Védd meg! 02

Íme a második rész, amiből még nem kapunk választ semmire, helyette még több kérdést teszünk fel.

Kellemes olvasást!

Derek ezek után igyekezett minden zavaró tényezőt kizárni a tudatából, ebből pedig éppenséggel nem volt kevés. Emberek rohangásztak a folyosón visítva; papírok szálltak ide-oda; és az épület folyamatosan rengett. A férfi céltudatosan vágott át a tömegen, időnként ellenőrizve, a kölyök ott van-e még mögötte. A srácon egyébként nem látszott félelem, szeme eltökélten csillogott. Valahogy sokkal idősebbnek tűnt most, mint korábban.

-          Uram! – sietett eléjük odalent Scott. – Minden oldalról támadnak, és a falak nem sokáig bírják. Be fognak jutni.  – Ekkor észrevette a srácot. – Uram, Önnek nem az elnököt kellene kimenekítenie?

-          Egyrészt nem hiszem, hogy engedélyt adtam volna, hogy megkérdőjelezd a tetteim – kezdte Derek komoran. – Másrészről, elnöki parancsra cselekszem. – Hirtelen támadt egy ötlete. – Hozd a többieket. Öt perc múlva találkozunk a kocsinál.

-          De…

-          Szeretnél továbbra is a belső csapathoz tartozni? – Scott szalutált, majd elvágtatott arra, amerről jöttek.

Ők hamarosan megérkeztek a hangárba. Derek megnyomott egy gombot a falon, mire felgyúlt az összes villany. Ők rendelkeztek a legfelszereltebb kocsikkal egész Amerikában, és Derek legbelül remélte, hogy ezzel sikerül lenyűgöznie a srácot, akinek még mindig nem tudta a nevét. Ehelyett a fiú úgy nézett körbe, mintha már látta volna ezeket a járműveket. Derek nagy sóhajjal elindult az egyik legnagyobb kocsi felé, amely szénfekete volt, golyóálló üveggel és hatalmas gumikkal rendelkezett. A férfi csomót érzett a torkában a gondolatra, hogy ezt kifejezetten az elnök kimenekítésére tervezték. Már épp kinyitotta volna az ajtót, mikor köhécselést hallott a háta mögül.

-          Bocs – eresztett meg egy mosolyt a srác. – A nevem Rupert Stilinski, de mindenki csak úgy hív, hogy Stiles.

-          Oké.

-          És… szerintem nem kéne azzal mennünk – bökött a monstrumra. – Észrevétlenül kellene távoznunk, abban pedig azonnal kiszúrnának.

-          Ez a legjobb kocsink – mutatott rá Derek, némileg dühösen.

-          Nem fogunk harcba bocsátkozni – mondta Stiles higgadtan. – Egy menekülő kocsi kell, nem egy harci gép. – Ezalatt megindult, hogy szemrevételezze a felsorakoztatott autókat. Pár perc múlva ismét nyílt az ajtó, és megérkezett a csapat többi tagja, fegyverben.

-          Mi ez az egész? – kérdezte Isaac. – Nem az elnököt védjük?

-          Nem – felelte Derek egyszerűen. – A parancs egyértelmű. Át kell jutnunk a támadók vonalán, és elvinni őt oda, ahová kell.

-          Ki az az ő? – vonta fel a szemöldökét Erica, majd elmosolyodott, mikor Stiles feltűnt.

-          Na, ne! – hőbörgött Boyd. – Inkább őt menekítjük ki, mint…

-          Igen, és erről nem akarok többet hallani. Választottál kocsit? – fordult a sráchoz.

-          Aha. Az ott tökéletes lesz – és a hangár sarkába mutatott, ahol ott állt egy…

-          Mi? – csattant fel Isaac. – Egy kisbusz?!

-          Egy hippi kisbusz – tette hozzá Erica. – Nekem tetszik.

-          Naná, mert csaj vagy.

-          Mit akarsz ezzel mondani?

