Parancs!

Cool Girls második képe, amihez több ötletem is volt, íme az első. Kicsit snassz, de remélem, tetszeni fog neki is, és mindenki másnak! :)

Stiles Stilinski - vagy ahogy mindenki hívta, Stiles – nagyot nyújtózott a kényelmetlen priccsen. Tudta ő jól, hogy már rég odakint kellene körbe-körbe futkosnia, de jelenleg semmi kedve nem volt elhagyni a félig-meddig meleget adó ágyat. A feje alá tette a kezeit, majd a plafont bámulva azt próbálta megsaccolni, mit is fog kapni ezért az akcióért. Nos, kicsapni természetesen nem fogják – ugyan, hiszen a tulajdon apjáé volt az egész hely -, de könnyedén el tudta képzelni arról az új táborvezetőről, hogy valami nem éppen kellemes büntetést eszel ki számára. Elmosolyodott a gondolatra, aztán fürgén felpattant, magára rántotta az egyennadrágot meg a terepmintás pólót, laza mozdulattal a hajába túrt, feldobta rá a sapkát, aztán kinyargalt a szobából… egyenesen az új táborvezető kőkemény mellkasának. Mielőtt akár levegőt vehetett volna, a férfi megragadta a pólóját, és közelebb rántotta magához.

-          Stilinski – kezdte fenyegetően halkan -, hát tényleg azt hiszi, hogy magának mindent szabad?

-          Nos, mindent azért nem…

-          És hogy mindent megúszhat egy enyje-benyjével az apja részéről? Mert akkor hadd közöljem Önnel a jó hírt, hogy velem rossz lóra tett! – Elengedte a srácot, nem véve tudomást arról a zavaró félmosolyról a szája szegletében. – Mivel úgy látom, kipihente magát, azonnal kezdheti is bepótolni a bemelegítést, amiből kimaradt. Száz kör a focipálya körül, óra indul! – Még bele sem fújt a sípjába, mikor Stiles már ott sem volt.

Derek Hale újonnan kinevezett táborvezető kiballagott a faházból, majd tekintetével keresni kezdte a srácot, aki az imént hagyta faképnél. Nagyon keményen igyekezett, hogy utálja a kölyköt, akinek meg sem kellett erőltetnie magát, úgyis mindig mindent elnéztek neki. Jobban mondva a férfi csak ezzel akarta áltatni magát, ami egyre kevésbé sikerült. Stiles megszegett ugyan néhány szabályt, de sosem keveredett verekedésbe, és sosem sodorta veszélybe saját, vagy mások testi épségét. Csak éppen dacolt Derekkel. De csakis ővele. A férfi, ha elgondolkodik a dolgon, rájöhetett volna, miért van ez, mégis könnyebb volt arra hivatkoznia, hogy a srác egyszerűen nem tiszteli. És éppen ezért kegyetlenebbnél kegyetlenebb büntetésekkel bombázta, de ez sem hatott.

Derek nem volt ott, mikor Stiles végzett a kiszabott körökkel; éppen a gyengélkedőn látogatott meg pár gyereket, akik gyomorrontást kaptak. Sose hitte volna, hogy tetszeni fog neki ez az állás, de jó érzés volt valami újat mutatni a kölyköknek, akik egész eddigi életüket a tévé és a számítógép előtt töltötték. A férfi felnézett az ajtó halk nyitódására, és szinte meg sem lepte, hogy Stiles osont be a kórterembe. A pólója átizzadt, haja a homlokára tapadt, ennek ellenére rákacsintott Derekre, aztán odalépett az egyik ágyhoz.

-          Szia, haver – suttogta az alvó srácnak. – Most már nem bánnám, ha rendbe jönnél. Kicsit unalmas egyedül szívatni a felnőtteket.

-          Nem muszáj szívatnia a felnőtteket – szólalt meg Derek, akarata ellenére.

-          Hová lenne úgy a világbéke? – mosolyodott el Stiles. – Vallja be, már magának is a napi rutin részét képezi, hogy engem fegyelmez.

-          Stilinski…

-          Uram? – húzta ki magát a srác, a férfi pedig hirtelen rájött, hogy mennyire utálja, ha Stiles engedelmeskedik neki. Mélyet sóhajtott.

-          Nagyon remélem, ezentúl eszébe sem fog jutni mást is idegesíteni rajtam kívül. – A srác majdnem elvigyorodott, helyette azonban összevágta a sarkait, és szalutált.

-          Parancsára, uram! – És Derek – bár sose vallotta volna be – valóban jól érezte magát így.