Subscribe:

Labels

2021. január 27., szerda

#21 BL sorozat értékelő (Color Rush)

 


Sziasztok!

2021 első sorozatértékelője megérkezett, és magam sem gondoltam, hogy ezzel fogok indítani, elvégre van két másik, hosszabb sorozat, amit már hetek óta figyelemmel követek, de azok még várnak a sorukra.

Azt hittétek, egy maszk nem lehet szexi?
Azt hittétek, a kapcsolódó könyv örökre tönkretette a "szürke ötven árnyalata" szavakat?
Ez a sorozat bebizonyítja, hogy tévedtetek.

Color Rush

Mint mindig, spoiler!


Már azóta kíváncsi voltam erre a sorozatra, mióta megláttam ezt a posztert, rajta pedig a két gyönyörű srácot. De már így is két sorozatot néztem párhuzamosan, nem akartam egy harmadikat. Tegnap este viszont megláttam, hogy felkerült az utolsó rész is magyar felirattal, így gondoltam, elkezdem. És valahogy be is fejeztem... mivel 8 rész ugyan, de csak egyenként 15 perc! Ha egyetlen problémát kell említenem, akkor az a sorozat rövidsége lenne, de erről majd később.

A történet szerint adott egyik főhősünk, Choi Yeon Woo, aki éppen iskolaváltás közepén van, mivel az előző sulijában megütött egy srácot. A nagynénjével él, az édesapja ugyanis meghalt, az anyja pedig négy éve eltűnt. A nagynéni, aki az anya testvére, azóta is folyamatosan keresi a nőt.

Ennek a világnak az a különlegessége, hogy élnek benne bizonyos Mono-k, akik csak szürkében, és annak árnyalataiban látják a világot. És vannak a Probe-k, akik bizonyos értelemben a Mono-k társai, mert amint találkoznak, ez utóbbiak látni kezdik a színeket. A Mono-k nagyon messzire is hajlandóak elmenni azért, hogy magukhoz kössék a Probe-jukat, akár el is rabolják őket, vagy meg is ölik, ha annyira elborul az agyuk. Yeon Woo maga is egy Mono, valamint az anyja is az volt, aki akkor kezdte látni a színeket, amikor találkozott a srác apjával. Yeon Woo nagyon fél, mi lesz, ha egyszer találkozik a saját Probe-jával, de erre eddig nem került sor.


Az új iskolába érve Yeon Woo-t nyomban megkörnyékezi két srác az osztályból, akik szerintem oltári cukik, hogy a szárnyaik alá veszik.



Mellettük van még egy harmadik srác is, aki azonban még alszik a padra borulva, így hősünk nem láthatja az arcát. Viszont amikor végül felnéz... fekete maszkot visel. A szemén látszik, hogy azonnal kiszúrja magának Yeon Woo-t, meg is dicséri, milyen helyes. Azzal viccelődnek ebben a jelenetben, hogy nem kpop idol gyakornok-e... mert egyébként másik hősünk, Go Yoo Han bizony az. Ezt meg is értem egyébként.

Rövid idő múlva, az egyik szünetben Yeon Woo egy plakátot tanulmányoz a falon, ami hiába színes, számára szürke marad. Yoo Han odalép mellé, beszélgetni kezdenek, majd... leveszi a maszkját, és bumm!





Yeon Woo ezután elájul, az orvosiban kötnek ki mindketten. Yoo Han számára is azonnal nyilvánvaló, hogy a másik egy Mono, ő pedig a Probe-ja. Igyekszik meggyőzni a srácot, hogy hadd mutassa meg neki a színeket, de Yeon Woo kategorikusan elutasítja. Pedig Yoo Han még egy színpalettát is vesz neki!

Az egyik legszexibb jelenet, amikor Yoo Han elkezdi sorolni a színek neveit, amiket persze Yeon Woo nem lát. Egészen addig, míg Yoo Han ismét le nem veszi a maszkját...



Yeon Woo még mindig kitartott, pedig a másik srác annyira szép dolgokat csinált... elvitte például az egyik titkos helyére, ahol kivetítette neki a falra a szivárványt. Yeon Woo arcát látva én is majdnem sírva fakadtam, és rájöttem, mennyire kevéssé becsüljük meg azt, hogy láthatjuk a színeket.




Yeon Woo nem akar közel kerülni a Probe-jához, hiszen mindenhonnan csak azt hallja, hogy szörnyeteg válhat belőle, hogy függeni fog a másiktól, és esetleg bánthatja. De Yoo Han nem adja fel. Elviszi magával egy csodálatos kiállításra, aztán otthon is felkeresi.





