Pete már a legelső napján kiszúrta a fickót. Biztos roppant rafináltnak hitte magát, amikor elbújt a szemben lévő fa mögé, és onnan leste az étterem ablaka mögött mosogató srácot. Pete először azt hitte, magát az éttermet fürkészi, ki akarja puhatolni, ki mikor távozik, hogy aztán betörhessen. De mikor még három nap múlva sem történt semmi azt leszámítva, hogy az idegen pontban akkor állt be a fa mögé, mikor Pete mosogatni kezdett, a srácban felmerült a gyanú, hogy talán… őt nézi.
Nem mintha olyan sok néznivaló lett volna rajta. Alacsony, kissé sovány, az egyenruha még azt a minimális izmát is elrejtette, ami volt, a fekete kefehaját meg sosem tudta normálisan beállítani. Hogyan is tetszhetne hát meg valakinek annyira, hogy az minden nap leskelődjön utána? Az olyan…
- Para lenne – fejezte be hangosan, és ezen annyira sikerült felbőszítenie magát, hogy úgy, ahogy volt, lecsöpögtetett és vizes kötényben, kezében konyhakéssel kiviharzott a hátsó ajtón. – Hé! Jobban tennéd, ha eltakarodnál innen, mielőtt ezt beléd állítom! – tartotta fel a fegyvert, hogy a másik is jól lássa. Az idegen mintha meg sem hallotta volna, állt tovább a fának támaszkodva, és lassan a szájához emelt egy cigit. A parázs sem tudta megvilágítani az arcát, Pete-et meg persze nem is érdekelte. Egy cseppet sem. – Hallottad, amit mondtam?
- Hallottam – felelte a fickó, kis nevetéssel a hangjában. Pete gyomra összerándult. – Már megyek is.
Pete-et péntek este visszahívták az éttermi részbe. Már elmosogatott, átöltözött, táskája átvetve a mellkasa előtt, és most csak arra várt, hogy megtudja, alkalmazzák-e hosszabb távra is, vagy ennyi volt. A középső asztalnál ott ült Mr. Gun, keze maga előtt összekulcsolva, tekintetével pedig a belépő srácot követte. Pete összeérintette a tenyerét, és meghajolt.
- Uram.
- Pete. Foglalj helyet. Még várnunk kell egy kicsit, de azt azért elmondom, hogy meg vagyok elégedve a munkáddal. De mint tudod, nem én döntök. – Pete össze volt zavarodva, de nem tett fel kérdéseket.
Nem telt bele tíz másodperc, kivágódott a bejárati ajtó. Először két, fekete öltönyös fickó sétált be, és a kezüket gyanúsan úgy tartották, mintha bármikor elő tudnának rántani egy elrejtett pisztolyt. Őket követte egy mintás, vörös ingbe és fekete bőrnadrágba öltözött férfi. Pete szíve a torkába ugrott, mikor meglátta azt a pimasz mosolyt.
A fickó nem magyarázkodott, egyszerűen leült Mr. Gun mellé, hátradőlt, keresztbe tette a karját, és még szélesebb mosolyt villantott.
- Megérkeztél végre – szólalt meg Mr. Gun.
- Igen.
- Késtél.
- Szerintem ti érkeztetek korán. – Figyelmét ekkor újra a vele szemben ülőre fordította. – Pete. – A srác érezte, hogy enyhe borzongás szalad végig a gerincén. – Azt hiszem, még nem volt szerencsénk. Vegas vagyok, a munkaadód. – Néhány pillanatnyi csend után folytatta: - Hallottad, amit mondtam?
- Hallottam. Uram.
- Milyen kis udvarias, ezért választottad?
- Azért választottam, mert tud dolgozni – felelte Mr. Gun.
- De miért épp nálunk, hm? – Vegas összekulcsolta a kezét az asztalon. Pete beláthatott volna az inge alá, ha akart volna, helyette mereven Vegas szemébe bámult. – Hiába próbáltuk lenyomozni, mintha a semmiből csöppent volna ide. Se múltja, se tapasztalata.
- Tapasztalatot az első család vár el – szólt közbe Mr. Gun. – Nekünk tökéletesen megfelel az elhivatottság is.
- Rám miért van szükség, ha te már úgyis döntöttél? – Vegas hátralökte a székét, felállt, de közben még Pete fülébe súgott néhány szót: - Már megyek is.
- Nos?
- Semmi.
- Biztos?
- Igen.
- Rendben. Folytasd.
Pete nagyot ásítva vette le magáról a kötényt. Már három hónapja húzta az igát az étteremben, és lassan beleszokott a rutinba. Amint hazaért, bedőlt az ágyba, aztán délután felkelt, evett, edzett, és már indulhatott is az étterembe. A szakács és a pincérek kezdetben óvatosan kerülgették; évek óta a család alkalmazásában álltak, így nem tudták, hogyan kezeljenek egy új érkezőt. Gyorsan rájöttek azonban, hogy Pete-et nehéz nem kedvelni. A srác folyton mosolygott, segített, ahol tudott, és nem utasította vissza a legalantasabb feladatot sem. Ráadásul fiatal volt, így a női felszolgálók előszeretettel csipkedték az arcát, ha elhaladtak mellette.
Pete azt is megtanulta, hogy a péntek este Vegas privát bulijának ideje. A hátsó termet lezárták, és csak válogatott férfi és nő kaphatott engedélyt a belépésre. Azon a péntek délutánon a felszolgálók főnöke izzadtan esett be a konyhába, csaknem feldöntve Pete-et.
- Valami gond van, uram?
- Jay… tudod, ki ő?
- Igen, uram. – Ő volt az egyik kiemelt felszolgáló, aki péntekenként a hátsó teremben dolgozott. Sosem felejtette el Pete és a többiek orra alá dörgölni, mennyi jattot kapott odabent.
- Nem jött be. A telefont sem veszi fel.
- Messze lakik? Elmenjek a lakására?
- Órákig tartana, neki pedig perceken belül be kell állnia. – A férfi letörölte az izzadtságot a homlokáról, majd pillantása Pete karjára esett. – Te!
- Uram? – De a srác tudta, hogy ebből már nem mászik ki.
Húsz perccel később fehér ingben, fekete nadrágban és zakóban sétált le a hátsó ajtóhoz. Az ott álló alkalmazott felismerte, így kérdés nélkül nyitotta ki előtte az ajtót. Pete megragadta a fal mellé helyezett, italokkal megpakolt kocsit, és áttolta a függönyön.
Hangos zenére és nagyhangú nevetésre számított, helyette a tucatnyi vendég csendesen beszélgetett, vagy a játékasztalt ülte körbe. Azonnal megbámulták az új belépőt, Pete pedig kötelességtudóan körbekínálta az italokat.
- Nahát, milyen kis aranyos.
- Új vagy? Nem láttalak még itt.
- Ne hozd zavarba!
- Miért ne? Olyan cukik, amikor elpirulnak…
- Csak egy órára! – Pete füle azonnal kiszúrta Vegas hangját, aki az egyik kanapén ült és telefonált. – Nem fogja megtudni! Mi hasznom származna belőle? – Hallgatott. – Még régi barátként sem számítok neked ennyit? – Pete közben odaért mellé, mire Vegas arcán düh suhant át. A srác tudta, hogy nem neki szólt – legalábbis nem teljes egészében. – Rendben. – Azzal bontotta a vonalat. – Mit akarsz? Egyáltalán ki engedett be? – Tüzetesebben végignézett a srácon. – Nem mondom, hogy nem áll jól, de azért kicsit furcsa.
- Jay-t helyettesítem.
- Nagyszerű. Pedig néhány vendég kifejezetten miatta jött ma el. – Vegas szétnézett, majd újra Pete-re függesztette a tekintetét. – Gondolom tisztában vagy vele, mi szokott itt zajlani. – Pete nem válaszolt, amit Vegas valószínűleg beleegyezésnek vett, mert folytatta: - Ne spórolj az itallal. Aztán állj be a játékasztal mögé. Tudni fogod, ha szükségem lesz rád.
- Igen, uram.
- Micsoda jól nevelt háziállat – mormolta, de Pete addigra már elfordult.
Pete-nek természetesen fogalma sem volt róla, mi zajlik a hátsó szobában. Felkészítették az italok kínálgatására és szerencsére osztani is tudott a játékasztalnál, de sejtette, hogy a feladata nem fog kimerülni ennyiben. Különben Jay miért kapott volna annyi jattot ilyen egyszerű munkáért? És miért szűrték volna meg annyira, ki léphet be, és ki nem?
Éjfélhez közeledve Pete látta, hogy egyre több ember fordul meg Vegas kanapéjánál. Beszélgettek egy keveset, majd az illető visszatért korábbi elfoglaltságához. Vegas ekkor intett a mögötte álló fickónak, aki lejegyzett valamit egy füzetbe. Pete-nek rettentő rossz előérzete támadt, amit csak fokozott a játékasztalnál ülő vendégek éhes tekintete. Pete továbbra is mosolygott rájuk, de önkéntelenül megfeszült, mikor Vegas felállt a kanapéról.
- Hölgyeim és uraim, a ma esti licitet ezennel lezárom. – Taps zúgott fel, a tucatnyi ember izgatottan fordult a férfi felé. – A nyertes néhány percen belül SMS-ben megkapja az instrukciókat. A többieknek köszönöm a részvételt, legközelebb több szerencsét!
Pete megkönnyebbült, mikor a vendégek szétszéledtek, és a terem lassan kiürült. Összeszedte a kártyákat és a zsetonokat, majd épp odament volna segíteni a másik két felszolgálónak, mikor egy erős kar átkulcsolta a mellkasát.
- Egy szót se! – Vegas lehelete perzselte a fülét. Pete hagyta magát behúzni egy sötét folyosóra, aztán tovább, egy még sötétebb szobába. A srác érzékei kiélesedtek; tudta, hogy nincsenek egyedül. – Aztán nehogy túlságosan élvezd!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése