A desszert sem hagyott kívánnivalót maga után, de Jin csak tologatta a süteményt a tányéron. Egy olyan közös karácsonyt szeretett volna maguknak, amire örömmel emlékeznek majd, ehelyett az érzelmeivel mindent tönkretett. Pontosan ezért fogta vissza magát éveken keresztül, mert tudta, hogy Jeong sosem nézne rá olyan szemmel. Elismeri őt és talán kedveli is, de nem romantikus értelemben. Semmiképp sem úgy, ahogy ezek szerint Jimint kedveli. Jinnek volt erről már egy halvány sejtése, ez pedig most bizonyítást nyert.
- Nahát, már ennyi az idő? – kiáltott fel egyszer csak Ho-seok. – Jobb, ha megyünk!
- Micsoda? – Jin felocsúdott. – De hát…
- Tényleg jobb, ha nem zavarunk tovább – értett egyet lelkesen Tae. Néhány perce még megmozdulni is alig tudott, most meg már az ajtónál is termett. Jin elszontyolodott arcára nézve gyorsan visszasietett, és sután megölelte. – Hyung, minden fantasztikus volt. De tudod… hm, vannak olyan dolgok, amiket jobb otthon intézni.
- TSI – sziszegte Yoon-gi, a kabátját véve. – Köszönjük, hyung!
- Kedves volt tőled, hogy meghívtál minket – mosolygott Jimin szeretettel, Jin pedig kényszerítette magát, hogy örömmel fogadja ezt.
- Biztos nem tudtok tovább maradni? Van behűtve pezsgő. – Látta, hogy Yoon-gi és Ho-seok elgyengül ennek hallatán, de Nam-joon megköszörülte a torkát.
- Köszönünk mindent – érintette meg Jin karját. – Ha nem küldöd el őket most, egy hét múlva is a padlódon fognak fetrengeni. – Intett. – Jó éjt! – Kiterelte a többieket maga előtt, majd halkan becsukta az ajtót.
A néhány perce még vidámságtól hangos lakás hirtelen elcsendesedett. Jin füle még csengett a zajoktól, de talán csak a saját szívverését hallotta. Azt hitte – remélte -, hogy Jeong is távozott, de a fürdőből bukkant elő, mikor Jin visszatolta a helyére az asztalt. Jin egy gyors pillantással felmérte, hogy a srác félregombolta az ingét.
- Emlékezetes este volt, nem? – Jeong lazán nekidőlt a konyhapultnak, akadályozva ezzel, hogy Jin hozzáférjen a mosogatóhoz. Az idősebb srác így kinyitotta a hűtőt, és bepakolta a maradékot.
- Remélem mindenki jól érezte magát.
- Szerencsére néhány napig nem kell edzenünk, mert senki sem tudna tenni egyetlen normális lépést sem. – Jeong hangja a hűtőszekrény másik oldaláról szólt. – Mondjuk, van egy sport, amit szívesen végeznék akár ebben a pillanatban.
- A szájkarate? – Jeong felnevetett, és Jin csak úgy tudta elkerülni a becsapódó ajtót, hogy jó nagyot lépett hátra. – Hé, figyelj az arcomra!
- Egész este figyeltem az arcodra – mondta Jeong. – Alig tudtál uralkodni a szomorúságodon.
- Nem voltam szomorú.
- Biztos? – Jeong kikapta Jin kezéből az utolsó tálat, és letette a pultra. – Nem fájt látnod engem és Jimint? – Jin szíve a gyomrába süllyedt.
- Azért csináltad, hogy móresre taníts? Hogy emlékezzek rá, hol a helyem? Mert megértettem a leckét.
- Jin. – Jeong elkapta a karját, mielőtt elmehetett volna mellette.
- Szerintem most haza kellene menned.
- Jin. – A fiatalabb srác hangjába pánik vegyült. Egyáltalán nem így tervezte a dolgot. – Én már otthon vagyok. – Megragadta Jin gyönyörű arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Azért csináltam, azért voltam Jimin mellett, hogy lásd, milyen abszurd az az elképzelés, hogy szerelmes vagyok belé. Vagy ő belém.
- Nem kell magyarázkodnod nekem… - Jin próbált szabadulni, erre Jeong hevesen magához rántotta, és átkarolta a derekát.
- Csakis neked akarom megmagyarázni, mert te vagy az, akit kedvelek. – Jin oda sem figyelt.
- Az sem kell, hogy szánakozz rajtam. Nem én vagyok az egyedüli, aki viszonzatlanul szeret valakit. Túl fogom élni. Sőt, segít majd, hogy jobb dalokat írjak.
- A fenébe, miért nem figyelsz rám?! – Jeong, aki sosem a türelméről volt híres, úgy döntött, a tettek mezejére lép. Jint lefoglalta, hogy kiszabaduljon a karjából, így Jeong feltűnés nélkül benavigálta magukat a srác szobájába. Jin tüdejéből kiszökött a levegő, ahogy a másik lelökte a matracra, majd habozás nélkül fölé mászott, és befogta a száját egy csókkal.
Jin azt hihette volna, hogy álmodik, ha Jeong nem szorítja magához olyan erősen. Néhány másodpercig élvezte, hogy a másik srác szinte felfalja a száját, majd elszakította magukat egymástól.
- Jeong… hagyd abba…
- Mm. – A srác a nyakát harapdálta.
- Nem kell, hogy szánalomból ilyeneket tegyél. – Jeong felnevetett a füle mellett, aztán elkapta Jin kezét, és levezette a saját öléhez.
- Úgy érzed, akad is egy csepp szánalom is? – Rászorított magára Jin kezével, amitől rekedten felnyögött.
- Jeong…
- Ha tovább mondogatod így a nevem, el fogok menni. – Újra az ajkához hajolt, és megcsókolta. – Olyan régóta várok már erre! – Rámosolygott, mialatt elkezdte kigombolni Jin ingét. – És a maiak után tudom, hogy te is így érzel. – Jin nyelt egyet.
- Kérlek… én… nem akarom elrontani a barátságunkat egy dugással… - Jeong teljesen ráfeküdt, és a nyakába fúrta az arcát. Hallgattak néhány pillanatig, Jin pedig érezte a másik heves szívverését.
- Vajon hogy tudnám bebizonyítani neked, hogy téged akarlak? – suttogta Jeong. – Sosem akartam mást, csak téged. Akkor is, amikor folyton bénáztál a táncpróbán. Csak ürügyet szolgáltatott nekem arra, hogy hozzád érhessek, és korrigálhassam a mozdulataid. – Végigsimított Jin csuklóján. – Itt annyira finom volt a bőr. – Megcsókolta a nyakát. – Meg itt is. – Sóhajtott; forró lehelete borzongatta Jin testét. – Sajnos a hangod már kezdettől fogva túl jó volt, így abban sosem kérted a segítségem. – Elmosolyodott. – Emlékszel, amikor kértem Nam-joont, hogy variáljuk át a Fake love végét?
- Emlékszem.
- Nem akartam annyiszor hozzád érni. Egyszerűen képtelen voltam. Addigra már eljutottam arra a pontra, hogy csaknem lángra lobbantam miattad. És ezen sehogy sem enyhíthettem.
- Csak… kérned kellett volna – lehelte Jin, mire Jeong fölemelte a fejét, és ránézett. Ajka csillogott a csóktól.
- Tehát te is… olyan régóta… - Mikor Jin bólintott, Jeong beletúrt a hajába. – Sosem tettél semmit, hogy megtudjam.
- Hát persze, hogy nem. – Jin hangja végtelenül gyengéd volt, ahogy a keze is, ami végigsimított a másik srác hátán. – Nem akartam elrontani, ami kialakult köztünk.
- Nem rontottad volna el. Ezt hívják továbbfejlesztésnek. Szintlépésnek. – Jeong most már vigyorgott, veszélyesen, ami megdobogtatta Jin szívét, mert most már tudta, hogy ez neki szól. A szerelem, amit a szemében lát, az övé. Kellett ennél nagyobb karácsonyi csoda?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése