- Nem bújhatsz el a lakásban életed végéig – érvelt Tae másnap.
- Nem életem végéig. Csak a bevonulásig. – Jeong még épp időben lökte be a szemetesbe az üres üvegeket, habár így sem volt biztos benne, Tae nem látta-e meg.
- Ezt akkor sem teheted.
- Már miért ne tehetném?! – Jeong szeme vörösen izzott, talán az elfogyasztott alkohol, talán a belsőjében tomboló harag miatt. – Én egy kibaszott idol vagyok! Azt teszek, amit akarok!
- Megértem, hogy gyászolsz – folytatta Tae komolyan és nyugodtan, mintha Jeong meg se szólalt volna. – Támogatnánk is benne, ha hagynád, és részt vennél a csapat életében.
- Táncoljak és énekeljek, mintha mi sem történt volna? Élvezzem az életet, miközben Jin… ki tudja, mit művelnek vele? – Jeong legszívesebben a haját tépte volna. Tae odalépett, és átkarolta, de Jeong lelkiállapotának ez csak olaj volt a tűzre. Eltaszította a másikat, és ráförmedt: - Mindig is tudtam, hogy szerelmes vagy belé! – Tae úgy sóhajtott, mint egy hatvanéves, bölcs öregember.
- Nem vagyok szerelmes belé. Felnézek rá, és… igen, nem lett volna ellenemre, ha történik köztünk valami, de ez nem szerelem. Nem olyasfajta érzelem, mint amit te átélsz. – Tae tekintete ellágyult. – Depressziós vagy.
- Nem vagyok!
- Hiányzik, de közben haragszol is rá? – Jeong habozott.
- Talán. De ez még nem jelenti azt, hogy…
- Amikor Nam-joon és Jimin tegnap itt járt, úgy bevágtad az ajtót, hogy csaknem kiszakadt a helyéről. Dühös voltál. Ma meg már majdnem sírsz. Próbálod elfogadni, hogy elment, de attól tartasz, ha visszatérsz a normális kerékvágáshoz, az olyan, mintha máris elfelejtetted volna.
- Az nem jutott eszedbe, hogy nincs kedvem táncolni?
- Nem. – Jeong felsóhajtott; előbbi haragját mintha elfújták volna.
- Esetleg… lehet abban valami, amit mondasz. – Mikor Tae elvigyorodott, Jeong elindított felé egy rúgást, ami elől a srác könnyedén eltáncolt.
- Nem akarunk téged is elveszíteni. Pont elég, hogy Jin-hyung előbb ment el, mint mi. – Jeong nem tudta megállni, felnevetett. Eszébe jutott az az utolsó viccelődés Jinnel, de ezt mégsem köthette Tae orrára.
- Honnan tudod, hogy nem szerelem, amit érzel? – kérdezte végül. Nem akart tapintatlan lenni, csupán szerette volna megérteni barátját. – Elfogadom azt is, ha az vagy. Hidd el, tudom, Jin milyen vonzó tud lenni. – Tae leült a kanapéra; valószínűleg úgy vélte, hosszú beszélgetésnek néz elébe, így kényelembe helyezte magát.
- Nem tagadom, vonzódtam hozzá. – Mikor Jeong felvonta a szemöldökét, hezitálva korrigált: - Vonzódom hozzá. Nem tudom megmagyarázni az okát. Eleinte azt hittem azért, mert gondoskodó, de közben hagy minket tombolni, viccelődik velünk, de vacsorát is tesz elénk. Még be is takargatott volna, ha arra kérem. De nem kértem – tette hozzá gyorsan, és közben a kezét bámulta. – Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy szeret téged, igyekeztem nem flörtölni vele, de hát… tudod, mit várnak el tőlünk a színpadon. – Jeong bólintott; pontosan ezért kellett neki magának is Jimin körül legyeskednie. – Szerinted mit mondana neked, ha látná, mit művelsz? – Jeong nem felelt. – Ő egyedül van, mi viszont itt vagyunk egymásnak. Szóval emeld fel a segged, és húzás a próbára! Ha kell, a hátamon cipellek el. – Aztán mormolva hozzátette: - Nem akarom Nam-joont még egyszer olyan dühösnek látni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése