Subscribe:

Labels

2022. december 31., szombat

Viszlát, 2022!

 


Nem hiszem el, hogy máris meg kell írnom ezt az összefoglalót!


Némely szempontból elég gyengének éreztem a lassan elmúló évet, a cikkekre visszatekintve azonban elmondhatom, hogy legalább BL sorozatok terén igen széles volt a felhozatal. De haladjunk sorjában!


Az idei évben történt egy törés a blog életében - rövid időre letiltották az oldalt, mert állítólag megszegtem a szabályokat. Többször is jeleztem feléjük, hogy ez nem igaz, így végül szerencsére újra megnyílt a szükség szobája. Számomra ez rettentő lelki traumát jelentett, bízom benne, többé nem kell átélnem.


A történetek

A múlt

Sajnos ebben a pontban az év első felében nem jeleskedtem. Felkerült ugyan egy Sterek történet, amit szerettem írni, de ezen kívül csak egy molyos kihívásra sikerült valamit kipréselnem magamból - mondjuk ezekre legalább büszke vagyok. Kipróbáltam magam egy új fandomban, ez nem volt más, mint a History - Close to you. Aztán az év második felében, miután befejeztem a KinnPorsche sorozatot, mindenképpen írnom kellett a kedvenc párosaimmal, így született meg az első VegasPete történet. Nem maradhatott el a szokásos BTS történet sem, amit ismét barátnőm kérésére írtam, valamint végre felkerült mindkét The untamed történet, amit jó régen írtam, a második ráadásul crossover. Az évet szintén egy BTS rövidkével zártam, hogy azért valamennyire karácsonyi legyen a hangulat. Saját történetet idén nem töltöttem fel, habár dolgoztam egyen.


A jövő

Mint megszokhattátok, a blog jobb oldalán láthatjátok, min dolgozom éppen, vagy mi van már időzítve. A BTS történetek adottak, valószínűleg milliószor fogok még írni velük, valamint a KinnPorsche is bevonzott, a VegasPete, illetve egy másik mellékpáros szereplésével is várhatóak még történetek. Az év felfedezettje nálam viszont az Ateez zenekar, akikkel megírtam első történetemet, nagyon izgatott vagyok miatta. Ebben a fandomban is várható még alkotás.


A sorozatok

A múlt

Fú! Tavaly 27 sorozatajánlót hoztam nektek, idén ez a szám 29! Sőt, mivel volt olyan, hogy egy cikken belül két sorozatról is beszéltem, így több, mint 30 sorozatot néztem végig idén! Fantasztikus! Voltak ezek között hosszabbak és rövidebbek, voltak, amikben nagyot csalódtam - Nitiman, Gen Y 2, vagy a Cutie Pie - , de szerencsére voltak olyanok, amik teljesen elrabolták a szívem.

Olyan fantasztikus sorozatokat kaptunk idén, mint természetesen a KinnPorsche, vagy a Not me, amik vitán felül nagyon jól sikerültek, nekem azonban mégis hiányzott belőlük valami.

Idén nem csak a Gen Y folytatását kaptuk meg, hanem olyan sorozatokét is, mint például a számomra nagyon kedves To my star, a második évad pedig előbb összetörte a szívem, aztán újra összeforrasztotta.

Nagy-nagy kedvencem lett idén két rövid sorozat, ez pedig természetesen nem más, mint a Semantic error, valamint a Cherry blossoms after winter! Mindkettő egy-egy manga alapján készült feldolgozás, és eszméletlenül jól sikerültek! A Cherry mangájának angol fordítását már teljes egészében megtalálhatjátok a fordító oldalán, a Semantic error még fordítás alatt van. Mindkettőt ajánlom... számos erotikus jelenetet tartalmaznak, amik - érthető módon - a lágyabb sorozatból kimaradtak!

Nem mehetek el szó nélkül amellett a sorozat mellett, ami a BL-ek mellett fogva tartotta a gondolataimat, és aminek azóta is csak a csodájára tudok járni. Az ördögi bíró bizony életre szóló rajongót szerzett személyemben.

Most pedig jöjjön az a TOP 4 sorozat, ami hatalmas kedvencem lett. Amikben csak elvétve, vagy egyáltalán nem találtam hibát. Amik felejthetetlenné tették számomra ezt az évet.

Dear Doctor, I'm Coming for Soul: ez a főszereplő páros második közös sorozata, és sokat fejlődtek az első óta. Nagyon tetszett a felépítés, a titkok, drukkoltam a szereplőknek, és velük együtt örültem a végén.

Triage: oda-meg vissza voltam/vagyok ezért a sorozatért. A főszereplő párost már a 2Moons idején is kedveltem, és nagyon örültem, hogy megkapták a saját, jóval komolyabb sorozatukat. Egyszerűen zseniális volt az elejétől a végéig, a 2022-es évem egyik legnagyobb meglepetése.

Bad Buddy: de ha választani kellene egy új sorozatot, ami elvitte nálam az ÉV SOROZATA díjat, akkor az a Bad Buddy lenne. Csodálatos, szívfájdító, mégis hihető, kedves, az erotikus jelenetek a helyükön, a főszereplők között izzott a kémia. Imádtam!

Love Mechanics: a visszatérő, újra feldolgozott sorozatok közül vitán felül ez volt a kedvencem. Szintén imádom együtt ezt a két srácot, és oltári boldog voltam, hogy megkaptuk/megkapták ezt a hosszabb sztorit. Szinte minden a helyén volt, hétről-hétre izgatottan vártam a részeket, és nem okozott csalódást.


A jövő

Mint jobb oldalon láthatjátok, 2022-ben befejeztem még további 3 sorozatot, melyekről már kész van a cikk. Ezek közül a The Eclipse az, ami nagyon megfogott, a főszereplők rengeteget fejlődtek korábbi sorozataik óta. Ezen kívül befejeztem a Tomorrow sorozatot, de mivel ez semmilyen tekintetben nem BL, így erről nem fog cikk érkezni. Folyamatban van a Between us, és az Ai Long Nhai sorozat, ezekből sajnos már csak néhány rész van hátra. Ezen kívül nagyon várom a már futó Never let me go sorozatot, ahol a Fish upon the sky két főszereplője kapott újabb lehetőséget.


A filmek

Mint már három éve, idén is felosztottuk a filmeket egymás között párommal, hol ő ajánlott, hol én néztem meg azt, amit akartam. Moziba is sokszor sikerült eljutni, ami csak növelte az aktuális film értékét. Össze sem kell szednem a filmeket, máris tudom, nálam mi lett 2022 nyertese. Azért lássuk a jobbakat.

Idén három távol-keleti sorozatot is megnézett velem párom, ami nagy szó, mert nem szereti a "vágott szeműeket".

A por ereje (10/9)
Mi lenne, ha az emberek szuperképességekre tennének szert, de mindenki mást kapna? És ha lennének olyanok, akik csak egyszer használhatnák az adott képességet, mert belehalnának? Rettentően tetszett a film.

Kémesítve (10/9)
Egyedül néztem, mivel párom ritkán vevő a mesékre. Azt hittem, nagyon gagyi lesz, de meglepően élvezetes volt.

BTS - Permission to dance live (10/10)
Az évem egyik legszuperebb élménye volt moziban látni ezt az élőben közvetített koncertet! Tele volt a terem, újat is kellett nyitni, annyi rajongó volt rá kíváncsi. A srácokat öröm volt látni, bohóckodtak, nevettek, de volt néhány dal persze, ahol el is érzékenyültek.

A rosszfiúk (10/9)
Az idei második mozis élményem, ami szerencsére páromnak is tetszett. Nagyon sokat nevettünk, ilyenkor mindig újra gyereknek érzem magam.

A tűzben edzett férfi (10/9)
A régi filmek is vannak olyan jók, mint az újak, sőt. Denzel neve különben is garancia a sikerre.

Top Gun - Maverick (10/9)
És íme, 2022 best filmje nálam a Top Gun második része! Nem adtam rá ugyan max pontot, de kétszer is megnéztem, a soundtrack kedvenc, és itthonra is be fogom szerezni. Imádtam!

Fekete telefon (10/9)
Nagyon kíváncsi voltam, a készítők mit hoznak ki a novellából, aminek igazából nem tudtuk meg a végét, és azt kell mondjam, nagyon korrekt lett. Ethan alakítása előtt le a kalappal.

Harcban az istenekkel: A két világ (10/9)

Harcban az istenekkel: Az utolsó 49 nap (10/9)
Imádtam mindkét részt, de hát ez nem meglepő, sem a sztorit, sem a szereplőket tekintve. Bárcsak be tudnám szerezni őket DVD-n!

Elvis (10/9)
Egy-egy ilyen alkotás közelebb hozhatja hozzánk a zenészeket, mint ahogy azt a tavalyi MonstaX film esetében is tapasztaltam. Sosem voltam nagy Elvis-rajongó, a filmre azonban kíváncsi voltam, és nem bántam meg, hogy beültem. Azt viszont bánom, hogy - akárcsak mondjuk Michael Jackson -, ez a zseniális énekes sem élhetett túl sokáig.

A gyilkos járat (10/9)
:D Nagy baromság volt, de rettentően élveztük, elvittük rá unokahúgomat is. Brad azért még mindig tud valamit.

Alienoid (10/8)
Meg kell emlékeznem az év egyik legjobban várt filmjéről, amit egyedül, kvázi ingyen néztem meg. :D Már csak az egyik főszereplő fickó miatt is megérte, de tuti újra fogom még nézni ezt a monumentális alkotást.

Black Adam (10/9)
Imádkoztam, hogy ne legyen gagyi, és szerencsére nem lett. Sokkal jobban tetszett, mint a szintén idén megtekintett Morbius.

Vérapó (10/9)
Ezt muszáj volt moziban nézni! :D Páromnak jobban tetszett szerintem, de én is meg voltam vele elégedve. Az év utolsó mozis élménye!

Az utolsó cserkész (10/9)
És a végére egy kis retro. Nem tudom, miért érintett ilyen mélyen a film, mindenesetre nagyon tetszett. Néha a páromnak is vannak jó ajánlásai. :D

S, hogy mit hoz majd a 2023-as mozis évad? Hát olyan nagyágyúkat, mint a Shazam 2, a Dungeons & Dragons (Michelle Rodriguez új filmje!), a John Wick 4, vagy év végén az Aquaman 2, ha megéljük. Számomra februárban kezdődnek az érdekes filmek A kopogás a kunyhóban-nal.


2022-ben, éppen a születési hónapomban, azon belül is pont a születésnapomon megszereztem a jogosítványt. Vettünk egy autót, párom hozzánk költözött, jártunk Romániában, túl vagyok életem első after party-ján, és még megannyi apró és kevésbé apró dolgon. 2023-ra csak a jó dolgokat tartom meg!

Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasómnak! *-*

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése