A bajkeverők 4. rész

A negyedik, befejező rész megérkezett!

Wen Kexing és Zishu gyors pillantást váltott; nem látták még a fegyvert élesben.

-        Fájni fog – figyelmeztette Wei a másikat.

Yuan Zong bólintott; száját úgy összeszorította, hogy elfehéredtek az ajkai.

A következő pillanatban Jiang Cheng meglendítette a kezét, mire lila ragyogás vonta be a társaságot. A sistergés elmúltával felsóhajtottak, aztán Wangji elindult a bátyjáért.

-        Jó még az a holmi egyáltalán? – érdeklődött Ye Bai Yi. – Amint hallom, másodjára vallott kudarcot. – Wei összeszorította a száját, hogy fel ne nevessen.

-        Fogd be a szád! – borult el Jiang Cheng tekintete. – Ha meguntad a halhatatlanságot, veled is tehetek egy próbát!

-        Üdítő, hogy a változatosság kedvéért nem veled vitázik – mondta Zishu.

-        Ugye? – biccentett Wen Kexing. – Már-már féltékeny vagyok.

Yuan Zong közben már annyira remegett, hogy félő volt, összeesik. Zishu odanyújtotta a karját, hogy megtartsa, de a férfi elrántotta magát.

-        Ne… nyúlj hozzám – sziszegte. – Ne gyertek a közelembe. Nem tudom… meddig bírom.

Mivel az összes jelenlévő jól ismerte ezt a fajta fájdalmat, növekvő tisztelettel néztek a férfira.

Néhány pillanat múlva megérkezett a két Jáde, mögöttük pedig a tanítványok settenkedtek, no meg Nie Huasang.

-        Azta! – motyogta elvarázsoltan. – Micsoda izmok!

-        Csak a ruhája teszi! – vitatkozott Lan Jingyi. – Biztosra veszem, hogy Hanguang-jun izmosabb!

-        Nos, erről sajnos nem tudok nyilatkozni. Nem vagyok olyan szégyentelen, hogy meglessem fürdőzés közben.

A Lan tanítványok összesomolyogtak, elvégre mind ismertek egy ilyen szégyentelen személyt.

-        Mester – oldalgott oda Cheng Ling. – Ő tényleg…

-        Csend! – reccsent Zishu. – Nagyon veszélyes szertartásra készülnek, ne zavard meg őket.

-        A kölyök csak kíváncsi – kelt a védelmére Wen Kexing. – Mi talán nem ilyenek voltunk?

A testvérek közben megálltak Yuan Zonggal szemben, s játszani kezdtek hangszereiken. Aki még nem hallotta a két Jáde játékát, annak első alkalommal enyhe katarzisban lehetett része. Még Wei is a hatása alá került, pedig nem ez volt az első szertartás, amin részt vett.

Yuan Zong is reagált rá; a remegése lassan elmúlt, tekintete kitisztult, már-már újra teljes pompájában állt előttük. Éppen ezért lehetett, hogy mivel már nem kellett a fájdalommal foglalkoznia, tekintete megtalálta volt kedvesét. Zishunak rossz előérzete támadt, főleg, mikor a fickó kinyújtotta kezét Wen Kexing felé, nem hagyva kétséget afelől, mit is szeretne.

Zishu kezdetben természetesen ellenérzésekkel viseltetett a férfi iránt, ez azonban mostanra néma elismeréssé változott. Becsülte a férfi erejét és kitartását, a rettenetes belső küzdelmét, hogy ne ölje meg őket. Most már látta benne azt a férfit, akibe Wen Kexing beleszerethetett.

-        Mester! – rángatta meg a ruháját Cheng Ling.

-        Mi az?

-        Nem hagyhatod, hogy elmenjen!

-        Felnőtt ember, azt csinál, amit akar.

-        Jaj, elég az önfeláldozásból! – méltatlankodott Ye Bai Yi. – Persze hajlandó lennél elengedni, aztán nézhetnénk, ahogy vegetálsz.

-        Senki sem kényszerít, hogy a társaságomban időzz! – vetette oda Zishu. A halhatatlan megsértődés helyett a vállára tette a kezét, és megszorította.

-        Azért boldogítalak titeket, mert fontos számomra a sorsotok. – Aztán folytatta: - És ha elpatkoltok, a kölyök az én nyakamon marad.

-        Mester! – rémüldözött nyomban Cheng Ling.

-        Jól van, jól van – intett Zishu, aztán észrevette, hogy Wen Kexing őket nézi. Nagy sokára az is feltűnt neki, hogy a két Jáde abbahagyta a játékot, Yuan Zong pedig eltűnt. – Mi történt?

-        Ah Xu – mosolygott Wen Kexing szeretettel. – Olyan könnyű elterelni a figyelmed, ha éppen arra készülsz, hogy feláldozod magad.

-        Elment? Elküldted?

-        Persze, hogy elküldtem – emelte fel a fejét a férfi. – Biztosan megvan rólam a véleményed, de ne hidd, hogy ilyen könnyen itt hagynám a családomat. – Cheng Ling közben átkarolta a derekát. – Eh, jó van. Elmúlt a veszély, nyugodj meg.

-        Lan Wangji, Lax Xichen, nagyon köszönjük – hajolt meg Zishu a férfiak felé.

-        Amikor elfogadta, hogy a fiatalember nem tart vele, már nem volt nehéz dolgunk – mondta Lan Xichen. – Embertelenség volt iderángatni a szellemét! – Wen Kexing és Zishu összenézett.

-        Mit szándékoztok tenni? – kérdezte Wangji.

-        Semmit – felelte Zishu. – Nekünk nincs dolgunk vele. Többször kudarcot vallott már velünk szemben, lassan talán megérti, hogy nem győzhet.

-        Különben sincs időnk ilyesmire. – Wen Kexing vigyorogva Cheng Lingre nézett. – Elvégre esküvőt kell szerveznünk! – A srác olyan gyorsan iramodott vissza Lótuszrévbe, ahogy a lába bírta. Zishu nem hibáztatta. Elsőre talán félelmetesnek tűnt, de amint eljön az ideje, nem el, hanem a lelki társa felé fog futni.