Subscribe:

Labels

2018. január 21., vasárnap

Szeretném, ha szeretnél 3. fejezet


Kellemes olvasást a harmadik fejezethez! :)



Jieb együttérzőn a vállára tette a kezét, Golf pedig majdnem lerázta magáról… amíg rá nem jött, hogy szüksége van a vigasztalásra. Az eltelt időszakban sokkal közelebb került Bankhoz, mint valaha gondolta volna, de egyáltalán nem bánta a dolgot. El kellett ismernie, hogy Bank fantasztikus ember, ő viszont annyiszor taszította el magától, ahányszor csak lehetett. Nem volt csoda, hogy Bank már nem is próbálkozott, aztán az első adandó alkalommal átpártolt valaki máshoz.

-          Jól vagy? – érdeklődött Jieb.
-          Jól.
-          Nem úgy tűnik nekem. – Elvonszolta a helyszínről. – Nem értelek. Korábban mindig bántottad és szekáltad, most meg…
-          Nem tudom megmagyarázni – szakította félbe Golf. – Egyszerűen csak nem akarom, hogy vele legyen. – Visszapillantva azt látta, hogy Bank éppen nevet valamin. – Rám sosem nézne úgy… a bátyja vagyok.
-          Hm – reagált Jieb diplomatikusan.

Golf ezek után azon kezdett töprengeni, hogyan kellene viselkednie. A régi énje valószínűleg duzzogva elvonult volna bulizni, hogy aztán totál elázva állítson vissza a szobába, oldalán egy lánnyal, ami rosszul esne Banknak. Talán. Vagy talán ő is felvinne valakit, és csak azért bosszankodva, mert Golf beleköpött a levesébe. Nehezére esett, de Golf elhatározta, hogy ezúttal felnőtt módjára fog viselkedni, nem pedig úgy, mint egy sértett ötéves.

Így hát amíg Bank érkezésére várt, kitakarított, levitte a szemetet, beágyazott, és épp a másnapi leckét készítette össze, mikor nyílt az ajtó.

-          P’Golf! – mondta Bank meglepetten. – Azt hittem… mit csinálsz?
-          Átnézem a tanulnivalót. – Gold hamarabb érezte meg a másik közelségét, mint ahogy meglátta volna. Odalépett mellé, és édes arcával lebámult a füzetekre.
-          Nincs jobb dolgod szombat délután?
-          Nincs. Jelenleg – tette hozzá, de Bank nem harapott rá a csalira.
-          Érdekes. Odalent összefutottam az egyik barátnőddel, azt hittem, téged vár.
-          Féltékeny vagy? – vigyorgott rá Golf felvont szemöldökkel.
-          Ugyan mire? Hogy annyi lány jár utánad, te viszont egyikükkel sem tudsz tartós kapcsolatot kialakítani? – Gold alig néhány héttel ezelőtt erre a kijelentésre már rég felrobbant volna… most azonban somolyogva nekidőlt az asztalnak, és közel hajolt a másikhoz.
-          Talán nem köztük volt az, akit akarok. – Bank csak nézett rá azokkal a nagyra nyitott, őszinte szemeivel, Golf pedig attól tartott, belelát a lelkébe.

Saját magát nem tartotta túl jó embernek, igaz, annyira rossz sem volt, mint lehetett volna. Bank viszont tiszta volt és naiv. Van joga ahhoz, hogy megfossza ettől? Mert ha megszerzi magának, óhatatlanul változtat rajta valamit, a tisztasága pedig eltűnik. Thom persze sosem tenne ilyet. Thom a tenyerén hordozná, lesné minden szavát, és sosem hagyná, hogy bántódása essék. Így tehát Golf mélyet sóhajtott, aztán hátralépett – mindkét értelemben.

Nem meglepő módon amint Golf visszavonult, Thom akcióba lendült. A tanórák után fennmaradó időt általában együtt töltötték, és mivel Golf úgy látta, Bank valóban boldog, ő is az volt. Tényleg.

-          Miért morogsz?
-          Én nem morgok – tiltakozott Golf, majd reflexből összehúzta a szemét, mikor Thom elhaladt előttük.
-          Megértem, hogy utálod a srácot… - Na, erre Golf tényleg csak morgott egyet -… viszont megemberelhetnéd magad. Legalább Bank kedvéért. Már ha tényleg ezt szeretnétek… - tette hozzá Jieb halkan, amire Golf persze azonnal felkapta a fejét.
-          Mi van? – Jieb az ajkába harapott, a srác pedig erővel fogta vissza magát, hogy ne ragadja meg a karját. – Mit ködösítesz nekem, közben meg tudsz valamit, amit én nem?
-          Nem tudok, csak… sejtek. – Golf felvonta a szemöldökét, aztán arrafelé pislogott, ahol Bank és Thom nevetgélt. – Te nem látod?
-          Látom őket – felelte, habár jelenleg csak Bank kezeire tudott koncentrálni.
-          Férfiak! – csattant fel Jieb, majd mielőtt a srác felocsúdhatott volna, felpattant és odamasírozott a másik kettőhöz.

Golfnak fogalma sem volt róla, mit is akar ezzel a lány… majd összehúzta a szemét, és tanulmányozni kezdte a mozgásukat. Bank és Thom eddig egymás mellett ült, habár egyetlen testrészük sem ért össze – szerencsére, mert Golf különben rég becsavarodott volna. Amikor Jieb odalibbent melléjük, mindketten felnéztek rá; Thom az udvariasság álarca alatt kicsit bosszúsan, Bank azonban némileg megkönnyebbülten. Váltottak néhány szót, Jieb közben a haját tekergette – Golf tudta, hogy akkor szokta ezt csinálni, ha extra cukinak akart tűnni -, és Golf irányába mutogatott. Aztán a következő történt gyors egymásutánban: Bank bólogatni kezdett, bocsánatkérően Thom felé fordult, gesztikulálva magyarázott neki valamit, amire Thom kelletlenül rábólintott. Végül Bank felállt, elköszönt, és követte Jieb-et. Egyenesen Golfhoz.

A srác szívesen rákérdezett volna, hogy mi volt ez az egész, de Bank megelőzte. Aggodalmas arccal leült mellé, és a combjára simította a tenyerét. Olyan forró volt, hogy Golf csodálkozott, miért nem gyúlt lángra tőle.
-          Mi a gond, P’Golf? – Miért van rám ilyen hatással, ha kimondja a nevem?
-          Semmi. Mi lenne? – A másik tekintete megrebbent. Hogy lehet ilyen hosszú szempillája?
-          Jieb szerint rosszul vagy.
-          Igen? – pislogott Golf a lány felé. – Akarom mondani… ööö… igen. Rosszul. Vagyok.
-          Akkor miért nem mész fel a szobába?
-          Ööö…
-          Pont ezért hívtalak ide – szólt közbe Jieb. – Félek, ha én támogatnám, csak elejteném, nem vagyok elég erős… - Bank aggodalmasan ráncolta a homlokát, de azért bólintott.
-          Gyere, majd én segítek. – És már nyúlt is felé.

Ez alkalommal Golfnak nem kellett színlelnie; elsápadt a gondolatra, hogy a srác megérinti… félő volt, hogy így könnyedén rájön az érzelmeire.
-          Tudok járni – hárított gyorsan, aztán felállt… és megszédült.

Bank karja azonnal ott volt a dereka körül, ő pedig kénytelen volt a srác vállára támaszkodni. Mégis miért nem bír el a lábam?

Jieb rákacsintott Bank háta mögött, majd már indultak is. Thomnak hűlt helye volt, így Bank csak őrá koncentrált. Folyamatosan beszélt hozzá, míg felértek, aztán befektette az ágyba, levette a cipőjét, és az álláig húzta a takarót.

-          Szereted? – bukott ki hirtelen Golf száján.
-          Micsoda? – kérdezett vissza Bank oda sem figyelve, úgyhogy a srác elkapta az egyik kezét. Majd a biztonság kedvéért a másikat is.
-          Szereted őt?
-          Kicsodát?
-          Thomot.
-          Ja, persze, rendes srác… - Golf szíve elszorult.
-          Szerelmes vagy belé?
-          Mi? – kerekedett el Bank szeme. – Dehogyis! Alig ismerem… nagyon kedvelem, de ő nem…

Nem! Azt monda, nem! Golf annyira telítve lett érzelmekkel, hogy nem gondolva a következményekre felemelte a fejét, és megcsókolta a másikat.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése