SeongHwa besétált az általános kavarodásba. Értette és szerette ezt a közeget, ahol úgy tűnt, teljes káosz uralkodik, valójában azonban mindenki pontosan és precízen tette a dolgát. Ugyan egy ideje már nem vett részt ilyesmiben, a lába mégis azonnal felvette a ritmust, és átnavigálta a háttérmunkások kavalkádján. A személyre szóló meghívót, amit bemutatott az őrnek odakint, visszasüllyesztette Dior táskájába, ami egyáltalán nem tűnt olyan drágának, mint amennyit valójában ért. Az öltözők felé tartott, és nagyon remélte, hogy a sminkes és a stylist még ugyanaz, akire emlékezett.
San nem remélt túl sokat attól az estétől; a színpadot már ismerte, mint a tenyerét, és biztos lesz majd egy-két gazdag résztvevő, aki ki akarja majd sajátítani. Mintha az, hogy kifizették a belépőt, bármire feljogosítaná őket. Ő volt a szerencsés, aki először észrevette az újonnan érkezőt.
- Helló, szépségem! – állta el az útját nyomban, száján széles mosollyal. A másik férfi valamivel magasabb volt nála – lefelé pillantva észrevette, hogy teli talpú bakancsot viselt -, gyönyörű, szobrászok alkotta arccal, cseresznye-ajkakkal, hátrafogott, szőke hajjal. – Megmentetted az életemet! – azzal kikapta a kezéből az ásványvizes üveget, amit nyilván neki hozott. Fel is hörpintette csaknem a felét, és biztos volt benne, hogy a szépség közben az ádámcsutkáját nézte. Sokatmondóan egyetlen ujjal törölte le az ajkáról a vízcseppeket, aztán folytatta: - Új vagy? Még nem láttalak erre.
- Ami azt illeti – kezdte SeongHwa, miközben visszavette az üveget -, régebb óta járok ide, mint ahogy te megtanultál járni. – A teremben lévők közül többen felnevettek.
- Szóval modell vagy? – firtatta San, és újra végigmustrálta a fiatalembert. Mikor találkozott a tekintetük, San hátán végigcsorgott egy izzadtságcsepp.
- SeongHwa! – A fiatalember elmosolyodott, és összeérintette a kezeit.
- Me-si! Reméltem, hogy még te vagy a stylist!
- Hogyan is bírnák ki nélkülem? – A nő szeretetteljesen megérintette SeongHwa arcát, aki belehajolt a cirógatásba. – Az arcod továbbra is fantasztikus!
- Hála a rutinodnak!
- Még mindig csinálod?
- Reggel és este, az utasításod szerint. – Összemosolyogtak, San pedig féltékenységet érzett a gyomrában.
- Alig akartam elhinni, mikor hallottam, hogy visszajössz! Mivel sikerült rávennie?
- Ha ő kér, mindig szívesen segítek. – Me-si bólogatott, aztán odaterelte a fiatalembert az egyik székhez.
- Ülj csak le, nincs sok időnk.
- Me-si – szólalt meg ekkor San is. – Úgy volt, hogy ma az én sminkesem leszel.
- Leszek is, de SeongHwa a fő modell, neki időben kész kell lennie.
- Mikor leszek már én a fő modell? – sóhajtott fel az egyik arrébb ülő fiatalember, akinek épp szőke haját rendezték tökéletesre.
- Nem nyalizol eleget a főnöknek – vélte a mellette ücsörgő, aztán SeongHwa felé biccentett. – Kérdezd meg tőle, hogy lett fő modell! – SeongHwa a tükörben elkapta a szőke srác pillantását.
- Öt éves korom óta modellkedem – közölte, mire persze a társaság felnyögött.
- Így már érthető – bólogatott egyikük, aki hosszú lábait keresztbe tette egymáson, hogy elférjen a pultnál. – A nevem Yunho.
- Yeosang vagyok. Ő meg San – bökött a továbbra is morcosan ácsorgó, izmos férfi felé.
- Láttalak már titeket korábban. Jól vonultok.
- Ahhoz ezek szerint mégsem elég jól, hogy közülünk legyen valaki a beugró fő modell – mondta San, ahogy karba fonta a kezét. SeongHwa örült, hogy épp le kellett hunynia a szemét.
- Azért kérte fel, mert azt akarja, hogy még többen figyeljenek rátok – vélte Me-si, lehelete cirógatta SeongHwa arcát. – Bízzatok a tervében. Eddig sosem hagyott titeket cserben. – Néhány perces csendet követően Me-si a fiatalember mögé lépett, és szemügyre vette a haját. – Hát, ezzel nem bántak valami kíméletesen.
- Sajnálom.
- Nem a te hibád. A színe rendben van, a textúráján pedig tudok segíteni. Gabe! – A nem messze dolgozó férfi odalépett melléjük. Rövid eszmecserét folytattak, amiből SeongHwa egy szót sem értett. – Gabe újjá varázsolja a hajad, addig én megcsinálom Sant, hogy ne türelmetlenkedjen tovább. – SeongHwa mosolyogva biccentett.
- Nem türelmetlenkedem – vetette ellen San.
- Egész idáig minket bámultál.
- Mert velem sosem viselkedsz ilyen kedvesen.
- Nos, SeongHwa különleges – mondta Me-si, és lenyomta Sant a székbe. – Sokáig dolgoztunk együtt.
- Miben jobb, mint én?
- Mondjuk nem jártatja a száját állandóan. – Yunho felvihogott, San pedig nemes egyszerűséggel lábon rúgta. – És nem is mocorog!
Húsz percen belül mind készen álltak a színpadra lépésre. Sanra szokás szerint bőrből készült dolgokat aggattak, amik remekül mutattak kidolgozott, barna testén. Yeosang világos színeket és ezüst kiegészítőket viselt, Yunho elegáns, időtálló darabokat. Aztán felbukkant SeongHwa feketében, szőke, szélfútta hajjal, és olyan fenséget sugározva magából, amitől mindenkinek elakadt a szava.
- Én is ilyen akarok lenni – motyogta Yeosang.
- Sok sikert – így Yunho. A fellépés előtti izgalmat csak tetézte a főnökük megjelenése.
- Mindenki fantasztikusan néz ki! – mosolygott rájuk Jong-ho, ami szokatlan volt tőle; nehezen osztogatott dicséretet bárkinek is. Két kezét nyújtotta SeongHwa felé, amit ő ugyanúgy két kézzel fogott meg. San rájött, hogy azok ketten végtelenül tisztelik egymást. – Köszönöm, hogy eljöttél.
- Tudod, hogy mindig szívesen. – Jong-ho arcán szomorúság suhant át, aztán újra rájuk mosolygott.
- SeongHwa a legjobbak között van. Azért állítottam őt az élre ma este, mert két illusztris vendég is ül a közönség soraiban, akiket szeretnék lenyűgözni. Ne hagyjatok cserben!
- Nem fogunk! – Mindenki meghajolt, aztán felvették a kezdő pozíciókat. SeongHwa állt elől, mögötte San, így könnyedén előre tudott hajolni, hogy a fiatalember fülébe súgjon.
- Ha vége, igyunk meg valamit!
Nem tudtak egykönnyen elszabadulni. SeongHwa fellépése ezek szerint nem volt köztudott, mert ahogy megjelent a színpadon, hangzavar, taps és lelkes ováció fogadta. San meg tudta érteni, és enyhén szégyellte magát, amiért az elején a stáb tagjának vélte. A bemutató után visszavonultak átöltözni, majd részt vettek az after partyn, ahol túlzás nélkül mindenki SeongHwa társaságát kereste. San észrevette, hogy Jong-ho két ismeretlen férfival beszélget, így megfogta SeongHwa könyökét, majd egy elnézést-kérő biccentés után odanavigálta magukat hozzájuk. Az alacsonyabb férfi sétapálcára támaszkodott, bundát és rózsaszín lencséjű szemüveget viselt. A másik úgy állt mellette, mint egy testőr, mégis ő volt az, aki rájuk mosolygott, és a kezét nyújtotta.
- Éppen rólatok áradoztunk! Remek volt a ma esti show!
- Azért ne dicsérd agyon őket! – szólt rá a másik, de mogorvasága csak színjáték volt. Lejjebb tolta a szemüveget, és rájuk kacsintott. – Park SeongHwa. Nem hittem volna, hogy valaha színpadon láthatlak. Choi aztán tudja, mivel vegyen le a lábamról – mosolygott, mire Jong-ho enyhén meghajolt. – És Choi San! Egy másik kivételes felfedezés.
- Köszönöm, uram!
- Ő itt Kim Hong Joong és Song Min-gi – mutatta be őket Jong-ho. SeongHwa érdeklődve felvonta a szemöldökét.
- A ruhatervező Hong Joong? – Aztán elkerekedett a szeme, ahogy rájött valamire. – Az Ön alkotásait viseltük ma este!
- Úgy van – bólintott Min-gi büszkén. – Hong Joong fontolgatja a visszavonulást, de Jong-ho olyan ajánlatot tett, amit nem tudtunk visszautasítani.
- Mindent kifecsegsz – vádolta Hong Joong.
- Megérdemlik, hogy tudják, elvégre ők segítettek tető alá hozni a megállapodást.
- Ezek szerint megállapodunk? – kérdezett közbe Jong-ho.
- Mi sem természetesebb – mondta Min-gi, és odaintett egy pincért.
- SeongHwa-t csak a ma estére hívtam – vallotta be Jong-ho. – Régi ismeretségünkre való tekintettel vállalta a feladatot, de nem akarok semmit rákényszeríteni, ami árthat neki. – SeongHwa nem szólt semmit, így San magához ragadta a kezdeményezést.
- Mi lenne, ha aludnánk rá egyet? – vetette fel. – Megígérjük, hogy SeongHwa holnap délután választ ad. Rendben lesz így?
- Hát persze – biccentett Hong Joong, szemében megértés csillogott. – Pihenjétek ki magatokat. Rátok fér.
A pihenés még várhatott, a válaszok azonban nem. Visszavették hétköznapi ruháikat, lemosták a sminket, összeborzolták a hajukat, habár SeongHwa frizurája eleve úgy nézett ki, mint amibe beletúrtak. San szívesen vállalta volna a feladatot. Mivel a többiek még smúzoltak odakint, senki sem tartóztatta fel őket, ahogy a kijárat felé igyekeztek. SeongHwa a másikra bízta magát, így San egy közeli, mégis rejtett bár felé vezette, ahol biztosan nem fogják felismerni őket. Még így is kiríttak a környezetből, de a tulajdonosokat csak a rendelésük és a fogyasztásuk érdekelte. SeongHwa nem volt kifejezetten éhes, de nem utasíthatta vissza az elé letett ételt, így csipegetni kezdett. Érezte magán a másik férfi tekintetét, szóval felpillantott. Nem gyakran találkozott még olyan férfival, mint San; napbarnított, puhának és feszesnek tűnő bőre vonzotta a tekintetét, sötét szeme kíváncsiságtól ragyogott. SeongHwa olyannak érezte magát mellette, mint egy túl fehér hópehely.
- Tedd fel a kérdéseidet.
- Kezdetnek nézlek még egy kicsit. – SeongHwa az évek alatt kifejlesztett egy páncélt a bókok ellen, most mégis azon kapta magát, hogy felforrósodik az arca. – Kemény lehetett öt évesen kezdeni ezt az ipart.
- Nem egészen volt egyéb választásom – mormolta SeongHwa, és legurított egy pohár sojut. Nem tervezett lerészegedni, de ehhez a beszélgetéshez talán mégis szüksége lesz rá. – Már akkor is kivételes szépséget láttak bennem, amit a nevelőm ki is használt. Versenyekre is próbált vinni, de a modellkedés biztosabb bevételnek tűnt.
- Mennyi ideig csináltad?
- Néhány éve hagytam abba. – A következő kérdés a levegőben lógott; San volt olyan tapintatos, hogy a másikra bízza, akar-e rá válaszolni. – Az egyik fellépés után megtámadtak és majdnem eszméletlenre vertek. Eltört néhány bordám és a lábam sem volt használható egy jó darabig. – Most Sanon volt a sor, hogy felhajtson egy pohár italt; a poharat fogó keze remegett. – Az volt a szerencsém, hogy Jong-ho rendezte az eseményt, és az emberei még a környéken cirkáltak. Ha nem találnak rám időben, talán járni sem tudtam volna többé.
- Szóval ezért jöttél szó nélkül, amikor Jong-ho hívott?
- Nem csak akkor mentett meg, hanem később is. Lerendezte azokat, akik rajtam akarták behajtani a családom tartozását, és segített függetlenné válni. Amikor senkim sem maradt, amikor senkiben sem bíztam, ő ott volt, és nem kért cserébe semmit.
- Most kért – mutatott rá San, mire SeongHwa ránézett.
- Nem kedveled őt?
- Ő a munkaadóm, ennyi. – SeongHwa elmosolyodott.
- Nos, nekem viszont a barátom.
- Ezek szerint hosszabb távra is vállalod a vezető modell szerepét?
- Ezt nem mondtam. – San felsóhajtott.
- Biztos sokan tisztában vannak a történtekkel, azért lepődtek meg annyira a visszatéréseden.
- Igen. Sokáig a színpad közelébe sem akartam menni.
- Elhiszem. Mégis oda termettél, ezt nem lehet tagadni.
- Úgy gondolod? – SeongHwa kissé kesernyés mosolya lyukat ütött San szívén. A következő pillanatban viszont felszikrázott a levegő; SeongHwa rákönyökölt az asztalra, másik kezének egyik ujjával pedig végigsimított San kézfején. – Szerintem van még egy hely, ahová jól illenék…
- Igen? – San tüdejéből hirtelen eltűnt a levegő. – Hová?
- Az ágyadba.
És SeongHwa nem tévedett.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése