Pete nem emlékezett arra, hogyan jutott haza. Egyszer csak arra riadt, hogy az ágyában fekszik félmeztelenül, a mellkasát és a hátát pedig véres kötés borítja. A fájdalom olyan hevesen rázta meg a testét, hogy újra elvesztette az eszméletét.
Valaki leerőltetett a torkán némi vizet.
Valaki kicserélte a kötést a mellkasán.
Valaki vizes borogatást tett tűzforró homlokára.
Pete-et az ajtó halk csukódása rántotta ki álmából. Már nem sajgott minden porcikája, de azért a mozgással csak óvatosan próbálkozott. Nekitámasztotta a hátát a falnak, és ülő helyzetbe húzta magát. Látta a poharat és a tál ételt az éjjeliszekrényen, meg a gyógyszeres csomagolást is, amit ezek szerint leerőltettek a torkán. Alig volt magánál néhány perce, mikor megrezzent a telefonja.
- Nos?
- Semmi. – Pete ezúttal hazudott.
Hétfőn úgy jelent meg az étteremben, mintha misem történt volna, és beállt mosogatni. Mivel Jay továbbra sem került elő, a pénteki zárkörű rendezvények állandó fellépőjévé vált. Vegas egyre elkeseredettebben bámulta a telefonját, Pete testén pedig egyre gyorsabban gyógyultak a sebek.
Épp az ötödik „fellépése” után botorkált ki a hátsó szobából, mikor észrevette, hogy a központi terem nem üres. Pete ahogy tudott, kiegyenesedett, és elrejtette arcáról a fájdalmas fintort.
- Uram. – Vegas, kezeit a kanapé támláján nyugtatva nézett rá, majd sóhajtva felállt, és lenyomta Pete-et a kanapé másik felére, ahová már oda volt készítve egy tál víz, törülköző, és kötszer. – Uram…
- Nem tudnád befogni? – Vegas rá nem jellemző gyengédséggel tisztította meg a srác mellkasát, majd szakértő mozdulattal feltekerte rá a kötést. Mintha pontosan ismerte volna Pete testének minden centiméterét.
- Te voltál? – bukott ki belőle.
- Mi voltam én? – Vegas arca vészesen közel volt hozzá, beszéd közben lehelete cirógatta az arcát.
- Legelső alkalommal… te gondoskodtál rólam?
- Az azért túlzás. De nem hagyhattam, hogy az új közönség kedvenc idő előtt távozzon. – Rövid szünet után folytatta: - Azt mondtad, tudod, mire vállalkozol.
- Nem mondtam ilyet. – Vegas az arcát fürkészte.
- Meg akartál halni, vagy mi?
- Ez is csak egy munka. – Pete elhúzódva a másik érintése elől felállt, mielőtt azonban eltűnhetett volna, Vegas hangja megtorpanásra késztette.
- Én pedig azt hiszem, élvezed, hogy így bánnak veled.
Pete remegve állt az ajtó előtt, képtelen volt megmozdulni. A szíve veszettül dörömbölt a mellkasában, amit Vegas néhány perce olyan gondosan kötözött be. A sebei sajogtak, de a fájdalomba némi élvezet is vegyült. Mint amikor addig kaparsz egy sebet, míg ki nem serken a vér, de közben elönt a megkönnyebbülés.
- Igazam van. – Vegas nem kérdezett, kijelentett. Pete mögé lépett, megragadta a vállát, és maga felé fordította. Vegas izzó tekintete majdnem elvette Pete eszét.
- Van nálad elég pénz?
- Te az én háziállatom vagy. Nekik csak megengedem, hogy játsszanak veled. – Lejjebb hajtotta a fejét, míg ajka majdnem súrolta Pete száját. – Itt az ideje, hogy én magam is leteszteljem az árut.
Pete nem tudta volna pontosan megmondani, mikor kezdett el vágyakozni Vegas után. Biztos nem akkor, amikor először meglátta, mert tudta, hogy akkor még máshoz húzott a szíve, neki pedig teljesítenie kellett a feladatát. Talán akkor kezdett változni a helyzet, mikor hazatámogatta az első „fellépése” után? Vagy akkor, amikor elkezdett meghúzódni az árnyékban a „fellépései” alatt, hogy a vendégek még véletlenül se mehessenek túl messzire? Akkor már egészen biztosan vágyakozott, mikor Vegas tekintete is éhessé vált iránta. Mégsem adhatta meg magát könnyen, így hát elhúzta a fejét, amennyire csak tudta, de Vegas karcsú kezei erősen tartották az arcát.
- Én már nem is vagyok elég neked? – Vegas elsuttogott kérdése más számára talán gúnyosan hangzott, Pete azonban kiérzett belőle még valamit. A kétségbeesést.
Az első csók tökéletlen volt; Vegas durván rányomta a száját a másikéra, Pete azonban nem engedett utat neki. Aztán megérezte Vegas ujjait a tarkójánál, és már nem harcolt tovább. Sem a szívével, sem Vegas-szal.
Ritka szabadnapjai egyikén Pete elment imádkozni és füstölőt gyújtani. Úgy vélte, minden magasabb hatalom megérdemli a bemutatott áldozatot azért, hogy életben tartották az elmúlt hat hónapban. Pete teste gyorsan alkalmazkodott az igénybevételhez minden tekintetben, mégis úgy érezte, a kínzások korántsem olyan fájdalmasak, mint az elején. Ehhez talán köze volt annak a férfinak is, aki utána a karjaiba húzta, vagy aki hétvégén reggelit készített neki. Aki rákacsintott, amikor senki sem látta. Aki nem bújta már a telefonját, helyette folyton őt kereste. Pete édes fájdalmat érzett; tudta, hogy nem élnek majd boldogan, míg meg nem halnak, mégis ki akarta élvezni, ami adatott, amíg csak lehet.
Az ébersége még a régi volt, így hamar kiszúrta a sötétített üvegű autót az út másik oldalán, ahogy a két szemüveges fickót is, akik egy-egy oszlop takarásában várakoztak. Pete mindent beleadott a kapálózásba, mikor elkapták, mert hát bárki figyelhette őket. Zsákot húztak a fejére, belökték a hátsó ülésre, és már mentek is.
Egészen az első család rezidenciájáig.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése