Subscribe:

Labels

2018. május 2., szerda

#4 BL sorozat értékelő (History - Right or wrong / Crossing the line)




Sok szeretettel üdvözlök mindenkit újra az oldalon. Sajnos ismételten megszegtem a saját magammal kötött megállapodást; nem tudtam hozni nektek cikkeket rendszeresen szerdánként, végtelenül sajnálom. Bízom benne, hogy legalább a vasárnapi történetekkel meg vagytok elégedve. ;)

Most azonban megérkezett a sorozatértékelő következő része, amelyet élvezet volt megírni, és remélem élvezet lesz olvasni is. :)

Figyelem, +18-as részek előfordulhatnak! :D



A Sotus S, vagyis a Sotus második évada múlt héten véget ért, nagy bánatunkra. Arról a sorozatról egy külön cikket fogok hozni, most azonban egy (?) másik sorozattal szeretnélek megismertetni titeket.

A History sorozatról van szó, mely különálló történetekből áll. Volt már egy úgynevezett évad korábban, ami három történetet tartalmazott. Ebből én kettőt néztem meg, és szerettem őket, de látszik a fejlődés a készítőkön, mert a mostani két új történet már mérföldekkel jobban sikerült.


Right or wrong

Az első történet főszereplője egy professzor, Shi Yi Jie, akit elhagyott a felesége, és aki egyedül neveli a nyolc éves kislányát. Yo Yo hatalmas kiscsaj, üde színfoltja volt az egész sorozatnak. A másik főszereplő pedig Fei Sheng Zhe, egy nagyon aranyos, eminens srác, aki filmet forgat a barátnőjével (nem olyan barátnő, nyugi). Ekkor odaszalad hozzájuk egy kislány, akit hazakísérnek a lakásába. A kislány Yo Yo, az apukája pedig a földön fetreng, és kissé elhanyagolja magát. Fei vállalja, hogy amolyan bejárónő lesz nála, főz, ellátja a kislányt, Shi-nek is csinál ebédet, aztán már a férfi iskolai irodáját is rendben tartja...

Fei emlékszik azonban arra, hogy a férfival már korábban is találkoztak. Az előző iskolájában Fei felvállalta a másságát, mert szerelmes volt egy seniorba, de a senior megalázta... ezután Fei leitta magát, és egy fickó majdnem kihasználta a helyzetet. Shi volt az, aki elüldözte a fickót...

Persze erre Shi is emlékszik. Amikor rájönnek, hogy kezd több lenni köztük... próbálják elnyomni, titkolni, de ez nem sokáig lehetséges.

Később, hogy bonyolódjon a dolog még egy kicsit, visszatér Shi felesége... de Fei - némi duzzogás után - figyelmezteti a nőt, hogy Shi az övé.

Nagyon kellemes, aranyos sorozat. A két főszereplő között érezhető a kémia, és valós problémákról van szó benne.

Az utolsó részről meg ne is beszéljünk...! Annyit mondok csupán, hogy Fei nagykorú lesz... ;):)




Crossing the line

Ez a sorozat még fut, nagy szerencsénkre! is véget ért időközben, és fáj a szívünk érte rendesen. Komolyan, bele szoktam zúgni a sorozatokba, szerintem ezt ti nagyon jól tudjátok. Áradoztam is már nem egyről... és ez a mostani az új szerelmem. Szóval ismételten örök hálám drága barátnőmnek, amiért a figyelmembe ajánlotta. ;)
Qiu Zi Xuan fantasztikus kézilabdás volt a múltban, azonban egy komoly sérülés miatt többé nem játszhat. Ennek ellenére a sport közelében szeretne maradni, így vállalja, hogy a csapat menedzsere lesz. Xia Yu Hao egy kicsit problémás srác, akit elküldtek az előző iskolájából (mert megvédte Qiu húgát, LOL), és néha dühkezelési problémái is adódnak. :D A kézilabdacsapat kapitánya, Qiu legjobb barátja azonban pontosan ezt a srácot szemeli ki a csapatba, és Xia már csak azért is belép, hogy idegesítse Qiu-t. Azonban ahogy egyre többet tudnak meg egymásról, Xia érzelmei úgy kezdenek átalakulni. De felveheti vajon a versenyt a hőn szeretett kézilabdával?
E páros mellett van egy másik románc is. Nem kifejezetten szeretem a mostohatestvéres romantikus szálakat, de ez kifejezetten aranyos volt, remélem ti is így fogjátok gondolni! ;)
Fantasztikus sorozat. Amíg nem jöttek az új részek, újranéztük a régieket, annyira izgatottak voltunk. Aki most kezd bele, annak már nem kell várakoznia, egyben ledarálhatja az egészet! :) ;)




Ezt a két szuper aranyos sorozatot ajánlom tehát nektek nagy-nagy szeretettel! :)

És még egy aprócska hír így a végére: pár perccel ezelőtt ugrott a szemem elé egy videó a Youtube-on, ami a Hit the floor új évadának promója volt. Azonnal rávetettem magam természetesen... és annak ellenére, hogy szexi az összevágás, hatalmasat csalódtam! Ugyanis mint kiderült, Zero nem tér vissza! Jude új pasit kap, aki - hihetetlen - fekete! Nem vagyok rasszista, de Zero után - aki olyan fehér volt, mint a hó - most egy fekete utánzatot kapunk?? Akkor már sokkal jobb lett volna, ha a harmadik évad az utolsó...
Bocsi, srácok, ki kellett adnom magamból. Ezek után még több Zude történetet fogtok kapni, ünnepélyesen megesküszöm! :):)

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése