Játssz velem! 4. fejezet

 

Az utolsó előtti fejezet!

-        Lan Zhan – motyogta Wei Wuxian. – Nem mondhatja meg neked, mit tegyél.

-        Mégis miért csinálod ezt? – szólt közbe a láthatóan teljesen letaglózott Lan Xichen. – Hiszen az üzletünk még nem akkora, hogy hatalmas bevételt remélj tőle.

-        Nem is az a célja – mondta Wei. – Pont azért előnyös számára ez a kis vállalkozás, mert nem sokan fognak felfigyelni rá a határon, így kicsempészhet bennük ezt-azt.

-        Micsoda? – kerekedett el Lan Xichen szeme. – Kérlek mondd, hogy ez nem igaz! Nem lehetsz ennyire…

-        Gonosz? – tippelt az érintett.

-        … szerintem szörnyeteget akart mondani – sziszegte Jiang Cheng. A következő pillanatban Jin Guangyao intésére a férfi kapott egyet a gyomrába, mire azonnal összerogyott.

-        Ne mozdulj! – kiáltotta Lan Xichen, Wei pedig természetesen megdermedt. Most már Lan Wangji is látta a vékony húrt, ami a fiatalember nyaka köré tekeredett.

-        Azt javaslom, gondold újra a válaszodat – mondta halkan Jin Guangyao. – A zenétek titkát akarom. Egy prototípust, ami alapján tucatnyi másolatot készíthetünk.

-        De a mi célunk az, hogy minden darab egyedi legyen! – vitatkozott Sizhui. – Ettől érzik a vevők különlegesnek!

-        Abból nem lehet üzletet csinálni, kölyök. Hetente több tucatot akarok legyártatni, és mehet is Európába. Egy kis extrával megspékelve. – Húzott egyet a húron, mire Wei teste még jobban hátrahajolt, hogy ne vájjon bele teljesen a nyakába.

-        Wangji… - kezdte a bátyja, de a másik már meghozta a döntést.

-        Ez nem megy egyik pillanatról a másikra – mondta Lan Wangji mereven. Izmai azóta feszesek voltak, mióta beléptek a helyiségbe, de a húr előkerülése óta talán még levegőt sem vett.

-        Ezzel tisztában vagyok – bólintott Guangyao. – Előtted az egész éjszaka. Előkészítették neked az irodát.

-        Ezt nem teheted! – mondta Lan Xichen, mikor az öccse felállt.

-        Meg fogod majd látni, elég sok dolog van, amit megtehetek. – Ellágyult az arca. – Nem foglak bántani titeket.

-        Most is épp azt teszed! Elveszel tőlünk valamit, ami generációk óta öröklődik a családban csak azért, hogy hasznot húzz belőle!

Lan Wangji a többit már nem hallotta, mivel bezárták mögötte az ajtót. Annyi ideje volt, hogy a kabátját levegye, mikor az egyik gorilla belökte utána Weit.

-        És én még azt hittem, már mindent láttam – suttogta a fiatalember, majd a nyaka felé nyúlt.

-        Ne érj hozzá! – kérte Lan Zhan, és Wei valami szokatlant érzékelt a hangjában. – Az ujjadról por kerülhet a sebre. Még így is elfertőződhet.

-        Lan Zhan, most először maradtunk kettesben, és máris ilyen szépeket mondasz? – Úgy tűnt, Wei kedvét még egy ilyen helyzet sem törheti le. Nézte, ahogy Lan Wangji elhelyezkedik az asztal mögött, amit általában Jiang Cheng használt. Előtte már ott sorakozott rengeteg papír, tinta és toll. – Mégis mióta készültek erre? És miért minket pécéztek ki?

-        Nem volt összetűzésetek a családdal?

-        Nem. – Wei eltöprengett. – Na, persze Jiang Cheng nem bánt vele túl szépen sosem, de amiatt még senki sem lett gonosz, hogy páran lenézték. – Mikor Lan Wangji beszédes pillantást vetett rá, elvigyorodott. – Rendben, Lan Zhan, nem kell naivnak nevezned. Tényleg át fogod adni neki, amit kért?

-        Igen. – A férfi megfellebbezhetetlen válasza hallatán a másik összerezzent. Lekuporodott az asztal sarkához.

-        Lan Zhan, nem kell ezt tenned. Szorult már a hurok máskor is… mondjuk, nem szó szerint – húzta el a száját. – Csak azt akarom mondani, hogy Jiang Cheng meg én meg tudjuk védeni magunkat.

-        És Jiang Yanli? – kérdezte csendesen, Wei lélegzete pedig elakadt.

-        Szerinted nála van?

-        Talán. Ha meg tudta akadályozni az esküvőt…

-        Miről beszélsz? – Lan Wangji nem szerette, ha félbeszakítják – nem is történt meg túl gyakran -, most viszont csak egy sóhajt eresztett meg.

-        Ő Jin Zixuan legidősebb élő rokona, ráadásul a család feje.

-        Egy nevetséges ficsúr! – fakadt ki Wei Wuxian. – Ha még a nagybátyjával sem mert szembeszállni, hogy bízhattam volna rá a sijémet? Nagyképű seggfej. – A szeme sarkából rálesett Lan Wangji arcára. – Tudom, ti nem káromkodtok. Meg nem is beszéltek ennyit. Csodálkozom, hogy még nem hallgattattál el. – Nagyot sóhajtott, mivel arra persze hiába várt, hogy a másik ugrani fog a provokációra. – Segíthetek valamiben? Elvégre miattam kerültél ebbe a helyzetbe. – Közelebb hajolt Lan Wangji porcelánfehér, vonzó arcához. – Ezek szerint nem volt hiábavaló a flörtölésem.

-        Wei Ying!

-        Itt vagyok.

-        Koncentrálnom kell.

-        Tényleg odaadod?

-        Igen. – Meglátva Wei szorongó tekintetét, folytatta: - Megkapja, de úgysem tudja majd használni. Most pedig ülj le, és ne zavarj.

-        Jól van – duzzogott Wei, aztán eszébe jutott, hogy Lan Wangji mindezt miatta és a családja miatt vállalta. Ajkán halvány mosollyal leült a padlóra, hátát a falnak vetette, és lehunyta a szemét.