Meg foglak szerezni I. 7. fejezet

 

Az utolsó fejezet megérkezett!

Miért éri meg melegnek lenni? Mert a családnak nem tűnik fel, ha kicsit több sminket használsz, hogy leplezd a verés nyomait. A legutóbbi csevejünk óta a bátyám is kevesebbet volt otthon, így az ő lézerszeme sem szúrt ki semmit.

Egy héttel később, a buli estéjén a szekrényem előtt álltam. Már felpróbáltam három szerelést is, de egyiket sem éreztem megfelelőnek a Justinnal való találkozóra. Az utóbbi napokban sokat beszélgettünk, és kiderült, hogy a cuki külsőhöz értelmes belső párosul. Csatlakozott negyedikként a csapatunkhoz, így már hárman vigyáztak minden lépésemre. Suzy és Clark már ezerszer bocsánatot kért, de továbbra is lelkifurdalásuk volt a verekedés miatt. Clarknak különösen; nem tudta feldolgozni, hogy az ő fizikumával nem tudott megvédeni.

Justin is teljesen el volt borzadva. Mikor hétfőn összefutottunk, megérintette az ajkamat.

-          Örülök, hogy nem lett semmi bajod. – Érintése nyomán tűz gyúlt a testemben.

Nyár óta nem voltam pasival – azt is azért sikerült összehozni, mert a szüleim nem lesték minden mozdulatomat -, tehát már igencsak ki voltam éhezve egy kis intimitásra. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, Justin érdeklődése vajon miért pont most éledt fel irántam, de ha szex lesz a vége, kit érdekel?

Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy ugyancsak fekete inggel, ami selyemként simogatta a testem. Erre jött még egy pulóver, a sálam, a kabátom meg a bakancs a lábamra. A hajamat belőttem, de mertem remélni, hogy az este végére azért kicsit ziláltabb lesz.

Lesiettem a lépcsőn, mikor megszólalt a csengő, de anya gyorsabb volt; ő és a bátyám ott állt a hallban, apa viszont a kanapén ült és úgy tett, mintha olvasna.

-          Fordítva tartod – közöltem vele, mire fordított egyet az újságon.

-          Kösz. A szemem sem a régi már.

Justin úgy nézett ki, mint egy angyal. Valószínűleg hagyta, hogy a haja magától száradjon meg, mert apró csigákba göndörödött. Fekete keretes szemüvege mögött izgatottan csillogott sötétbarna szeme. Kezében egy csokor virágot tartott, amit átadott anyának.

-          Jó estét! Justin Hummer vagyok, Adam iskolatársa.

-          Igen, szerbusz! – Anya ragyogva szemlélte a lila csokrot. – Gyere beljebb. Milyen gyönyörűek ezek a virágok!

-          A nagynéném ragaszkodott hozzá, hogy gyűjtsünk néhányat a melegházból – magyarázta a srác.

-          Igazán figyelmes tőletek, köszönjük. Megkínálhatlak valamivel?

-          Szerintem jobb, ha indulunk – léptem közbe. Ez csak amolyan randiféle volt, nem akartam, hogy a családom rászálljon szegény srácra.

-          Meddig terveztek maradni? – kérdezte anya.

-          Éjfélre hozd haza – reccsent rá a bátyám Justinra. – Ha nulla órakor nem lép be az ajtón, én magam megyek értetek.

-          Mulassatok jól! – kiáltotta apa vidáman, mielőtt becsaptam volna az ajtót. Égett a fülem.

-          Bocs ezért.

-          Semmi gond – mosolygott Justin. – Szeretnek téged és törődnek veled.

-          Téged… a nagynénéd nevel?

-          Igen. A szüleim halála után magához vett, mert neki nem lehetett gyereke. – Odasétáltunk a feljárón álló piros audihoz. Értékeltem, hogy a srác meg sem próbálta kinyitni nekem az ajtót.

A kocsiban aztán nem bírtam magammal.

-          Miért hívtál el?

-          A buliba?

-          Ja. – Justin indexelt.

-          Azt hittem, egyértelmű. – Csend. – Mert tetszel, és úgy láttam, neked sem vagyok közömbös.

-          Te tudtad? – mormoltam elvörösödve.

-          Mindig megéreztem, ha néztél. – Rövid szünet után folytatta: - Aztán mikor az utóbbi néhány hétben alig pillantottál rám, rájöttem, mennyire hiányzik. Addig nem vettem a fáradtságot, hogy megismerjelek, és a buli jó alkalomnak tűnt.

-          Nem gondoltam, hogy ilyen merész vagy.

-          Merész lennék?

-          Tudod, mit gondolnak rólam a suliban, és hogy mit szoktak művelni velem. Nem tudom garantálni a biztonságod, ha velem mutatkozol. – Kibámultam az ablakon, mialatt Justin parkolóhelyet keresett. Az öv kikapcsolása után a srác felém fordult az ülésen, és megfogta a kezem.

-          Még ha nem is szeretünk feltétlenül egymásba, szerintem elég jól el tudnánk tölteni a ballagásig fennmaradó időt. Mit gondolsz? – Az volt a válaszom, hogy egyszerűen lesmároltam.

El kellett ismernem, Justin volt a tökéletes pasi számomra. Csak akkor zavart, ha tudta, hogy nem kell tanulnom. Ilyenkor átjött, zenét hallgattunk vagy filmeztünk – oké, igazából smároltunk és tapogattuk egymást. Szívesen letéptem volna róla a ruhákat, de a szüleim egyértelművé tették, hogy a házban nincs szex.

Azért persze a barátaimat sem hanyagoltam el. A legtöbb óránk még mindig közös volt, együtt ebédeltünk, és közösen magoltunk a könyvtárban. Hetente egyszer itt csatlakozott hozzám Isaac. A srác rengeteget fejlődött, a közepes osztályzatot simán hozta, de be akarta biztosítani magát. Még mindig rajta felejtettem a tekintetem, és bosszús voltam, amiért olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyeneket Justin nem tudott.

-          Sziasztok! – Mintha csak a gondolataimból lépett volna ki, ott állt Justin. Rám mosolygott, majd leült Suzy és Clark asztalához. Visszafordulva észrevettem, hogy Isaac engem néz.

-          Igen? Kész vagy?

-          Együtt vagytok?

-          Ja, olyasmi. Nem mintha…

-          Jó – szakított félbe. – Justin jó srác. – Ennél jobban nem is vághatta volna a képembe az ajtót.

Egy igencsak hosszúra nyúlt szombat délelőtti tanulást követően ásítozva léptünk ki a május végi kellemes időbe. Kinyújtóztattam a tagjaimat, majd az órámra néztem.

-          Éhen halok. És kell egy kávé is.

-          Nekem rohannom kell Emilyhez – tárta szét a karját Clark, majd már ott sem volt.

-          Engem is várnak már – közölte Suzy.

-          Kicsoda? – sandítottam rá gyanakodva. – Csak nem randid van? Mi az ott rajtad? Szájfény?

-          Fogd be! Csak megiszunk valamit, nem a kezemet fogja megkérni!

-          De mégis ki?

-          Majd ha rád fog tartozni, elmondom. – Én még javában hápogtam, mikor elvonult.

-          El tudod ezt hinni? – kérdeztem Justintól.

-          Nos, hogy is mondják? Neki is jár egy kis románc.

-          De nem mindegy, hogy kivel – dohogtam tovább. Közben Justin átkarolta a vállamat, és a fülembe suttogott.

-          A nagynéném elutazott. Csak holnap este jön haza. – Mikor találkozott a tekintetünk, folytatta: - Van kedved bekapni valamit?

-          Mi az, hogy. – Gyors, mohó csókot váltottunk, majd bepattantunk a kocsimba.

Olyan hosszú ideje álltunk már meg a kézimunkánál, hogy amikor beléptünk a házba, hirtelen nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Végignéztem a képeket, amiken Justin kisangyalból nagy angyal lett, és rácsodálkoztam, mennyire hasonlít a nagynénjére.

-          Ő és anya ikrek voltak – magyarázta Justin, én meg arra gondoltam, ez mennyire durva lehet. A srác folyton az elhunyt édesanyját láthatja a nőben, a nagynénje pedig azt a fiút, aki soha nem adatott volna meg neki, ha a testvére életben marad.

Mivel a hangulat kellőképpen leült, Justin felvezetett a szobájába. Nem uralkodott akkora rend, mint amire számítottam, de minden magán viselte a srác személyiségét és illatát.

-          Mi az? – bámultam az ágyra. – Sehol egy Harry Potter ágynemű?

-          Imádnék megizzadni bármelyikük alatt, de a képzelgés helyett a valóságot preferálom. – És úgy nézett rám, hogy felforrt a vérem. Nagy kár, hogy ehhez nem társultak részünkről mélyebb érzelmek.

Smárolással indítottunk, mert az biztonságos terep volt. Lassan elfeküdtünk az ágyon, amit szintén csináltunk már. Levettem Justin szemüvegét, aztán beletúrtam szőke hajába. Lehunyt szemmel, dorombolva tűrte a kényeztetést. Magam alá fordítottam, majd a nyakához hajoltam. Kezdett kiütközni a borostája, de még nem volt zavaró. A csípőjén ülve végigcsókoltam a nyakát, az állát, aztán mielőtt meggondolhattuk volna magunkat, lehúztam róla a pólót. A mellkas, amiről korábban annyit fantáziáltam, itt volt előttem, csupaszon és mindenre készen.

Justinnal minden annyira egyszerű volt. Hezitálás nélkül nyúltunk a másikhoz, minden mozdulat természetesnek tűnt. Ez egyrészt jó volt – nem feszültünk be szex előtt -, viszont a szerelem hiánya kézzelfogható volt. Nem vert hevesebben a szívem, mint mikor Isaac hozzám ért – persze ezt senkinek sem kellett tudnia.

A szex oltári volt, mindkettőnket kielégített, és ami a legjobb, hazaértem vacsorára.

-          De jó kedve van valakinek – mosolygott anya, ahogy elsuhantam mögötte a konyhában. – Ilyen jól ment a tanulás?

-          Még annál is jobban. A napra pedig a te főztöd teszi majd fel a koronát! – Kacagva elhessegetett, mikor cuppanós puszit nyomtam az arcára. De persze nem lehet minden tökéletes, ugyanis ki jött le velem szemben a lépcsőn? – Szevasz, Kyle – köszöntem rá, mire megrebbent a tekintete.

-          Csá.

-          Hogy s mint? – Mivel elálltam az útját, kénytelen volt válaszolni.

-          Minden fasza. Csak… Arthoz ugrottam be, de már itt sem vagyok. – Engedtem, hogy elnyomakodjon mellettem, de láttam, hogy nagyot szippantott a levegőből. Gúnyolódva vigyorogtam rá.

-          Igen, jól érzed, a buzi nemrég összegyűrte a lepedőt. Beindultál? – Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de inkább csak megrázta a fejét, és kivágtatott a házból.

Vidáman baktattam a szobámba. Valahogy most minden összejött – a tanulás jól ment, Justinnal is minden klappolt, és nem kellett látnom a házamban ezt a gyökeret. Törülközővel a vállamon szeltem át a folyosót, mikor a bátyám kijött a szobájából.

-          Öcsi?

-          Hali. – Végignézett rajtam. – Mi az?

-          Izmosodtál. – Poénból megvillantottam a nem létező bicepszem, de Art nem nevetett.  – Mostanában alig beszélünk egymással. – A szemembe nézett. – Hiányzol, öcsi. – Mégis milyen frappáns riposztot tudtam volna erre kitalálni?

-          Tudod, hogy megy ez – vontam vállat bűntudatosan. – Sokat kell tanulnom. De még biztos tudunk majd együtt nyomulni a nyáron, mielőtt elutazom az egyetemre. – Art bólogatott. Rég nyilvánvalóvá tettem az egész család számára, hogy amint lehet, elhúzok innen, hogy rendesen kiteljesedhessek. Imádtam őket, de nem élhettem tovább burokban.

-          Hogy van a pasid?

-          Jól, jól.

-          Tudja, melyik egyetemre megy?

-          Aha, valami kódolással kapcsolatos cuccot akar tanulni, azért ül folyton a gép előtt.

-          Fel sem merült, hogy együtt utazzatok?

-          Nem. Már megvoltak a terveink, mielőtt összejöttünk. – Ismét megvontam a vállam. – Mindketten tudtuk, hogy ez csak ennyi, nem is akartunk többet.

-          Furcsa – mormolta a bátyám. – Azt hittem, ha lesz egy kapcsolatod, abba a szívedet-lelkedet beleadod majd. – Összehúzta a szemét, ilyenkor kicsit olyan volt, mint anya; mintha a vesémbe látott volna. – Kivéve, ha a szívedet és a lelkedet már odaadtad valaki másnak.

-          Tizennyolc vagyok – nevettem erőltetetten. – Még csak most kezdődik az életem. Miért kötném le magam, mikor alig találkoztam meleg pasival?

-          Csak vigyázz magadra – kérte, s egy mosoly kíséretében otthagyott.

Art nem szokott ilyen komoly lenni. Felötlött bennem, hogy meg kellene kérdeznem, minden rendben van-e vele, mivel az idő nagy részében velem foglalkoztunk – melegség, meg minden -, de úgy döntöttem, jobb lesz, ha a nyári szünetre időzítjük a lelkizést.

Végre beállhattam a zuhany alá, és lemostam magamról Justin illatát. Ahogy magam elé képzeltem, ismét készen álltam egy menetre, de csak a kezemet tudtam segítségül hívni.

A vizsgák úgy elrepültek, hogy pislogni is alig volt időm. Kifizetődött, hogy végigtanultam a gimis éveimet, és hogy évente több SAT-vizsgát is letettem. Összehoztam egy mutatós életrajzot és motivációs levelet, így már csak abban reménykedtem, hogy mindez elég lesz. Nem akartam az Art haverjaihoz hasonlókkal a helyi egyetemen ragadni.

A bizonyítványosztást követi buli elég nagynak ígérkezett, hiszen ezen aztán az összes végzős tiszteletét tette. Visszafogott sminkben, félig kigombolt ingben, szélfútta hajjal ücsörögtem az asztalunknál, és próbáltam valami szomorúságot kicsikarni magamból. Nem ment – habár nem volt rossz ide járni, de nem fogok sírni utána éjszakánként. Tudtam, bárhol leszünk is, Clark, Suzy és én tartani fogjuk a kapcsolatot, a szüleimet pedig bármikor meglátogathatom.

-          Hé – bökte meg a vállam Suzy. A lány gyönyörű, fekete estélyit viselt, ami láttatni engedte vékony derekát. – Itt vagy még?

-          Naná. Hol a kísérőd?

-          Lelépett – vont vállat, mint akit nem izgat. – Hát a tied? – Körbenéztem Justint keresve.

-          Passz. Biztos megunta az ábrázatomat.

-          Szakítani fogtok, mielőtt elutaztok?

-          Szerintem jóval élvezetesebb módját választjuk majd a búcsúzásnak. – Suzy somolyogva a fejét csóválta, aztán a vállamra dőlt. – Jól vagy?

-          Igen. – Őszintének tűnt. – Mondhatok valamit?

-          Mindig mindent elmondhatsz nekem.

-          Akkor is, ha mérges leszel?

-          Akkor főleg – karoltam át. Most valahogy minden alkalmat meg akartam ragadni, hogy hozzáérjek a barátaimhoz.

Suzy elfészkelődött, és Josh Newman dala alatt azt mondta:

-          Ha Justin nem tért volna észhez, és nem keres meg téged, azt hittem volna, hogy beleszerettél valaki másba. – Mivel nem reagáltam, folytatta: - Már alig bámultad meg, és keveset is áradoztál róla. Teljesen elmerültél abban, hogy Isaac-et tanítod. Csillogott a szemed, amikor azt ecsetelted, milyen jól halad, és rosszul esett, amikor nem vett rólad tudomást. Ha te és Justin nem jöttök össze, komolyan aggódni kezdtem volna.

-          Miért?

-          Mit miért?

-          Miért aggódtál volna? – kérdeztem rekedten. – Mert beleszerettem egy full hetero srácba? Hiszen tudod, hogy ezt minden melegnek át kell élnie! Benne van a szabályzatban!

Suzy gyanakodva sandított rám, de a továbbiaktól épp a szóban forgó személy mentett meg.

-          Szevasz! – ütöttem meg a vállát kicsit nagyobb hévvel. – Épp rólad beszéltünk.

-          Adam – sziszegte Suzy.

-          Rólam? – vonta fel a szemöldökét Isaac. Két pohár ital volt a kezében.

-          Ja. – Felpislogtam rá, és meg kellett állapítanom, hogy kifejezetten jól áll neki a fekete nadrág, fekete ing kombináció. Utóbbi sokat sejtetően feszült a mellkasán. – Drága barátnőm azt hitte, beléd zúgtam. Vicces, nem? – Senki sem nevetett, sőt, majdnem a sírás kerülgetett. Aztán Isaac felém nyújtotta az egyik poharat.

-          Ezt neked hoztam.

-          Ó, kösz! Remélem nem tettél bele semmit! – heherésztem, aztán, hogy zavaromat leplezzem, felhajtottam az italt.

-          Beszélhetnénk egy csendesebb helyen? – érdeklődött a srác, én meg vállat vontam. Ez nagyon ment nekem, ha kényes témákra kellett reagálni.

-          Menjetek a tetőre – javasolta Suzy, majd belecsípett az arcomba.

-          Au!

-          Többet már ne igyál ma.

-          Milyen szerencse, hogy már csak pár perc, és holnap lesz! – Suzy hozzám vágott egy szalvétát, ami elől ügyesen eltáncoltam. – Ne szemetelj! – fenyegettem meg az ujjammal, aztán majdnem nekihátráltam egy asztalnak, de Isaac még idejében elkapott. – Hoppá!

-          Mehetünk?

-          Naná. – És fel sem tűnt, hogy egész végig fogta a karomat.

Odafönt csodás kilátás fogadott, a hűs levegő átfújt az ingünkön. Odaálltam a peremhez, és zsebre vágott kézzel néztem a várost.

-          Gratula az irodalomhoz! – mondtam a srácnak. – Connors úgy írta be a közepesed, mintha a fogát húznák. – Isaac odaállt mellém. – Az egyetem jelzett már?

-          Teljes ösztöndíjat kaptam.

-          Azta, gratulálok! Mindig ez volt az álmod.

-          Nem éppen – mondta. – Ez csak az álmom eléréséhez vezető első lépés. – Úgy bólogattam, mintha érteném. – Te és Justin együtt maradtok? – Megtántorodtam; talán a gyors témaváltástól, talán a felerősödő széltől. Isaac izmos keze a csuklómra kulcsolódott, és elhúzott a peremtől. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy láttam a világosabb pöttyöket sötét szemében.

-          Nem terveztünk hosszabb távra – buktak ki belőlem a szavak, mintha Isaac hipnotizált volna. – De miért érdekel ez téged? Ugye nem hitted el, amit Suzy mondott?

-          Nem... – felelte habozva, és még erősebben szorított. – Most még nem lenne értelme.

-          Minek?

-          Hogy belém szeress. – Komoly tekintete elakasztotta a lélegzetem. – Most még nem vagyok méltó rá. De egy napon… egy napon gazdag és befolyásos leszek. És akkor felkereslek, hogy elmondjam, azóta szerelmes vagyok beléd, mióta először megláttalak. – Isaac ujjbegye leheletfinoman simított végig az ajkamon, pillantása égetett. – És ha eljön az a nap, meg foglak szerezni.