Subscribe:

Labels

2021. július 25., vasárnap

#34 BL sorozat értékelő (We Best Love: Fighting Mr. 2nd)

 


Hihetetlen, de máris eltelt hat hét! Hat csodás héten keresztül lehettünk újra a srácokkal, izgulhattunk értük, nevethettünk és sírhattunk velük. Kifejezetten örültem, hogy ilyen hamar megkaptuk a második évadot, mert lehetetlenség sokáig távol maradni tőlük.


We Best Love: Fighting Mr. 2nd

Vigyázat, spoiler és +18!

Emlékeztek még az első évad végére? Ott megjegyeztem, hogy habár hőseink boldognak tűntek az elválás ellenére is, Zhou Shu Yi apja viszont elég nyilvánvalóan tervezett valamit a szerelmesek ellen.

És hopp, a második évad elején öt évvel később járunk. Gao Shi De nagyon szexi öltönyben vonul be egy irodába, fánkokkal a kezében, és kijelenti, hogy meg lehet nyugodni, a cégek összeolvadása sikeres volt, senkit sem fognak elbocsátani. Mindenki boldog, aztán egyszer csak váratlan vendégek érkeznek...




Az ikonikus találkozás, ahol Zhou Shu Yi az első öt másodpercben, szó nélkül pofon vágja a másikat. Rendben, valószínűleg Shi De meg is érdemelte.

Elvonulnak kicsit tárgyalni, illetve Shi De próbál bocsánatot kérni, de Shu Yi csak a munkáról hajlandó beszélni, mivel bizony ő lesz a főnök.



Már a legelső napon elég feszült a hangulat. Nem tudjuk, mi történt az elmúlt öt évben, de Shu Yi rettentően mérges, és állítja, hogy már semmit sem érez a másik iránt. Mivel Shi De úgy gondolja, mindenképpen tisztázniuk kell a helyzetet, este felkeresi a férfit a lakásán, és vacsorát is főz neki - ha emlékszünk, Shu Yi folyton szenvedett a gyomrával.












Mivel Shu Yi rettentően mérges, jobban mondva tele van gyűlölettel, így természetesen gonoszul bánik a másik férfival - még azt is mondja neki, hogy barátnője van. Shi De persze teper, mint ahogy megszokhattuk tőle az első évadban, de mivel egyáltalán nem mondott semmi indokot, miért tűnt el öt évre, így Shu Yi ismét megpofozza, és kidobja.

Shi De a munkahelyükön is folyton Shu Yi nyomában jár; vizet visz neki, elkapja a tollát, mielőtt leesne, beköti a cipőfűzőjét a kollégák, vagyis a beosztottak szeme láttára. Shu Yi itt aztán nem bírja tovább, berángatja a másikat az irodába, és megkérdezi, mire játszik. Le akarja járatni őt a beosztottak előtt? Shi De erre pedig azt kéri, mondja meg, mit tegyen, hogy visszamenjen hozzá. Shu Yi inkább megmutatja...





Természetesen Shu Yi itt is csak játszik, provokálja a másikat, mivel mikor Shi De elkezdi kigombolni az ingüket, úgy szalad el, mintha tűzzel kergetnék. Shi De terve tehát ismét nem jött össze. Vagy mégis?

Másnap ugyanis Shu Yi mintha kedvesebben viselkedne vele. Mosolyog rá, sőt, megengedi, hogy reggelit vigyen neki. Shu Yi barátai, Bing Wei és Zhe Yu persze nem érti, mi folyik itt, utóbbi kéri is a férfit, hogy mondja el, mit tervez. Talán meg akar bocsátani?




Shu Yi pedig előadja a nagy - és felettébb gonosz - tervet. Újra közel engedi magához a másikat, és akkor fogja porrá zúzni, amikor Shi De a legboldogabb. Mivel öt évvel ezelőtt Shi De volt az az ember, akiben Shu Yi feltétel nélkül megbízott, de becsapta, most azt akarja, hogy neki is ugyanúgy fájjon. Shi De valamiért szintén ott tartózkodik a tetőn, szóval mindent hall, és most nem tudja, mit tegyen.



Shi De az unokatestvéréhez fordul tanácsért, aki nem orvos többé, hanem egy kis szórakozóhelyet üzemeltet a parton. Shi De leissza magát, és azon töpreng, vajon mit tehetne. De hát Shu Yi nem utálja? Ahol utálat van, ott néha akad egy kis szeretet is.

Részegen az ember nem hoz mindig jó döntéseket, Shi De is ilyen. Felkeresi ugyanis Shu Yi-t, hogy esti rágcsát vigyen neki. A férfi épp indul vissza az irodába, nincs ideje a drámára, de akkor... Shi De visszarángatja őt a lakásba, és keservesen sírva fakad. Kicsit durván löki le a kanapéra a másik férfit, és megkezdődik a szívek szakadása.







Hiába nem mondott semmit továbbra sem, annyira látszott Shi De szenvedése, hogy képtelen voltam tovább haragudni rá. Megbánta, hogy elment Amerikába, teljesen összetört kívül és belül, és most, öt évvel később, amikor lehetősége van, szeretné újrakezdeni. De vajon nem késő még? Hiszen hiába a könnyek, konkrétum továbbra sincs. A feszültséget azonban már nem tudják figyelmen kívül hagyni.









Ehhez a jelenethez nem tudok sok mindent hozzáfűzni. Annyira zseniális, erotikus, mégis fájdalmas, hiszen Shu Yi annyira gyűlölni akarja a másikat, a teste mégis elárulja. Mégis vágyik a másikra, és nem tud neki ellenállni, nem tud neki nemet mondani. Szinte éreztem a két férfi szerelmét egymás iránt, de az az öt év továbbra is köztük állt.

Másnap reggel Shi De meztelenül ébred a kanapén, és Shu Yi persze ismét kidobná, de ekkor megérkezik a VIP vendég, Shu Yi apja, és elindítja a lavinát.








És habár a szituáció Shi De számára rettenetesen kínos és fájdalmas, de végre... végre fény derül az igazság egy részére!

Shi De végre színt vallott. Amint öt évvel korábban Amerikában leszálltak a gépről, mehettek is a kórházba az anyjával. Kiderült, hogy terhes, de a szervezete alig bírta, így a fia természetesen mellette maradt, és segített, amiben tudott. Aztán megszületett a baba - Shi De ezzel a gyerekkel, valamint egy szőke nővel látta meg, sírva szaladt haza, és megfogadta, hogy soha többé nem lesz közük egymáshoz.




Azt persze nem tudta, hogy Shi De továbbra is írt neki, és amikor minden rendben lett az anyjával, azonnal visszautazott. Pechjére viszont a srác telefonját már az apja vette fel, és volt egy szép beszélgetésük.

Komolyan azt tudom javasolni az ilyen apáknak, hogy alakítsanak klubot "Hogyan szóljak bele a meleg fiam életébe?" címmel. Shu Yi apja telebeszélte Shi De fejét - hogy az ő fia sokra viszi majd, és hogy ő maga is keressen inkább egy nőt. Egyértelműen lenézte a srácot, esze ágában sem volt hagyni, hogy ők ketten együtt legyenek. Tett viszont egy ajánlatot... ha Shi De kibír öt évet, ha státuszt szerez magának, akkor visszatérhet, és újra megpróbálhatja a fiával. Mivel Shi De tudta, Shu Yi mennyire felnéz az apjára, nem mondhatott nemet.



Teljesen megértettem, hogy Shu Yi ezután látni sem akarta őket. Az a két ember intézkedett a háta mögött, akikben megbízott, akiket szeretett. Az apja távozása után következett azonban az igazi szívfacsaró jelenet. Mert Shu Yi öt évvel ezelőtt felvállalta magukat az apja előtt. Kiállt a szerelmükért, és most nem tudja megbocsátani, hogy Shi De nélküle döntött, hogy nem hitt abban, valóban vele akar lenni.







Valahol persze az öt évvel fiatalabb Shi De-t is meg lehetett érteni; még alig jöttek össze, és ő hiába küzdött a másikért, abban nem lehetett biztos, Shu Yi részéről ez mennyire komoly.

Később, mivel Shu Yi kidobta őket, apuka és Shi De együtt isznak, ahol apuka további fájdalmas adalékokkal szolgál. Hogy a fia elment Amerikába, de meglátta Shi De-t egy nővel és egy gyerekkel. Hogy ki volt akadva, ő ezért elvette a telefonját. Szóval Shi De végre megtudta, mennyire hiányzott a másiknak, és hogy csak egy újabb félreértés állt közéjük. Elhatározza, hogy visszaszerzi a férfit, és ebben még az apja sem akadályozhatja meg.

Ismét Shu Yi lakásánál köt ki, amit jól is tesz, ugyanis a férfi a gyomra miatt rosszul lesz, kórházba kell vinni. Shu Yi persze továbbra is mérges, de Shi De nem zavartatja magát, egyszerűen felkapja, aztán lepakolja az ágyra.







Biztos nagyon szívesen visszamennének a múltba, hogy változtassanak néhány dolgon, vagy hogy újrakezdjék, de most már azzal kell dolgozniuk, amijük van.



Amikor felébrednek az ágyban egymás mellett, újabb őszinte pillanat következik. Shi De nagyon sajnálja, hogy nem őt kereste fel, de Shu Yi apja rátapintott az elevenére és elbizonytalanította. Mert mi van, ha Shu Yi tényleg találna jobbat nála? Shu Yi felháborodása érthető; ne ők döntsék már el helyette, hogy érezzen! De ami a fő, hajlandó adni még egy esélyt a másiknak... persze csak akkor, ha még mindig ő az a bizonyos szerencsés.



















Nem fogom tagadni, megkönnyeztem ezt a jelenetet. Shu Yi visszavette a karkötőt, amit Shi De azóta sem vett le, lekerült a szívükről a teher, de ami a fő, annyira tökéletesen, nehézségek nélkül passzoltak egymáshoz! Ahogy Shu Yi közelebb húzódott hozzá az ágyban, vagy ahogy spontán ráfeküdt a mellkasára! Tényleg hittem bennük és a szerelmükben, mert láttam rajtuk, hogy mindez igaz és őszinte.

A felhőtlen boldogság azonban nem tart sokáig, a cégnél ugyanis gondok adódnak. Sajnos ellopják az egyik programjukat, így egész éjjel dolgozniuk kell, hogy határidőre készen legyenek. A korábbi súrlódások ellenére a két férfi jól tud együtt dolgozni, köszönhetően annak, hogy Shu Yi már nem viselkedik úgy, mint egy durcás kisgyerek.









Ebben a nagyon aranyos jelenetben - amit megkaptunk szerencsére kibővítve is - kiderült, hogy habár Shi De lelkiismeretesen írva a leveleket, Shu Yi az apja mesterkedése nyomán egyet sem kapott meg.






Ebben a gyönyörű jelenetben Shu Yi végre beszél az érzéseiről. Hogy kezdetben persze utálta a másikat, mert mindig az útjába került, de közben rájött, mi hiányzik az életéből. Az a szerelem, amit Shi De adott meg neki. És a szeretet, amit tőle kapott, szerelem lett, iránta. Csodásnak találtam, hogy habár elismerik, hogy hibáztak, de képesek őszinték lenni, és becsülni a másikban a kitartást.




A túlórák nem múlnak el nyomtalanul, egy alkalommal Shi De a hátán cipeli haza a másik férfit, akit természetesen az apja vár. De ez egy jó alkalom arra, hogy Shi De kiteregesse a lapjait; együtt fognak szembeszállni a férfival, ha az kell. Megmutatja apukának a befektetéseit, a pénzügyeit, de a férfi így sem hajlandó áldását adni. Persze mikor Shi De azzal jön, hogy a végén még elveszíti a fiát... akkor azért a férfi is megrendül kicsit.















A munka során az is szóba kerül, hogy Shu Yi ugye egyszer nagyfőnök lesz, hiszen át kell vennie a céget. Természetesen érthető, hogy erről beszélniük kell majd, de Shi De nem problémázik ezen már most sem; neki csak az a lényeg, hogy vele lehessen, nem számít, ki milyen pozícióban van.








Sajnos kiderül, hogy az egyik beosztottjuk szabotálta a munkájukat, ami miatt Shi De igencsak kellemetlenül érzi magát.



Van még néhány nagyon édes jelenetük. Egyik alkalommal például azon a bizonyos hídon tartanak hazafelé, és visszaemlékeznek az első - második - igazi csókjukra. Kicsit be vannak már csiccsentve, de hát boldogok is, így bolondoznak kicsit a régi idők emlékére.





Mint két gyerek, komolyan, meg kellett őket zabálni.

Vagy miután sikeresen elvégezték a munkát, otthon pihentek, Shi De pedig a másik lábait használta párnának.







Felkelve Shu Yi a másik után lopakodik a konyhába, ahol Shi De éppen az anyjával telefonál. Itt látszik, hogy akármennyire szereti is Shu Yi a férfit, az anyjától azért még mindig tart némileg.




Soft jelenetek mindenkinek! Közös főzés, tervezzük a jövőt, és hívjuk meg apukát is vacsorára. Shi De tudja, mennyit jelent a másiknak az apja, így hajlandó megbocsátani, hogy öt évet elvett az életükből. És ha apuka továbbra is Shu Yi életének része akar maradni, akkor fejet hajt, és elfogadja, hogy a fia választott, és sosem volt még boldogabb.

Vagyis dehogynem, a sorozat végén Shu Yi még boldogabb, ugyanis öregdiákként visszatérhetnek az egyetemükre, és Shi De-t beelőzve ő mondhat először beszédet. Kell ennél több? Shi De nem akar már tovább versenyezni... mind tudjuk, hogy régen elvesztette ezt a játékot.



Egy kis múltidézés azért még belefér, szóval irány az uszoda! 








Shi De annyit küzdött, szerintem ne sajnáljuk tőle ezt a kívánságot. Elvégre itt kezdődött minden, úgy tisztességes, ha itt is végződik. Azért megnéztem volna az összegyűltek arcát, mikor meglátták a csurom vizes két férfit...

A fő párosunk mellett ejtsünk gyorsan néhány szót a többiekről is:

Zhe Yu és Bing Wei végig Shu Yi mellett állt, az ő kapcsolatukból csak apró morzsákat kaptunk, a végén viszont meglepetés ért mindenkit.









Valószínűleg aranyosak együtt, sajnos nem sok mindent kaptunk, de ha öt éve együtt vannak, akkor teljesen érthető ez a lépés.

A harmadik párosunk pedig Zhen Xuan és Shou Yi. Az ő múltjukból már többet láthattunk - hogyan ismerkedtek meg, mivel a doki segített a visszahúzódó, mogorva srácnak, és habár a srác ragaszkodni kezdett hozzá, a doki mégis lelépett. Érdekes magyarázatot kaptunk erre - Shou Yi azt állította, nem képes érezni. Tehát az, hogy a srác éveken keresztül kereste, számára nem jelent semmit, nem tudja meghatni. Látni kellett volna erre Zhen Xuan arcát - aki úgy találta meg végül a dokit, hogy követte Shi De-t, mivel együtt dolgoznak a cégnél.









De a doki mégis érezhet valamit, mivel Zhen Xuan szívszorító búcsúja után - amikor visszahozta a férfi cuccait, amiket őrizgetett -, a doki behívja, és aztán mind boldogok együtt az utolsó jelenetben. Nem igazán érdekelt a száluk, szerintem nem is bontották ki eléggé, de...


... mivel úgy tűnik, érkezik a harmadik évad, így ezen még lehet dolgozni.

Shi De és Shu Yi kapcsolatát imádtam. Hétről-hétre izgultam azon, vajon sikerül-e elsimítani a nézeteltérést, mert nekik együtt kell lenniük! Megszakadt a szívem értük, hiszen mindketten rengeteget szenvedtek. Talán butaságot csináltak öt évvel ezelőtt, de bízom benne, hogy mostantól minden rendben lesz velük.

Nagyon tetszett az is, hogy az első évadban valóban fiatalnak néztek ki, egyetemistáknak, itt viszont teljesen felnőttek, pedig a forgatások között természetesen nem telt el öt év. Imádtam a kémiát a két színész között, elhittem minden egyes jelenetet, legyen az simán romantikus, vagy erotikával fűtött.

Nem titkolom, odáig vagyok értük. Millió videó van a listámon, nem győzőm visszanézni őket, és minden vágyam beszerezni a fotókönyvet is, mert nélküle nem tudok élni.

Reméljük hamarosan folytathatjuk a harmadik évaddal!

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése