Subscribe:

Labels

2021. július 11., vasárnap

#32 BL sorozat értékelő (Where your eyes linger)

 


Újabb rövidke, de annál aranyosabb sorozattal érkeztem. Valamiért az volt a fejemben, hogy itt, és a To my star című sorozatban ugyanaz az egyik főhős; ebben tévedtem, abban viszont nem, hogy ennek a két sorozatnak igenis köze van egymáshoz, mivel az egyik mellékszereplő viszont azonos!

Where your eyes linger

Vigyázat, spoiler!

Ki nem találnátok, mi adja ennek a sorozatnak a fő konfliktusforrását.

Az osztálykülönbség és a pénz! Döbbenet!

Hőseink, Han Tae Joo és Kang Gook jó barátok, osztálytársak, emellett pedig Kang Gook a másik srác testőre is, mivel Tae Joo apja szerint a srác elég sokszor keveredik bajba, amiből ki kell menteni. Kang Goo tehát mindig ott van a nyomában, mint egy árnyék, és verekedik helyette, ha kell.



Rögtön a legelső jelenetben azt láthatjuk, hogy Tae Joo egy csapat srác gyűrűjébe kerül, akik meg akarják verni, mivel elcsábította a vezér barátnőjét - ismét. A vezér pedig nem más, mint az a Kim Pil Hyun, aki a To my star sorozatban a híres színész, Kang Seo Joon menedzsere. Tae Joo tehát szorult helyzetben van, de ez nem akadályozza meg abban, hogy visszabeszéljen, és leleplezi magát Pil Hyun előtt, hogy az ő apja bizony sokkal befolyásosabb, mint a másiké. Közben persze Kang Gook is feltűnik, és kimenti társát a helyzetből.

Már a sorozat elején is kaptunk kis utalásokat arra vonatkozóan, hogy a srácok esetleg többet éreznek egymás iránt. Nem elég, hogy egész nap együtt vannak, még együtt is laknak és alszanak - persze Kang Gooknak vigyáznia kell a másikra. Amikor nem akarnak beszélni az érzéseikről, vagy amikor már nagyon kínossá válik a hallgatás kettejük között, akkor felveszik az edzőruhát, és földhöz vágják egymást. Amikor Tae Joo úgy érzi, ő áll vesztésre, néha egy olyan cselhez folyamodik, amitől Kang Gook azonnal leáll - megérinti az egyik fülét.





Néha persze ez sem elég, és Tae Joo tovább provokálja a másikat, például, hogy már lassan jobb harcos, mint ő. Kang Gook erre pedig visszavág, hogy akkor talán rá, a testőrre már nincs is szükség.




Én személy szerint itt láttam először, hogy Tae Joo többet érez a másik iránt, mármint nem azért "viseli el", mert Kang Gook a testőre, hanem mert tényleg kedveli, és kikéri magának, hogy elhagyja.

Tae Joo persze tovább keresi a bajt, és ismét megkörnyékezi Pil Hyunt, amikor a srác odamegy bocsánatot kérni - az apja parancsára. Tae Joo rögtön elkapja, és ismét a jól bevált füles cselhez folyamodik. Nem gondolja, hogy Kang Gook erre bepöccen, és megragadja a karját. A srác láthatóan megdöbben, mivel az edzőtermen kívül Kang Gook valószínűleg nem szokott durván viselkedni vele.




Meg kell zabálni ezt a féltékenykedést, komolyan. Kang Gook ismét kéri a másikat, hogy ne keresse a bajt, de főleg, hogy ne provokálja, de a további jelenetek bebizonyítják, hogy Tae Joo bizony nem hallgat a jó szóra, még akkor sem, amikor megsérül.



Kang Gook csak az edzőteremben egyenlő fél a másikkal, és ezt ilyenkor ki is használja, jól a földbe döngöli a másik srácot. Azt viszont nem állhatja, ha Tae Joo tapogatja, így egyik alkalommal olyan erősen kapja el a kezét, hogy az megrándul, és fel kell kötni. Kang Gook persze sajnálja a dolgot, főleg, hogy Tae Joo a felkötött karja miatt úgy viselkedik, mint egy kisgyerek; le kell öltöztetni, meg kell mosdatni, megszárítani a haját, és még enni sem tud magától.


Elég egyértelmű tehát, hogy Tae Joo szívesen kihasználja a helyzetet, és Kang Gook lelkifurdalását. De nem csak ekkor, hanem már korábban is erre játszott, hiszen például egyszer azt kérte a másiktól, ölelje át. Talán bele sem gondolt, mint jelenthet mindez Kang Gook számára.




Én azt láttam, Kang Gook hiába próbál ellenállni, meghúzni a határokat, és úgy viselkedni, mint egy testőr, mindig kudarcot vall, nem tud nemet mondani a másiknak.

A problémák ott kezdődnek, amikor az egyik étterem tulajdonosának lánya meglátja Kang Gookot, és úgy gondolja, helyes, szóval fogja magát, és elkéri a telefonszámát. Choi Hye Mi aztán nem szívbajos, de valószínűleg így sokra is fogja vinni az életben. Kang Gook rossz telefonszámot ad meg neki, mert nem akar találkozni vele, Tae Joo viszont - ki tudja, miért -, ráír a lányra, és megadja neki a valódi számot. Szegény lány egyébként szerintem a két srác párbajának esett áldozatul, hiszen Kang Gook elég egyértelműen azután kezd találkozgatni vele, hogy Tae Joo megsértette, illetve, miután látta, hogy Tae Joo ismét kikezdett egy lánnyal.

 A másik oldalról viszont Tae Joo meg azután lesz még gorombább, hogy látja őket együtt. Ördögi kör! Főleg, hogy Tae Joo továbbra is provokálja a másikat, csak ezt igyekszik segítségnyújtásnak álcázni, hiszen Kang Gook még sosem randizott.




Kang Gook ezután keményít be, és megy el egy randevúra a lánnyal, csakhogy Tae Joo nem szeret kimaradni semmiből, szóval szépen követi őket.








Folyamatosan és kölcsönösen megbántják egymást, és ezt nagyon fáj látni. Hát még nekik mennyire fájhat! A kinyilatkoztatás után persze Tae Joo megsértődik, de hiába akarja otthagyni a másikat, végül mégis visszamegy érte. Otthon aztán megpróbál az érzelmeikről beszélgetni, de Kang Gook durván elutasítja.

Kang Gook viszont nem menekülhet sokáig. Egy másnapi tornaórán Hye Mi is csatlakozik hozzájuk, így Kang Gooknak már két személyre kellene figyelnie. De mivel nem tud osztódni, egyszer, bekapva a csalit, a lány elé áll, hogy elkapja a labdát, miközben végül Tae Joo arcán csattan az ütés. Itt mindketten ledermednek egy pillanatra, hiszen olyan még nem történt, hogy Kang Gook valaki mást védett volna meg Tae Joo helyett.



Érdekesnek találtam, hogy habár Tae Joo igyekezett volna megbeszélni a dolgokat, Kang Gook folyamatosan hárított, és eljátszotta, hogy nem ért semmit. Még egy kicsit durva edzés után is elsétált volna, de Tae Joo végül kimondta, ami a szívét nyomta. Hogy kezdetben azt hitte, csak barátként féltékeny Hye Mi-re, de közben rájött, hogy nem így van. Hogy kedveli Kang Gookot, és vele akar lenni. Hogy csak akkor boldog, ha együtt vannak.







Lehet sejteni, hogy ennek a beszélgetésnek sem lett jó vége, sőt. Kang Gook az eddigieknél is durvább volt, azt mondta, habár Tae Joo talán nem tud élni nélküle, de ő tud a másik nélkül, és amíg Tae Joo nem volt ott, igazán szabadnak érezte magát.

Igen, ismerjük ezt a taktikát jól; durva dolgokat mondunk, hogy megbántsuk és kiábrándítsuk a másikat, közben a mi szívünk is majd' megszakad. De Kang Gook tudta, hogy így a legjobb; a hátterük és Tae Joo apja miatt úgysem lehetnének soha együtt, akkor jobb hát, ha el sem kezdik a kapcsolatot.

Persze, ahogy lenni szokott, Kang Gook nem bír sokáig távol lenni a másiktól. El is határozza, hogy megkeresi, és tisztáznak mindent, de mivel nem találja a srácot, azt hiszi, elrabolták. Mindenhol kutat utána, mígnem felhívja őt Pil Hyun, és bevallja az igazat; elmondta az apjának, hogy látta együtt a két srácot, az meg persze továbbadta Tae Joo apjának. Így tehát a srácot a saját apja "rabolta el", nem mintha ez megkönnyebbülés lenne, sőt.

Kang Gook ezután bizonyságot ad arról, miért is őt rendelték testőrnek Tae Joo mellé, habár egyidősek.









Kang Gook szó szerint mindenkin átverekszi magát, hogy eljusson a sráchoz, de ebből csak még több gond lesz. Mivel ha Tae Joo rosszat tesz, annak mindig Kang Gook issza meg a levét, az apja itt is a srácot büntetné a fia vétségéért. Így hát Tae Joo megígéri, hogy már másnap elutazik, csak ne bántsák a másikat. Viszont egyetlen éjszakára még hazamegy Kang Gookkal.





Ha azt mondom, szívet tépő jelenetek, nem túlzok. A srácok tudják, hogy néhány óra múlva el kell válniuk. Annyi fájdalmat okoztak egymásnak azzal, hogy titkolták az érzelmeiket, mit mondhatnának tehát most? Persze Tae Joo megígéri, hogy visszajön, de ismerve az apját, ki tudja, lesz-e ebből valami?





És még csak meg sem csókolhatják egymást, mivel Kang Gooknak fel van repedve a szája.
Egy utolsó, együtt töltött éjszaka után aztán lassan felkel a Nap... Tae Joo pedig elindul.



Bíztam benne, hogy a készítők - és a srácok -  kitalálnak valamit, és sikerül újra találkozniuk. De mivel még gyerekek, akik nem mondhatnak ellent a szüleiknek - jelen esetben Tae Joo apjának -, így meg kell várniuk, míg felnőnek.

Néhány évvel később aztán azt látjuk, hogy Kang Gook búcsúzkodik; Japánba utazik ugyanis. Senki sem tesz úgy, mintha Tae Joo nem is létezett volna, de Kang Gook mégis boldognak tűnik.

Utazás előtt még azért leül egy kicsit a parton, hogy felkészítse magát. És akkor...









Ó igen, hála Istennek és minden szentnek. Mivel az igaz szerelem útjába senki és semmi nem állhat; sem a távolság, sem a pénz, sem az apukák.

Kifejezetten kedves, szívet tépő és szívet melengető sorozat volt, két aranyos sráccal, akik végül kiharcolták maguknak nem csak a szabadságot, hanem a szerelmet is.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése