Derek Hale nagy nyújtózkodások közepette ébredezett. Érezte és élvezte maga mellett kedvese meleg, puha testét, és férfiassága kellően reagált is, tudta azonban, hogy a másik úgysem lesz kapható semmire. Félig lehunyt szempillái alól mustrálta végig a kóstolnivaló bőrt, majd egy nagy sóhajjal kihengeredett az ágy szélére. Enyhe áprilisi nap volt, könnyű szellő rezegtette a függönyöket a kollégiumi szobájában. Kosarasként élt a lehetőséggel, hogy egyszemélyes szobát kapjon, habár akkor még meg sem fordult a fejében, milyen fontos lesz majd számára a privát szféra. Lopva visszanézett kedvese alvó alakjára, és kicsit megsajdult a szíve. Másfél csodálatos éve voltak együtt, de erről a legközelebbi barátaikon kívül senki sem tudott. Nem Derek akarta így; annyira telve volt érzelmekkel, hogy legszívesebben a pálya közepéről kiáltotta volna szét a boldogságát. De nem tehette. Addig nem, amíg el nem végezték a sulit. Még néhány hét, és a bizonyítványaik átvétele után a karjába kapja kedvesét, és kifulladásig csókolja. Igen, mindenki szeme láttára. Derek halványan elmosolyodott.
- Jó reggelt.
- Neked is, Piroska – hajolt vissza Derek, és ajkával megcirógatta a másik ajkát. Kedvese jólesően felsóhajtott.
- Ha a rajongóid tudnák, milyen gyengéd tudsz lenni…
- … még jobban belém zúgnának?
- Pontosan. Szóval ne reklámozd, ha jót akarsz magadnak.
- Én a legjobbat akarom magamnak – kacsintott Derek, aztán felkapta a törülközőjét, és a fürdőbe vonult.
Való igaz, nem volt ő korábban sem romantikus, sem nyálas, gyengéd meg aztán végképp nem. Amikor azonban megismerkedett a másikkal, mintha a sötét felhő, ami gyerekkora óta kísérte, megszűnt volna létezni. Kinyílt a világ, minden szín és hang sokkal élesebb lett csak azért, mert ő az életébe lépett. Derek az ajkába harapott, nehogy ismét elmosolyodjon. Borostás arcának talán nem tett jót ez a sok mosolygás, de nem tehetett róla. Boldog volt.
Stiles Stilinski ásítozva caplatott vissza a szobájába, hogy gyorsan bepakolja a könyveit. Pontosan ezért nem szeretett a másiknál aludni, de hát hogyan is mondhatna nemet… A boldogságtól szédelegve huppant le az ágyára, majd levette a szemüvegét. Másfél év után is kételkedett néha abban, hogy mindez vele történik. Azzal a határozott céllal jött az egyetemre, hogy színjelessel végez, valamint, hogy senki és semmi nem vonhatja el a figyelmét a tanulásról. Erre mi történt? Ahogy meglátták egymást az egyetem melletti erdőben, mintha az idő is megállt volna egy pillanatra. És mindketten tudták, hogy ennek nem állhatnak ellen. Stiles azt sem hitte volna soha, hogy egy olyan valaki, mint ő… a suli legmenőbb sráca, a kosárcsapat kapitánya majd pont egy kockával kezd. És mégis. Másfél csodálatos év. Pont azon a héten pénteken volt esedékes az ünneplés, de Stiles még nem találta ki, mivel lepje meg a másikat. A barátaitól esze ágában sem volt tanácsot kérni; még előttük sem szívesen beszélt az érzelmeiről, arról meg szó sem lehetett, hogy idegenek előtt mutatkozzanak együtt. Stiles idegesen felült, és végigszántott a haján. Megígérte, hogy amint lediplomáznak, minden megváltozik, de látta a másikon, mennyire nincs már türelme várni. És valóban, Stiles mégis mitől tartott? Nos, talán attól, hogy a lányrajongók elkapják és megverik? Hogy a kosárcsapat elkapja és megveri? Hogy az apja csalódna benne? Hogy utána már egyikük előtt sem állna az a fényes jövő, amit mindenki jósolt nekik?
Baljós gondolataiból a telefon rezgése rángatta ki. Ez eszébe juttatta, hol is kellene lennie éppen, így felmarkolta a könyveit, szemüveg az orrára, és már sprintelt is órára.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése