- Elmondanád újra, ezúttal lassabban, miért is kell nekem is itt lennem? – Csend. – Nem mintha egyszer is elmagyaráztad volna.
- Te is tulaj vagy, és szereted a zenét. Ez már két ok, mi kell még? – Derek Hale összevont szemöldökkel, borostásan nézett a nővérére. Ez volt a gyanakvó arca, Laura már jól ismerte. – Figyelj, öcsi. A családi vállalkozásunk még csak most kezd újra erőre kapni. Össze kell tartanunk az első néhány hónapban, hogy megmutassuk, még mindig értünk ahhoz, amit csinálunk.
- Miért, értünk? – kotyogott közbe a húguk, Cora. Most rá néztek mindketten csúnyán. Cora elvigyorodott; hozzá volt szokva.
- Igen, értünk. Mindhármunknak más a képessége, ezért nem elég, ha egyikünk van itt, vagy akár ketten. Ehhez most mindenkire szükség van.
- Akkor hol van Peter? – kérdezte Derek továbbra is mogorván. Nála ez volt az alapbeállítás, mióta… Laura elhessegette az emléket.
- Ő a másik csapattal jön. – Derek kivárt, aztán sóhajtott.
- Miért? – Laura elfordult, hátha az öccse akkor nem veszi észre az arckifejezését. – Laura, mit titkolsz?
- Peter annak a nagyon híres kölyöknek a menedzsere, akit Laura meg akar nyerni magának – árulta el Cora a legnagyobb élvezettel. Még azt is elviselte, hogy a nővére megdobta egy hangvillával. Elkerülte, de különben is megérte volna.
- Akkor már tényleg nem értem, mit keresek én itt – mondta tovább a magáét Derek, de szerencsére a következő pillanatban léptek dobogását hallották a folyosóról, majd kivágódott az ajtó.
Peter Hale, a három testvér nagybátyja úgy vonult be a stúdióba, mintha övé lett volna a hely. Ami 30%-ban így is volt, de erre egyik Hale testvér sem szeretett gondolni. Laura mindenáron ki akarta vásárolni magukat, amihez rettentő nagy bevételt kellett produkálniuk, ehhez viszont meg kellett szereznie ezt a kölyköt, akinek pont a nagybátyja állt a háta mögött. Mintha nem lett volna így is elég baja!
- Madárcsicsergős szép napot, kedves kuzinjaim – vigyorgott rájuk Peter, de ez a vigyor egyáltalán nem hasonlított egyetlen kedves, szeretetteljes mosolyra sem. Ez egy hiéna mosolya volt.
- Már majdnem dél – mutatott rá Cora unottan. Fölegyenesedett, mikor azt hitte, a híresség érkezett meg, de azonnal vissza is süppedt a kanapé párnái közé.
- A zsenialitást nem lehet siettetni. A kölyöknek megfelelő mennyiségű alvásra van szüksége, elvégre fejlődő szervezet. – Derek meglepődött, hiszen a férfi ezt egészen úgy mondta, mintha törődne azzal a kölyökkel. Persze ez lehetetlen, hiszen ő volt Peter Hale, aki még a vérrokonait is képes volt jelentős összegekkel megvágni úgy, hogy azok életük végéig függjenek tőle.
- És hol van ez a zseni? – érdeklődött Derek, utánozva Cora unott stílusát, habár ő tényleg az volt. Nem érdekelte a kölyök, aki Laura szerint ki tudja húzni őket a bajból, mert aki elfogadja Petert menedzserének, az nem lehet teljesen épelméjű. – A zsebedbe rejtetted?
- Itt van ez a zseni – hangzott fel egy kellemesen mély hang Peter mögül, majd az ajtón belépett egy nyurga, barna hajú srác. A Hale testvérek fel sem ocsúdhattak, a srácot máris körbevette egy egész falka. Volt ott egy fekete hajú, tetovált karú, kreol bőrű srác, aki úgy nézett mindenkire, mintha megsértették volna; volt ott egy szintén fekete hajú, bőrkabátos lány, mappákkal a kezében, aztán egy szőke és egy vörös lány is belépett, egészen eltakarva a nagy zsenit.
- Mit keres itt ennyi ember? – találta meg a hangját Laura. – Ők a testőrei?
- Kicsit fiatalok ahhoz – jegyezte meg Cora. Összevillant a tekintete a csapatéval, mire gyorsan visszasüppedt a helyére.
- Ők a csapata – felelte Peter. – Nem hajlandóak elengedni egyedül sehová, de nem fognak zavarni. Igaz? – vetette hátra.
- Igaz – bólintott a fekete hajú srác, ahogy kihúzta magát. – Scott vagyok, ő Allison – a fekete hajú -, Erica és Lydia – a szőke és a vörös. – Boyd és Isaac kint maradt a kocsinál.
- Még szerencse, be sem fértek volna – mondta Laura, és csípőre tette a kezét. – Beszélhetnénk esetleg a zsenivel, vagy a falkája elvitte a nyelvét? – Derek egy mély sóhajtásra figyelt fel, majd a kölyök gyengéden hátrébb terelte a csapatát.
- Mindenki megnyugodhat, nem akarnak megölni.
- Miért akarnánk megölni? – bukott ki Derek száján, mire a srác ránézett. Derek férfiatlan módon majdnem összerezzent az átható pillantástól.
- Volt már rá példa – hangzott a válasz. – A nevem Stiles. Azért hívtatok ide, hogy ajánlatot tegyetek? – A fiatalember komótosan szétnézett.
- Valószínűleg nem ilyen körülményekhez szoktál – szúrt oda neki Derek, de csak azért, hogy elterelje figyelmét hevesen dobogó szívéről. Mióta a srác belépett a helyiségbe, elektromos kisülések cikáztak a három testvér között. Mindannyian érezték a vonzást, ami csak egyet jelenthetett. Hogy Laura nem tévedett a kölyökkel kapcsolatban.
- Nem szoktam én semmihez – vont vállat Stiles. – Nem nagyon értek a felszerelésekhez, de azt tudom, hogy a legolcsóbb cuccal is lehet nagyon jó anyagot gyártani. Minden az embereken múlik, akik kezelik őket. – Lassan végignézett rajtuk, végül Laura felé nyújtotta a kezét. Derek érdekesnek találta, hogy kesztyűt viselt. – Laura Hale. Sokat hallottam már a Hale család vállalkozásáról.
- Tényleg? – A nő szkeptikus pillantást vetett a nagybátyjukra.
- Nem tőle – intett Stiles, és mindenki követte a keze kecses mozgását. Nem tehettek mást. – Anyám… édesanyám nagyon szerette a zenét, amíg élt. Csomó lemezünk volt otthon, és nagy részüket ti adtátok ki. Vagyis, gondolom, az elődeitek.
- Nos, édesanyádhoz hasonlóan sajnos már azok sincsenek köztünk, akik azokat a lemezeket kiadták – mondta Laura, és karba fonta a kezét. – De mindent megteszünk annak érdekében, hogy a cég újra régi fényében ragyogjon. – Ragyogásról szólva, Stiles mosolya felért a Nappal is.
- Akkor lássuk, hozzá tudok-e járulni ehhez jómagam is. – Feltartotta a kezét, mielőtt a Hale testvérek közbeszólhattak volna. – Ez csak egy próba. Még nem ígértem semmit. Előbb mutatnotok kell nekem valamit!
- Természetesen, ez így korrekt – bólintott Laura. Derek és Cora összepillantott; sosem látták a nővérüket ennyire alázatosnak, főleg egy feleannyi idős sráccal szemben. – A csapat talán… helyet foglalhat a kanapén, míg mi dolgozunk.
- Nagyszerű ötlet – mosolygott Stiles, ahogy a többiekhez fordult. – Ne hozzátok őket kellemetlen helyzetbe.
- Mi? Sose – vigyorgott a szőke hajú lány, Erica. Ragadozóléptekkel közelítette meg a kanapét, majd kecsesen leült Cora mellé. – Helló.
- He… helló.
- Egyidősek lehetünk, nem kell félned tőlünk – szólalt meg Allison, és jóindulatú mosolya valóban megnyugtatta kissé Corát.
- Csak azoknak harapjuk át a torkát, akik bántani akarják Stilest – tette hozzá Erica, aztán mélyen Cora szemébe nézett. – Ti bántani akarjátok?
- Erica! – Stiles hátra sem nézve, szinte oda sem figyelve szólt, de a lány nyomban elnémult. – Itt senki sem akar rosszat senkinek. – Derek majdnem célzatosan az egyik székben terpeszkedő Peter felé nézett. – Hoztam egy dalt. Ha akarjátok, felvehetjük. – Allison odalépett, és átadott néhány anyagot Laurának.
- Nem is rossz!
- Köszönjük – biccentett Lydia szertartásosan. – Sokat dolgozunk azon, hogy Stiles szövegei szívből jövőek legyenek, és ne elcsépeltek. – Keményen nézett rájuk. – Tőletek is profi munkát várunk.
- Elég már – nevetgélt kényszeredetten Stiles. – Láthatjátok, nem akarják leharapni a fejem, vagy ellopni a hangszálaimat. Most már higgadjatok le! Dolgozni szeretnénk. – Derek hatalmas meglepetésére a falka ezután nem szólt közbe többet.
Mivel a Hale testvérek sem most kezdték az ipart, alig negyedóra alatt készen álltak a felvételre. Mindent megfelelően beállítottak, aztán Stiles átment az üveg túloldalára. Felcsillant a szeme a zongora láttán, és mutogatva kért engedélyt, hogy használhassa. Laura bólintott, Cora pedig a srác után ment, és beállított egy mikrofont a zongorához is. Derek látta, hogy váltottak néhány szót, Cora pedig elnevette magát.
- Az emberekkel tud bánni, az biztos – suttogta Laura. – Mindjárt meglátjuk, másféle varázsereje is van-e.
Stiles nemigen szeretett nagy közönség előtt játszani, és igazság szerint most sem kellett tartania semmitől. Mégis… talán a három Hale tekintete borzongatta, talán nem, de jóval kelletlenebbül szabadult meg a kesztyűjétől. Kezdetben sokan furcsának találták a szokást, de a médiának hála elkönyvelték a hóbortjának, és végül az elsődleges ismertetőjegye lett. A kezén első látásra nem tűnhetett fel semmi, mégis mindenki – a szüleitől kezdve a csapatán át, egészen a menedzseréig – óvta a végtagot még a széltől is.
A fiatalember behunyta a szemét, sápadt, kecses kezeit a billentyűkre helyezte, és játszani kezdett. Tudta, hogy nincs kimagaslóan jó hangja, de ahhoz elég volt, hogy a zongorajátékát kísérje, és így milliók szívét rabolja el.
Odakint Peter mindent tudón somolygott az orra alatt; neki nem ez volt az első alkalom, Laura, Cora és Derek ellenben sóbálvánnyá vált. Scott, Allison és Lydia épp időben tolt alájuk egy-egy széket, mielőtt hanyatt dőltek volna. A testvérekre még intenzívebben hatott az élmény, hála zenei képességeiknek.
- Ez rendkívüli – motyogta Cora áhítatosan.
- Igen – értett egyet Derek. – Stiles rendkívüli.
A zene tovább áramlott feléjük, és végső soron még a felvevőt is elfelejtették bekapcsolni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése