Amire igazán vágysz

A változatosság kedvéért FTT történet, főszerepben Butch és V, avagy így kellett volna történnie.

Kellemes szórakozást ;)

Most, hogy benne van a vérem, meg tudjuk találni. Ezért ivott belőlem. Ezért ivott belőlem. Ezért…

Mekkora baromság! – gondolta keserűen Vishous, a Vérontó fia (bár ezt már nem hangoztatta olyan fennen, mint régen), mialatt nagyot szívott a cigijéből, aminek elvileg meg kellett volna őt nyugtatnia, mégsem érezte a jótékony hatást. Helyette egyre csak feszültebb lett, bár ezt könnyen foghatta volna az alantasok múlt éjjeli támadására, Wrath egyre gyengülő látására, és persze a zsaru átváltozására. Mérgesen összenyomta a csikket, kidobta az erkélyről, aztán visszasétált a szobájába.

-          Meg lehet fagyni odakint, nem? – hasított a csendbe a zsaru hangja, mire V, némileg harciatlanul, összerezzent. – Bocs.

-          Mikor tanultál meg lopakodni?

-          Azt hittem, ez a vámpírsággal jár. Mintha olvastam volna róla az apró betűs részben. – Mivel a harcos nem igazán volt vicces kedvében, csak vállat vont. – Nem csatlakozol? Most kezdtem el nézni egy filmet.

-          Hadd találjam ki! Csak nem Amerika kapitány? – Butch elvörösödött, Vishous pedig legszívesebben odadörgölőzött volna az arcához, hogy ő is érezze a barátjából áradó forróságot. De persze ez sosem fog megtörténni. – Pihenned kellene.

-          Mást se csinálok, csak pihenek! – csattant fel a másik. – Napok óta be vagyok ide zárva!

-          Mások örülnének neki, ha lesnék minden kívánságukat, ráadásul nem mindenkinek adatik meg két olyan ellenállhatatlan nővérke, mint én meg Rhage.

-          Én viszont harcolni akarok, ha már egyszer vámpír lettem.

-          Még nem vagy elég erős. – V nem szívesen mondta ki a következő szavakat, de most Butch felépülése volt a legfontosabb. – Talán megint hívnod kéne Marissát. Ő biztosan…

-          Persze, biztosan – sóhajtott a zsaru, aztán elfordult. – Mert itt mindig mindenki olyan szívélyes.

-          Nocsak, máris eleged van belőlünk? – követte V a nappaliba, ahol már peregtek A tél katonája első kockái. – Ezt azelőtt kellett volna meggondolnod, hogy neked adtuk a vérünket. Amit mellesleg nagyon szívesen. Nem mintha eszedbe jutott volna megköszönni. – Butch mellkasa megemelkedett, ebből a harcos sejtette, hogy egy kiadós veszekedésnek néznek elébe. Már-már várta is az ordibálást, hátha akkor a szexuális feszültség egy része is távozik a testéből. Mielőtt azonban a zsaru akár egy szót is kiengedhetett volna a száján, megszédült. Vishous teste azonnal önálló életre kelt, és barátja háta mögé kerülve megtámasztotta az elterülni készülő testet. – Basszus, zsaru… nem megmondtam, hogy maradj a fenekeden?

-          Akkor velem maradsz? – Vishous nem volt benne biztos, hogy jól értette a kérdést.

-          Micsoda? – Butch összeszedte magát, és leereszkedett a kanapéra, V pedig jobb híján követte.

A harcos sosem ismerte volna el hangosan, de a film nem volt annyira szörnyű. Ugyan a két és fél órás ücsörgés nem volt neki való, mégis kellemesen elzsongította a tévé hangja, no meg Butch nekinyomódó combja. Ami némileg izmosabb lett, mióta átváltozott. Vishous utálta magát, amiért egy ilyen apróság is feltűnt neki, de nem tehetett róla. Azóta vonzódott a férfihoz, mióta a testvéreivel leterítették a nappaliban, és majdnem megharapták. Már akkor is érzett valamit iránta, bár azzal magyarázta, hogy a zsaru bosszantó volt, ő pedig napok óta nem engedte ki a fáradt gőzt. Aztán kiderült, hogy ugyanannak a csapatnak a szurkolói, ami közelebb hozta őket egymáshoz.

De nem elég közel.

-          Hm? – pislogott rá Butch, mire V beszívta az alsó ajkát. Igazán leszokhatna már arról, hogy magában beszél. Főleg akkor, amikor nem volt magában.

-          Semmi.

-          Csak mondd meg, ha utálod.

-          Nem utálom.

-          Tudom – vigyorodott el a zsaru, hosszú idő óta először, őszintén. – Nyilván a nyomotokba sem érhetnek az akciójelenetek terén…

-          Egyértelműen.

-          … viszont a magánéletük zűrösebb. – Vishous a képernyőre meredve elmerengett.

-          Miféle magánéletük? A kapitány nője már egy aszott öregasszony!

-          És elhiszed, hogy még mindig őt szereti? – kérdezte Butch halkan.

-          Uramisten, azt hittem, vámpír lettél, nem pedig egy picsogó kislány. Ha nyálas romantikára vágysz, beszélgess a lányokkal. – Aztán eszébe jutott valami. – Hacsak nem arra próbálsz választ találni, hogyan csavarhatnád el Marissa fejét. Bár ahhoz már nemigen kell sok…

-          Befognád? – pattant fel a másik férfi, és ez alkalommal nem szédült meg. Vishous összevonta a szemöldökét. Eddig se nagyon konyított az érzelmekhez, és úgy tűnt, ez nem most fog megváltozni.

-          Nem fogom be, mivel ez az én házam. – Butch úgy rezzent össze, mintha pofon vágta volna. – Ne haragudj, nem úgy értettem.

-          Azt hiszed, nekem kellemes a nyakatokon lógni? Tudván, hogy semmi hasznomat nem veszitek?

-          Itt senki sem fizet semmiért, a testvériségnek van elég pénze így is. Ráadásul amint felépülsz, mehetsz is a harctérre. Mindig tudtam, hogy vágysz a halálra, na de ennyire…?

-          Nem vágyom a halálra. Arra vágyom, hogy végre tehessek valamit.

Tehetsz valamit. Menj a szobámba, és heveredj le az ágyamra. Természetesen meztelenül.

A zsaru arcára kiülő kifejezés alapján Vishous ezt a gondolatát sem tudta megtartani magának. Azért tett egy kísérletet arra, hogy poénnal üsse el a dolog élét.

-          Hát, jó hatással vagy rám. Lassan már én sem tudom befogni a lepénylesőmet, akárcsak te.

-          Nem mondtál semmit – motyogta Butch.

-          Micsoda?

-          Mondom, nem mondtál semmit. Hallottalak… de a fejemben. – Tökéletesen ideillett volna az a megjegyzés, hogy ha hangokat hallasz a fejedben, akkor nagyobb a baj, mint hittem, helyette azonban Vishous is felállt, majd leállította a filmet. Ehhez a szituációhoz nem kellett háttérzene.

-          Csak, hogy tisztázzuk – fonta karba a kezét a harcos. – Hallod a hangomat a fejedben?

-          Igen.

-          Mégis mióta?

-          Pár… napja. – V majdnem káromkodott egyet.

-          Akkor is, amikor alszom? – préselte ki magából.

-          Amikor alszol, nem gondolkodsz, hanem álmodsz – fejtegette a férfi. – Szóval nem. Csak ilyenkor, amikor ébren vagy. És akkor sem mindig, csak ha valami nagyon erősen a fejedben van.

-          Hát akkor jobb lesz, ha felkeressük a dokit – döntötte el Vishous. – Ez valószínűleg az átváltozásod mellékhatása, de nyilván senki sem szeretne együtt élni egy gondolatolvasóval, úgyhogy…

-          Így legalább megtudtam azt, amit soha nem mondtál volna el nekem – vágott közbe Butch, szeme fényesen csillogott.

-          Aha, igen, nem volt rossz a film, most lebuktam.

-          Akarsz engem – közölte a zsaru, ami elakasztotta Vichous szavát.

-          Nem… én, félreérted a dolgot…

-          Óó? – biccentette oldalra a fejét a másik. – Szóval nem szeretnéd, ha bemásznék az ágyadba, mondjuk meztelenül, és magamra rántanálak? – A harcos szája kiszáradt, miközben Butch közelebb lépett hozzá. – Nem akarsz te kiszolgálni, amikor vérre van szükségem? – Odahajolt a nyakához, és végighúzta rajta előbukkanó szemfogait, Vishous pedig azonnal megkeményedett.

-          Zsaru…

-          Nem Marissa kell – bökte ki, és V szemébe nézett. A harcos nem remélte, hogy valaha is ennyire közel lesznek egymáshoz, ráadásul egy ehhez hasonló szituációban. – Egyszer ittam belőle, mert muszáj volt, de nem használhatom ki. És ezt ő is tudja.

-          Tudja? – nyekeregte V. Eldöntötte, hogy be fog járni Rhage „Hogyan viselkedjünk harcoshoz méltóan minden helyzetben, még akkor is, amikor életünk szerelme éppen hozzánk simul, és felajánlja magát” kurzusára.

-          Tudja, hogy már elköteleztem magam valaki más felé.

-          Miért… nem mondtad? – Butch mosolya szívfájdítóan szomorú volt.

-          Nem tudhattam biztosan, hogy te…

-          Mindig.

-          Tudom.

-          Úgy könnyű okosnak lenni, ha az ember kutakodhat mások gondolata között – forgatta a szemét Vishous, szája szegletében halvány mosollyal. Aztán lehajtotta a fejét, ajkai majdnem érintették a zsaruét. – Jól meggondoltad? – érdeklődött halkan.

-          Mit? Hogy akarlak-e?

-          Igen. Nem könnyű velem. A vérem persze kifogástalan, nem mintha sokan részesültek volna eddig abban a kegyben, hogy megízlelhetik…

-          Sok a duma, vámpír – vigyorgott Butch, aztán hátrálni kezdett, egyenesen Vishous szobája felé. – Mi lenne, ha inkább más testrészeidet aktivizálnád? Azt hallottam, fáradhatatlanok vagytok az ágyban. – V felmordult.

-          Csak aztán nehogy elkezdj nyavalyogni, ha túl sok a jóból. – A zsaru mosolya beragyogta a félhomályos szobát, és eljutott Vishous szívének legrejtettebb és legsötétebb zugába is.

-          Szavadon foglak.

-          Rajtam nem fog múlni. – Mielőtt belépett volna Butch után, lenémította a mobilját, kikapcsolta a számítógépet, és egy nyakkendőt akasztott a kilincsre, hogy senki se zavarhassa meg őket. Elvégre túl régóta várt már erre az estére, így nem lett volna szép tőle, ha elrontja egy gyilkossággal. Vagy egy tucattal.