-          Elég! – reccsent rájuk Derek, hangja visszhangzott a falak között. Bele sem mert gondolni, mi lehet a helyzet odafent. – Feltűnés nélkül kell kijutnunk. Ha megjelenik a kapunál egy felfegyverzett harckocsi, azonnal megtámadnak.

-          És így? – érdeklődött Scott, aki oda-odapillantott Stilesra. – Vendégnek adjuk ki magunkat, vagy mi?

-          Arra nem lesz szükség – szólt közbe Stiles. – Tudok egy biztonságos útvonalat.

-          És miért is kellene megbíznunk benned? – kérdezte ellenségesen Boyd.

-          Nélkülem meghalsz – válaszolta a srác egyszerűen, majd odasétált a kisbuszhoz, és beült a volán mögé.

-          Hah! – kiáltott fel Isaac. – Ő akar vezetni? – A srácok fojtott hangon váltottak pár szót, amiből Derek kimaradt, inkább idegesen megdörgölte a homlokát.

-          Nincs vesztegetni való időnk – mondta, mikor újabb robbanásra lettek figyelmesek. – Szálljatok be a kocsiba.

-          Ez nem kocsi! – háborgott tovább Boyd, de engedelmeskedett a felettese parancsának.

Derek észrevette, hogy Stiles végig teljesen nyugodt maradt. Kicsit sem remegett a keze, ahogy beindította a motort, majd az egyik kijárathoz hajtott. Derek morgolódva szállt ki, hogy a kódjával felnyissa a vaskaput, aztán azonnal vissza is huppant az ülésre. Stiles meg sem állt, azonnal a Fehér Ház mögött elterülő védelmi kerítést célozta meg. Derek megkapaszkodott az ajtóban; jelenleg nem tudta elképzelni, mi lehet a srác terve.

-          A kapu most nem vezeti az áramot – kezdte, mintha csak a férfi gondolataiban olvasott volna -, így vághatunk bele egy lyukat.

-          És mi van, ha meglátnak? – tudakolta Isaac.

-          Nem fognak.

Ez mindenesetre igaz volt. Alig pár perc alatt kivágtak egy akkora részt a kerítésből, amin átfért a busz. Derek nem tudta megállni, visszanézett az épületre, aminek az elülső oldala már lángokban állt. Nagyon szerette volna tudni, hogy kik voltak a támadók, de azt remélte, ezt még lesz ideje kideríteni.

Órák teltek el, és már rég maguk mögött hagyták Washingtont, de Stiles továbbra sem mutatott hajlandóságot arra, hogy megáll valahol, vagy elmondja nekik, mi ez az egész, és mégis hová mennek. Dereket arra képezték ki, hogy ne kérdezzen túl sokat, mert az információ hatalom, és csak bajba sodorja. Ahogy azonban lopva a kormányt szorongató srácra nézett, nagyon szerette volna megtudni ki ő, honnan jött, és miért volt olyan fontos az elnöknek, hogy feláldozta érte saját magát. A kölykök a busz hátuljában már rég hortyogtak; Derek sejtette, hogy nem szoktak még hozzá a korán keléshez.

Ő is majdnem elszenderedett az anyósülésen, mikor a kocsi éles balkanyart vett. Mindannyian azonnal éberek lettek, és ráhelyezték kezüket a fegyvereikre.

-          Hol vagyunk? – érdeklődött Scott, aki kifelé kémlelt az ablakon, de a sötétségtől valószínűleg semmit nem látott. Derek viszont így is büszke volt rá; ha nem tudsz semmit, hitesd el az ellenséggel, hogy sokkal többet tudsz náluk.

-          Itt meghúzhatjuk magunkat estére – felelte Stiles ködösen. Leállította a motort, mire a lámpák is azonnal kikapcsoltak.

Szinte teljes volt a sötétség, de nem estek kétségbe, hiszen volt náluk elemlámpa. Míg azok beüzemelésével foglalkoztak, Stiles elindult arra, ahol egy ház sziluettje derengett.

Derek végre bekapcsolta a lámpáját, és azonnal a házra világított vele.

-          Fúj! – nyögte mögötte Erica. – Én ide be nem megyek! Úgy néz ki, mint ami azonnal összedőlhet. – Stiles mintha meg sem hallotta volna, már fellépett a három lépcsőfok közül az elsőre.

-          Nem lesz gond – mondta nekik, és mintha még el is mosolyodott volna. – Gyertek!

Meglepő módon Scott mozdult elsőként. Bár itt már nem voltak érvényesek a korábbi szabályok, Derek mégis úgy gondolta, előbb neki, mint vezetőnek kellene jóváhagyni vagy elvetni az ötletet, miszerint ott töltsék az éjszakát. De Scott már el is tűnt a rozoga ajtó mögött, így nem tehettek mást, követték.

A három lépcsőfok után egy valamikori veranda következett. Aztán az ajtón belépve szembe találták magukat egy jobb napokat is látott lépcsővel, de balra és jobbra is tovább lehetett menni.

-          Csak azt ne mondd, hogy ez a te kéglid – szólalt meg Boyd, ide-oda cikázva a fénnyel.

-          Az egyik ismerősömé – mondta Stiles kissé szomorkásan. – Villanyt nem gyújthatunk, mert felhívnánk magunkra a figyelmet. De a konyha üzemel, és van benne hűtő is. Hátul van, szolgáljátok ki magatokat. – Azzal felnyargalt a lépcsőn, és eltűnt az egyik ajtó mögött.

A kölykök azonnal rávetették magukat az elemózsiára, Derek viszont körülnézett. A lépcsőtől balra nyílt egy nappaliszerűség, jobbra meg az étkező. Miután úgy ítélte meg, hogy sehonnan nem leselkedik rájuk veszély, úgy döntött, az emeleten is körülnéz, jóllehet erre nem kapott engedélyt. Óvatosan feltette az egyik lábát a rozoga fokra, de szerencsére az elbírta a súlyát, még csak meg sem reccsent. A férfi nem vett tudomást szapora szívveréséről, helyette fellopakodott, és benyitott az első helyiségbe. Egy ágy, és egy szekrény állt benne. A következő egy fürdőszoba volt, és valószínűleg a harmadikban rejtőzött Stiles. Derek mély levegőt vett, majd résnyire belökte az ajtót. Annyit tudott felfogni, hogy Stiles egy íróasztalnál ül, előtte meg egy laptop van felnyitva, de a következő pillanatban valami hatalmas indult meg felé a szoba sarkából. Morgott és fújtatott, karmai a padlót szántották.

-          Derek! – kiáltotta el magát a srác. – Állj!

A férfi először azt hitte, neki szóltak. Mikor aztán csendesedett a zúgás a fülében, jobban is szétnézhetett. Volna, mert Stiles kijjebb tolta, és becsukta az ajtót.

-          Ide nem jöhet be – mondta neki szigorúan. Derek látta, hogy megint elpirult.

-          Miért nem? Mi volt az a lény, ami majdnem nekem jött? És miért hívják úgy, mint engem?

-          Magának erről semmit nem kell tudnia. Nem is értem, az elnök minek sózta magukat a nyakamba. Egyedül sokkal gyorsabban haladék. És még kajám is maradna – tette hozzá a lenti lármára célozva.

-          Nem hinném, hogy képes lennél megvédeni magad.

-          Nem ismer engem.

-          Miért, te viszont ismersz engem? – kérdezte a férfi, és közelebb lépett a sráchoz. Szinte nekipréselte az ajtónak, aztán még a zakóját is megragadta. Nem emlékezett rá, hogy csinált volna ilyet korábban, de a mozdulat valahogy ösztönös volt. Enyhén ledöbbent, mikor Stiles ajkán mosoly futott át. – Mi az?

-          Az egy farkas volt.

-          Mi?

-          Odabent. Az egy farkas volt.