ENNEK aztán megint nem lehetett ellenállni, ne haragudjatok.
-
Derek!
Semmi.
-
Derek!!
Még inkább semmi.
-
Dereeeeeeeeeeeeeeeeek!
-
Na, mi van már? – vakkantotta Derek Hale a kocsija
mellől, amit éppen bütykölt. Nagyon nem szerette, mikor megzavarták, de el
kellett fogadnia, hogy Stiles mindig minden szabály alól kivételt képez.
Mivel semmilyen válasz nem érkezett, a ház bejárata felé
fordult, aztán majdnem felnevetett a látványtól.
-
Ne röhögj!
-
Nem röhögök – vetette ellen, bár egy mosoly azért
felkúszott az arcára. – Mit csináltál?
-
Semmit!
-
Aha, az pontosan rád vallana. – A férfi megtörölte
olajos kezét egy rongyban, közben leplezetlenül végigmérte ifjú szeretőjét. –
Szóval?
-
Nem tudom. Én csak… szerettem volna lefürdeni…
-
És mi akadályozott meg benne?
-
Most szórakozol? – kérdezett vissza Stiles remegve. Az
izmai gyönyörűen kirajzolódtak, és bár Derek közelről ismerte mindet, mégis
erős kísértést érzett, hogy ismét megízlelhesse a puha bőrt.
-
Nem, nem szórakozom.
-
Amint megengedtem a vizet, az a korcs…
-
Nana!
-
… akit befogadtál, becsörtetett, és belevetette magát a
kádba! Állítom, hogy több víz került rám, mint ami benne maradt.
-
Nos – kezdte Derek komolykodva. – Talia nagyon szereti
a vizet, ellentétben a többi farkassal.
-
Aha, és nem tudná egyszer, csak egyetlen egyszer
megvárni, míg végzek?
-
Ezt vele beszéld meg – intett a férfi a teraszra
kikullogó farkas felé. Látszott rajta, hogy megbánta a dolgot, de azért erősen
megrázta a bundáját, hátha Stiles nem lett elég vizes. A srác mérgesen
felszusszantott.
Derek, hogy elejét vegye egy újabb vitának, fellépdelt a
fiúhoz, és nem törődve a nedvességgel, magához húzta.
-
Tudod, mit? Ti vagytok a két legfontosabb valaki az
életemben – kezdte lágyan -, és nem akarom, hogy egy ilyen apróság közénk
álljon. – Megcsókolta Stiles-t, aztán elvigyorodott. – Miért is nem csuktad
magadra az ajtót?
-
Mert eltört a zár! – fakadt ki a srác, aztán elfordult.
– Ebben a nyomorult házban semmi sem akar működni. – Aztán olyan erősen lett a korlátnak
szorítva, hogy felnyögött. Nagyon is jól érezte, hogy Derek merevedése a
fenekéhez nyomódik, majd a férfi előre hajolt, és a fülébe suttogott.
-
De, igen. Mi
működünk. A többit pedig meg lehet javítani.
3 megjegyzés :
Szia! Nagyon tetszett ez a kis történet végig mosolyogtam az egészet! :)
Ui:Írtad,hogyha keresek képet/képeket,akkor írsz róla sztorit noss,találtam párat,nem tudom mit szólsz hozzájuk. (Sterek)
1:http://25.media.tumblr.com/tumblr_mdbxlaXjZ91qauwoto1_r1_1280.jpg
2:http://scontent-a.cdninstagram.com/hphotos-xap1/t51.2885-15/10517964_751392994923364_32041019_a.jpg
3:http://37.media.tumblr.com/13d043ac8a7722490c535708dddcb714/tumblr_n4edmz5wQk1s0pv9lo1_r1_500.png
Címet nem tudok,de megbízok benned!
xxCoolGirls
Szia! Te jó ég, most aztán feladtad a leckét! :):) Mind a három nagyon jó alap egy történethez, szóval ígérem, megerőltetem az agyam, és alkotok valamit! Köszönöm, hogy hoztad ezeket. .):)
Én pedig örülök,hogy tetszik! :) Amúgy mindegy mikor hozod,az a lényeg,hogy megírd! Biztos vagyok benne,hogy ugyanolyan fantasztikusok lesznek mint az eddigiek! :D
Ui:Szívesen,máskor is! ;)
xxCoolGirls
Megjegyzés küldése