Subscribe:

Labels

2022. július 17., vasárnap

#67 BL sorozat értékelő (To My Star 2)

 



A Color Rush-hoz hasonlóan itt egy másik sorozat, ami kapott egy új évadot, de míg előbbihez nem kellett volna hozzányúlni, ott a mostani sorozat esetében bizony rettentően kíváncsi voltam a srácok sorsának alakulására.

To My Star 2

Vigyázat, spoiler és +18!


Ha valaki nem látta az első évadot, gyorsan pótolja, no meg vessen egy pillantást az évadhoz tartozó ömlengésemre is.

Nagyon vártam ezt az évadot, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ráfanyalodtam egy nem éppen tisztességes magyar fordításra, az utolsó két részt pedig egyenesen angol felirattal néztem meg.

Az első évad végén ugye a híres és jóképű színész, Kang Seo Joon és a kissé morcos szakács, Han Ji Woo titkos kapcsolatba kezdett, és úgy tűnt, mindketten boldogok. Az első részben is láthattunk néhány nagyon aranyos, soft jelenetet, például amikor egymás mellett ébredtek, és Seo Joon a karjába húzta a másikat, vagy ahogy mindig rohant haza hozzá a forgatások végén. Sajnos azonban mindez már a múlté.






Ji Woo egy nap ugyanis fogta magát, és lelépett. De nem is akármilyen nap volt az, hanem Seo Joon születésnapja. Ennek már egy éve, és Seo Joon azóta sem adta fel a reményt, hogy megtalálja a másik férfit.

Már a legelején morcos voltam tehát, mert Ji Woo mégis hogy lehetett ilyen kegyetlen? De ekkor még semmit sem láttam abból, amire igazából képes.

Seo Joon ügynöke és fő támogatója, Kim Pil Hyun azonban egy évvel később megtalálja a férfit, mégpedig abban a városban, ahol régen élt, mielőtt családi tragédia történt volna. Ji Woo nyitott egy éttermet, ami nem megy túl jól, de ezen senki sem csodálkozik. Seo Joon fogja magát, és azonnal odamegy.



Én ott estem volna hanyatt a döbbenettől, főleg, hogy a szomszéd kislány apának szólította Ji Woo-t! Csoda, hogy Seo Joon nem kapott azonnal szívrohamot!






Szegény Seo Joon akkora levegőt vett, mikor meghallotta, hogy nem a vér szerinti lánya, hogy az még az űrből is látszott. De sajnos nem könnyebbülhetünk meg, Ji Woo ugyanis rettentően durván elutasítja a férfit, nem hajlandó tisztázni semmit, hiszen köztük mindennek vége. Még annyira sem hajlandó, hogy normális magyarázatot adjon, amit pedig Seo Joon megérdemelne.





De mi aztán pont nem úgy ismerjük Seo Joon-t, mint aki könnyen feladja. A hivatalos munkái mellett bevállal egy olyat is, amivel segíthet felfuttatni Ji Woo éttermét, és persze ez azt is jelenti, hogy a férfi közelében lehet. Celeb-státuszát kihasználva közelebb kerül a helyi lakosokhoz, és eléri, hogy lássanak Ji Woo morcos álarca mögé, és látogassák az éttermét. No, persze a helyiek talán sokkal többet tudnak Ji Woo-ról, mint Seo Joon.

Seo Joon még azt is kéri a másiktól, vigye el a lakásából a cuccait, hátha így dűlőre jutnak, de ez is a visszájára sül el. Láthatunk egyébként bevágásokat a múltból, jót és kevésbé jót egyaránt, például, amikor Seo Joon egy kocsit vett Ji Woo születésnapjára, akit ez láthatóan kényelmetlenül érintett.



Csak csodálni tudtam Seo Joon kitartását, akaraterejét. Ha nem láttuk volna, mennyire jók voltak együtt, mennyire boldogok voltak, akkor én hagytam volna a fenébe az egészet. De így egyet kellett értenem a színésszel, annyit megérdemelt, hogy megtudja az okot.






Különösen édesnek találtam egy jelenetet, amikor este mentek ki az utcára, és Ji Woo a másik elé állt, hogy eltakarja, nehogy esetleg felismerjék. Seo Joon arca...!








Aztán amikor Seo Joon hozza haza a szomszéd kislányt az iskolából - aki egyébként tényleg nagyon aranyos -, a kislánynak nyoma vész. Mindenhol keresik, és végül is az otthoni szekrényben lesz meg. Megharagudott az anyjára, amiért az nem ment el valamilyen iskolai programra, pedig megígérte.

Azért fontos ez a momentum, mert Ji Woo itt látja, Seo Joon mennyire aggódik a kislány miatt, mennyire törődik vele, és magát okolja a történtekért. Ji Woo hogyan is tudná figyelmen kívül hagyni, amikor ennyire őszinte az érzéseit illetően?











Kérem szépen, itt bizony kőkemény gyakorlatozás folyt csókolózás terén! Huh! Főleg Ji Woo lepett meg, de kérem, ezek együtt éltek, aztán egy év szünet, csodálkozom, hogy eddig türtőztetni tudták magukat!

De nem lesz csillámporos egymás mellett ébredés, és "Jó reggelt"-csók! Ji Woo még a szokásosnál is durvább, és ha ez még nem lenne elég, felbukkan az exe!



Mivel kicsi a világ, a nő először ott dolgozik, ahol Seo Joon is, aztán hazaköltözik, pont, ahová Ji Woo. És hamarosan egyértelművé teszi, hogy újra akarja kezdeni a kapcsolatukat.

Volt egy nagyon aranyos cicaharc közte és Seo Joon között, ahol a férfi kénytelen volt megállapítani, hogy számolnia kell a nővel.

Valami olyasmit hámoztam ki az egészből, hogy Ji Woo és a lány még gimnáziumban kezdtek járni, csak a srác már akkor is nehezen mutatta ki az érzelmeit, így a lány keresett valaki mást. Kicsit durván váltak el, de a lány nem tudta őt elfelejteni. Mellette állt, amikor Ji Woo szülei meghaltak, ami megrázta az egész falut.

Az egyik "titok" a történetben az volt, hogy Ji Woo szülei "miatt" veszett el sokak pénze, majdnem a háza is, ugyanis a szülők egyik ismerőse rávette őket valami befektetésre. Ji Woo-nak ezért sosem bocsátottak meg a falusiak, nem igazán kezelték maguk közül valóként, sőt, a végén még a netre is kikerült a sztorija, de nem csak az övé, hanem Seo Joon "betegsége" is, hiszen fél a hirtelen zajoktól.

Itt azért már elkezdhettük összerakni a dolgokat. Ji Woo talán félt, ha kitudódik a múltja, az rossz hatással lesz Seo Joon karrierjére, illetve folyton titkolózniuk kellett, Seo Joon rohant haza hozzá, lemondva ezzel fontos eseményeket, ünnepléseket. Ji Woo talán úgy érezte, visszafogja őt, és különben sem értette, Seo Joon miért akar vele lenni. Mondjuk erre akkor sem a lelépés lett volna a megoldás!

Mindenesetre, mikor Seo Joon kihallgatja Ji Woo és az exe beszélgetését, azt szűri le, hogy újra akarják kezdeni. Így hát feladja a küzdelmet.



Szerencsétlen Seo Joon, nem elég, hogy kitudódik a betegsége, egy szemét rendező kiírja a sorozatából, az apja is cseszteti, és akkor még a szerelmét is el kell engednie. De mindezen képes felülemelkedni, mikor megtudja, hogy Ji Woo múltja is kikerült a netre. Azonnal újra kiszállnak az étterembe a stábbal, de hűvös visszautasítással viseltetik Ji Woo felé.


Ez volt egyébként az egyik kedvenc jelenetem. Mikor Seo Joon belépett, egymásra néztek a vitájuk/szakításuk után először, és mindketten tudták, min ment keresztül a másik, mindketten aggódtak a másikért, de nem mutatták ki, nem mutathatták ki.

Ji Woo itt rádöbbent, hogy még mindig szereti a másikat. Előveszi a régi telefonját, és végre elolvassa Seo Joon megannyi, szívet tépő üzenetét.


Úgy tűnik azonban, hogy már késő. Seo Joon nem foglalkozik vele, a munkával sem nagyon, helyette előbb elbujdos az erdőbe, majd hazamegy, elküldi az ügynökét, de Ji Woo marad.

Aztán Ji Woo végre kinyitja a száját, és beszélni kezd. Elmond mindent, ami addig a szívét nyomta, és most ő az, aki megteszi az első lépést Seo Joon felé. Aki képtelen neki ellenállni.












Micsoda kis szexmániások lettek ezek, haha. 
Mondjuk ez számomra sokkal hihetőbb, mint az, ha csak fognák egymás kezét.
Csak én találom irtó szexinek Seo Joon hátának hullámzását? *-*

Ebben a jelenetben derült ki valami olyasmi, hogy Ji Woo kapott anno egy zsebkendőt Kim Pil Hyun-tól, de azt igazából Seo Joon adta. Tehát sorszerű volt az újbóli találkozásuk.




Eszméletlenül szerettem együtt ezt a párost. Ji Woo-t persze fejbe vertem volna a menekülése miatt, de a változás, amit Seo Joon mellett élt át, varázslatos. Imádtam nézni, mennyire felszabadult mellette, milyen elragadtatással nézte, és még flörtölt is vele! Nem hihette, hogy ennek a kapcsolatnak csak egy év volt a futamideje!




Remélem látjuk még együtt ezt a két színészt!

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése