Sotus extrák V.

Az utolsó rövidke, amit megírtam.

Én a magam részéről mindig kíváncsi voltam, hogy amikor Arthit szobája elázott, Knot miért nem tudott segíteni neki... íme az egyik válasz. :)

A 10. rész alatt játszódik.

Apropó, tudjátok, hogy év végén hazánkban is megjelenik a Sotus, mégpedig könyvben? Hamarosan hozok erről egy cikket is, néhány más információval egyetemben. ;)

• -          Erre aztán nem számítottál, mi?
• -          Fogd be. – Knot felnevetett Arthit grimasza láttán.
• -          Az egész a te hibád. Tudhattad volna, ha próbára teszed, addig küzd, míg nem nyer.
• -          Oké, rendben – fonta karba a kezét a másik. – Csak a többieknek ne mondd el. Halálra cikiznének.
• -          Miért? – érdeklődött Knot. – Mert Kongpob neked nyerte meg a suli Holdja címet? – Arthit elhúzta a száját, de barátját nem tudta átverni.

Az utóbbi hetekben Knot minden energiáját a tanulásba és a verseny lebonyolításába ölte, így kevés ideje maradt azon pörögni, Deer vajon hogy halad a gyakorlatával. Nem beszélték ugyan meg, de egyértelmű volt, hogy Knot nem fogja üzenetekkel zaklatni; Deer egész jövője múlhatott ezeken a heteken.
Most azonban, a verseny után néhány nappal Knot újfajta izgalmat érzett. Deer után kutatott az ebédlőben, de sem őt, sem a motorját nem pillantotta meg.

Szombat reggel aztán komótosan mászott ki az ágyból. Épp a mosnivaló ruhákat gyűjtötte össze, mikor megrezzent a mobilja.

• -          Halló?
• -          Csá – így Bright. – Nincs nálad az egyik füzetem?
• -          Már miért lenne…
• -          Csak nézd meg, légyszi. – Knot az elkínzott emberek sóhajával kezdett turkálni az asztalon, aztán…
• -          Hogy kerül ez ide?
• -          Az ebédlőben vagyok, lehoznád? Köszi! – és kinyomta.

Mi a fene vagyok én, valami csicska? – dohogott lefelé menet. – Még jó, hogy azt nem kérte, oldjam meg a feladatait is!

Bright és Prem két elsős lányt fűzött éppen – minő meglepetés -, de mind összerezzentek, ahogy Knot levágta a füzetet az asztalra.

• -          Haver, életet mentettél! – lelkendezett Bright, majd gyorsan a legutolsó oldalra lapozott, és a lányok elé tartotta. – Látod, szívem egyetlen királynője? Soha senki más nevét nem firkálgattam még, csak a tied…

A lány pirulva kuncogott, Knot keze viszont ökölbe szorult. Komolyan képes volt emiatt ideráncigálni őt? Mielőtt azonban leüvölthette volna a fejét, Prem mosolyogva intett valakinek.

• -          Nicsak, ki tért vissza? – Knot teljesen érdektelenül odafordult, aztán nagyot dobbant a szíve.

Deer tartott feléjük határozott léptekkel, tekintetét végig Knotra függesztve. A másik két srác ezt észre sem véve kezdte kérdéseivel ostromolni a végzőst, aki ímmel-ámmal válaszolgatott is, majd mikor Knot otthagyta a barátait, szó nélkül vele tartott. Bright és Prem diszkréten lepacsizott az asztal alatt.

• -          Menjünk el valahová – javasolta Knot nem minden hátsó szándék nélkül. Szerette volna jobban megismerni a másikat, de ha egyikőjük szobájában töltik az időt, akkor inkább előbb, mint utóbb az ágyban kötnek ki.
• -          Rendben – bólintott Deer vidáman. – Húsz perc múlva találkozzunk a parkolóban! – Knot nézte, ahogy elmegy, és kis csalódást érzett, amiért Deer meg sem kísérelt közeledni hozzá.

Knot ez alkalommal kitett magáért. Egy fekete nadrágot és egy zöld inget vett fel, a haját is belőtte. Mert akarta, hogy ez már randi legyen.

Deer leesett álla jólesően melengette belülről. A srác feketében pompázott, haja szabadon hagyva fedte a hátát. Aztán kocsiba ültek. Deernek rengeteg mesélni valója volt; szétvetette az izgalom a hely miatt, ahol gyakornokoskodott, és ahová majd vissza akar menni. Knot csendesen, mosolyogva figyelte, és repesett érte a szíve.

A délelőttöt sétával töltötték, majd ebédeltek egy félreeső vendéglőben. Knot beszámolt a verseny eredményéről, az elsősök kemény munkájáról, és hogy milyen büszke rájuk.
Estefelé, mikor már felkapcsolták a fényeket, megálltak az egyik hídon, és a korlátra támaszkodva nézték a vizet.

• -          Te tudod már, hol fogsz gyakornokoskodni?
• -          Én… nem tervezek menni. – Érzékelte, hogy Deer felé fordul. – Tovább akarok tanulni.
• -          Komolyan? – kérdezte csodálkozással vegyes tisztelettel. – Specializálódni szeretnél?
• -          Valami olyasmi.
• -          Nos, a jegyeid megvannak hozzá. – És most először a nap folyamán megérintette. Felvezette kezét a hátán, egészen a tarkójáig. – Szóval egy darabig még iskolás pasim lesz? – Knot lehunyta a szemét, és élvezte a simogatást.
• -          Attól függ, ki a pasid. – Deer felkuncogott, aztán odahajolt hozzá, és a fülébe harapott. Knot testét forróság öntötte el, miközben ijedten ugrott egyet. – Deer! Valaki még…
• -          Igen? – nézett a szemébe. – Valaki még féltékeny lesz, amiért én fogdoshatlak, ő meg nem? – A srác mindenféle félelem nélkül húzta magához, és összetámasztotta a homlokukat. – Annyi időt elvesztegettünk… most nem akarok azzal törődni, ki mit szól hozzá. Egyszerűen csak… - Mélyet sóhajtva az ajkába harapott, mikor csörögni kezdett Knot telefonja.
• -          Knot?
• -          Arthit? – kérdezett vissza a srác, mialatt fél szemmel azt leste, Deer hogyan lép hátra tőle. Mintha tudta volna, hogy Knot úgyis a barátját választja. – Sajnos nem a legjobbkor…

• -          Talán… vele vagy?
• -          Igen. – Hallotta Arthit sóhaját. – Történt valami?
• -          Nem… vagyis semmi komoly. Megoldom.
• -          Biztos? – Knot két érzés között vergődött; egyrészt sejtette, hogy Arthitnak segítségre lenne szüksége, de nem hagyhatta itt Deert. Most nem. Így nem.
• -          Igen, biztos. Sok sikert!
• -          Kösz. Neked is. – Ahogy letette, Deer megmozdult.
• -          Hazaviszlek.
• -          Jó ötlet. Múltkor úgyis nálad voltunk. – Deer odakapta a fejét.
• -          És Arthit?
• -          Megértette a helyzetet.
• -          Tud… tudja? – kérdezte a srác halkan, mire Knot átkulcsolta a nyakát.
• -          Tudja, hogy épp azzal vagyok, aki elrabolta a szívemet. – Deer élesen beszívta a levegőt.
• -          Akkor… nem hagysz itt? – Knot még sosem látta a másikat ennyire sebezhetőnek.
• -          Nem hagylak itt. Elmegyek… de csakis veled együtt.

Az éjszaka minden várakozásukat felülmúlta. Knot a másik selymes hajába markolt, miközben a csípőjét mozgatta. Deer teste egy ütemre hullámzott az övével, nyögéseiket egymás szájába lehelték.
Mikor eljött a hajnal, kimerülten feküdtek a másik karjaiban. Knot összekulcsolta kezét Deerével, és egyszerűen csak tudta, hogy minden rendben lesz.