Yeon Woo egyik nagy bánata, hogy nem láthatja színesben az apja által az anyjáról festett képet. Nos, Yoo Han ebben is segít neki, aztán megígéri, hogy mindig mellette marad.






A nagynéni természetesen rájön, hogy a két srác között mi alakul, és szeretné kivenni Yeon Woo-t az iskolából. Yeon Woo maga is érzi, hogy kezd egyre jobban elhatalmasodni rajta a mánia, mindig Yoo Hannal akar lenni. Még az is megfordul a fejében, hogy elrabolja, hogy sose hagyja el. De mivel ő nem ilyen ember, inkább öngyilkos lesz, mintsem hogy bántsa a másikat.

Hetekig kórházban kell lennie, a nagynénje közben felmondta a lakásukat, kivette az iskolából, hogy senki se találhassa meg őket. Yeon Woo tudja, hogy ennek így kell lennie, tudja, hogy távol kell tartania magát Yoo Hantól, mert csak így maradhatnak mindketten életben.

Persze Yoo Han szintén nem olyan ember, aki csak úgy feladja. Megjelenik a kórházban, és kimenekíti Yeon Woo-t. Elviszi magával az óceánhoz, aminek a színét meg akarja mutatni neki.



Előtte az éjszakát egy hotelben töltik, ahol Yeon Woo nem engedi a másiknak, hogy vele aludjon az ágyon. Ez egyébként egy komoly, érzelmes jelenet, ugyanis Yoo Han bevallja, miket is szeret a másikban.



Aztán Yoo Han bevallja azt is, hogy otthon valószínűleg mindenki őt keresi, mert lelépett, és nem fog debütálni, mint kpop idol. Yeon Woo-nak akkor esik le, hogy annyira a saját gondjaival volt elfoglalva, hogy nem volt tekintettel a másik srácra.



Másnap pedig végre elmennek az óceánhoz, és Yoo Han ismét elkezdi sorolni azon a szexi hangján a kék különböző színeit. Yeon Woo érdeklődik, hogy sikerült megjegyeznie a színeket, Yoo Han pedig azt feleli, hogy ha őrá gondol, akkor ez is könnyen megy.





Yeon Woo ezután felhívja a nagynénjét, hogy megnyugtassa, aki közli vele, hogy Yoo Han családja ki van akadva, mert a srác eltűnt. Kiderül, hogy Yoo Han családja elég befolyásos, az anyja politikus, szóval Yeon Woo szorgalmazza, hogy induljanak haza.

Az egyik utolsó, szintén érzelmes jelenetben Yeon Woo továbbra is amellett kardoskodik, hogy nem lehetnek együtt, mert még a végén Yoo Hannak valami baja esik. Yoo Han ekkor pedig elmondja a saját titkát. Hogy nem ismeri fel az arcokat. Hiába ismeri az osztálytársait régóta, egyszerűen nem tudja, milyen az arcuk, csak a szokásaikból, mozdulataikból tudja őket megkülönböztetni, felismerni. És akkor egyszer csak megjelent Yeon Woo, akinek az arcát tökéletesen látta. Amikor egymásra néztek, Yeon Woo szeme beszélt hozzá, így bárhol, bármikor fel tudja ismerni. De csak addig, amíg együtt vannak, mert amikor nincs ott, az arca elhalványul, Yoo Han nehezen tudja felidézni. És ezzel Yeon Woo is így van - a színek csak addig élénkek, amíg Yoo Han mellette van.





Ezek után Yoo Han beszél a családjával, eldönti, hogy nem lesz tovább gyakornok, hanem Yeon Woo-t fogja tanítani. Odahaza minden zavartalanul folyik tovább, a két srác nagyon aranyos együtt, és randizni mennek a tetőre.

Két gondom volt a sorozattal, ami igazából egy - túlságosan rövid volt, így néhány szálat nem zártunk le. Például akkor most mi van Yeon Woo anyjával? Tovább keresik? Elnéztem volna még sokkal tovább, nem akartam elbúcsúzni a srácoktól.

Gyönyörűnek találtam a világot, a történet mögöttes jelentését. Mint ahogy a barátnőm is megjegyezte, olyan volt az egész, mintha mindenkinek lenne egy elrendelt párja, és csak akkor színesedik ki a világ, ha ők ketten találkoznak.


Remek sorozatnak találtam, teljesen beleszerettem a srácokba. Az utolsó két részt azóta többször is visszanéztem, egyes jelenetekkel nem tudok betelni. És akkor jöjjenek a kedvenc videók!



0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése