak barátai, bár emiatt csak önmagát hibáztathatta. A férfi elbújt a pódium takarásában, s onnan figyelte, ahogy a nő, akivel korábban találkozott, felsétál a színpadra.

-          Hölgyeim és Uraim, nagy szeretettel köszöntöm Önöket az első alkalommal megrendezett Múlt-Conon! – Felzúgott a taps. – Először is szeretnék köszönetet mondani, amiért ennyien összegyűltünk, ez nekünk, szervezőknek nagyon sokat jelent. A két napos rendezvényen igyekszünk kielégíteni kíváncsiságukat azon kedvenceikkel kapcsolatban, akik évek óta a reflektorfényen kívül élnek. Örömmel jelenthetem, hogy mindenki elfogadta meghívásunkat, akit felkerestünk! – Ismét taps hangzott fel. – De nem is húzom tovább az időt, érkezzenek az első sztárvendégek, akik…

Pana mellett időről-időre hírességek vonultak el, hol peckesen, hol magukba roskadva, de mire felértek a pódiumra, már mindannyian szélesen mosolyogtak és türelmesen válaszolgattak a tengernyi kérdésre. Majd’ két óra múlva, amikor már Pana is majdnem keresett magának egy széket, hogy leülhessen, hirtelen felhangzott a Spartacus betétdala, amit talán még álmából felkelve is megismert volna. Kihúzta magát, és úgy hallgatta Victoria felkonferálását.

-          Végezetül pedig érkezzenek személyes kedvenceim, a méltán hatalmas sikerű Spartacus sorozat két sztárja, Pana Hema Taylor és Daniel Feuerriegel!

Pana vigyorogva lépkedett fel a pár lépcsőfokon a The Greatest című dal ritmusára, és azonnal integetni kezdett. Megállt Victoria egyik oldalán, a másikra pedig pillanatokkal később megérkezett Daniel is. Pana odasandított rá, és elégedetten állapította meg, hogy a férfi összekapta magát. A zenei betét végeztével Victoria helyet mutatott nekik a székekben, aztán adott nekik egy-egy mikrofont.

-          Meg kell mondjam, még mindig fantasztikusan néznek ki, uraim – jegyezte meg a nő, mire a közönség lelkesen hujjogni kezdett. – Az Önök meghívását személyesen én intéztem, és hatalmas örömömre szolgált, hogy mindketten el tudtak jönni.

-          Nekünk volt megtiszteltetés – mondta Daniel mosolyogva, aminek természetesen soha senki sem tudott ellenállni. Victoria kicsit elpirult, de profihoz méltóan folytatta:

-          Előre is elnézést kérek az esetleges sértő vagy tiszteletlen kérdésekért, de meg kell érteniük, hogy egy fekete űr maradt a lelkünkben az Önök visszavonulásával, így most néhány dologra szeretnénk választ kapni.

-          Rajta – biztatta Daniel, mire Victoria a közönség felé fordult. Pana hirtelen nem tudta megszámolni, hány kéz lendült a magasba.

-          A nevem Lulu, és Danieltől szeretnék kérdezni. – Naná, gondolta Pana némileg keserűen.

-          Hallgatlak, Lulu.

-          Úgy hallottam, a Spartacus után nem sokkal megkereste Önt egy rendező, aki főszerepet ajánlott Önnek.

-          Így van – bólintott a férfi, amin még Pana is meglepődött némileg.

-          A kérdésem az lenne, miért utasította vissza?

-          Egyszerűen nem tetszett a szerep. – Többen grimaszt vágtak, és még Pana is úgy vélte, hogy ez egy elég beképzelt válasz volt. – Nem éreztem úgy, hogy el tudnám játszani azt a karaktert, és nem azért, mert mondjuk távol állt volna tőlem, bár valóban így volt. Az egész történet ellenszenves volt, a szereplők egysíkúak, mondhatnám azt is, hogy szürkék, maga a férfi főszereplő kész borzalom. Ezt a véleményemet máig tartom, valószínűleg ezért nem áll velem szóba a rendező azóta sem. A szerepet pedig később Jamie Dornan kapta meg. – Erre az információra többen sutyorogni kezdtek, Lulu pedig szélesen vigyorogva ült vissza a helyére.

-          Michaela vagyok, és Pana válaszára lennék kíváncsi azzal kapcsolatban, hogy miért vállalt modellkedést a sorozat után.

-          Valamiből meg kellett élni – kezdte a férfi a feleletet, mire halk nevetés érkezett. – Aztán meg úgy gondoltam, annyira nem mutatnék rosszul az újságok hasábjain.

-          Jól gondolta – csúszott ki Victoria száján, mire a nézők lelkesen megtapsolták. Pana rámosolygott.

-          És akkor miért hagyta végül abba? – kérdezett tovább Michaela, és ezúttal mindenki élénken figyelt. Pana mély levegőt vett, mert tudta, hogy végre elmondhatja az igazat.

-          Nagyon élveztem a munkát az ügynökségnél, és jól is fizettek. Azért hagytam abba, mert megszületett a fiam.

Ahogy Pana előre sejtette, erre szinte felrobbant a helyiség, többen egyszerre kezdtek kiabálni, kérdések özönét zúdítva a férfira, aki leeresztett mikrofonnal várta, hogy Victoria rendet teremtsen. Közben oldalra nézett, és elkapta Daniel kíváncsi tekintetét. A szíve azonnal a kétszeresére dagadt, és mielőtt megakadályozhatta volna, rámosolygott a másikra, amit Daniel azonnal és boldogan viszonzott.

-          Kérem, kérem, legyenek türelemmel! Mr. Taylor bizonyára válaszolni fog további kérdésekre is ezzel kapcsolatban, úgyhogy csendet kérek! – Lassan mindenki visszaült a helyére, még Michaela is. Victoria megigazította a haját, aztán mosolyogva Panához fordult. – Mr. Taylor?

-          Igen?

-          Kifejtené esetleg bővebben nekünk az előbbi bejelentését?

-          Nem akartam senkit megbotránkoztatni. Mivel akkor már egyszerű modell voltam, nem hittem, hogy bárkit is érdekelne a magánéletem. Nem tartottuk titokban a dolgot, az utcán sétálva bárki megláthatott volna minket.

-          Mégsem ismerték meg, mert megtett bizonyos előkészületeket, nem igaz? – kérdezte kedvesen Victoria, Pana pedig rájött, hogy a nő nemcsak igazi rajongó, hanem emellett még nagyon okos is.

-          Így van. Levágattam a hajam. Valószínűleg ezért tudtam feltűnés nélkül nevelni a fiam éveken keresztül. – Szünetet tartott. – Tisztában van vele, hogy az apja valamikor híres volt, de normális élete van, és szeretném, ha ez így is maradna.

-          Hát persze – bólogatott Victoria a közönséggel együtt. – Megtudhatjuk esetleg a nevét?

-          Kay – mondta Pana mosolyogva, amit sosem tudott megállni, ha a gyerekről beszélt. Többen elragadtatva néztek rá. – Fantasztikus kölyök, bár ez nagyrészt nem az én érdemem. – A közönség nevetett. – Megígértem neki, hogy jól fogok viselkedni.

-          George a nevem. És mi a helyzet Kay anyjával? – Victoria kicsit ijedten nézett Panára, de a férfi erre a kérdésre is számított.

-          Elváltunk, de jó barátságot ápolunk a mai napig.

-          Ezek szerint már a Spartacus forgatása alatt is nős volt? – Pana szinte érezte Daniel feszültségét.

-          Nem, utána ismertem meg a nejem.

-          Igaz, hogy a forgatás végén olyan fergeteges volt a parti, hogy többen szétcsapták magukat, és a detoxikálóban kötöttek ki?

-          Igaz – vette át a szót Daniel.  – Én voltam az egyikük – tette hozzá, mire ismét nevetés és taps volt a válasz.

-          Szóval körülbelül úgy nyomatták, mint a sorozat egy-egy durvább jeleneténél?

-          Attól függ, mit értesz durva alatt. – A kérdező srác elvigyorodott, és összepacsizott a társával.

-          Hát, vedeltek, itt-ott összejött egy páros…

-          Persze, ez számunkra már nem volt újdonság – közölte Daniel, szavait pedig áhítatos csend fogadta. – Bizonyára hallottatok pletykákat innen-onnan, nem?

-          De még mennyire.

-          Egy részük igaz volt.

-          Melyik részük? – Daniel ravaszul elvigyorodott.

-          Az maradjon a mi titkunk. – Elégedetlen moraj támadt, aztán egy nő emelkedett szólásra.

-          Maguk között egyértelműen izzott a levegő a forgatáson, ezt még tévén keresztül is éreztük. – Bekiabálások és helyeslések követték a szavait, Pana pedig igyekezett nem elpirulni. – Erről tudnának mondani valamit?

-          Be voltak gyújtva a díszletben található kályhák, azért volt olyan meleg – viccelődött Pana, ami még a saját fülének is gyenge volt, de a nézők tetszését elnyerte. Sajnos Daniel nem tudta befogni a száját.

-          Amikor behozták Nasir karakterét a sorozatba, még szó sem volt arról, hogy homoszexuális lesz – közölte a férfi, mire persze azonnal halálos csend lett. – Agronról persze ez már kiderült, de érthető okokból a készítők nem akartak ilyen hamar új társat írni neki. Aztán… - Daniel úgy tett, mintha töprengene, majd hirtelen Pana szemébe nézett, akinek bennrekedt a tüdejében a levegő. – Aztán fogtam magam, odamentem a forgatókönyvírókhoz, és megjegyeztem, hogy Nasir hosszú haja milyen jól mutatna Agron meztelen combjain.

Ekkor több dolog is történt gyors egymásutánban; Pana eltátotta a száját, Daniel szélesen elvigyorodott, a közönség soraiban ülők közül többen felsikoltottak elragadtatásukban, néhányan felordítottak, voltak, akik dobogtak a lábukkal, és voltak, akik fütyültek. Victoria meg sem próbálta lecsillapítani őket, úgy tűnt, ő maga is némi elsősegélyre szorul.

-          Az egy dolog, hogy Agron és Nasir jól mutatott együtt – szólt bele Pana a mikrofonba, és ezt még valószínűleg az odakint posztoló őrök is tisztán hallották -, és igyekeztünk hihetően alakítani a karaktereket. Viszont Daniel is és én is heteroszexuálisak voltunk.

-          Nem tudták volna olyan hitelesen alakítani a szeretőket, ha nincs maguk között semmi! – jegyezte meg valaki.

-          Milyen igaz – dünnyögte Daniel.

-          Dehogyisnem, ezt hívják úgy, hogy színészet – felelte Pana, aki kezdett dühbe gurulni. – Maguk mondták, hogy a többi pár között is észrevették a vibrálást. Az azért nem olyan érdekes, mert ellenkező nemű emberekről van szó?

-          Nem – állt föl valaki a hátsó sorban. Pana meresztgette a szemét, de nem látta az illetőt. – Azért nem érdekes az ő kapcsolatuk, mert sosem néztek úgy egymásra, mint ahogy Agron nézett Nasirra és fordítva.

-          Egyszerűen eljátszottuk, hiszen ezért kaptuk a pénzünket!

-          Baromság!

-          Mit mondott? – pattant fel Pana, a következő pillanatban pedig Daniel elkapta a csuklóját.

-          Miért nem mondjuk meg nekik az igazat? – kérdezte, természetesen mikrofonnal a szája előtt, így azonnal újra teljes némaság ereszkedett rájuk.

Pana lassan feltekintett Daniel csillogó szemébe; nem tudta eldönteni, hogy az érzelmek miatt ilyen, vagy még mindig az alkohol munkálkodik a szervezetében.

-          Miféle igazságról beszélsz? – sziszegte a szája sarkából.

-          Arról, hogy többek voltunk, mint kollégák. – Még mindig csend volt, a közönség valószínűleg a lélegzetét is visszatartotta. – Hogy szerelmesek voltunk egymásba.

Pana a továbbiakra már nem is emlékezett, csupán elmosódott foltok maradtak meg a szeme előtt, ahogy eldobta a mikrofont, megtaszította Danielt, aztán elviharzott a helyszínről. Már a kocsijában ülve, homlokát a kormánynak ütögetve töprengett el rajta, hogy mégis miért fogadta el ezt a kicseszett meghívást. Annyira egyszerű volt az élete, elég pénzt keresett ahhoz, hogy fenntartsa magát és a fiát, az utcán már nem ismerték fel, aztán csöngött a telefon, és Victoria visszacsábította ebbe a borzalomba. Ha magára nem is, legalább a fiára tekintettel lehetett volna. Másnapra biztos, hogy tele lesz az összes újság a képükkel, és a hírrel, miszerint Daniel Feuerriegel és Pana Hema Taylor nem csak akkor kamatyolt a Spartacus forgatásán, amíg be volt kapcsolva a kamera. Főleg, hogy ez nem is volt igaz, mert alig történt köztük valami. Oké, egy kicsivel több volt, mint valami, de nem jelentett semmit, Pana legalábbis ezt szerette volna elhitetni magával akkor is, és végig az azóta eltelt hét évben. Daniel viszont ezt egy pillanat alatt felborította, és még csak lelkifurdalást sem érzett miatta, Pana legalábbis nem vett észre rajta ilyesmit. A férfi hátradőlt az ülésen, aztán egy pillanatra lehunyta a szemét. Az volt az érzése, hogy valami nincs rendben Daniel körül, de semmi joga nem volt hozzá, hogy beleszóljon az életébe. Persze ha a tetteivel őt is kellemetlen helyzetbe hozza, az már más dolog, Pana viszont a maga részéről itt lezártnak tekintette a dolgot. Gázt adott, és hazahajtott a kisfiához.

Kay szokatlanul csendes volt azon az estén, még a vacsorára feltálalt zöldséget is vitatkozás nélkül megette, némán tűrte, hogy az apja átöltöztesse, aztán bemászott a takaró alá. Onnan bámult fel a férfira tágra nyitott szemmel.

-          Mi a baj, kicsim? – Pana leült az ágy végébe, és eligazgatta a takarót.

-          Zaklatottan jöttél haza a találkozóról.

-          Igen, más volt, mint amire számítottam.

-          Találkoztál a barátaiddal?

-          Soha nem voltunk barátok, csak kollégák – felelte a férfi, pedig tudta, hogy ez nem igaz.

-          Sokan voltak rád kíváncsiak? – faggatózott tovább a gyerek, mire Pana rámosolygott.

-          Meglepően sokan, igen.

-          Miket kérdeztek?

-          Arról az időről beszélgettünk, amikor még színész voltam, és forgattam egy sorozatot. Az emberek szerették, amit csinálunk, és sajnálták, hogy vége. Tudni szerették volna, mit csináltam utána, hogy alakult az életem. – Kisimított egy tincset Kay arcából. – Beszéltem nekik rólad is.

-          Tényleg?

-          Hát persze. Elvégre te vagy az én legfontosabb és legtökéletesebb alkotásom. – A kisfiú kacagni kezdett, mialatt Pana csiklandozta, aztán az ölelésébe bújt.

-          És ezek a kérdések dühítettek fel? Hogy rólam kellett beszélned?

-          Dehogyis, imádok rólad fecsegni.

-          Akkor? – Mivel Kay továbbra is kíváncsian nézett rá, Pana végül beadta a derekát.

-          Meghívták az egyik kollégámat is, és… ő nem viselkedett velem valami szépen.

-          Bántott?

-          Nem, azt nem. De olyan dolgokat mondott mindenki előtt, ami nem igaz… illetve ami senki másra nem tartozik, csak ránk. – Kay beharapta az ajkát.

-          Ez a te kollégád… férfi, igaz? – Pana kelletlenül bólintott. – És kedvelted?

-          Na, most már irány aludni. – Visszazsuppolta a gyereket az ágyba, puszit nyomott a homlokára, aztán egy gyors villanykapcsolás után már ott sem volt.

Kicsoszogott a konyhába, és töltött magának egy pohár vizet. Sosem szerette az alkoholt, nem is igazán bírta, így a Spartacus forgatása neki igazi kihívást jelentett ebből a szempontból. Persze a kellékek elenyésző része volt csak alkohol, egy-két színész viszont nem tudott ellenállni a kísértésnek, és felvétel előtt legurítottak egy-egy pohárral, hogy aztán bűzös leheletüket Pana, vagyis Nasir arcába vágják. Nekitámaszkodott a konyhapultnak, és végignézett kicsiny lakásán. Szerette ezt a helyzet, mert csak az övé és a fiáé volt, szinte minden pénzét felemésztette, amikor megvette, de egy pillanatra sem bánta meg a döntést. Éppen levetkőzött, és belépett a forró zuhany alá, mikor meghallotta a telefonja zenélését. Átkozódva tekert magára egy törülközőt, és mezítláb, csöpögő testtel iramodott a szobájába. Amikor meglátta a hívót, a szíve majdnem abbahagyta a dobogást. Tétovázott pár pillanatig, majd fogadta a hívást.

-          Halló?

-          Mr. Taylor? Pana Hema Taylor?

-          Igen, én vagyok. Ki beszél?

-          Dr. Drew Magnav vagyok a városi kórházból. Egy bizonyos Daniel Feuerriegel miatt hívom.

-          Mi történt vele?

-          Először meg kell kérdeznem, Ön mennyire közei hozzátartozója az úrnak?

-          Miért engem hívott, ha nem tudja? – vágott vissza Pana.

-          Mr. Feuerriegel az Ön nevét ismételgette, mikor behozták. – Szünetet tartott. – Szóval?

-          Én… mi ma délelőtt találkoztunk először hét év után. Biztos… felkavarta a dolog. Stresszes élete van. Bár ebben persze nem lehetek biztos. Mi kollégák voltunk egy időben.

-          Értem. – Felsóhajtott. – Mr. Taylor, be tudna fáradni a kórházba? – A férfi készen állt a válasszal.

-          Azonnal indulok.

Kay nem örült neki túlzottan, amikor az apja kiemelte az ágyból, de mivel látta a férfi arcán, hogy nem jókedvéből teszi, inkább csendben maradt. Sebesen száguldottak a még mindig nyüzsgő utcákon, Pana legszívesebben a lámpáknál sem állt volna meg, de nem kockáztathatott egy bírságot. Hátra-hátrapillantott a kisfiúra, aki időközben ismét álomba merült, és közben azon töprengett, hogy Daniel mégis mi a fenéért ismételgette éppen az ő nevét. Persze valószínűleg mindketten elég vegyes érzésekkel távoztak a conról, de ez még nem adott elég okot ahhoz, hogy Daniel kórházban kössön ki.

Mikor alvó gyermekével a karjaiban odasétált a nővérpulthoz, először nemigen tudta, mit mondjon. Aztán megköszörülte a torkát, hogy az éjszakás nővér rá figyeljen a magazinja helyett.

-          Dr. Drew Magnavval van találkozóm egy beteg ügyében.

-          Menjen végig a folyosón, és az utolsó ajtó jobbra.

-          Köszönöm.

-          Szívesen – pillantott rá végül a nő, s mire leesett neki, hogy egy hírességgel beszélt, Pana már ott sem volt. Kopogtatása után egy magas, jó erőben lévő férfi nyitott ajtót.

-          Üdv. Pana Taylor vagyok, nemrég beszéltünk telefonon.

-          Igen, emlékszem. Fáradjon beljebb. – Pana eleget tett a kérésnek, aztán szét sem nézve végigfektette Kayt a kényelmesnek tűnő kanapén. A kisfiú azonnal befelé fordult, és tovább durmolt.

-          Remélem nem bánja.

-          Dehogyis – mosolygott a férfi, aztán visszaült az asztala mögé, és feltette a szemüvegét. Pana azonnal megállapította róla, hogy meleg, a tartása és a keze mozgása mindent elárult. – Nos, Danielről lenne szó. Gondolom sejti, miért került be.

-          Nem igazán – ereszkedett le a férfi az egyik székbe. – Verekedésbe keveredett?

-          Bevett egy adag elég erős nyugtatót, aztán tetemes mennyiségű alkoholt ivott rá – közölte az orvos szinte szemrebbenés nélkül, s ez a „szinte” kongatott meg Panában egy vészharangot.

-          Maga a szeretője? – bukott ki a száján a kérdés, mire a másik halványan elmosolyodott.

-          Egyszer-kétszer találkoztunk, de semmi több. Merő véletlen, hogy éppen én voltam ügyeletben, mikor behozták. – Előrehajolt, és rátámaszkodott az asztalra. – Mr. Taylor…

-          Pana. Kérem.

-          Rendben. Tehát Pana. Azt mondja, ma délelőtt találkozott Daniellel?

-          Igen.

-          És nem vett észre rajta valami szokatlant? Úgy értem, ami arra utalt volna, hogy valami nincs rendben vele? – Pana lehajtotta a fejét.

-          Tudtam, hogy valami nincs rendben. Már akkor is félrészeg volt, de utána úgy tűnt, összeszedte magát. Én… elég sietősen távoztam a helyszínről, így nem tudom, mi történt utána.

-          Értem. Nekem az a benyomásom, hogy Daniel nagyon magányos. – Pana erre majdnem hangosan felnevetett, amit minden bizonnyal Drew is észrevett. – Most ne arra a Danielre gondoljon, akit maga ismert évekkel ezelőtt. Akkor híres volt, közkedvelt, azóta viszont talán mindent elvesztett, ezért menekült az ivásba.

-          Tucatnyi visszavonult színész él a világon, mégsem lett egyikük sem alkoholista – vágott vissza Pana.

-          Egyrészről, ezt nem tudhatja – mutatott rá az orvos. – Másrészről biztos vagyok benne, hogy Daniel közkedvelt ember volt, sokat járt társaságba. Aztán történt valami, egy törés az életében, ahonnan nem tudott visszatérni, és csak az alkohol feledtette vele a problémákat.

-          Minden iszákos betegével ilyen megértő, vagy csak azokkal, akikkel lefeküdt? – Pana egyszerűen nem tudta türtőztetni magát, majdhogynem köpte a kérdést az orvos arcába. Nem tudta megmagyarázni még magának sem, miért ennyire dühös, arra pedig gondolni sem akart, hogy ez a düh igazából féltékenység.

-          Amikor elvégeztem az egyetemet, megfogadtam, hogy senkit sem ítélek el úgy, hogy nem ismerem a dolog hátterét – válaszolta Draw nyugodt és egyenletes hangon. – Daniel pedig nem rossz ember, csak kisiklott az élete, de hiszem, hogy kellő akarattal egyenesbe tud jönni. És persze az sem ártana, ha valaki segítene neki. – Pana összefonta a karját a mellkasán.

-          Remélem, ezzel nem rám céloz.

-          Éppen hogy magára.

-          Felejtse el.

-          Mégis miért? – kérdezte az orvos őszinte érdeklődéssel. – Hosszú évek óta először találkoztak pár órára, és Daniel azóta is magára gondol… nem érzi úgy, hogy ez jelent valamit? – Pana nem reagált. – Nem akarok a magánéletükben vájkálni…

-          Ne is tegye.

-          … de úgy hiszem, Daniel érdekeit kell most szem előtt tartanom, ezért mégis megkérdezem. Volt esetleg valami maguk között? – Pana hallgatta egy darabig Kay egyenletes légzését, aztán bólintott. – Ezért nem látszott meglepődni azon, hogy Daniel homoszexuális?

-          Nem tudtam, hogy homoszexuális – vallotta be a férfi. – Azt gondoltam, tudja… hogy kísérletezik, vagy ilyesmi. – Pana felpillantott az orvosra. – Szóval azt mondta magának, hogy meleg?

-          Nem mondta, de észrevettem.

-          Aha. És mit akar, mit kezdjek most ezzel? Mi… vonzódtunk egymáshoz, de akkor még más emberek voltunk. Nekem… én már apa vagyok, nem tehetem ki ennek a fiamat.

-          Mégis minek kellene kitennie? – kérdezte Draw. – Nagy megrázkódtatást jelentene neki, ha egy férfi lenne a partnere? – Pana szerint erre a válasz sajnos egy egyértelmű nem volt, ugyanis Kay már alig várta, hogy két apukája legyen.

-          Kay… tisztában van a beállítottságommal, nem is erre gondoltam.

-          Hanem az újságokra, a lesifotósokra, a médiára? – tapintott rá a lényegre Draw. – Nos, ezt már önmagának kell eldöntenie. Valószínűleg fel kellene adnia az eddigi nyugalmas életét, néhány hétre legalábbis biztosan, utána viszont nagyon hamar elülne a por. – Az orvos most felállt az asztal mögül, és előrejött Pana mellé. – Még ha barátként van is mellette, az is rengeteget jelentene neki. Ha maga nem érez iránta többet…

-          Láthatom esetleg? – vetett véget a prédikációnak gyorsan, mire Draw bólintott.

-          Természetesen. Odakísérem.

Kay ez alkalommal már nem morgott és nem mocorgott, fel sem ébredt az apja érintésére. Pana követte az orvost a folyosón, aztán besétáltak egy egyágyas kórterembe. A férfi először azt hitte, rossz helyen vannak, és már épp szólni akart, hogy itt valami tévedés lesz, mikor felismerte az ágyban fekvő Danielt. Ismét elhelyezte a fiát egy kisebb ágyon, aztán a beteg mellé lépett, és rögtön elfutotta a könny a szemét.

Daniel sápadt volt, és egészében véve olyan benyomást keltett, mintha összement volna. Szeme alatt sötét karikák látszottak, az ajka kicserepesedett. Pana még sosem látta őt ilyen állapotban. Mindig abban a tudatban élt, hogy Daniel ugyanolyan erős, mint a sorozatbeli karakter, akit alakított, de mostanra rájött, hogy Agronnak is voltak gyenge pillanatai. Olyan pillanatok, amikor kétségbe vont szinte mindent, amiben addig biztos volt, kezdve saját magával. Ezek az időszakok azonban sosem tartottak sokáig, hiszen volt mellette valaki, aki átsegítette a nehézségeken, aki lelket öntött belé, aki szerette, és aki bátorította, ha kellett. Akinek szüksége volt az erejére, aki felnézett rá mindazért, amit elért, és aki feltétel nélkül, mindig tisztelte. Pana megszorította Daniel kezét, közben pedig halálosan szégyellte magát. Mindig azt hitte, bátor dolog, amit tesz, hogy feláldozza a boldogságát a család oltárán, de Danielt elnézve fel kellett ismernie, milyen végtelenül gyáva volt éveken keresztül. Megszakította a kapcsolatot a barátaival mondván mindenkinek jobb lesz úgy, de senkinek sem lett jobb, főleg Danielnek, akit felemésztettek a vágyai és az érzései, amiket senki előtt sem fedhetett fel, mert nem volt ott mellette Nasir, hogy meghallgassa, átölelje, és vigasztaló szavakat suttogjon a fülébe.

-          Apu?

Pana összerezzenve kapta el a kezét Daniel testéről, majd lopva megtörölte a szemét.

-          Igen, kicsim?

-          Hol vagyunk? – Kay pislogva mászott le a betegágyról, és csoszogott oda az apjához.

-          Be kellett jönnünk a kórházba egy barátomhoz.

-          Barátodhoz? – A kisfiú átkukkantott az apa válla felett. – Ő kicsoda? Nem ismerem.

-          Ezen akkor nagyon sürgősen változtatnunk kell – szólalt meg Daniel rekedt hangja a paplan alól, mire Pana gyomra összeugrott. Nem számított rá, hogy a férfi felébred, míg ott vannak. Mélyet sóhajtott, majd ölében a gyerekkel megfordult. Daniel továbbra is sápadt volt, mégis szeretettel mosolygott a kisfiúra, és a kezét nyújtotta. – Szevasz, kisöreg. Daniel vagyok.

-          Kay Hema Taylor – mutatkozott be a fiú illedelmesen, és megrázta a férfi kezét. – Miért fekszel kórházban? Beteg vagy?

-          Egy kicsit rosszul éreztem magam, de már minden oké. – Kay tekintete ide-oda járt a két férfi között.

-          Te vagy apu kollégája, akivel találkozott?

-          Igen – vallotta be Daniel, akit kezdett lenyűgözni a kisfiú. – Miből jöttél rá?

-          Felzaklattad apát. És az állapotodból ítélve apu is felzaklatott téged. – Daniel erre már elnevette magát.

-          Kicsim, ne fárasszuk le Danielt, rendben? Pihenésre van szüksége.

-          Szerintem nem csak pihenésre van szüksége – vélte Kay, aztán kiszabadította magát a férfi öleléséből. – Megnézhetem a gyerekosztályt?

-          Igen, de ne csatangolj el, és…

-          … ne álljak szóba idegenekkel, tudom – intett a kisfiú, majd el is iramodott a folyosón. Pana aggodalmasan nézett utána, aztán visszasétált Danielhez.

-          Fantasztikus kissrácot neveltél – ismerte el, miközben ülő helyzetbe tornászta magát.

-          Kösz. Büszke is vagyok rá, de a munka nagy részét az anyja végezte, és végzi még most is. – Automatikusan segített eligazítani Daniel körül a takarót, aztán odanyújtott neki egy pohár vizet. Mikor összeértek az ujjaik, Pana testén furcsa bizsergés cikázott végig. – Szóval mi történt? Az orvosod szerint gyógyszerre piáltál. – Daniel hümmögött. – Ugye nem akartál öngyilkos lenni? – Ismét nem érkezett válasz, így Pana elkapta a másik férfi állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Daniel Feuerriegel, nem ismerek rád! Hogy a fenébe jutottál ide? Nem tudom elhinni, hogy a visszavonulás ennyire megrázott! – Elvileg Pana volt a helyzet irányítója, mégis Daniel volt az, aki fogva tartotta a tekintetét.

-          Elfáradtam, Pana – kezdte végül őszintén. – Szerettem színészkedni, de nem a való életben, érted? Mindenki azt hitte, ismer, pedig rohadtul semmi közük nem volt hozzám. Egyedül te… egyedül téged akartalak közel engedni magamhoz, de nem kértél belőlem.

-          Én azt hittem…

-          Mit? Mit hittél? Hogy kihasználnálak, mint a többieket? Hogy megduglak, aztán viszlát?

-          Valami ilyesmit, igen. Mert én sem ismertelek igazán… nem tudtam, hol ér véget Daniel, és hol kezdődik a karakter, akit éppen játszottál. – Pana nyelt egyet. – És fiatalok is voltunk. Én azt hittem, csak azért vonzódunk egymáshoz, mert a napjaink nagy részét együtt töltjük, de…

-          De? – Daniel tekintete egyszerre volt reménykedő és szomorú. – Hiányozni kezdtem?

-          Igen – vallotta be Pana, és erősebben kezdte markolni a takarót. – Próbáltalak kerülni…

-          Szerintem egész jó munkát végeztél – jegyezte meg Daniel somolyogva.

-          … mégis folyton arra gondoltam, te miért nem próbálod felvenni velem a kapcsolatot.

-          Mert féltem, hogy elutasítasz – felelte Daniel, aztán vállat vont. – Túlságosan kedveltelek, és nem tudtam volna elviselni, ha te másként érzel. – Felpillantott rá. – Mert történtek ugyan dolgok köztünk… - Pana elpirult -, mégsem lehettem biztos semmiben.

-          Igen, megértem.

-          És ezek szerint talán jobb is, hogy nem kerestelek – biccentett a folyosó felé, a kisfiúra utalva -, mert akkor talán nem született volna meg ez a fantasztikus kiskölyök.

-          Lehet – hagyta annyiban Pana, aztán sóhajtott. – Most mennünk kell, hagyunk pihenni.

-          Látlak még? – kérdezte Daniel mohón, majd zavarba jőve elnevette magát. – Bocs, semmi jogom ezt kérni tőled. – Olyan reményvesztettnek tűnt, hogy Pana elnevette magát, és beletúrt a férfi rövidre nyírt hajába. Daniel lehunyta a szemét, és hozzádörgölőzött, mint egy macska.

-          Látjuk még egymást – ígérte. – Megkérdezem a szeretőd… hoppá, az orvosod, mikor engednek ki, és érted jövök, rendben? – A férfi arca szó szerint felragyogott, már nem tűnt úgy, mintha bármelyik pillanatban beadhatná a kulcsot.

-          Rendben. És köszönöm.

Kay éppen az éjszakás nővérrel flörtölt, mikor Pana rájuk talált, de a nő azonnal és mosolyogva elszaladt, hogy megkeresse az orvost.

-          Jobban van már Daniel? – kérdezte a kisfiú.

-          Igen, szerintem már egy kicsit jobban.

-          Ez biztos miattad van – somolygott Kay, aztán lepattant a székből, mikor Draw befutott.

-          Daniel mikor hagyhatja el a kórházat?

-          Az eredményei jók, nem hiszem, hogy további felügyeletet igényelne, úgyhogy akár már holnap… illetve ma délután hazamehet – felelte a férfi, Pana pedig mosolyogva megköszönte az információt, fogta a fiát, és elindult hazafelé, ugyanis sürgős telefonálnivalója akadt.

Alig néhány órával később Pana és Kay szépen felöltözve ismét ott ácsorgott Daniel kórterme előtt, akinél éppen bent volt az orvos, Draw azonban intett nekik, így végül csatlakoztak a megbeszéléshez.

-          Megértetted, amiket mondtam? – kérdezte Draw az ablaknál álldogáló alaktól. – Ha még egyszer ilyet csinálsz, a szervezeted véglegesen megsérül. Most még semmi maradandó károsodásod nem lett, de nem leszel már fiatalabb. Remélem azért bölcsebb igen.

-          Rendben, doki, mindent értek – bólintott Daniel, majd megfordult, és Pana megállapította magában, hogy mintha kicserélték volna előző nap óta. – Köszönök mindent.

-          Szívesen, de többé meg ne lássalak erre. – Kezet fogtak, aztán Daniel magához húzta a másikat, és megölelte. Pana ezalatt úgy tett, mintha Kay cipőfűzőjével ügyködne, és a gyerek szerencsére nem volt lebuktatós hangulatban.

-          Hogy érzed magad? – kérdezte már odakint, a parkolóban.

-          Sokkal jobban – hangzott az őszinte válasz. – Ilyen nagy ostobaságot még sosem csináltam, és többé nem is szeretnék. – Mikor Pana ránézett, feltartotta a kezét. – Esküszöm!

-          Én hiszek neked – állította Pana, mialatt kinyitotta a kocsiajtót. – És azon leszek, hogy be is tartsd ezt a fogadalmat.

-          Hogy érted ezt? – ráncolta a homlokát a másik, de Pana csak mosolygott.

-          Elmegyünk még valahová, ha nem bánod.

-          Nem bánom. Utálok az üres lakásban lenni egyedül. – Daniel töprengett néhány pillanatig, aztán bevágódott a hátsó ülésre Kay mellé. A kisfiú meghintáztatta a lábait örömében. – Helló.

-          Szia.

-          Nem baj, hogy ide ültem?

-          Nem.

-          Szeretném a segítségedet kérni, Kay barátom. Mert ugye barátok vagyunk?

-          Lehetünk barátok – felelte ő -, ha megígéred, hogy nem bántod aput. – Pana megköszörülte a torkát, majd indított.

-          Éppen ezzel kapcsolatban szeretném, ha segítenél nekem. – Daniel hátradőlt, hosszú lábait próbálta eligazgatni, de vigyázott, hogy a térdével ne bökje meg Pana ülését. – Mivel te vagy apukád életében a legfontosabb személy, így te vagy az is, aki a legtöbbet tudja róla. – Kay büszkén elvigyorodott.

-          Mit szeretnél tudni? – Daniel összeesküvő módjára közelebb hajolt, így Panának esélye sem volt elcsípni a beszélgetés többi részét.

Kay és Daniel végigtrécselte az utat, és még akkor sem hagyták abba, mikor Pana beterelte őket a Múlt-Con épületének hátsó bejáratán. A kisfiú ügyesen elvonta a férfi figyelmét, így az oda sem figyelve vette magára azokat a ruhákat, amiket Pana a kezébe nyomott, aztán engedelmesen követte őt és Kayt, bárhová is mentek.

Pana szíve a torkában dobogott. Kockázatos vállalkozás volt, amire elszánta magát, de mindenki biztosította arról, hogy ez egy jó ötlet, és Danielért hajlandóak voltak beszállni a megvalósításba. Ezért történhetett, hogy amikor Daniel végül felocsúdott, ott találta magát a Múlt-Con színpadán, teljes harci díszben. Megbámulta a tunikáját, a kezében fogott kardot, aztán Panára pillantott.

-          Mi folyik itt?

-          Hát nem totál egyértelmű, drága harcostársam? – kiabált be a közönség soraiból egy jól ismert hang, aztán belépett a fénykörbe Liam. Danielnek leesett az álla. – Jaj, nagyon csúnya vagy ezzel a bamba ábrázattal, csukd be a szád! Azt más körülmények között szabad csak nyitva tartanod! – tette hozzá, és Panára kacsintott.

-          Na jó, semmit sem értek – közölte a férfi.

-          Úgy hallottuk, valakinek szüksége van egy jó kis régimódi közbeavatkozásra – csatlakozott a beszélgetéshez Manu, aki szélesen vigyorogva szaladt fel a színpadra, és veregette meg Daniel vállát. – Szóval, Agron, elmondanád, mi nyomja kicsi szívedet?

-          Én…

-          Hagyd már, a vak is látja, hogy zavarban van! – nevetett fel Katrina, és megállt Liam mellett. Amikor Dustin is megjelent, Daniel majdnem elsírta magát.

-          Ezt te szervezted? – nézett Panára.

-          Hát persze, hogy én – felelte az kedvesen. Hosszú hajával megint az a férfi volt, akibe Daniel… és Agron annak idején beleszeretett, sőt, valahogy több is volt… egy magabiztos és gyönyörű férfi, apa, aki nemcsak elrabolta, de mindaddig a napig fogva is tartotta Daniel szívét. – Mindenkit elmartál magad mellől ebben a hét évben, és ez a mi hibánk is volt. Nem figyeltünk oda rád eléggé, nem álltunk melletted… ennek azonban most vége. – Nasir odasétált, és Agron arcára simította a tenyerét. – Szeretlek. És soha többé nem hagylak magadra.

-          Ez annyira nyálas! – reagálta le a történteket Crixus, de azért élvezettel legeltette a szemét a másik kettőn. – Miért nem kamatyolnak egyet, aztán viszlát? Ezt sosem értettem.

-          Mert az érzelmi érettséged egy hétéves gyerek szintjén mozog, azért – vágta oda Mira vigyorogva, aztán ijedten felugrott, mikor Kay átnyomakodott közöttük, és egyenesen Agron karjaiba szaladt. A férfi nevetve feldobta a levegőbe.

-          Szóval, nem zársz ki minket újból, ugye? – lépett Spartacus a legjobb barátjához.

-          Meg sem fordulna a fejemben – mondta Agron, mialatt férfiasan összeölelkeztek.

-          Az nagyon helyes, mert én leszek az, aki legközelebb a fejedre koppint, és abban nem lesz köszönet! – fenyegette meg Gannicus, majd vigyorogva összepacsizott a férfival.

-          Férfiak és a macsó dumájuk! – forgatta a szemét Mira, aztán leguggolt. – Szia, nagyfiú. Ugye te nem leszel olyan beképzelt, mint ezek itt?

-          Én magabiztos, bölcs, segítőkész, kedves, tehetséges és piszok jóképű leszek – felelte a kisfiú, majd hozzátette: - Vagyis pontosan olyan, mint az apukám.

Aznap este Kay csak nagy nehezen adta meg magát, és mászott be a takarója alá. Tovább akart játszani új barátjával, de Pana elővette a parancsolgató énjét, a gyerek pedig tudta, hogy jobb nem vitába bocsátkozni vele. Különben is biztos volt benne, hogy pajtása még másnap is ott lesz velük.

-          Jól érezted magad? – kérdezte tőle a férfi.

-          Igen.

-          Ennek örülök. – Megsimogatta a haját. – Biztos nem probléma neked, hogy Daniel beköltözik hozzánk?

-          Apu, most mondok neked valamit, de ne sértődj meg, jó?

-          Megpróbálom – nevetett az apja.

-          Nagyon magányos voltál, mióta anya elment… sőt, még akkor is az voltál, amíg itt volt. Ez engem is szomorúvá tett, mert azt hittem, miattam nem akarsz ismerkedni senkivel. De ma rájöttem, hogy már megtaláltad a társadat, csak egy időre elengedted. – Megsimogatta a férfi kezét. – Most, hogy újra együtt vagytok, remélem nem leszel szomorú.

-          Nem leszek szomorú – ígérte Pana könnyes szemmel, és magához ölelte a fiát. – Az életem végre teljes lett. Hogy is kívánhatnék ennél többet?

-          Nekem azért lenne még néhány ötletem a teljességre vonatkozóan – kacsintott Daniel később, mikor Pana csatlakozott hozzá az ágyban. – Most azonnal meg is mutatom. – És magukra borította a takarót.