A legfontosabb körökben Seong Hwa arról volt híres, hogy semmi sem hozhatja ki a sodrából, épp ezért nem értette, miért húzta fel magát ilyen gyorsan San jelenlétében. Nem ez volt az első alkalom; amióta először meglátta az árverésen, a teste megfeszült, és várta a közeledő támadást. Pontosan tudta, hogy nem bízhat meg benne, pláne azok után, hogy megzsarolta az öccsével. Seong Hwa azt tervezte, visszavonul a számára kiutalt szobába, hogy hideg fejjel végiggondolhassa, hogyan tehetné tönkre Sant, amikor a sarkon belefutott San két beosztottjába.
- Seong Hwa! – lelkendezett a Woo Young nevű. – Nem láttunk a reggelinél.
- Nem étkezem együtt a munkaadóimmal – közölte a férfi ridegen, és megkerülve őket folytatta útját.
- Nem kell ragaszkodnod a formalitáshoz… - mondta Yunho, aztán, ahogy Seong Hwa távolabb ért, sóhajtott. – Rejtély előttem, a főnök miért akarta ennyire megszerezni…
- Az az arcél azért… - Woo Young megsimogatta a saját – egyébként tökéletes – arcát. – Tudod, a főnök mennyire szereti, ha megsebzik. Ettől érzi, hogy él! – Összerezzentek, amikor Seong Hwa bevágta maga mögött a szobája ajtaját.
Seong Hwa fel alá járkált, ami nem volt jellemző rá, de úgy tűnt, most annak volt itt az ideje, hogy rá nem jellemző dolgokat csinált. A hírnevének köszönhetően ritkán esett meg, hogy tiszteletlenül viselkedtek volna vele, de még ha így is volt, gyorsan és keményen visszavágott. San esete viszont teljesen más; hónapjai voltak arra, hogy mindent kiderítsen, Seong Hwa viszont semmit sem tudott róla. Önhittségében nem szentelt túl sok figyelmet másoknak, mindig az adott feladatra koncentrált, aminek most meg is lett az eredménye. San sarokba szorította, amit nem hagyhatott annyiban.
A terve a következő volt: eljátssza, hogy hajlandó megszerezni Sannak a repülőt – esze ágában sem volt -, közben pedig a lehető legtöbbet megtudja róla a körülötte dolgozó, és a hozzá közel álló emberektől. Biztosan volt valami olyasmi, amivel meg tudja zsarolni, vagy ami még jobb lett volna, valami, amivel teljesen hitelét vesztheti a világ szemében. Seong Hwa így hát félretette megszokásait, és másnap délelőtt csatlakozott a többiekhez a számítógép-teremben. Lenyűgözte a helyiség mérete és felszereltsége; talán még Jong-ho sem rendelkezett ennyi géppel, jóllehet az ő munkájához nem is volt rá szükség. Woo Young túláradó lelkesedéssel mutatta meg neki azokat a gépeket, amik talán hasznára lehetnek, Seong Hwa pedig úgy tett, mintha mindez érdekelné. Bármilyen géppel képes volt megtalálni a számára hasznos információkat, de ebben a küldetésben nem lehetett magányos farkas; el kellett hitetnie velük, hogy közéjük tartozik… hogy bízhatnak benne. Már dolgozott egy ideje, amikor nyílt az ajtó, és csatlakozott hozzájuk a sofőr. Másképp nézett ki, mint ahogy Seong Hwa emlékezett rá; lezser ruhákat és szemüveget viselt, kezében egy gőzölgő bögrét tartott.
- Min-gi! – Ezúttal Yunho lelkendezett. – Van itt néhány adat, amit ellenőrizned kellene.
- Megbeszéltük, hogy csak a végét fogom megnézni. Megbízunk benned. – Yunho arca felragyogott. Seong Hwa azon kapta magát, hogy őket nézi, de mielőtt visszafordulhatott volna a saját gépéhez, Min-gi hozzá fordult.
- Park Seong Hwa, igaz?
- Igaz.
- A nevem Song Min-gi – hajolt meg kicsit. – Még nem volt alkalmunk bemutatkozni.
- Nem szokásom bemutatkozni a személyzet minden tagjának. – Min-gi csak mosolygott, ellenben Yunho és Woo Young felszisszent.
- Akkor még szerencse, hogy egyikünk sem a személyzet tagja – mondta Min-gi, majd belekortyolt az italába. Az illatából ítélve tea lehetett. Seong Hwa végignézett a három férfin.
- De az aukció napján te voltál a sofőr, Yunho pedig végig San után koslatott. Azt akarjátok mondani, hogy nem vagytok a beosztottjai?
- Hajlandóak voltunk csatlakozni San játszmájához azon a napon, egyébként azonban ebben a házban mindenki egyenrangú. – Woo Young megköszörülte a torkát. – Rendben, talán van valaki, aki kicsit magasabban áll… - Seong Hwa rögtön tudta, kiről beszél.
- Hong Joong.
- Úgy van – biccentett Min-gi.
- De amikor számon kérte Sant, azt mondta, engedély nélkül vitte el az emberét.
- Mm.
- Tehát igazából Hong Joong alatt dolgozol? – Ez volt az a pillanat, amikor a két férfi nem bírta tovább; kirobbant belőlük a nevetés. Min-gi leült az egyik Seong Hwa mellett álló székbe, de nem utasította rendre a másik kettőt. – Mi olyan vicces?
- Az nem kifejezés, hogy Min-gi szeret alatta dolgozni! – heherészett Yunho. Seong Hwa nem szerette, ha kinevették, most mégis lenyelte a mérgét; hirtelen azt vette észre, hogy nem is zavarja annyira a jókedvük, mint számított rá.
- Sajnos nem értem ezt az utalást. – Most mindhárman teljesen komolyan néztek rá.
- Tényleg nem? – hitetlenkedett Yunho. – Hol éltél eddig? Valami barlangban?
- Ami azt illeti, a legkorszerűbb villákban…
- Hagyjátok már békén – kérte Min-gi. – San elmondta, mi lenne a feladatod?
- Azt nem mondta, hogy opcionális.
- Nála semmi nem az – mondta Woo Young. – De azért megkérdezte, szerinted sikerülhet-e? – Seong Hwa ezt próbálta nem sértésként értelmezni, de az arca elárulhatott valamit, mert a fiatalember visszakozni kezdett. – Nem úgy értettem, hogy ne tudnád megtalálni, vagy netán megszerezni. De akarsz is segíteni?
- Nem – bukott ki Seong Hwa száján az igazság. – Nem akarok segíteni valaki olyannak, aki megzsarolt az öcsémmel.
- Ajaj – sóhajtott Yunho.
- Úgy tűnik, San nem egészen úgy adta elő neked, ahogy történt – vélte Min-gi, majd kinyújtotta a kezét, mire Woo Young beletett egy okos telefont.
- Megmutatta a videót.
- A másikat talán – mondta Min-gi, és átadta neki a készüléket.
Az enyhe kifejezés volt, hogy semmit sem értett. Seong Hwa végignézte a videót, visszaadta a készüléket, aztán szó nélkül visszatért a munkájához.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése